A tudat evolúciója
Sokat használtam a "tudat" és a "tudatos" szavakat. Rossz emberek
visszautasítják gonoszságuk tudatát. A fejlődés jele önnön
lustaságunk tudata. Az emberek nincsenek tudatában saját vallásos
világnézetüknek, s fejlődésük során szükséges, hogy fölismerjék
saját hitüket és elfogultságra való hajlamukat. A zárójelezés
és a figyelem révén fokozottan tudatunkba fogadjuk szeretteinket
és a világot. Az önfegyelemnek lényeges része a felelősség
és a választás tudatosulása. így eljutottunk oda, ahol a lelki
fejlődést a tudat evolúciójaként határozhatjuk meg.
Még mindig magyarázatra szorul azonban az a kérdés, hogy a
tudatalatti miképpen jut mindama tudás birtokába, amelyet tuda
tosan nem sajátítottunk el. Ez a kérdés ismét annyira alapvető,
hogy a tudomány nem ad rá választ. Ismét csak feltételezésekkel
élhetünk. S ismét hiába keresek jobb hipotézist annál, hogy léte
zik Isten, aki annyira közel áll hozzánk, hogy részünket képezi.
Aki a kegy helyét keresi, magába tekintsen. Ha a magamagáénál
nagyobb bölcsességre vágyik, azt is magában lelheti föl. Mind
ebből az következik, hogy Isten és az ember átfedése azonos a
tudatos és a tudattalan átfedésével. Egyszerűbben kifejezve: Isten
a tudatalatti. Isten belül van. Mi Isten része vagyunk mindenkor.
Isten mindig velünk volt, van és lesz.
Hogyan lehetséges ez? Ha az olvasót megbotránkoztatja az az
elképzelés, mely szerint Isten és a tudatalatti egy és ugyanaz,
hadd emlékeztessem arra, hogy ez nagyjából megfelel a minden
kiben jelen lévő Szentlélekről alkotott keresztény elképzelésnek.
128
Úgy kell elképzelnünk, mint valami hatalmas rizómát, óriási, kiterjedt
gyökértörzset, amelyből csak a tudat apró növénykéje emelkedik
ki láthatóan. Ezért a hasonlatért Jungnak tartozom köszönettel,
aki magát "a végtelen istenség egy szilánkjának" nevezvén
a következőket írta:
"Mindig olyannak éreztem az életet, mint egy növényt, amely
a gyökértörzséből él Tulajdonképpeni élete láthatatlan, a rizóma
mélyén rejlik. Mindaz, ami a talaj fölött látható, csak egy
nyáron át tart. Azután elhervad -efemer jelenség. Ha az ember
az élet és a kultúrák véghetetlen kialakulására és elmúlására
gondol, az abszolút semmiség gondolata tölti el; én azonban
sohasem szűntem meg azt érezni, hogy az örök változás
alatt él és megmarad valami. Amit látunk: a virág, az pedig
mulandó. A rizóma megmarad. "*
Jung maga sohasem jutott el addig a kijelentésig, hogy Isten a
tudatalattiban létezik, bár írásai kétségkívül ebbe az irányba mutatnak.
Ehelyett a tudatalattit két részre osztotta: az egyéni, személyes
tudattalanra és a közös tudattalanra, ti. az emberiség közös
tudattalanjára. Az én nézetem szerint a közös tudattalan Is-
ten, a tudat az ember, az egyéni tudattalan pedig a kettő átfedése.
Éppen ezért elkerülhetetlen, hogy a kettő harcának színtere
legyen, az isteni és az emberi akarat harca itt folyjon. Az imént a
tudattalant jónak és szeretettel telinek neveztem. így is hiszem.
De az álmok nemcsak a bölcsesség üzeneteit közvetítik, hanem
konfliktusról is beszámolnak, nem csupán a megújulást hozhatják,
lehetnek kellemetlen, szorongásos rémálmok is. Ezért hajlik
arra a legtöbb szakember, hogy az elmebetegségek színhelyének
a tudatalattit tekintse, a szimptómákat pedig egyfajta démonoknak,
amelyek a mocsárból felütik fejüket. Én az ellenkező véleményen
vagyok. Véleményem szerint a pszichopatológia a tudat
*Carl Gustav Jung: Emlékek, álmok, gondolatok. Ford. Kovács Vera. Bp., Európa
Könyvkiadó, 1987. 16.
231
ban helyezkedik el, s az elme megbetegedései a tudat rendellenességei.
Azért betegszünk meg, mert tudatunk ellenáll tudatalattink
bölcsességének. Éppen a tudat rendellenessége az, ami szembeállítja
a tudattalannal, amely nem akar mást, mint meggyógyítani
a tudatot. Más szavakkal kifejezve: az elme akkor betegszik
meg, amikor akarata lényeges mértékben elüt Isten akaratától,
amely egyben saját tudatalatti akarata is.
Megállapítottam, hogy a lelki fejlődés végső célja Isten állapotának
elérése. Az előbb elmondottakból következik tehát, hogy
a célt a tudatalattival való azonosulásként is meghatározhatjuk.
Azt jelenti-e ez, hogy a tudatnak egybe kell mosódnia a tudattalannal,
hogy az utóbbin kívül ne is létezzen más? Aligha. Most
érkezünk el az egész értelméhez. A lényeg az: úgy válni Istenné,
hogy közben megőrizzük tudatunkat. Ha a gyökértörzsből kibúvó
tudat, lévén a gyökértörzs Isten, maga is Istenné lehet, akkor
Isten az élet egy új formáját veszi föl. Ez az élet értelme. Azért
születünk, hogy tudatos egyénként Isten életének új formájává
lehessünk.
Lényünkben a tudat parancsol, hoz döntéseket és utasít a cselekvésre.
Ha teljesen tudattalanná válnánk, valóban olyanok lennénk,
mint a ma született csecsemő, aki egy az Istennel, de képtelen
arra, hogy bármilyen cselekedettel éreztesse a világban Is-
ten létezését. Mint említettem volt, a buddhista és hindu misztikus
teológusok némelyike olyan regresszív elveket vall, melyek
szerint az egyéniség határait nélkülöző csecsemő a nirvánához
hasonlatos, s a nirvána elérése nem más, mint a méhbe való viszszatérés.
A legtöbb misztikus és az itt kifejtett teológia ennek
pontosan az ellenkezőjét állítja. Nem az én föladása, a csecsemő
tudattalan állapota a cél. Ellenkezőleg, egészséges ént kell fejleszteni,
amely aztán Isten énjévé válhat. Ha két lábon járó, befolyásos
felnőtt emberek saját, érett akaratukat azonosítani tudják Is-
ten akaratával, Isten a mi tudatos énünk révén öltheti föl létezésének
új formáját. így válhatunk mi Isten cselekvő részévé, úgyszólván
karjává. S amennyiben Isten akaratának megfelelően tudjuk
a világot befolyásolni, Isten kegyének cselekvő részévé is vá
128
lünk. A kegy egyik formájává leszünk így, s Isten nevében munkálkodhatunk
a világban, szeretetet teremtve ott, ahol nem volt
addig szeretet, a tudatosság általunk megélt szintjére vonva embertársainkat,
így segítve elő az emberi fejlődést.