Önismeret, szabadság.

DR. M. SCOTT PECK

A járatlan út

A szeretet, a hagyományos értékek és a szellemi fejlődés új pszichológiája

Kathexis szeretet nélkül

A függőség egyik jellemzője, hogy nincs összefüggésben a lelki fejlődéssel. A dependens embert csak saját jóléte érdekli, semmi más - saját beteljesülése, saját boldogsága. Fejlődni nem akar, s képtelen elviselni a fejlődéssel járó boldogtalanságot, magányt és szenvedést. A dependens személyiség annak a fejlődésével sem törődik, akitől függ; csak annyiban érdekli, amennyiben kedvére tesz. A függőség azonban csak az egyik alakja azoknak 101
a minden alap nélkül szeretetnek nevezett magatartásformáknak, amelyek nélkülözik a fejlődőképességet. Vegyünk most sorra más, hasonló formákat, azt bizonyítandó, hogy a valódi szeretet sohasem lehet a lelki fejlődést figyelmen kívül hagyó kathexis. A szeretet szót gyakorta használjuk élettelen tárgyakkal vagy foglalatosságokkal kapcsolatban is. Azt mondjuk, hogy valaki szereti a pénzt, a hatalmat, a kertészkedést vagy a golfozást. Igaz, van, aki a normális határokat túllépve, heti hatvan, hetven vagy nyolcvan órát robotol, hogy vagyont vagy hatalmat harácsoljon össze. Bármilyen sikeres is azonban, nem tekinthetjük úgy, hogy ezen az úton önmagát gazdagította. Gyakran halljuk egy-egy önmaga erejéből milliomossá lett emberről, hogy rosszindulatú és fukar. Akik nagyon szeretik a pénzt vagy a hatalmat, azokat általában nem tekintjük szeretetre képes embernek. Miért? Azért, mert az ilyen emberek számára a vagyon vagy a hatalom szellemi fejlődésük célja s nem eszköze. Márpedig a szeretet egyetlen igazi célja csupán a lelki evolúció lehet. Kedves időtöltéseiben az ember önmagára visel gondot. Lelki fejlődésünk folyamatában sok olyan foglalatosságra is szükségünk van, amely önmagában nem lelki vagy szellemi jellegű. A lélek táplálása mellett a test is táplálékra szorul. Az embernek ételre és lakóhelyre van szüksége. Bármennyire is elkötelezzük magunkat a lélek fejlesztése mellett, szükségünk van pihenésre, kikapcsolódásra, testedzésre. A hobbi - közeg, melynek közvetítésével szerethetjük önmagunkat. Még a szentnek is kell aludnia, olykor még a próféta is játszik. Ha azonban a hobbi céllá válik, a fejlődést nem elősegíti, hanem helyettesíti. Gyakran éppen ezért olyan népszerű az emberek körében. A golfpályán például gyakori látvány az idős férfi vagy asszony, akinek maradék célja az életben, hogy néhány ütésfajtát jobban elsajátítson. Eltökélt erőfeszítésük megadja számukra a fejlődés látszatát, és feledteti a tényt, hogy mint emberi lények már régen megszűntek fejlődni. Ha igazán szeretnék magukat, életük kevésbé talmi célját keresnék. 86 Ugyanakkor a pénz és a hatalom is lehet eszköze valamilyen igazán szeretve vágyott cél elérésének. így elképzelhető, hogy valaki végigszenvedi a politikusi életpályáját, mert politikai hatalmát az emberiség javára szeretné gyümölcsöztetni. Mások nagy vagyonra vágynak, nem pusztán a pénz öröméért, hanem azért, hogy gyermekeiket jó egyetemre járathassák, vagy hogy maguknak szerezzék meg a szabadságot és az időt, hogy valamilyen stúdiumban zavartalanul elmélyedhessenek. Ezek az emberek nem a pénzt vagy a hatalmat szeretik, hanem az emberiséget. A könyvnek ebben a részében többek között azt szeretném megértetni az olvasóval, hogy a szeretet szót többnyire olyan általános értelemben használják, amely akadályozza a fogalom he- lyes megértését. Alig hiszem, hogy a nyelv e tekintetben megváltozhatna. Ám mindaddig, amíg a szeretet szót válogatás nélkül használjuk minden számunkra fontos kapcsolat megnevezésére, anélkül, hogy a kapcsolat természetét alaposabban megvizsgálnánk, továbbra is csak nehezen fogjuk megkülönböztetni a bölcset a bolondtól, a jót a rossztól, a nemest a nemtelentől. Ha szigorúbban határozzuk meg a fogalmat, kiderül például, hogy szeretni csak embereket lehet, mert általános felfogásunk értelmében csak az ember képes lényegi lelki fejlődésre. Vegyük példának a kutyát. Etetjük, fürdetjük, dédelgetjük, fegyelmezzük, játszunk vele. Ha valami baja van, mindent félretéve rohanunk az állatorvoshoz. Ha elpusztul vagy elcsavarog, őszinte gyászt érzünk. Sőt, gyermektelen embereknél nem ritka, hogy a kutya válik életük értelmévé. Mi a szeretet, ha nem ez, kérdezhetnénk. De vizsgáljuk csak meg, hogyan viszonyul ez a kapcsolat egy szeretett embertársunkhoz fűződő kapcsolathoz. Először is: öszszehasonlíthatatlanul nagyobb mértékben tudunk emberekkel közlekedni. Hogy a kutya mit gondol, nem tudjuk. S ez lehetővé teszi, hogy saját gondolatainkat és érzelmeinket kivetítsük rá, s így olyan érzelmi kötődést teremtsünk, amelynek talán semmi köze a valósághoz. Másodszor: háziállatainkat annyiban kedveljük, amennyiben akaratuk és vágyaik megegyeznek saját akaratunkkal és vágyainkkal: ha jelentős az eltérés, elverjük őket a 101
háztól. Nem tartunk meg sokáig olyan állatot, amely állandóan ellenkezik velünk vagy harcol ellenünk. Az egyetlen iskola, amelybe "beíratjuk" a kutyát, fegyelemre tanítja. Azt viszont, éppen ellenkezőleg, már kívánatosnak tarthatjuk, hogy egy embernek saját akarata legyen, sőt, ez a kívánság egyik fő jellemzője a valódi szeretetnek. Ha kutyát tartunk, függőségét akarjuk növelni; nem vágyunk arra, hogy felnövekedvén elhagyja a "szülői" házat; maradjon csak ott, ahol van, heverésszen a kandalló mellett. Egy kutyában nem függetlenségét, hanem igenis függőségét értékeljük. A háziállatok szeretetének jelensége nagyon fontos jelenség, mert sok olyan ember van, aki csak kutyáját vagy macskáját képes szeretni, embereket már nem. Rengeteg amerikai katona kötött házasságot német, olasz vagy vietnami lányokkal a háborúkban, s boldogságukat nem látszott zavarni, hogy nem értik egymás szavát. Amikor azonban az asszonyok megtanultak angolul, a házasságok rendre felbomlottak. A katonaférjek már nem tudták feleségükre kivetíteni saját gondolataikat, érzéseiket, vágyaikat és céljaikat, s így nem tudták azt a fajta közelséget érezni, amit egy kedves kutyával vagy macskával éreztek volna. Ahogy az asszonyok megtanultak angolul, a férjek ráébredtek, hogy saját gondolatokkal, nézetekkel és célokkal rendelkeznek, s ezek bizony nem feltétlenül egyeztek meg a férj elképzeléseivel. Néhány esetben megszerették egymást, a legtöbb esetben azonban ez a kapcsolat végét jelentette. Az imigyen fölszabadult nők jog- gal tartottak az olyan férfiaktól, akiknek vonzalma feltételezte, hogy az asszonynak sem saját ereje, sem függetlensége, de még saját egyénisége sincsen. Ennek a jelenségnek talán legszomorúbb megnyilvánulása, amikor egyes nők csak csecsemőként szeretik saját gyermeküket. Gyakori jelenség ez. Eszményi anyák, míg gyermekük kétévesnél kisebb. Végtelenül gyengédek, boldogan szoptatják a gyereket, dédelgetik és játszanak vele, szeretetük állandó, boldogok anyaságukban. Aztán szinte egyik napról a másikra megváltozik a helyzet. Amint a gyerek saját akaratának első jelei megmutatkoznak - engedetlen, nyűgös, nem akar 89 játszani, olykor a dédelgetést is visszautasítja, más emberekhez is vonzódik, azaz a saját fejével óvakodik ki a világba -, az anya szeretete egy csapásra megszűnik. Többé nem érdekli a gyerek, csak nyűgnek érzi. Ugyanakkor gyakori, hogy szinte leküzdhetetlen vágy ébred benne arra, hogy újra teherbe essen, hogy újra szeretgethesse csecsemőjét. Rendszerint sikerül is újra teherbe esnie, s minden újra kezdődik. Ha nem sikerül, teljesen elhanyagolja saját gyerekét, de lelkesen vigyáz a szomszédok kétévesnél fiatalabb gyermekeire. Saját gyerekei számára a második életév vége nem csupán a csecsemőkor, de az anyai szeretet végét is jelenti. A változás mindenki számára nyilvánvaló, csak az anya nem veszi észre, mert el van foglalva legújabb csecsemőjével. Az ilyen gyerekek aztán rendszerint depresszív vagy passzívan dependens felnőttekké válnak. Mindebből az tűnik ki, hogy a csecsemők, a háziállatok vagy az engedelmes házastárs iránt érzett "szeretet" magatartása bizton sorolható az anyai, illetve - helyesebben - a szülői ösztön kategóriájába. Hasonlítható a szerelembe esés állapotához: nem valódi szeretet, mert nem kíván különösebb erőfeszítést, nem teljesen szabad elhatározás kérdése, biztosítja ugyan a faj fennmaradását, de nem segíti elő a lelki fejlődést. Hasonlít a valódi szeretethez, amennyiben másokat szolgál, és olyan kapcsolatokat kezdeményez, amelyből aztán valódi szeretet is kifejlődhet, de ennél jóval több kell egy egészséges házassághoz, egy egészséges gyerek felneveléséhez vagy akár az emberiség lelki fejlődéséhez. A lényeg az, hogy a nevelés több egyszerű etetésnél, s hogy a lelki fejlődés elősegítése sokkalta összetettebb folyamat, semhogy pusztán ösztönösen végezhetnénk. Korábban megemlítettük annak az anyának az esetét, aki nem engedte az iskolabusszal közlekedni a fiát. Azáltal, hogy autóval hozta-vitte, bizonyos értelemben gondját viselte, de gondviselésével inkább visszafogta, mintsem elősegítette lelki fejlődését. Rengeteg a hasonló példa: anyák, akik tömik már amúgy is hájas gyermeküket; apák, akik szobányi játékot vesznek fiuknak, és szekrényeket töltenek meg ruhával leánygyermekük számára; szülők, akik soha 101
semmit nem tagadnak meg gyermeküktől. A szeretet nem azt jelenti, hogy valaki gondolkodás nélkül mindent megad. Megfontoltan kell adni, s időnként józan megfontolásból meg kell tagadni dolgokat. Megfontoltan kell dicsérni és megfontoltan kell bírálni. A megfontoláshoz pedig kevés az ösztön: gondolkozni kell hozzá, s gyakran olyan döntéseket kell hozni, amelyek meghozatala fájdalommal jár.