Visszatekintve
a múltba, az ember meglehetősen nagy ívet írt le az információs világnak a
maga képére való tökéletesítésében. Kiindulásképpen megtette azokat a szükséges
lépéseket, amelyekkel rendelkezik más élőlény is. A látás világa
színesebbé tette mindazt, ami eléje tárult. A hallás pedig gazdagabbá
varázsolta azt a vizuális teret, amelyet a birtokába vett. Ezek és más
érzékelések megtisztították az utat a gondolkodóban, hogy mindig újonnan
szerzett információkkal bővítse tapasztalatait. A tapasztalatszerzés
továbbadása, a tájékoztatás, a hírközlés és a felvilágosítás útján jutott el az
információ az arra kiválasztotthoz, valamint érdemesnek tartott személyhez vagy
csoporthoz. A hírek, üzenetek sokasodása elégtelenné tette a puszta józan ész
emlékezésre támaszkodó erejét. És ez volt az a pont, amikor az információt le
is kellett jegyezni. Az emlékezet fenntartásához szükséges lejegyzéseket, és az
azzal járó segédeszközöket az évezredek során egyre jobban finomították, hogy a
megszerzett és hátrahagyott tudás minél tökéletesebb legyen az
elkövetkezendő nemzedék számára. A tudás egyre jobban tágult-bővült.
Ily módon a hír jobban terjedt, és hamarabb értesült róla az érdekelt fél. A
valóság visszatükrözése napról-napra egyre tisztábbá vált az emberek számára.
Mindezek
a felsorolt ismeretek a kommunikáció útját igyekeztek megtisztítani az
értetlenségtől. Csakhogy az évezredek során történő közlés a
barlangrajzokon túl a különböző írásjelekig nem sokat fejlődött. Az
írás a számjegyekkel együtt viszont sok minden lehetetlennek vélt elképzelést, történetet,
tudományt felszabadított, ami által a több ezer esztendő tapasztalata
kikristályosodott az emberek előtt. Mindezek terjesztésére segítségül volt
a nyomda feltalálása, hiszen a sokszorosítás lehetővé tette egyes irodalmi,
tudományos művek könnyű terjesztését, néhány melléktermékkel együtt
(mert az mindig van). Azonban a XVIII. század utáni találmányok
ugrásszerűen segítették a kommunikáció könnyebbé tételét a távírótól, a
telefonon túl a villamos energia feltalálásáig. Mert ezt követően kezdtek
megjelenni az addig ismeretlennek vélt audiovizuális eszközök „ősei”, mint
a számológép, a rádió, később a fénykép és a film, valamint a televízió.
Utolsóként előrerukkolt a számítógép is, mint a huszadik század utolsó
technikai csodája. A technika nemcsak könnyített a gördülékeny közlésen, hanem
leszámolt a manufaktúrákkal, rugalmasabbá és élvezhetőbbé tette az életet.
Most
már a gazdag és félgazdagnak vélt országok lakóinak otthonaiban szinte elengedhetetlenek
a háztartási masinák, nem beszélve a szórakoztatásra alkalmas gépek
elterjedéséről az egész világon. Eme globális háló legerősebb hatást
gyakorló „gépcsodája” a számítógép. A temérdek információhalmazban való
kutakodáshoz már szakemberek kellenek, mert nélkülük elég nehéz kiigazodni azok
fontosságán, értékén és valós tényeken alapuló hitelén. Valahogyan mégis minden
embernek el kellene érnie, hogy a multimédiából és máshonnan szerzett
információkat rendszerezni tudja, hogy meg tudja valósítani azt a belső
rendet, amelyben eltűnik a zűrzavart kísérő feszültség.
A
képzelet bárhol és bármikor előjogot élvez az információ elsajátításában
és feldolgozásában. Nem elég csiszolni, szépíteni, gazdagítani a meglévőt,
hanem alkotni kell, s oda elengedhetetlen a teremtő képzelet. De a
teremtő képzeletet is a helyes információk átadásában jártas emberek
tudják közvetíteni a jövő nemzedéknek. Ezért van szükség tanítókra, azaz
ajánlókra, olvasómesterekre, akik jártasok eme régióban és kaput tudnak nyitni
az alkotók, a tudományok és a művészetek titokzatos világába. Mert a
tanítók képességének átadásához jók a puszta tények, de elengedhetetlen a
képzelet, a tartalom színessé tételéhez pedig a szemléltető eszközök
sokasága.
Mitől
is tud szárnyalni a képzelet? Mondjuk egy dallam hallatán (nem föltétlenül emberi),
a vizuális tér csodálata láttán, vagy bármilyen érzékelés útján. Mégis az igazi
út ami elvezet a képzelet bűvös völgyébe, az maga a leírt szöveg. Nyilván
nem minden írás tanít, elgondolkoztat, felemel, ringat stb., de a kezdeti
segítség után rá lehet bukkanni arra az útra, amely helyesnek mondható és
megfelel a kíváncsiskodó belső énjének, hogy nevelni, teremteni tudjon.
Lehet
bármilyen szenzációs technikai csoda, a lényeg kevésbé változik. A teremtő
képzelet egyik igazi kalauza a gyermekek számára nem más, mint a folyamatos
tanítás / nevelés otthon és az iskolában. A lélek rendbetétele nemcsak a képek
hangok és tudomány által érhető el, hanem az irodalmi művek is sokat
nyomnak a latban. Igen, akit megérint a könyvek bűvölete, nem tud megválni
tőle. Nevezhetjük drognak is, ami ez esetben nem tönkretesz, hanem gyógyít
és épít, függetlenít és bölccsé tesz.
Most
inkább a leírt szöveg szépvarázsának és ennek csomagolásában rejlő
titkának fontosságát próbálom feltárni. Nem könnyű feladat, hiszen az új
világ audiovizuális eszközei sokkal csábítóbbak az emberek számára.
Gyerekkori
élményként ránk ható világ a titokzatos, az elérhetetlen. Ezt nyújtja a
felolvasott, elmondott mesék varázsa, amely a kíváncsiskodót elkíséri a hangos
olvasás birodalmából a néma olvasásba. Felszabadítja a lelket és elkíséri az
érdeklődés mezejére, ahol a személyiség csírája utat tör a világosság
felé. Éppen ezért a személyiség kibontakozásában igen nagy szerepet kap a
szárnyaló képzelet. Első meghatározó tényező természetesen a
szülők és a közeli rokonok ismerősök stb., hiszen a kályhánál is az
melegedik jobban, aki közelebb kerül hozzá. Mondjuk a túlkapás sem jó, mert ha
túl közel húzódunk fűtőzni, akkor meg is éghetünk. De ha sikerült
rákapni a néma olvasásra már egyszerűbb az út a személyiség
kikristályosodása felé.
A
néma olvasásnál már egy külön világ tárul eléd, amelyet a saját képzeleted
irányít. A szerző által saját képére formált történetből újra
teremthetsz magadnak egy idő- és térbeli csodahelyet. Talán innen indul el
a dolog szépsége, amelyet egy mű adhat. Mellette eltörpül minden
magyarázat, lerövidített változat, vagy sekélyes megírt tartalom. Nem beszélve
más audiovizuális eszközök kívánatos tasakban való kínálmációiról, amelyeknek
kényelemadó szerepük sokkal nagyobb, mint a hasznuk. Természetesen vannak jól
elkészített riportok, filmek, tanulmányok, dolgozatok stb., de ezek egy szépirodalmi
mű olvasását ritkán múlják felül. Esetleg akkor válnak egyenrangúvá, ha mindazt,
amit megalkotnak sikerül olyan szintre emelni, hogy az érdeklődő megkapja
bennük azt a kulturális többletet, amelyben a fantázia még egy darabig leköti a
figyelmét és sajátos módon segíti szellemi síkon a továbblépésben.
Azt
hiszem, hogy a betűvetés is egyféle boszorkányság, hiszen mássá teszi az
embert és lelkileg finomítja, megerősíti. Az olvasás részben divathullámok
követésével jár, de ha sikerül az embernek elmélyülnie annak zegzugaiba, akkor
időtlen és egyben időtálló lesz mindaz, amibe belecsöppent. A
fantázia világa végtelenné és hatalmassá válik, s ez a kiterjedt univerzum arra
sarkalja az embert, hogy, mint olvasómester csöpögtesse tovább másokba tudását.
Tanítani szinte minden ember szeret, de mielőtt belefogna, jobb a járt
úton sétálni és néha letérni az „ösvényekre”.
Gyerekkoromra
emlékezve először csak az újságokból kellett megtudjuk a hírt, a benne
lévő cikkek tartalmát képzeltük el, ezt hamarosan felváltotta a rádió, ami
az akkori ideológiának megfelelően hatást gyakorolva közvetítette a
kultúrát és a mellékterméket egyaránt. Itt már előidézve a kényelmet
sikerült tompítani bizonyos fokon a kibontakozó egyéniséget. Később
érkezett a televízió. Még nagyobb képzelettől lett megfosztva az ember.
Készen képekbe sűrítve „mindent megkapott” ott helyben. Mondjuk
valamelyest a képzelet mellett állt a fehér-fekete adás, hiszen a színeket csak
el kellett képzelni. Jó volt ezzel is játszani, mert mindenki más színekben
látta azt a perpillanat bámult világot. Mára már a kényelem csúcsokat dönget.
Ott a televízió, no meg a számítógép által biztosított világháló, és ontják
magukból a pletykaszintű kivagyiságot. Természetesen ott is
fellelhetőek az értékek (nem is kevés számban), de sokkal csábítóbbak az
életet elorzó csemege játékok, áltudományok és mesterségesen fenntartott
örömmámort ígérő csodák az utolsó reklámokig. Hogy miért is láthatatlan
sokak számára a minőség? Egyszerű ez. Könnyű az igénytelen,
divatkövető, csábítóan kényelmes dolgok mögé megbújni, és név nélkül felelősséget
nem vállalva odamondani, mint tanítani, netán alkotni.
Megválasztani
a helyes utat egyenlő a kényelem feladásával és a
felelősségvállalással. Nevelni, tanítani és alkotni ezért sokkal nehezebb.
Pedig érdemes, mert van gyümölcse. Ezért kell olvasni, mert nem tart míg a
világ és két nap ez a földi élet, és jobb igénybe venni kincseinket. Hiszen a
könyv nem követelőzik, nem kritizál, csak jó barátként várja mindazokat,
akik kézbe veszik néhány percre, órára, napra. S ha le is teszed, „elhanyagolod
őt”, akkor sem bánatos, mindig visszatérhetsz hozzá.
Egy
kislélek indulásakor, ha sikerül magába szívnia mindazt a jót, amellyel tudja
majd az útját irányítani, akkor nem lesz visszaút a szakadék felé, az
igényesség védőbástyája lesz. Ezúttal is a szülők és közeliek (beleértve
a tanítókat is) segítségére szükség van, mert csak akkor tudja összerakni a
valóság részeit, ha eléggé felkészült átvenni mindazt, amiből kiindulhat a
számára már kikövezett úton. Ezek után személyisége egyre jobban kitisztul s meghatározóvá
válik, ugyanakkor figyelemreméltó lesz, tudását pedig folyton kamatoztatni
fogja. Képes lesz újat alkotni a meglévőből. A képzelet segít abban,
hogy egyéniségét a tudományok, művészetek vagy éppen a technika felé
terelje.
Minden
varázsból kell egy kicsi, hiszen imigyen lesz minden ép, egész és kerek. Felfedezi
a valóság eddig ismeretlen zegzugait. Nem téved el a végtelennek tűnő
részletekben, mindig vissza tud térni a gyökerekhez. Sikerül összefüggéseket
találnia a dolgok és jelenségek között, és rátalál az igazi szabadságra, amely alkotásra
buzdítja őt.
Olvasni
jó, talán a legjobb. Sokan mondják, kevés idő jut rá, mégis érdemes
előnyben részesíteni. Pláné, ha latba vetjük miről maradunk le, akkor
máris megérte újra és újra belekezdeni. Az olvasás világában minden meg van
engedve, hiszen a saját világodat senki sem ellenőrzi, nem kell megfelelni
a hóbortos divathullámoknak, rátalálsz hibáidra, és ebből kifolyólag nemesebbé
próbálod tenni lényed. Szépirodalmi művet lapozgatva belebújni valamelyik
szereplő bőrébe az az igazi ízvarázs! Azt is lehet mondani egy
menedék, ahol éberen figyelve képes vagy kényeztetni, pátyolgatni, előretörni
vagy éppenséggel megnevelni magad, amiből gyakran nem marad el az
önkritika sem. Nem tűnik soknak, pedig az. Nem kínálják tálcán, és mégis
elengedhetetlen szellemi táplálék. Igaz, csak az jöhet rá, aki már belevágott e
képzeletvilág sűrűjébe. Ha megteszi, idővel látni fogja a
körülötte lévő világ működését, az ő szerepét ebben, és az alig
észrevehető segítséget is szívesen veszi. Adni tud és kitágul előtte
az Univerzum, amelyben szívesen elidőz, és amikor lehetőség nyílik rá,
utazik benne.
Borbé Levente
2012