DR. M. SCOTT PECK
A járatlan út
A szeretet, a hagyományos értékek és a szellemi fejlődés új pszichológiája
A szeretet meghatározása
Az önfegyelem, mint mondottuk, az ember lelki fejlődésének
módja. Ebben a részben azt vizsgálom meg, mi rejlik az önfegyelem
mögött - mi biztosítja az indítékot és az energiát. Azt hiszem,
ez az erő a szeretet. Tisztában vagyok vele, hogy aki a szeretetet
akarja megvizsgálni, titokkal játszik. Bizonyos nagyon is valós
értelemben a vizsgálhatatlant akarom vizsgálni és a megismerhetetlent
megismerni. A szeretet fogalma túl tágas és túl mély
ahhoz, hogy a szavak korlátolt világa kifejezhesse. Ha nem hinném,
hogy ezt pusztán megkísérelni is értéket képvisel, nem foglalkoznék
a témával, de tisztában vagyok vele, hogy a kísérlet,
bármennyire értékes, bizonyos értelemben sohasem lehet kielégítő.
A szeretet titokzatos természetének tudom be, hogy legjobb
tudomásom szerint még soha senki nem tudta valóban kielégítően
definiálni. A magyarázókísérletek rendre különböző osztályokba
sorolták: erósz, filia, agapé, tökéletlen és tökéletes szeretet
- és így tovább. Én azonban megkísérlem a szeretet fogalmának
egységes meghatározását, bár ismétlem, tisztában vagyok
vele, hogy bizonyos értelemben ez sem lesz kielégítő. A szeretetet
a következőképpen határozom meg: A szeretet hajlandóság
az én kiterjesztésére saját és mások lelki fejlődésének elősegítése
érdekében.
Már most, még mielőtt részletesebben taglalnám, szeretnék né
hány megjegyzést fűzni a meghatározáshoz. Elsősorban is: meg
figyelhető, hogy a meghatározás teleologikus, amennyiben egy cél
viszonylatában határozza meg a fogalmat. A tudósok rossz szem
mel nézik a teleologikus meghatározásokat, s talán rossz szem
mel nézik majd ezt a definíciót is. Mindazonáltal a meghatározás
hoz nem teleologikus módszerrel jutottam el, hanem a klinikus
gyakorlatom során tett megfigyeléseim révén (beleértve az ön
vizsgálatot is); a klinikumban pedig igen nagy jelentősége van a
szeretet helyes meghatározásának. Erre főleg azért van szükség,
mert a betegek többnyire igen zavaros elképzelésekkel rendel
65
keznek a szeretet természetéről. Egy félénk fiatalember például
a következőket mondta el nekem: "Anyám olyannyira szeretett,
hogy tizenhét éves koromig még az iskola-autóbuszra sem enge
dett fölszállni. Gondolom, attól félt, hogy valami baleset érhet,
ezért maga vitt az iskolába mindennap a saját autóján, ami per
sze megterhelő volt számára. Igazán nagyon szeretett engem." A
kezelés során szükségessé vált megértetni vele, hogy anyja visel
kedését nem feltétlenül a végtelen szeretet motiválta, s hogy nem
minden szeretet, ami annak látszik. Hasonló tapasztalatok alap
ján különítettem el azt, ami szeretetnek látszik, attól, ami nem
látszik szeretetnek. A kettő között mutatkozó különbségek közül
az egyik leglényegesebb a szerető, illetve nem szerető személy
célja volt.
Másodszor: ugyancsak megfigyelhető, hogy a szeretet - meghatározása
értelmében - sajátosan körkörös folyamat. Az ember
énjének kiterjesztése ugyanis evolúciós folyamat. A létezésnek
akkor léphetünk nagyobb halmazába, ha saját énünket már betöltöttük.
A szeretet önfejlesztési folyamat akkor is, ha célja másvalaki
fejlődése. A fejlődés törekvése vezet a fejlődéshez.
Harmadszor: a szeretet egységes meghatározása mások szeretete
mellett önmagunk szeretetét is magában foglalja. Miután a
másik ember éppúgy ember, mint jómagam, iránta érzett szeretetem
egyszersmind önmagam szeretete is. Aki a lelki fejlődést
tartja szem előtt, az egész emberi fajra gondol, s így elvét önmagára
is vonatkoztatja, lévén önmaga is a faj egyede. Mint arra rámutattam,
lehetetlen mások szeretete önmagunk szeretete nélkül,
éppen úgy, mint ahogyan nem taníthatjuk gyermekeinket
önfegyelemre, ha magunk nem rendelkezünk ezzel a képességgel.
Lehetetlen önmagunk lelki fejlődését más fejlődése érdekében
föladni. Nem adhatjuk föl az önfegyelmet annak érdekében,
hogy mást megtanítsunk rá. Nem adhatunk másnak erőt, ha nem
vigyázunk saját erőnkre. A szeretet természetének vizsgálatában
nyilvánvalóvá fog válni, hogy a mások és önmagunk iránt érzett
szeretet nem csupán karöltve járnak, de végső soron nem is lehet
őket megkülönböztetni.
101
Negyedszer: az én határainak kiterjesztése erőfeszítést igényel.
Amikor szeretünk, szeretetünk csak az erőfeszítés révén válik kimutathatóvá,
azon tény révén, hogy egy szalmaszálat vagy egy
hegyet elmozdítunk érdekében. A szeretethez erőfeszítés kell.
Végül: az "akarat" szó használatával az volt a célom, hogy felülemelkedjem
a vágy és a tett megkülönböztetésén. A vágyat
nem feltétlenül követi tett. Az akarat azonban kellően intenzív
érzelem ahhoz, hogy tett kövesse. A különbség egy példával világítható
meg: a "szeretnék ma úszni menni" és a "ma úszni megyek"
kijelentések között mutatkozó különbséggel. Kultúránkban
mindenkiben él bizonyos fokig a szeretet vágya, de nem
mindenki képes az érzelem kiélésére. Ebből következik, hogy a
szeretet vágya nem azonos a szeretettel. A szeretet akaratlagos
jelenség - szándék és tett is. Elhatározás kérdése is. Nem kell
szeretni. Aki szeret, azért teszi, mert így döntött. Akármennyire
úgy gondoljuk is, hogy szeretünk, ha ténylegesen nem szeretünk,
mert nem így határoztunk, minden jó szándékunk ellenére.
Ugyanakkor valahányszor lelki fejlődésünk érdekében erőfeszítést
teszünk, megint csak elhatározásunkból tesszük. Elhatároztuk,
hogy szeretünk.
Mint említettem, a pszichoterápiás kezelésben részesülők jórészt
zavaros elképzelésekkel rendelkeznek a szeretet természetéről.
Ez nem is csoda, mert a szeretet titokzatos természetű, és
szép számmal akadnak rossz magyarázatok. Könyvemben nem
szándékom a szeretetet megfosztani titokzatosságától, de remélem,
sikerül tisztázni azokat a helytelen felfogásokat, amelyek nem
csupán a betegeknek okoznak szenvedést, hanem az embereknek
általában, amikor tapasztalataikban valamiféle értelmet keresnek.
E szenvedésnek tetemes része, megítélésem szerint, felesleges,
és elkerülhető, ha a szeretet helyes meghatározása kellő
teret hódít. Ezért indirekt vizsgálati módszert választottam, s azt
vizsgálom, mi az, ami nem szeretet.