IMDB

Csavaros, néhol talán már erőltetetten túlcsavart thriller. Cserébe esélytelen vagy kitalálni a végét.

IMDB

Azért az eredeti lényegesen jobb. Mondjuk azt el kell ismerni, hogy ez a DiCaprio gyerek akármekkora nyálgép, játszani azt tud.

IMDB

Egynek jó.

IMDB

Elég jó darab. Egy kicsivel mindent előbb találtam ki mint ahogy a filmben következett, de örülnék ha minden film csak ennyire lenne kiszámítható. Annak, aki nem néz annyi filmet mint én, és nem jön rá előre a csattanókra, nagyon élvezetes lehet. A zene Clint Mansell. Hát mit mondjak? Büntet. Ki az a Hans Zimmer?

Ez volt a 4. World Press kiállítás amit meglátogattam. Szomorúan kellett konstatálnom, hogy vannak dolgok amik nem változnak. A képek nagy része ismételten az emberi nyomortól volt “hangos”. Sokszor úgy éreztem, hogy a lencse túloldalán álló fotós teljesen ridegen helyezi mikroszkóp alá a szenvedés különböző aspektusait. Erre még ráerősített a képek tartalmát szigorú tárgyiassággal összefoglaló szöveg a képek mellett.

Az a néhány kép, amin nem a sanyarúság tükröződött, ismét elgondolkodtatott az élet sokszínűségéről. Nem, csak arról van szó, hogy a világ népei máshogy néznek ki, más körülmények között élnek, hanem a teljes lelki és tudat-béli diverzitásról, arról, hogy a számunkra teljesen idegen és elképzelhetetlen értékrend, gondolkodás, életvitel éppúgy életképes, mint az általunk megszokott. Érdekes kikacsintani a mindennapos megszokott monotóniából, és látni, hogy az élet játszótere nem csak az általunk ismert két libikókából és homokozóból áll. Azt hiszem az egyetlen mérce mellyel mindenki mérhető az emberség és a szeretet megléte, és ha őszinték akarunk lenni a nyugati, általunk ismert, és gyakran egyetlen útként elfogadott társadalom ezen mércén mérve igencsak könnyűnek találtatik.

Fototechnikai szempontból – már amennyire, én, érdeklődő amatőr meg tudom ítélni – természetesen nem sok kívánnivalót hagytak maguk után a képek, de ez talán a legcsekélyebb mértékben sem meglepő, lévén szó vérprofi fotóriporterekről.

Összegezve, még mindig szomorúnak tartom, hogy egy sajtófotó kiállításon a felvételek által kiváltott legdominánsabb érzelem az értetlen és tehetetlen sajnálattal vegyes megdöbbenés. Kár lenne szépíteni, bizonytalan kisgyermekek módjára totyogunk végig az életen, olykor nagyokat esünk és jellemzően nem értjük mi történik körülöttünk. Úgy keressük a válaszokat, hogy valójában félünk rájuk lelni, és úgy akarunk felelősöket találni, hogy nem vagyunk képesek tükör elé állni. Valaki a múltkor megkérdezte tőlem, hogy összességében jónak, vagy rossznak gondolom-e az emberi természetet. Azt hiszem a választ ezek a képek kíméletlen és megkérdőjelezhetetlen őszinteséggel harsogják, és ez alól tudatlanságunk sem nyújt felmentést…

Még élünk, gyermekek vagyunk, s mégis látod, mindig haladunk
Az úton, mert menni kell még akkor is, ha maradni akarunk
Itt egy év, és ott egy újabb, de embertől ne várj újat
Korlátaikat hagyd nekik, te híd is vagy, és folyó is vagy
Rajtad mások átkelhetnek, ha akarnak, kinevethetnek
Szárnyad is van, repülni tudsz, így föléjük emelkedhetsz

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz

Föld lakói remeghetnek, hódolhatnak félelemnek
De te szilárd lábakon állj, s maradj meg mindig ilyennek
Vedd a napot ajándéknak, amit mások pazarolnak
Ne vedd magadra, ha semmibe vesznek, nekem mindig ajándék vagy

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz

Maradj mindig hű magadhoz, maradj hű adott szavadhoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, így juthatsz igaz áldáshoz
S, hogy tűzhajóm, kedvesem lettél, ne számold, hogy mennyit léptél
Nem azt ünneplem, mióta, hanem azt, hogy megszülettél

Wiki

Clint Mansell bátran tekinthető Darren Aronofsky házi zeneszerzőjének. Az ő nevéhez fűződik jóformán az összes nagy Aronofsky film zenéjének megkomponálása (Pi, Requiem for a Dream, The Fountain, Wrestler).

Bár jómagam nem vagyok kifejezetten filmzene rajongó -például a sokak által nagyra becsült Hans Zimmer munkásságát szinte teljesen egyhangúnak és sablonosnak gondolom- a Forrás zenéje mégis annyira jóra sikerült, hogy már vagy milliószor meghallgattam. Több mint valószínű, hogy abban, hogy a valaha készült leghatásosabb filmként (szigorúan szubjektív) aposztrofálom Aronofsky remekművét, vaskos szerepe van Mansell zseniálisan megkomponált, és a filmmel szerves egységet alkotó zenéjének, mely nem mellesleg a film nélkül is vitathatatlanul megállja a helyét, ami azért a műfaj csekély számú képviselőjéről jelenthető ki teljes határozottsággal.

IMDB

Érdekes film. Más nem jut eszembe. Tetszett.

IMDB

Jóféle. A rajzolók igazán kitettek magukért. Elképzelni nem tudom mennyi munka lehet benne. A story kicsit sablon talán, de legalább nem okoz fizikai fájdalmat.

IMDB

A Halálos iramban tetralógia egy tipikusan olyan jelenség ahol a határozottan csökkenő (mitöbb, zuhanó) színvonal markánsan és megkerülhetetlenül véteti észre magát. Az első részt a mai napig nézhetőnek, sőt, gyengébb pillanataimban akár még jónak is aposztrofálom. A második rész már adott okot némi homlokráncolással egybekötött szemöldök felhúzásra. A négyesfogat harmadik tagjánál már majdnem nyakamat tettem volna rá, hogy ennél rosszabb már nem lesz (titkon azt reméltem, hogy nem is próbálkoznak tovább a fiúk). Szerencsémre nem tettem. Az aktuális, negyedik rész olyan elemi erővel és megkérdőjelezhetetlen határozottsággal múlja alul egyenesági felmenőit, hogy kis túlzással (meg úgy 52 kiló Anettka hozzáadásával) akár a Budapest tv saját gyártású produkciója is lehetne. Erre tényleg kár a celluloid srácok. Inkább menjetek pásztornak…