Azt mondják, a művészek megérzik haláluk közeledtét, és ez a sejtelem tisztán olvasható lenyomatot képez utolsó műveiken. Esbjörn Svensson esetében ez a tézis azért különös, mert szemben azon művésztársaival, (és itt most nem csak zenészekre gondolok) akik hosszú betegség folytán távoztak testükből -így tisztán érezhették földi létük végének közeledtét- a kiváló zongorista tragikus, és ember által előre nem látható balesetben lelte halálát. Ennek ellenére utolsó lemezén szinte nyoma sincs a régóta ismert felhőtlen dallamoknak, az elsöprő dinamikának, ezek helyét átvette egy lomhán csordogáló túlvilági dallamfolyam, mely megszakítás nélkül vezeti keresztül a hallgatót a teljes albumon. A lemez post humus megjelenése és a szokatlan, éteri dallamvilág azt a különös képzetet kelti az emberben, mintha művész halála után elsiratná saját magát.
Nyugodj békében Esbjörn Svensson!