DR. M. SCOTT PECK
A járatlan út
A szeretet, a hagyományos értékek és a szellemi fejlődés új pszichológiája
Problémák és fájdalom
Az élet nehéz.
Nagy igazság ez, a legnagyobb igazságok egyike.* Mégpedig
azért, mert ha valóban beláttuk, akkor már felül is emelkedtünk
rajta. Amikor valóban értjük - fölfogjuk és elfogadjuk -, hogy az
élet nehéz, megszűnik nehéznek lenni. Mert amint elfogadjuk, az
a tény, hogy nehéz, nem számít többé.
Az élet nehéz voltának igazságát a legtöbb ember nem látja át
teljes mértékben. Többé-kevésbé állandó jelleggel sopánkodnak
az emberek, halkan vagy fennhangon panaszolják föl terheiket
és gondjaikat, mintha kirínának az élet egyébként könnyű hátteréből,
vagy abból az életből, amely ha nem könnyű is, mindenesetre
méltányos volna, ha az lenne. Halkan vagy fennhangon
hirdetik hitüket, mely szerint nehézségeik egy megkülönböztetett
nyavalya, amely csak őket sújtja vagy családjukat, törzsüket,
osztályukat, fajtájukat vagy akár fajukat, de senki mást. Tudom,
hogy így panaszkodnak, mert én is így éreztem egykor.
Az élet problémák láncolata. Megoldani akarjuk őket vagy
sopánkodni fölöttük? Képessé akarjuk-e tenni gyermekeinket e
problémák megoldására?
Az önfegyelem az a szerszámkészlet, amelynek segítségével
megoldhatjuk az élet alapvető problémáit. Enélktül mit sem old
hatunk meg. Részleges önfegyelemmel gondjainkat is csak rész
legesen oldhatjuk meg, teljes önfegyelemmel viszont gondjaink
összességét.
Az életet az teszi nehézzé, hogy a problémákkal szembenézni
és azokat megoldani fájdalommal jár. A gondok, természetük sze
rint, kelthetnek csalódást, gyászt, szomorúságot vagy magány
érzetet, bűntudatot, megbánást, haragot, félelmet vagy szoron
gást, gyötrődést vagy kétségbeesést. Ezek az érzelmi állapotok
kellemetlenek, gyakran roppant kellemetlenek, gyakran fölérnek
a fizikai fájdalommal, néha a fizikai fájdalom legrosszabb fajtáival is.
*Buddha "Négy Igazsága" közül ez az első: "Az élet szenvedés."
Végül is pontosan e fájdalom miatt nevezzük problémának
azokat az eseményeket vagy konfliktusokat, amelyek a fájdalmat
kiváltották. S miután az élet problémák véghetetlen sorozata,
mindig nehéz marad, s éppúgy tele lesz fájdalommal, mint
örömmel.
Mégis, éppen a gondok fölismerésének és megoldásának folyamatában
rejlik az élet értelme. A probléma a próba, mellyel elkülönítjük
a sikert és a kudarcot. Gondjaink miatt van szükségünk
bátorságra és bölcsességre, sőt gondjaink tesznek minket
bátrakká és bölcsekké. Végső soron ezek felelősek lelki fejlődésünkért.
A szellemi fejlődés elősegítése érdekében tesszük próbára
a problémamegoldás emberi képességét, mint ahogyan az
iskolában is tudatosan megteremtett problémák megoldásával
fejlődik a gyerekek elméje. Benjamin Franklin mondta: "Ami fáj,
az nevel." Ez az oka annak, hogy a bölcs emberek megtanulják,
hogy a problémáktól nem rettegni kell, ellenkezőleg, örömmel
kell fogadni őket, amiként a járulékos fájdalmat is.
Legtöbbünkből azonban hiányzik a bölcsességnek ez a mértéke.
Mivel tartunk a fájdalomtól, különböző mértékben ugyan, de
egyként azon vagyunk, hogy elkerüljük a problémákat. Halogatjuk
megoldásukat, abban a reményben, hogy majd csak elmúlnak.
Nem veszünk róluk tudomást, elfelejtjük őket, vagy úgy teszünk,
mint ha nem is léteznének. Talán még gyógyszereket is segítségül
hívunk a problémák elnyomására, úgy gondolván, hogy
ha magát a fájdalmat csillapítjuk, a probléma is enyhül. Megpróbáljuk
kikerülni őket, ahelyett hogy szemtől szembe állnánk velük.
Megpróbálunk elmenekülni, nehogy végig kelljen szenvedni
őket.
Az emberi ideg- és elmemegbetegedések elsőrendű oka éppen
a problémák és a szenvedés elkerülésére való hajlam. Mivel ez a
hajlam bizonyos mértékig mindannyiunkban jelen van, megfelelő
mértékben mindannyian betegek is vagyunk: egyetlen ember
elméje sem maradéktalanul egészséges. Vannak emberek,
akik különleges erőfeszítéseket tesznek, hogy problémáikat elkerüljék,
messze eltávolodnak attól, ami jó és ésszerű lenne, csakhogy
ne kelljen szembenézni problémáikkal; aprólékosan kidolgozott
képzeletvilágban élnek, melynek gyakran semmi köze a
valósághoz. Carl G. Jung tömör és elegáns megfogalmazása szerint:
"A neurózis mindig a jogos szenvedés helyettesítése."*
Ám a pótmegoldás végül is fájdalmasabb lesz, mint azok a fájdalmak,
amelyek elkerülése szülte őket, s a legnagyobb problémává
maga a neurózis válik. Ilyenkor, híven az eddigi elvhez,
sok ember megpróbálja ezt a problémát is kikerülni, s neurózist
neurózisra épít. Szerencsére vannak olyanok is, akik ilyenkor
összeszedik a bátorságukat, és - rendszerint pszichoterápia segítségével
- megkísérlik megtanulni, hogyan is kell szembenézni
neurózisukkal és elszenvedni "jogos" szenvedésüket. Mindenesetre,
amikor megkíséreljük elkerülni "jogos" szenvedésünket, egyben
sikerül elejét venni annak a lelki fejlődésnek is, amelyet fölmerülő
problémáink követelnek. Ezért van az, hogy krónikus lelki
betegségek esetén szellemi fejlődésünk megreked, s gyógyír
híján az emberi szellem zsugorodni kezd.
Ezért vértezzük fel magunkat és gyermekeinket a szellemi egészség
elérésének eszközeivel. Mit értek ezen? Meg kell tanulnunk
s meg kell tanítanunk gyermekeinknek a szenvedés szükségszerűségét
és értékét, a gondokkal való szembenézés és a velük járó
fájdalom elviselésének szükségességét. Említettem már, hogy
az önfegyelem az a szerszámkészlet, amellyel megoldhatjuk az
élet problémáit. Hamarosan világossá válik az is, hogy a szenvedés
technikájáról van szó, melynek segítségével sikeresen oldhatjunk
meg problémáinkat, és a folyamat során egyszersmind
fejlődünk is. Aki megtanulja az önfegyelmet, az megtanul szenvedni
és fejlődni is.
Melyek a szenvedés technikájának, a gondok keltette fájdalom
sikeres megélésének eszközei, melyek összességét diszciplínának,
önfegyelemnek nevezem? Számunk négy: a kielégülés késleltetése,
a felelősség vállalása, az igazsághoz való ragaszkodás és
az egyensúlyozás. Világossá válik majd, hogy az eszközök megszerzése
nem kíván hosszú és összetett felkészülést. Ellenkezőleg,
szinte minden gyermek birtokába jut tízéves koráig. Ugyanakkor
királyok és elnökök látják kárát, ha elfeledkeznek használatukról.
A gond nem az eszközök használatának összetettségében
rejlik - lévén egyszerűek -, hanem a hajlandóságban
használatukra. Mert arra szolgálnak, hogy szembenézzünk problémáinkkal
s a velük járó fájdalommal, s aki elkerülni reméli "jogos"
szenvedését, aligha akarja használni őket. Ezért először a
technikát elemzem, majd a következő részben áttérek annak
az akaratnak a vizsgálatára, melytől használata függ, s ami nem
más, mint a szeretet.