



















|
Hozzávalók:
1 csomag réteslap,
50 dkg krumpli,
8 dkg vaj (vagy margarin),
2 tojás,
3-4 evõkanál méz,
3 evõkanál pikáns lekvár,
1 mokkáskanál õrölt gyömbér,
1 késhegynyi õrölt szerecsindióvirág,
1 mokkáskanál só.
|
 |
A töltelékhez a krumlit héjában megfõzzük, majd meghámozzuk és lereszeljük.
Tálcán szétterítve hagyjuk kihûlni. Közben a tojássárgákat 5 dkg-nyi puha
vajjal habosra keverjük, majd hozzáadjuk a fûszereket, a mézet, a lekvárt,
valamint a sót. A már teljesen kihûlt krumplit összekevejük a lekváros
tojással, majd óvatosan beleforgatjuk a közben kemény habbá vert tojásfehérjét
is. A réteslapokat szétszedjük, és a felét (azaz 2-3 lapot, aszerint, hogy hány
lapos a rétestésztacsomag) egy tiszta, nedves, de jól kicsavart konyharuhára
terítjük. Bekenjük a megmaradt olvasztott vajjal, majd a töltelék felét a
tésztalap szélére, egy csíkban egyenletesen felkenjük. A konyharuha
segítségével szorosan feltekerjük, és olajjal megkent sütõlemezre helyezzük. A
másik réteslapadagot ugyanígy elkészítjük. Mindkét rúd tetejét bekenjük
olvasztott vajjal, majd az elõmelegített forró sütõbe tojuk. 15 percig sütjük
közepes lángon. Még forrón ferde szeletekre vágjuk, de a tepsin hagyjuk
kihûlni.
|
EXTERNET Web-Art Mûhely 1997
|
|