Önismeret, szabadság.

DR. M. SCOTT PECK

A járatlan út

A szeretet, a hagyományos értékek és a szellemi fejlődés új pszichológiája

A szeretet fegyelmezett

Szó volt már róla, hogy az önfegyelemhez szükséges energia a szeretetből fakad, mely az akarat egyik formája. Ebből tehát nem csupán az következik, hogy az önfegyelem tettekre váltott szeretet, hanem az is, hogy aki valóban szeret, az fegyelmezett is, és a valóban szeretettel teli kapcsolat fegyelmezett kapcsolat. Ha valóban szeretek valakit, akkor úgy irányítom viselkedésemet, hogy előmozdítsam lelki fejlődését. Volt két betegem, fiatal, intelligens, művészi hajlamú házaspár - bohém emberek. Négy éve voltak házasok. Szinte naponta összevesztek, üvöltöztek egymással, tányérokat vagdostak egymás fejéhez, megkísérelték kikaparni a másik szemét, hetente megcsalták egymást, és minden hónapban egyszer szétköltöztek. A terápia megkezdése után mindketten helyesen fölismerték, hogy a kezelés az önfegyelem felé terelné kapcsolatukat. "De hiszen maga ki akarja irtani a szenvedélyt a kapcsolatunkból" - mondták. "A maga elképzelései a házasság 126
roi es a szeretetről nem engedik meg a szenvedély létezését." Néhány hét múlva fölhagytak a terápiával, és ma, három évvel később, több terápiás "kiruccanás" után, életük éppoly rendezetlen, mint volt. Semmi kétség, kapcsolatuk éppenséggel nem unalmas, inkább színpompás. De olyanformán, mint a gyerekek festményei: egyszerű színek nyakló nélkül borítják el a vásznat, nem minden báj nélkül, de többnyire a gyerekek művészetére jellemző ismétlődést példázva. Rembrandt visszafogott színei is felragyognak, csak végtelenül gazdagabban, egyénibben és jelentősebben. A szabadjára engedett érzelem még nem mélyebb a fegyelmezett érzelemnél. Éppen ellenkezőleg, a pszichiáternek módjában áll megtapasztalni az olyan közmondások igazságát, mint a "lassú víz partot mos". Igencsak elhamarkodott az a feltételezés, hogy akinek szabályosak és ellenőrzöttek az érzelmei, az nem lehet szenvedélyes ember. Helytelen, ha az ember szenvedélyeinek rabja, az önfegyelem azonban nem jelenti az érzelmek elnyomását. Gyakran mondom azt a betegeimnek, hogy az érzelmek a rabszolgák, és az önfegyelem művészete azonos a rabszolgatartás művészetével. Először is: az ember érzelmei energiaforrásként szolgálnak, az élet éléséhez szükséges erőt adják. Mivel nekünk dolgoznak, tiszteletet érdemelnek. A rabszolgatartó két súlyos hibát szokott elkövetni. Az egyik az, hogy nem fegyelmezi rabszolgáit, nem szab határokat és irányt, nem tudatosítja bennük, hogy ki az úr a háznál. Ilyenkor természetesen az történik, hogy a rabszolgák, az érzelmek nem dolgoznak többé, beköltöznek a házba, kifosztják a bárszekrényt, összetörik a bútorokat, s uruk hamarosan arra ébred, hogy immár ő a rab, érzelmei káoszában él, mint az imént említett bohém házaspár. De ugyanilyen káros a másik véglet, a bűntudatos neurotikus életmódja. Ez a fajta rabszolgatartó annyira tart rabszolgái lázadásától, hogy rendszeresen fegyelmezi őket, s a legapróbb vétséget is szigorúan bünteti. Ami azt eredményezi, hogy a rabszolgák egyre gyengülnek, akaraterejük megcsappan, vagy éppen ellenkezőleg: titkos lázadásra készülnek. Ha ez a folyamat elég 128 hosszú ideig tart, egy éjszaka a tulajdonos jóslata valóra válik, a rabszolgák föllázadnak, és felgyújtják a házat, melyben gazdájuk rendszerint bennég. Ez a pszichózisok és bizonyos súlyos neurózisok genezise. Az arany középút nyilvánvalóan az érzelmekkel való helyes bánásmód. A jó rabszolgatartó tisztelettel bánik rabszolgáival, eteti, gondozza, meghallgatja, bátorítja őket, de ugyanakkor szervez, utasít, parancsol, és semmi kétséget nem hagy afelől, hogy ki az úr a háznál. Ez az egészséges önfegyelem. A szerelem érzelmét is fegyelmezni kell". Megállapítottam, hogy ez a kathexisszal járó érzelem nem azonos a valódi szeretettel. Tisztelni és ápolni kell, mert energiát ad, de ha teljesen szabadon garázdálkodhat, az eredmény csak zavar lesz és tehetetlenség. Mivel a valódi szeretethez hozzátartozik az én kiterjesztése, a folyamat sok energiát emészt föl, az ember energiatartalékai pedig éppoly végesek, mint a nap huszonnégy órája. Egyszerűen lehetetlen mindenkit szeretni. Igaz, az ember érezhet szeretetet az egész emberiség iránt, s ez az érzés elegendő energiaforrásul szolgálhat néhány ember szeretetéhez. De valódi szeretetet csak néhány ember iránt érezhetünk. Aki többet akar, mint amennyi energiája van, tovább nyújtózkodik, mint ameddig a takarója ér, s végül hamisan és károsan fog viselkedni azokkal, akiken pedig segíteni akart. Aki olyan szerencsés, hogy sok ember tart igényt a figyelmére, válassza ki azt a néhányat, akit valóban szeretni fog. A választás nem könnyű, de választani kell. Sok öszszetevőt figyelembe kell venni, elsősorban azt, hogy az illető mennyire lesz képes szeretetünk sugarában a fejlődésre. Az emberek nem egyformán képesek erre. (Később ezt részletesen tárgyalom.) Tagadhatatlan, sokan úgy elzárkóznak, olyan áthatolhatatlan páncélt öltenek, hogy még a legnagyobb jóakarat is kudarcra van ítélve, ha lelki fejlődésüket próbálná elősegíteni. Olyasvalakit szeretni, aki ennek képtelen hasznát látni, olyan, mint amikor a mag köves talajra hull. A valódi szerelem értékes, s aki képes erre az érzelemre, tudja, hogy az önfegyelemnek mit köszönhet az összpontosításban. 129
E probléma fonákját, a túl sok ember szeretetének problémáját is meg kell vizsgálnunk. Van, aki egyszerre több embert is képes szeretni. Ez több okból is probléma. Egyik oka az az amerikai - vagy helyesebben: nyugati - mítosz, mely szerint egyes emberek egymásnak teremtettek, és senki másnak. A mítosz tehát kizárólagosságot ír elő, főleg a nemi kapcsolatokban. Ez a mítosz valószínűleg nem haszontalan, amennyiben elősegíti az emberi kapcsolatok stabilitását, tekintetbe véve, hogy a legtöbb embernek éppen elég nagy feladat egy házastársat és családot szeretni. Sőt, bátran mondhatjuk, hogy aki sikeresen szereti családját,., már többet tett az életben, mint legtöbb embertársa. Gyakran csak szánalmas figura, aki állandóan új és új kapcsolatokban keresi a szeretetet, amelyet saját családjában nem tudott megvalósítani. A szeretetre valóban képes ember elsősorban mindig mint házastárs és szülő lesz elkötelezve. Vannak azonban olyan emberek is, akik elég energiával rendelkeznek ahhoz, hogy szeressék család1 jukat, és még más kapcsolatokat is fenntartsanak. A kizárólagosság mítosza számukra nem csupán hamis, de fölösleges korlátozás is. E korlátokon az ember túlléphet, de nagy önfegyelem kell ahhoz, hogy érzelmi képességeit ne váltsa "aprópénzre". Joseph Fletcher teológus erről a roppant bonyolult kérdésről be szélt (melyet én csak futólag említek), amikor állítólag ezt mondta egy barátomnak: "A szabad szerelem egy eszmény. Sajnos olyan eszmény, amelynek megvalósítására csak nagyon kevesen képesek." Azt értette ezen, hogy nagyon kevesen rendelkeznek kellő önfegyelemmel ahhoz, hogy a családon belül és kívül egyaránt szeretettel teli kapcsolatokat tudjanak fenntartani. A szabadság és az önfegyelem elválaszthatatlan egymástól - a valódi szeretet önfegyelme nélkül a szabadság mindig káros. Az olvasónak lassan talán elege van az önfegyelem témájából, s úgy érzi, hogy valamilyen kálvini sivárságú életmód prókátorának szegődtem. Állandó önfegyelem! Állandó önvizsgálat! Kötelesség! Felelősség! Neopuritanizmusnak lehetne nevezni. De nevezze az olvasó, aminek akarja, a valódi szeretet és a hozzá való önfegyelem az egyetlen út a tartós örömök felé. Aki más utat vá 128 laszt, talán vannak boldog pillanatai, öröme azonban nem maradandó, s egyre ritkábban lesz része benne. Amikor valóban szeretek, kiterjesztem magam, s amikor kiterjesztem magam, fejlődöm. Minél többet szeretek, annál hosszabban, s annál nagyobbra növök. A valódi szeretet önmagát táplálja. Minél többet törődöm más ember fejlődésével, annál többet fejlődöm magam is. Én teljesen önző ember vagyok. Sohasem teszek semmit másért, ha nem teszem magamért is. S ahogyan növekszem, ahogy a szeretet növel, úgy növekszik bennem az öröm, mindig jelen levő, mindig állandó módon. Lehet, hogy neopuritán vagyok, de az örömnek élek. Mint John Denver énekli:
A szeretet mindenütt van, látom.
Minden vagy, ami lehetsz, így minden légy.
Az élet, hiszem, tökéletes.
Gyere s játszd velem. *