DR. M. SCOTT PECK
A járatlan út
A szeretet, a hagyományos értékek és a szellemi fejlődés új pszichológiája
Bevezetés
E könyv gondolatai klinikus gyakorlatomból fakadnak, annak
megfigyeléséből, ahogyan betegeim nap mint nap a szellemi
érettség mind magasabb szintjének elérésére vagy elkerülésére törekedtek.
Következésképpen a könyv sok valós esettanulmányból
tartalmaz részleteket. Mivel a pszichiátriai gyakorlatnak lényeges
eleme a titoktartás, megváltoztattam a neveket és mindazokat
a sajátosságokat, melyek révén betegeim anonimitása veszélybe
kerülhetne, de - természetesen - megőriztem az esetek
lényegét.
Az esettanulmányok tömörsége azonban tévképzeteket kelthet.
A pszichoterápia többnyire lassú folyamat, s mivel szükségképpen
a kórlefolyás fontosabb mozzanataira összpontosítottam, az
olvasóban kialakulhat az a téves benyomás, hogy a leírt folyamat
a valóságban drámai volt és világos. A folyamat persze drámai
volt, és végül a világosság is elérhető, de a könyv olvasmányosságának
érdekében az esettanulmányokból kihagytam a zavartság
és a frusztráltság hosszú időszakait, amelyek a legtöbb terápiás folyamatot
jellemzik.
Mint pszichiáter fontosnak tartom két érvényesített alapelv megemlítését.
Egyfelől nem teszek különbséget elme és lélek között, s
így nem teszek különbséget elmebeli (mentális) és lelki fejlődés
között sem. A kettő egy és ugyanaz.
A másik elv úgy fogalmazható meg, hogy a folyamat nehéz,
összetett és egy életen át tart. Ha a pszichoterápia lényegi, oki segítséget
kíván nyújtani, nem lehet sem gyors, sem egyszerű.
Jómagam egyetlen pszichiátriai vagy pszichoterápiái iskolához
sem tartozom, nem vagyok Freud, Jung vagy Adler elvakult híve,
amiként fanatikus behaviorista vagy gestalista sem vagyok. Nem
hiszem, hogy létezik egyetlen, önmagában üdvözítő válasz a pszichiátria
kérdéseire. Úgy vélem, hogy a rövid lefolyású terápiák
gyakran lehetnek hasznosak, és felesleges elvből elutasítani őket,
de vitathatatlan, hogy az efféle kezelés óhatatlanul megmarad a
tüneti szinten.
A szellemi fejlődés útja igen hosszú. Szeretnék köszönetet mondani
azoknak a betegeimnek, akik abban a kitüntetésben részesítettek,
hogy jó darabig elkísérhettem őket útjukon. Mivel útjuk
az enyémmé is vált, s amit itt bemutatok, annak jó részét együtt
tanultuk. Köszönetet szeretnék mondani számos tanáromnak és
kollégámnak is. Mindenekelőtt feleségemnek, Lilynek. Olyannyira
adakozó volt ugyanis mint feleség, szülő, pszichoterapeuta és
mint személyiség, hogy az ő bölcsességét nehéz különválasztanom
a magamétól.