DR. M. SCOTT PECK
A járatlan út
A szeretet, a hagyományos értékek és a szellemi fejlődés új pszichológiája
A szeredet nem érzelem
Említettem, hogy a szeretet tett és cselekvés. Ez a kijelentés vezet
el a szeretet végső félreértelmezéséhez, amelyet meg kell
vizsgálnunk. A szeretet nem érzelem. Sok emberben megvan a
szeretet érzése, de ennek az érzelemnek a nevében mindenféle
káros tetteket követ el. Ugyanakkor a valódi szeretetre képes
ember gyakran tesz valaki hasznára akkor is, ha az illető nem is
különösebben szimpatikus, s abban a pillanatban nem is érez
iránta különösebb szeretetet.
95
A szeretet érzése a kathexis velejárója. A kathexis, ahogyan azt
már kifejtettem, az a folyamat, melynek során valami fontossá válik
számunkra. Ezt a valamit - amit rendszerint szeretetünk tárgyának
nevezünk - később olyan energiával ruházzuk föl, mint-
ha énünk része volna, és a köztünk és a szeretett valami közti
kapcsolat a kathexis. Ha valamitől megvonjuk energiánkat, szeretetünket,
akkor elveszíti fontosságát. Ezt dekathexisnek nevezzük.
Arra a félreértésre, hogy a szeretet érzelem, a szeretet és a
kathexis összekeverése ad okot. A félreértés érthető, mert a két
folyamat hasonló, bár lényeges különbségeik is vannak. Először
is: mint már említettem, a kathexis tárgya bármi lehet, lelkes vagy
lelketlen teremtmény; lehet akár a tőzsde is vagy holmi ékszer
stb. Másodszor: a kathexis nem jelenti azt, hogy tárgyának lelki
fejlődésével fikarcnyit is törődnénk. A dependens típus még tart
is "szeretett" társa esetleges lelki fejlődésétől. Az az anya, aki fiát
nap mint nap autón szállította az iskolába, kétségkívül megteremtette
a kathexis állapotát; fia fontos volt számára, de fejlődése
már nem. Harmadszor pedig: a kathexis intenzitásának gyakran
semmi köze a bölcsességhez vagy az elkötelezettséghez. Két
ember találkozhat egy bárban, s megkedvelheti egymást abban
az értelemben, hogy sem előzetesen eltervezett tennivalóik, sem
ígéreteik, sem családi felelősségük nem állhatja útját, hogy ágyba
bújjanak. Végül: a kathexis lehet pillanatnyi. Az imént említett
pár egy perccel a kielégülés után esetleg vágy és szeretet nélkül
válik el egymástól. A dekathexis a kathexis sarkában járhat.
A valódi szeretet ugyanakkor mindig magában foglalja az elkötelezettséget
és a bölcsesség gyakorlását. Ha az ember valóban
törődik egy másik lény lelki fejlődésével, tudatában van annak,
hogy az elkötelezettség hiánya káros lehet. Az elkötelezettség
ezért a pszichoterapeutikus kapcsolat alapköve. E "terápiás szövetség"
nélkül a beteg szinte képtelen bárminemű lényegi fejlődésre.
Más szavakkal kifejezve: a betegnek éreznie kell, hogy
a terapeuta megbízható és állandó szövetségese, egyébként hogyan
is kockáztathatna meg komoly személyiségváltoztatást. Ezért
a terapeutának hosszú időn át bizonyítania kell a beteg előtt,
101
hogy valóban segítségére akar lenni, hogy valóban el van kötelezve
a beteg lelki fejlődése mellett. Ez persze nem jelenti azt,
hogy a terapeutának mindig kedve van hozzá, hogy a beteget
meghallgassa, de az elkötelezettség lényege éppen az, hogy meghallgatja,
akár van ehhez kedve, akár nincs. Ugyanez a helyzet a
házasságban. A jó házasságban a felek rendszeresen, megbízhatóan,
rutinszerűen is foglalkoznak egymással, akár kedvükre van
ez az adott pillanatban, akár nem. Megemlítettük, hogy a házas
kapcsolatban a szerelem előbb-utóbb mindig megszűnik, akkor,
amikor a fajfenntartó ösztön kihunyt, s ez az a perc, amelyben
az igazi szeretet kialakulásának folyamata kezdetét veheti. Aliikor
a házastársak már nem akarnak siilve-főve együtt lenni, sőt
idejük nagy részét inkább külön töltik, ekkor derül ki, hogy jelen
van-e közöttük a valódi szeretet.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az olyan intenzív kapcsolatokban,
mint a pszichoterápia vagy a házasság, nincsen
kathexis. Van. A valódi szeretet azonban túllép ezen. A valódi
szeretet megléte nem függ sem a kathexistől, sem a szeretet érzésétől.
Könnyebb és kellemesebb, ha a szeretet mellett kathexis
és érzelem is át- meg átszövi, de lehetséges valódi szeretet e
kettő nélkül is, sőt éppen ezáltal különül el a valódi szeretet. A
különbözés kulcsszava az akarat. A szeretetet úgy definiáltuk,
mint az én akaratlagos kiterjesztését a magunk vagy más lelki
fejlődésének érdekében. A valódi szeretet akaratlagos, nem emocionális.
Aki valóban szeret, azért teszi, mert így döntött, függetlenül
attól, hogy a szeretet érzelme megvan-e benne. Ha igen,
annál jobb, de ha nem, az elkötelezettség, az akarat még mindig
megvan, s révükön gyakoroltatik a szeretet. Mi több, aki szeret,
gyakran nem azt teszi, amire a szeretet érzelme sarkallná. Elképzelhető,
hogy találkozom egy nővel, aki nagyon megtetszik, s
akit szívesen szeretnék. Mégsem teszem meg, mert esetleg házasságom
látná kárát. S hasonlóképpen, esetleg nem vállalok egy új
beteget, pedig nagyon szimpatikus, és úgy érzem, hogy jól haladnánk,
de időmet teljesen kitöltik más betegek, akik talán kevésbé
rokonszenvesek, és keményebb diónak is bizonyulnak.
96
Szeretetérzésem szabad, de megvalósítása már akadályokba ütközhet.
így ki kell választanom azt a személyt, akit szeretni fogok.
A valódi szeretet nem lenyűgöző érzelem, hanem elkötelezettség,
megfontolt döntés. *
Sokféle önámításra ad lehetőséget, ha a szeretetet összekeverjük
a szeretet érzésével. Képzeljünk el egy alkoholistát, aki nem
törődik feleségével és gyermekeivel. A kocsmában ül, és könynyes
szemmel magyarázgatja a csaposnak, hogy mennyire szereti
a családját. Sokan szerető szülőnek hiszik magukat, pedig a legdurvább
módon hanyagolják el gyermekeiket. Világos, hogy a
két fogalom összekeverésében van valami, ami az én-t szolgálja,
s egyáltalán nem kellemetlen azt érezni, hogy az emberben szeretet
lakik. Jóval kellemetlenebb a szeretetre nem érzelmekben,
hanem tettekben bizonyságot találni az ember lelkében. Mivel
azonban a valódi szeretet a sokszor tiszavirág-életű érzelmeken
túllépő akaratlagos cselekvés, helyesen mondjuk, hogy: "A szeretet
az, amit cselekszik." A szeretet és a szeretet hiánya, éppúgy,
mint a jó és a rossz, nem pusztán szubjektív, hanem objektív
jelenség.