hideg téli éjben, álmomból
magamhoz térve, kérem kései
szivárvány hétszín aranyát,
napod alatta ragyogjon rám.
régi fotót nézegettem,
szemedbe feledkeztem,
mélyén tüzet láttam,
belehullani vágytam.
tudtam közben az idő
tovaszaladt, de a tűz benne
nekem ifjú maradt, s nem
láttam őszülő hajszáladat.
úgy várlak,mint kagyló
a homokszemet. s itt leszel
ölellek, úgy fonlak, át
mint kagyló a foglyát.
kagylóselyem ruhát adok
rád, ragyogsz rám minden
árnyékon, s cirógató
puha fényed ontod rám.
útban hazamenet temető
mellett mentem el, s néztem
keresztfák hullámzó hátait.
csillanó márvány fejfák
szóltak: az életem elmúlik,
senkinek nem hiányzik.
nem gyötörlek, nem kínozlak,
nem kérlek, hogy szeress tovább.
éld az életed, s ne gondolj rám.
szerelmem nem volt több neked,
mint kirándulás, s nem maradt más,
csak minden nap fakuló látomás.
