A hatalom természete
Ezen a ponton már megérthetjük a hatalom természetét. Gyakran
félreértett téma. Ennek egyik oka, hogy kétfajta hatalom létezik:
politikai és szellemi. A vallásmitológia gondosan elválasztja
egymástól a kettőt. Buddha születése előtt a jósok azt mondták
atyjának, hogy születendő gyermeke vagy a világ leghatalmasabb
uralkodója lesz, vagy igen szegény emberként a világ legnagyobb
szellemi vezetője. Vagy az egyik, vagy a másik, de semmiképpen
sem mindkettő. A Sátán fölajánlotta Jézusnak "a világ
minden országát és dicsőségét", de Jézus visszautasította, s inkább
- látszólag tehetetlenül - meghalt a kereszten.
A politikai hatalom abban áll, hogy másokat saját akaratára
kényszeríthet valaki. Ez a hatalom vagy valamilyen pozíció, mint
például a király vagy az elnök személye, vagy pénz. Nem a pozíciót
elfoglaló embernek van hatalma, hanem a pozíciónak. Következésképpen
a politikai hatalomnak semmi köze a jósághoz
és a bölcsességhez. A szellemi hatalom viszont személyhez kötött,
és senkit sem kényszerít semmire. Előfordulhat, hogy nagy
szellemi hatalommal rendelkező emberek egyszersmind magas
hivatalban is ülnek vagy gazdagok, de jobbára mégis inkább szegények,
és nincs politikai hatalmuk. Mi tehát a szellemi hatalom
lényege? A legnagyobb fokú tudatos döntőképesség. A tudat.
A legtöbb ember csak félig tudatosan hoz döntéseket az életben.
Nemigen értik saját indítékaikat, és nemigen vannak tisztában
döntésük lehetséges szövődményeivel. Valóban tudjuk, mit
teszünk, amikor egy új kliensei elfogadunk vagy elutasítunk? Tudjuk,
mit cselekszünk, amikor megütünk egy gyereket, előléptetünk
egy beosztottat vagy flörtölünk egy ismerőssel? Aki sokáig volt
233
jelen a politika arénájában, jól tudja, hogy a legnagyobb jó szándékkal
hozott döntések gyakran rossz következményekkel járnak,
míg néha a látszólag alantas indítékból követett politika is
hasznosnak bizonyul. Ugyanez a helyzet a gyermeknevelésben.
Jobb-e rossz okból jót cselekedni, mint jó okból rosszat? Gyakran
akkor vagyunk leginkább a sötétben, amikor a legbiztosabbak
vagyunk magunkban, és megfordítva.
Mit tehetünk, a tudatlanság óceánjában hánykolódva? A nihilista
azt mondja: semmit. Szerinte az egyetlen, amit tehetünk, hogy
a hullámokra bízzuk magunkat, és tovább hánykolódunk - mint-
ha a tengeren nem lehetne utat találni, amely értelmes úti célhoz
vezet. Mások, saját elveszettségíik tudatában, azt remélik, hogy
kikerülhetnek a tudatlanságból, és a tudat még magasabb fokára
fejlődhetnek. Nekik van igazuk. Ez a magasabb rendű tudat azonban
nem egyetlen perc műve. Apránként kell elérni, darabonként
összeszedni, mindent meg kell figyelni, tanulmányozni - saját
magunkat is. Az ember alázatos tanítvány. A lelki fejlődés útja
egy életre szóló tanulás útja.
Ha az ember ezt az utat őszintén és kitartóan követi, a tudás
darabjai lassan összeállnak. A dolgok értelmet nyernek. Vannak
persze zsákutcák, csalódások, téves következtetések, de lassan
ként mégiscsak lehetséges a létezés mély megértése. S lassan el
érhetünk odáig, amikor már tudjuk, hogy mit csinálunk. Ekkor
teszünk szert a hatalomra.
A szellemi hatalom alapjában véve örömforrás, a mester örö
me. Nincs is annál nagyobb öröm, mint teljes mértékben tudni,
hogy mit csinálunk, mint önmagunk szakértőjének lenni. Aki a
legtöbbet fejlődött, az ért csak igazán az élet éléséhez. S van egy
még nagyobb öröm: Isten közösségének öröme. Mert amikor va
lóban tudjuk, hogy mit miért teszünk, részesei vagyunk Isten
mindentudásának. Tudatos énünk sikeresen egyesült Isten elmé
jével. Istennel együtt tudunk.
Mégis, aki elért a lelki fejlődésnek erre a fokára, rendszerint
egyfajta örömteli alázattal él. Mert annak is tudatában van, hogy
tudata a tudattalanból ered. Tudatában van kapcsolatának az őt
234
tápláló gyökértörzzsel, a tudatalattijával, s tudja, hogy tudása a
gyökérrel való kapcsolatából fakad. Az igazán hatalmas ember,
ha hatalma forrása felől kérdik, mindig így fog válaszolni: "Hatalmam
nem az enyém. Ami kevés hatalmam van, az egy nagyobb
hatalom megnyilatkozása. Én csak vezetője vagyok ennek
a hatalomnak, amely egyáltalán nem az enyém." Mondottam volt,
hogy ez az alázat örömteli. Ennek az az oka, hogy a valóban hatalmas
emberek, éppen azért, mert kapcsolatban állnak Istennel,
énük terhének csökkenését tapasztalják. "Legyen meg a te akaratod,
ne az enyém. Tégy engem eszközöddé." Ez a vágyuk. S az
én ilyetén elvesztése egyfajta nyugodt eksztázist hoz magával,
valamennyire hasonlót a szerelem érzéséhez. Tudatában vannak
közelségüknek Istenhez, s ezzel megszűnik magányérzetük. Ez az
úrvacsora.*
A szellemi, lelki hatalom örömteli, de ugyanakkor rettentő is.
Mert minél tudatosabb egy lény, annál nehezebb a cselekvés. Erről
az első rész végén már említést tettem, a két tábornok példájában,
amikor is el kell dönteniük, hogy harcba szálljanak-e csapataik.
Az a tábornok, akinek számára csapatai csak hadászati
egységet jelentenek, jól alszik döntését követően, a másik, aki a
katonákban látja az embert is, hosszasan tépelődni fog. Mindannyian
tábornokok vagyunk, hiszen minden egyes cselekedetünk
befolyásolja az emberi civilizáció menetét. Annak eldöntése,
hogy egy gyereket megdicsérjünk-e, avagy megbüntessünk,
messze ható következményekkel járhat. Könnyű úgy cselekedni,
hogy az ember a tudatosság alacsony szintjén áll. Minél magasabb
fokú a tudat, annál több tényezőt kell figyelembe venni.
Ugyanakkor minél többet tudunk, annál inkább előre látjuk cselekedeteink
következményeit. Ám ha cselekedetünk minden lehetséges
következményét előre akarjuk látni, teljes tehetetlenségre
kárhoztatjuk magunkat. Ugyanakkor azonban a cselekvés hiánya
is egyfajta cselekvés, s vannak olyan helyzetek, amikor a leghelyesebb,
ha az ember nem tesz semmit; más helyzetekben
*Communio (lat.) - közösség. - A ford.
128
ugyanez káros következményekkel járhat. így a lelki hatalom nem
csupán tudat, hanem a döntésképesség megőrzése az egyre fokozottabb
tudatosság mellett. Ez valóban isteni hatalom. De a közhiedelem
ellenére a mindentudás nem teszi könnyebbé a döntést,
ellenkezőleg. Aki Isten tudásának részese, részese gyötrődésének
is.
Még egy gond van a hatalommal: az egyedüllét. Sietek megkülönböztetni
az egyedüllétet a magánytól. A magány a kapcsolatteremtés
képességének hiányából fakad. Hatalommal bíró emberek
körül vannak véve embertársaikkal, akik mindent megtesznek
a kommunikáció érdekében: tehát az ilyen ember nem
magányos, sőt olykor még vágyhat is a magányra. Az egyedüllét,
értelmezésem szerint, a tudatosságban azonos szinten lévő társ
hiánya. Az egyedüllét tekintetében még bizonyos hasonlóság is
mutatkozik világi és lelki hatalom között. A szellemi hatalom
csúcsán álló ember hasonló a politikai hatalom legfelsőbb birtokosához,
amennyiben nem áll fölötte senki, senki sem mondja
meg neki, mit hogyan kell tennie, nincsen kire hárítania a felelősséget.
Mások adhatnak tanácsot, a döntést neki kell meghoznia,
és a felelősséget is neki kell vállalnia. A szellemi hatalom
egyedülléte még nagyobb. Miután a politikai hatalom birtokosai
ritkán vannak a tudatosság magas fokán, környezetükben könynyebben
találnak hasonszőrűekre. Elnököknek és királyoknak
lehetnek cimboráik. De valószínűtlen, hogy a szellemi hatalom
magasságában létező ember találjon a környezetében magához
hasonlót. Az Újszövetség egyik legkeserűbb tanulsága, hogy Jézus
Krisztus senkit sem talált, aki igazán megértette volna; még
saját tanítványait sem tudta saját szintjére emelni. A bölcsebbje
követte, de nem érte be vele, és a szeretet sem tudta feloldani
egyedüllétét. Ez a keserű érzés minden olyan ember "közös" tapasztalata,
aki a legtávolabbra jutott a lelki fejlődés útján. Ezt a
terhet senki sem tudná elviselni, ha Isten közelségének érzete nem
növekednék egyenes arányban.