A mai nap szokásosnak mondható helyzetfelmérő látogatást tettem kedvenc lemezboltomban (reklama: MCD /Sütő utca/), és a kezem ügyébe került ez a cd. Miután konstatáltam, hogy a rajta lévő árcédulán olvasható szám a fájdalomküszöb alatt mozog, a pénztárhoz sétáltam és kihelyeztem a megfelelő mennyiségű általános ellenértékest (gyk: fizettem).
Krall kisasszony munkásságának ezen kivonata olyan, amilyenre számítottam. Kellemes, könnyen hallgatható jazz, a már megszokott, hibátlan vokállal fűszerezve, ámde hiányzik belőle az a plusz érzelmi és hangulati töltés, mely a The Girl In The Other Room című albumát számomra oly kedvessé teszi. Megjegyzem, ez az öszes többi albumából is hiányzik, így meg lettem volna lepve, ha a válogatás cd-n összefutok vele.
Summázatként kijelenthető, hogy nagyon igényes muzsikát tartalmaz a korong, de azért a klasszikusok sorába nem fér be nálam.
Ha egy, az emberi kultúrát nem ismerő lény megkérne, hogy ismertessem meg a Zenével, egészen biztos, hogy elsők közt dugnám az orra alá ezt a lemezt, ugyanis számomra ez A ZENE. A négy zenész között bámulatos a harmónia. Gyönyörű zene, mely ötvözi a bőgő meleg, egész testet átjáró dörmögését, a gitár tiszta, csilingelő hangját, a trombita érces harsányságát, a dob ritmusait és egy csöpp spiritualitást.
Szoktam volt mondani, hogy a teljes, minőségi élet 3 tartóoszlopa a hit, a szerelem és a művészet. Ha kicsit továbbgondolom, akkor azt is kijelenthetem, hogy ebből bármelyik kettő egyidejű megléte szükséges a túléléshez.
József Attila Ódája talán a leges legszebb szerelmi témájú vers, amivel az irodalom valaha is büszkélkedhetett. Egymásba érnek benne olyan mélységű sorok, melyekből már egy is érzékletesebben festi le a szerelmet, – az emberi létezés ezen csodálatos eszenciáját – mint megannyi üres bók, vagy silány vallomás.
Bátorkodtam kiemelni azon részeket, melyek különösen nagy hatással vannak rám, minden olvasás alkalmával.
1
Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz -
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz.
Nézem a hegyek sörényét -
homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki,
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és
- amint elfut a Szinva-patak -
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.
2
Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha!
3
Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.
Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld. Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.
A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.
4
Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít? Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?
S mint megnyílt értelembe az ige,
alászállhatok rejtelmeibe!…
Vérköreid, miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen.
Viszik az örök áramot, hogy
orcádon nyíljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse legyen.
Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
hímezi, finom fonalát
csomóba szőve, bontva bogját -
hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját
s lombos tüdőd szép cserjéi saját
dicsőségüket susogják!
Az örök anyag boldogan halad
benned a belek alagútjain
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kútjain!
Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élő állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong -
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.
5
Mint alvadt vérdarabok,
úgy hullnak eléd
ezek a szavak. A lét dadog,
csak a törvény a tiszta beszéd.
De szorgos szerveim, kik újjászülnek
napról napra, már fölkészülnek,
hogy elnémuljanak.
De addig mind kiált -
Kit két ezer millió embernek
sokaságából kiszemelnek,
te egyetlen, te lágy
bölcső, erős sír, eleven ágy,
fogadj magadba!…
(Milyen magas e hajnali ég!
Seregek csillognak érceiben.
Bántja szemem a nagy fényesség.
El vagyok veszve, azt hiszem.
Hallom, amint fölöttem csattog,
ver a szivem.)
6
(Mellékdal)
(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:
Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad! Ahol én fekszem, az az ágyad.)
A szólókoncerteknek megvan az a különlegessége, hogy a fellépő egyetlen hangszerrel nyújt teljes, egész estés élményt a hallgatóságnak.Lássuk be ez nem egszerű feladat, és mint olyan, komoly felkészültséget igényel. Keith Jarrett párizsi koncertje a legjobb zongorakoncert amit valaha hallottam. Bámulatos, ahogy egyik pillanatról a másikra a könnyed dallamokat feszültségtől teljes, zaklatott melódiává változtatja, majd ugyanilyen magától értetődő egyszerűséggel tér vissza a vidám, önfeledtséget sugalló muzsikához.
Kiskorában a legtöbb gyermek megismerkedik a bűvésszel mint jelenséggel, mint emberrel, mint a megmagyarázhatatlan atyjával. Aztán, ahogy cseperedünk, gyermeki rácsodálkozásunkat egyre inkább felváltja annak tudata, hogy amit látunk nem egyéb mint puszta illuzió, egyszerű csalás. Általában véve is igaz, hogy minél többet tudunk meg a világról annál kevesebb dologra csodálkozunk rá. Jó esetben a gyermeki rácsodálkozás helyét a zsenialitás tisztelete veszi át, de ahhoz, hogy valaminek képesek legyünk felfogni a zsenialitását, többé-kevésbé meg kell értenünk a működését. Valahogy így van ez a bűvésztrükkökkel is. Ahogy egyre több mutatványnak sejtjük meg a nyitját, úgy veszíti el varázsát az egész bűvészkedés. Miért is írom le mindezt?
Az interneten kószálva (jelesül a Youtube-on) belebotlottam Cyril Takayama videoiba. Elősször csak pislogtam, és elmosolyodtam. Aztán megnéztem még egy videot, és még egyet, és így tovább. Az eredmény rendkívül heves kamillázás, és fülig érő száj. Nem kétséges, újra előbújt belőlem a kisgyerek – ami esetemben meglehetősen ritka. Szavak nincsenek arra, amit ez az ember művel. Igazi varázsló. Nem vitás.
Erőteljesen funky-ba hajló fúziós jazz. Ütős groove-ok, könnyed és dallamos témák, igazi party-zene (már akinek )! Kár, hogy a fiatalság a tucc-tuccra szokott rá, és nem az ilyesfajta zenékre.
A nagy beharangozás után én többre számítottam. A diszletek és a jelmezek kétség kivül impozánsak. Autentikusságukról nem tudok nyilatkozni, mivel sajnálatos módon járatlan vagyok a maja kultúrában. A történet tartogat némi izgalmat, de érzésem szerint valami olyasmi történhetett, hogy Mel bácsi fogta a jól bevált ‘haza szökünk a családhoz’ sablont, ráhúzott egy pazar maja hacukát, és minden különösebb eredetiség nélkül tálalta. Így, ebben a formában, egy egyszeri fogyasztásra alkalmas filmet kapunk.
Semmilyen különös, maradandó élménnyel nem lettem gazdagabb. Hármas alá.
Aki valamennyire is ismeri Chris Cunningham munkásságát tudja, hogy a rendező egészen új aspektusból mutatja be a rövidfilmek és a videoklipek műfaját. Személyes kedvencem ez a video, ám nagy szívfájdalmam, hogy a teljes, 9 perces változatot lehetetlen fellelni. A film szerencsére így is kerek.
Ha vezetnék toplistát ebben a műfajban, bérelt helye lenne.
“Úgy gondolom, Elemér az egyik legjobb dobos ma a világon. Képes minden zenei pillanatot belülről hallani; muzikalitása, finomsága és spontán döntéshozó képessége révén minden vele játszó zenész számára lehetővé teszi, hogy a legjobbat hozzák ki magukból. Csodálatosan üti meg a hangszerét – mindig élvezem, ha alkalmam nyílik vele muzsikálni, illetve a játékát hallani. “
Mondta Pat Metheny, -akit szinte minden, magát jazzkedvelőnekvalló ember ismer és elismer (megjegyzem teljesen jogosan)- és nem tévedett -gondolom most megnyugodott a kicsi lelke, hogy egy véleményen vagyunk . Balázs Elemér a kortárs magyar jazz esszenciális tartópillére. Sokrétű munkásságával a jazz különböző műfajaiban kalauzolja az “utazni” vágyót. Hatalmas tudása, metronómokat megszégyenítő ritmusérzéke és a zenéhez kifejlődött hatodik érzéke egyedülálló dobossá teszi.
Két kiváló művésszel, Oláh Kálmánnal (zongora) és Egri Jánossal (bőgő) immár több mint 20 éve tevékenykednek a mainstream jazz területén. Az imént emlitett formáció Trio Midnight néven vonult be a köztudatba. Véleményem szerint a legjobb, standard jazzt játszó felállás kis hazánkban. Koncertjeik igazi élményt nyújtanak a műfaj kedvelőinek. Én, személyszerint miattuk kedveltem meg a jazz ezen ágát.
Elemér másik fő projectje a Balázs Elemér Group. Szerintem a mai magyar jazzélet legjelentősebb csapata, két okból is. Az egyik az Elemértől és zenésztárasaitól már megszokott kompromisszummentes igényesség, kiváló előadói képességgel és kivételes tehetséggel vegyítve, a másik -és szerintem jelen esetben talán ez a fontosabb- a Balázs Elemér Group zenéjének szélesebb körben való elismertsége és szeretete, mely alkalmassá teszi arra, hogy újabb és újabb, eleddig avatatlan füleket vonzzon a jazz bűvkörén belülre.
Mintegy summázatként kijelenthető, hogy Balázs Elemér munkásságáért minden magyar jazzkedvelő hálás lehet, és remélem, hogy ez az életmű még számtalan újabb epizóddal bővül a későbbiekben.
)! Kár, hogy a fiatalság a tucc-tuccra szokott rá, és nem az ilyesfajta zenékre.
