teleholdat nézem
felhők futnak az égen
jégcsap hintázik
madárként ágszélen
sercenő gyufa robban
pisla fénye lobban
táncol sötétben
elégve megtorpan
fanyar füstje utolsót int
feje hajlik úgy kacsint
rátalál komor elmúlás
karmazsin parazsat hint
kergetőző gondolatok
kényes kagyló nyomatok
fájhatnak húsomban
ráfonódnak idegfonatok
erőszakos szél kócolja
bogokba csomózva csavarja
gondolatom sima fonalát
bonthatatlan szálak között
keresem kezdetek törött
idejét; képzelem kezed melegét
szél fújta álmomból ébredezve
átölelsz idődet szűken mérve
szerelmet adtam érte cserébe
gyengéd érintéssel adott bók
vágytól övezett csalfa csók
szúró szálka: nem életre szól
mély megalkuvás sebet ont
elsuttogott sejtelem
töredék egész helyett
végtelen csendes csorba
időszeletet fog csokorba
padon ültem késő este
hold ragyogott felettem
közeli ház ablakán
sárga fény biztatott
nyugalmat sugárzott
odavártam szerelmesem
szöget ütött szívemben
földöntúli érzelem
kicsi szögem megérkezett
meghajtotta gerincét
nekem adta hűségét
kecses feje vállamon
kalapácsot sem bánom
nem érdekelnek korlátok
ha ajka nyugszik ajkamon
táncos tavasz kacér mozdulata
ritmusra ringat lágyan
ég kékjén pompázó
vidám nap meglegyint
ölelő karjai közt
kopár kertben jég olvad
zord telünk fagyos búcsút int
holt fatetem melegén
kémény füstvére
lassan csordogál
hiába kiáltok
választ nem ad senki már
álmodunk és meghalunk
kiürült karcos búcsúpoharam
léha évem lesz
sírom felett fedelem
szép dalt dalolj kismadaram
utoljára még nekem
Kép: Zulema Guerra alkotása
