"Őrjít ez a csókos valóság",
érintésed akaszt rám rabigát.
Szerelmemben függök tőled,
érzések áradó folyama, élő
láncolat, gyöngyein boldogság fakad.
Létem képzelem veled,
mindig fogod kezem,
el nem engeded; ha botlanék
megállítanád a gravitációt,
pajzs alattam aggódó tenyered,
felette félve lebegek.
Írhatnék neked, szemérmesen
mesélném szóvirágokkal díszítve,
nem baj, ha nem értenéd meg,
lettél bennem szomorkás emlék,
"S akire én örökre vágyom."
A verset Ady Meg akarlak tartani című versének első, és utolsó sorát változatlanul hagyva írtam egy játékra. | 
