Ha az ember sok olyan filmet lát, melyben az emberi lélek végső tűréshatárának hosszas feszegetése, majd egyetlen kérlelhetetlen mozdulattal történő átszakítása képezi a lenyegi vonulatot, bizonyos mértékig érzéketlenné válik az ilyesféle történetekkel szemben. Természetesen előfordulnak olyan rendhagyó és hatásos cselekményekre épülő adaptációk, melyek feloldják ezt a viszonylagos érzéketlenséget, és így a történet teljes erővel talál célba.
Szász János Woyzeck-je számomra nem ilyen. Bár kétségtelenül megvan a maga hatása, de ez nem a történet számlájára írható. A film ereje az operatőri munkában rejlik. Az éjszakai vasútállomás fekete-fehér képei lenyűgözően nyomasztóak. A jelenetek nagy része akár önálló fotóként is megállná a helyét.
Kommentáld!
2008 March 15