Egyik kedvenc filmem a kedvenc rendezőmtől. Mindig meglepődöm, hogy az emberek nem tudják mikor kell hallgatni, mikor ér többet a csend, mint az azt szilánkokra törő szavak. Talán pont ezért ejtenek rabul Kim Ki-Duk filmjei. A koreai mester alkotásai szinte teljesen nélkülözik a verbális kommunikációt.
A történet gyönyörű, a mondanivaló gazdag, a cselekmény kibontása lassú. Lassú, de pontosan ez a nyugodt lomhaság adja a film egyedi szépségét.
Aki nem barátja a lassú filmeknek, talán jól jár, ha ezegyszer erőt vesz magán. Azt hiszem, számomra örök kedvenc marad.
szerk. 2008.04.24:
azt hiszem ennek a filmnek a végén található az a jelenet, mely a leges legmegindítóbban fejezi ki két eredendően összetartozó ember egymásra találását.
Kommentáld!
2007 August 22