Menü

Életem lomtárában ujjam

a del gombon matat,

s nincs már csak egy

mozdulat, enyhe nyomás,

az emléke is messze száll.

Csótányok, egerek messze

szaladnak, a félelem nem

kíséri léptüket, csak a

szürkület és doh-szag ,

ami nyomukban megmarad.

Nem vagy velem, nem fontos

szavam, szaladok, folytatom

a takarítást,  abba nem hagyom,

míg a  lomokat sorban  polcra

nem rakom, válogatom.

Szelektív tárolóba...

nem érzem, hogy fájna nagyon.

Forgatom, nézegetem,

hol fekete, hol kék, akár

az ég, másutt tejköd folyik rá,

pók szövi át,  fonja fonalát.

Delfin Dénes és
delfin Diána együtt
mentek  el a bálba.
Víz alatti palotában
hering várta őket
vacsorára.
Friss volt és ízletes,
a vízi zene delejes.

Nézett Dénes  Diánára,
hozzá is ért kardszárnya.
Nem bántotta, nem sértette,
helyette őt megszerette.
A bálban vele  táncolt,
víz felett ragyogott a hold.
Daloltak  a delfinek,
ember azt nem érti meg.

Tova úsztak,  parádéztak,
a világ bajára fittyet
hánytak, szökelltek, csobbant
a víz testük alatt, megnyíltak
a hullámok, szerelemes
vallomásuk zengett  az
éjszaka bársonya alatt.

Hamis álmot adtál  rám,

-       puha kabát…

magadhoz láncoltál.

-        arannyal …

Barátsággá kopott

érzéseddel

elloptad az álmot tőlem,

becsapott a vállad .

Néha fáj a magány,

ülök, s zene szól.

Kopog az ősz

   -       távolról….

Ételem  élelmem,

azért eszem,hogy