Menü

 

fekete lelkű tavasz
szavad ravasz
életre hívod
rég halott virágomat
 
elszáradt fekete száron
porladó vágyon
fekete pillangó
szárnya megremeg
 
fekete éj után hajnal
vörös zajjal
életet roppant
génadománnyal

 
 
repedezett világban
málladozó vakolat
porladó táblái közt
pókhálóba bugyolált
ódon emlékek
 
roskatag polcon
álmodnak kusza sorban
dobozukat nyitni kár
fűszeres illatukat
évek pora vitte tova
 
sárgán zörgő csontok
volt életek nyomata
ékes búcsú-ígérete
aki él sorsát nem
kerülheti soha

 
sudár jegenyén
hollófészek lakója
búsuló madár
 
erdő bejárat
sűrű bozótja alatt
tőzike bújik
 
szerényen bókol
fehér fején sárga pötty
tavasznapsugár

Kép: Joó Szabolcs fotója

hajnali tűzben
égett életed néhány
vacak kelléke

érzem néha
cirkusz az élet
manézs fényében
fejemen csörgő
bohócsipka

rossz ripacsként
viccet mondanék
várnám nevessen
dicsérve tapsoljon
hálás közönség

sárga sárkány
jelmezem rongyokban
hullana rólam
folyna festett
könnyem patakokban