Az előadás kétharmadánál úgy gondoltam, ez a blogbejegyzés valahogy így fog kezdődni: átlagos koreográfia, egy kiváló zeneműre. Kissé csodálkoztam is, mert Markó Ivánról azt hallottam, hogy nem véletlenül szerzett magának nevet a koreográfusi szakmában, és merem remélni, hogy az érdemes művész címet sem arcra osztogatják. Az előadást végülis az utolsó felvonás tette kerekké, mégpedig egészen zseniális egyszerűséggel, de kezdjük inkább az elején.
Ravel Bolerója az ismertebb komolyzenei darabok tárházát gyarapítja. Személy szerint kisgyermekkorom óta ismerem és szeretem. Mikor megláttam a MüPa műsorában ezt az előadást, homályosan felsejlett bennem egyik bábszínházbeli élményem. Olyan 8-9 éves lehettem, mikor a miskolci bábszínházban bemutattak egy bábelőadást, mely a Bolerora volt koreografálva. Emlékeim szerint nagyon tetszett. Felébredt bennem a kiváncsiság, és elhaladtam jegyért, ami szerencsére még nem fogyott el. A műsor egész pontosan úgy nézett ki, hogy Bolero – Angyalok üzenete – Bolero, ebből sejthető volt, hogy a Bolero két külön interpretácójával lesz lehetőségem megismerkedni.
Az első felvonásban bemutatott Bolero értelmezés meglehetősen váratlanul ért. Történetesen egy szexuális aktust és a közben fellobbanó, izzó, majd kihúnyó vágyat láthattuk a tánc nyelvére lefordítva. Mielőtt bárki báremilyen szeméremsértésre és durva puritánságra gondolna megjegyezném, hogy az értelmezéshez szükségeltetett némi absztrakciós képesség, tehát nem tömény pornográfia zajlott a színpadon. A függöny legördülte után azon gondolkoztam, hogy belőlem hiányzik valami, vagy a látott darab nem volt egészen kerek, de végül letudtam annyival, hogy nem találtunk egymásra a produkcióval. Itt nem arról van szó, hogy kibiírhatatlanul rossz előadás volt, csupán nem volt rám különösebben nagy hatással.
Második felvonásként következett az Angyalok üzenete. Ez a rész kevéssé fogott meg, kicsit úgy éreztem, ez a töltelék a két Bolero között. Nem találtam benne semmi olyat, amit hosszas gondolkodás segítségével kéne értelmeznem. Kicsit már vártam a második Bolero-kísérletet.
A szünetben kerítettem egy szórólapot (lehet, hogy jelen esetben nem ez a legszerencsésebb elnevezés), amin részletesebb leírást közöltek az előadásról. Erről megtudtam, hogy az első felvonás a Bolero férfi változata volt, továbbá kiderült, hogy az utolsó felvonás meglepő módon a Boleró női változata lesz, és a két felvonás között csak annyi lesz a különbség, hogy amíg a férfi változatban női táncos személyesítette meg a Vágyat, addig a női változatban egy férfi táncolja ezt a szerepet.
A harmadik felvonás koreográfiája valóban nem tért el az elsőétől, ám ténylegesen érezhető volt a szólótáncos férfi létéből adódó különbség. Ez a frappáns befejezés ugyan kikerekítette az egész előadást, de bennem még maradt némi hiányérzet.
Hosszú tapsvihar és a tánckar többszöri meghajlása után Markó Iván is kisétált a színpadra. Csendre intette a közönséget jelezvén, hogy szólni kíván néhány szót. Az este talán leglélekemelőbb része ez a bizonyos néhány szó volt, amely a szeretet erejét és szükségessét hangoztatta a mai, zordnak nevezhető körülmények között. A szavak mellé – koreográfusról lévén szó – tánc is társult, de ezúttal nemcsak a tánckar hanem az egész színház együtt táncolt. Semmi bonyolult koreográfia, csak pár mozdulat ülve, de ez a kis végjáték feltette a koronát az estére.
2008 March 18 18:07
szeretnék markó iván előadására jegyet venni, szeretném tudni, hol lehet inteneten keresztül, köszönettel, RA
2008 March 18 21:37
hát… hogy őszinte legyek: fogalmam sincs.