Kiskorában a legtöbb gyermek megismerkedik a bűvésszel mint jelenséggel, mint emberrel, mint a megmagyarázhatatlan atyjával. Aztán, ahogy cseperedünk, gyermeki rácsodálkozásunkat egyre inkább felváltja annak tudata, hogy amit látunk nem egyéb mint puszta illuzió, egyszerű csalás. Általában véve is igaz, hogy minél többet tudunk meg a világról annál kevesebb dologra csodálkozunk rá. Jó esetben a gyermeki rácsodálkozás helyét a zsenialitás tisztelete veszi át, de ahhoz, hogy valaminek képesek legyünk felfogni a zsenialitását, többé-kevésbé meg kell értenünk a működését. Valahogy így van ez a bűvésztrükkökkel is. Ahogy egyre több mutatványnak sejtjük meg a nyitját, úgy veszíti el varázsát az egész bűvészkedés. Miért is írom le mindezt?
Az interneten kószálva (jelesül a Youtube-on) belebotlottam Cyril Takayama videoiba. Elősször csak pislogtam, és elmosolyodtam. Aztán megnéztem még egy videot, és még egyet, és így tovább. Az eredmény rendkívül heves kamillázás, és fülig érő száj. Nem kétséges, újra előbújt belőlem a kisgyerek – ami esetemben meglehetősen ritka. Szavak nincsenek arra, amit ez az ember művel. Igazi varázsló. Nem vitás.
2008 June 4 13:37
Szintén hasonló rég elfeledett érzéseket váltottak ki belőlem is az említett video oldalon látott kisfilmek. Tovább keresgélve találtam rá a másik “varázslóra”. CRIS ANGEL
Hihetetlen, amit ezek az emberek megmutatnak tudásukból nekünk egyszerű halandóknak.
A gyermeki lelkesedés legjobban a videókon látható a közönség reakcióján…