A vérbeli party animálok most biztos megbotoznának, de én kifejezetten örültem, hogy kb. 80 ember látogatott el erre koncertre, ehhez még hozzá kell tenni, hogy a Jövő Házában egy akkora teremben sikerült megrendezni a happeninget, ahol gond nélkül megtartható lenne két focimeccs és 5 kispályás gyorskorcsolya futam, egyszerre. Ez mondjuk kicsit bátor húzás volt a szervezők részéről, de mint említettem, nekem kifejezetten pozitív volt, hogy nem kellett 2 percenként arrébb tennem valakit, aki éppen a számba próbált betolatni májkölfletlit csúnyán bealázó mozgáskultúrával, és némi kedélyállapot javítóval kívül-belül felszerelkezve. Ugyan volt pár önjelölt kortárs tánc és absztrakt mozgásszínház professzor,akik kegyetlenül és kérlelhetetlenül megajándékoztak a kígyómozgás nyújtotta élményekkel, de ez kulturált keretek közt inkább csak szórakoztató. Szóval családias hangulatban telt az este, felvezető gyanánt Cadik mester pörgette a korongokat, bár ő annyira nem tette oda magát, azt már akkor is lehetett sejteni, hogy a hangzás kegyetlenül oda fog baszni. És valóban. Ezért szeretek olyan helyekre koncertre járni, ahol alapvetően nem seggig betintázott közönségre vannak berendezkedve, és olykor otthont adnak jazz és egyéb, komolyabb hangmérnöki kvalitásokat, és felszerelést igénylő rendezvényeknek. Bootsie bácsiék félelmetesen jól szóltak. Kicsit játszhattak volna többet, de nem szabad telhetetlennek lenni. Elvileg volt még Esclin Syndo is, de who cares?
" e fásvilághoz érzékeknek öt sebén által szögezve " FÁ
Bootsie Quartet @ Millenaris Jövő Háza
2010 March 20