A tangó rendhagyó interpretációja. Aki szereti a tangóharmónikát és/vagy a breakbeat jellegű alapot, az hallgassa meg bátran. Nekem tetszik.
Archivum - August, 2007
Gotan Project – La Revancha del Tango
Erik Truffaz – The Dawn
Yo man, jazz is freedom!!!
Egy 1998-as Erik Truffaz album, a korai Truffaz lemezekre jellemző könnyed hangvétellel, fiatalos lazasággal. Nya mester egyedülálló orgánuma tökéletesen passzol a kissé underground hatású zenéhez.
Kedvenc: Yuri’s Choice.
Dream Theater – Six Degrees Of Inner Turbulence
2002 óta tartozom a Dream Theater rajongók táborába. Ha még annyi adalék információt közlök, hogy ‘86-os születésű vagyok, könnyen kiszámolható, hogy -habár kissé korán érő típus vagyok- ez a zenekar tulajdonképp végigkísérte, hovatovább összefonódott lelki és szellemi érésem időszakának nagy részével. Nem meglepő tehát, hogy rengeteg emlék és érzés fűz munkásságukhoz, melyektől sem nem tudok, sem nem akarok elvonatkoztatni.
A Six Degrees Of Inner Turbulence számomra a banda eddigi diszkográfiájának csúcsát jelenti (az igazséghoz hozzá tartozik, hogy csak kicsivel előzi meg a Scenes From A Memory-t). A tagoktól már jól megszokott technikai brillírozáson és kiváló hangszerelésen túl, számomra külön érzelmi töltéssel bír. Ez az album számomra egybeforrt örömmel és bánattal, dühvel és szeretettel, mosollyal és könnyel. Több mint zene. Fiatalkorom egyik darabja.
Ákos – Az utolsó hangos dal koncert
Aki ismer tudja, hogy a popzenével ki lehet kergetni a világból. Ennek fényében kicsit érthetetlennek tűnhet, miért is tartom sokra Ákos munkásságát. A válasz egyszerű: Ákos számomra kortárs költő aki poéziseinek interpretálásához a zenét használja közvetítő közegként. A másik ok, hogy az a fajta zene, amit Ákos prezentál össze sem hasonlítható a napjainkban popzeneként emlegetett igénytelen, muzikálisan értékelhetetlen jelenséggel.
Ákos szövegei mély árkot szántanak mind, a szívekbe, mind a gondolatokba. Az utolsó hangos dal koncertlemez hangszerelése egészen kiváló, az igyényesség erénye egy percig sem szenved csorbát.
Kedvencek: Valami véget ért, Végre, Virrasztó, Gondolnék rád, Dúdolni halkan, Minden egyszerű dalban, Hello, Esőkirály
Bábok (Dolls)
A kellő empátiával megáldott (vagy megvert) ember számára néhol torokszorító film a szerelem erejét hivatott demonstrálni. Ha ez alapján azt gondolnánk, hogy egy szokványos, klisékből építkező történettel állunk szemben, nagyot tévedünk. Takeshi Kitano ( író és rendező) karakterein keresztül azt mutatja be, miként képes a szerelem akár az őrületbe taszítani az emberi elmét. A tébolyult szereplők élőhalottként bolyonganak számukra kiüresedett, kopárrá vált világban. Együtt, de mégis külön, külön, de mégis együtt.
Kitano néhol talán túlzásokba esik, de egy dolog biztos: mindannyian saját érzelmeink marionett figurái vagyunk. Ki jobban, ki kevésbbé, de mindannyian azok vagyunk.
Diana Krall – The Girl In The Other Room
Ha valaki azt mondja vokális jazz, a legtöbbekben (már azok közül akik tudják, hogy miről van szó) valószínűleg Diana Krall neve sejlene föl. A hölgy viszonylagos popularitása nem érdemtelen. Kiváló hanggal és előadói képességgel megáldott zenész. Produkciói újra és újra kellemes percekkel ajándékozzák meg a műfaj barátait.
A The Girl In The Other Room szerintem a művésznő legjobban sikerült albuma. 56 perc melankólia. A hangmérnöki munka remek. A lemez minden további nélkül alkalmas hifi demózásra (rendszeres vendége különböző audiofil összejöveteleknek).
Az utolsó szám (Departure Bay) messze kimagaslik a többi közül. Hangulatával az első pillanattól odaragasztja az embert a fotelhez.
Amerikai história X (American History X)
Fájdalmas történet egy családról, melyet ízekre szednak, majd egészen a tragédiáig sodornak a szélsőséges nézetek. Báty és az őt vakon követő öccs mizériája. Etnikai alapon való megosztottság és felesleges agresszió. Szélsőséges álláspontok revideálása utáni kései felismerés, és a felelőség teljes terhének megtapasztalása.
“Nem ellenségek vagyunk, hanem barátok. Nem szabad ellenségeskednünk. Lehetnek köztünk feszültségek. De a szeretet sohasem törhet meg. Az emlékezet titkos húrjai meg-megpendülnek midőn jobbik természetünk lágyan megérinti őket.”
Edward Norton zseniális szinészi tehetség, ebben a filmben nyújtott alakítása után lépett be kedvenc színészeim sorába.
Örök top-listás alkotás.
Személyiségemből fakadóan az ilyen és ehhez hasonló történetekben általában individuumok szintjén keresem a mondanivalót, és kevesebb figyelmet forditok a készitők esetleges hátsó szándékaira, vagy a történet keretei közül való kitekintésre. Ez nem azt jelenti, hogy távol áll tőlem a kozmikus méretekű, az egész emberiséget átölelő kérdések boncolgatása, de úgy gondolom, a tanúlságot elősször egyéni szinten kell levonni.
GB barátom blogjában olvashattok egy másfajta megközelítést. Itt
Yonderboi – Shallow and Profound
Ha akarnék se nagyon tudnék belekötni ebbe a lemezbe, de így, hogy nem is akarok még nehezebb. Yonderboi első olyan albuma, melyhez a széles néptömegek is hozzájutottak. A tájékozottabbak bizonyára tudják, hogy Yonderboi (a.k.a. Fogarasi László) azóta a nemzetközi porondon sorra aratja a babérokat.
Visszatérve az albumra -melyen az elektronika mellett számos hagyományos értelemben vett hangszer is szóhoz (hanghoz) jut- elmondható, hogy igazán igényes zenét sikerült produkálni, noha ekkoriban sem profi studio, sem képzett stáb nem állt a zenész rendelkezésére. Én, személy szerint igazán a 10-es számtól kezdem élvezni a lemezt, innen kezdődik az “elúszás”. Bár kétségtelen, hogy az ezt megelőző szekcióról SEM a ’silány’ jelző az, ami eszembe jut. David Yengibarjan tangóharmónika játéka imitt-amott kellemes szinfoltokkal gazdagítja a produkciót.
Mindezt egybevéve kijelenthetem, hogy a Shallow and Profounds is meglehetős alapossággal ásta be magát a top 10-es listámon. Elektronika és hangszer üdvös szimbiózisa.
Kedvencek: Another Geometry, Road Movie, Thousand Bells, Sinking Slowly, Bodysurf, Fairy of the Lake (lényegében a 10-es számtól felfelé minden).
Harcosok Klubja (Fight Club)
Igazi kultfilm David Finchertől. Kiváló rendezés, hatalmas hangulat, mindfucking történet. Látni kell!
Aki elsőre megértett mindent, az jöjjön ide hozzám két pofonér’!
Nálam Hall of Fame.
“Egy olyan világot látok,ahol jávorszarvast űzöl a Grand Canyon erdein át, a Rockefeller Center romjai körül. Bőrruhát viselsz, mely életed végéig kitart. Vastag indákon mászol, melyek benőtték a Sears Towert. És mikor lenézel, apró figurák zúzzák a kukoricát. Száradni kiterített húsdarabok egy üres autópálya leálló sávján.”
Snétberger Ferenc
Ha valaki megkérne, hogy az általam ismert és szeretett művészek közül emeljek ki egyet, akit mind “szakmai”, mind emberi oldalról kimagaslónak érzek, gondolkodás nélkül Snétberger Ferencet választanám. Snétberger tehetségéhez, és tudásához nem fér kétség, ám ez még kevés lenne ahhoz, hogy ilyen megkülönböztetett tisztelettel és szeretettel övezzem. Igazi varázsa személyiségéből fakad, és lényének egész természete áthatja művészetét is. Nehéz szavakban kifejezni mi játszódik le egy Snétberger koncerten. Az első hangok felcsendülésével egy egészen más dimenzióba lépünk át. A művész szinte összeforr hangszerével. Hatalmas tudása ellenére, az alázat legmélyebb formája lengi körül, a dallamok magától értetődően áradnak szerte, szirén ének módjára megbabonázva a hallgatóságot.
A Snétbergerrel készült riportfilm szintén Ferenc kivételes lelkületéről árulkodik. Az idegenbe (Berlin) szakadt, de azóta is rendszeresen haza látogató zenész egy pillanatra sem feledkezett meg gyökereiről. Anyagi értelemben vett szegényes gyermekkorára való nosztalgikus visszaemlékezése közben felcsillanó szemei arról árulkodnak, hogy a nehéz körülmények ellenére emlékei csupa szépségről szólnak.
Többször volt szerencsém személyesen találkozni vele a koncertek utáni dedikálásokon, így tapasztalatból állítom, hogy elért sikerei nem csorbították szerénységét.
A világnak több ilyen emberre lenne szüksége.