Emberek, nem látjátok, mennyire szenvedek? Sovány vagyok, éhes, fázom és reszketek. Eldobtok engem, mint felesleget, segítsetek, a világban egyedül vagyok, szeretetlenül elveszek. Fal tövében kenyérmorzsa, enyém ! mohón felfalom: hess madár, menj hangya, mégis... maradj, adok... Nem találok többet, csordogáló csendes patak vizet innom is adj, gyomromat marják a savak. Fájdalmamra nincsenek szavak, anyám rég halott, talán apám is, senki nem vár. Az úton járkálok kábán.
|