DR. M. SCOTT PECK
A járatlan út
A szeretet, a hagyományos értékek és a szellemi fejlődés új pszichológiája
Felelősség
Az életben adódó problémákat csak úgy oldhatjuk meg, ha megoldjuk
őket. Ez a megállapítás talán hülyének és tautologikusnak
tetszik, lévén magától értetődő. Mégis, az emberiség túlnyomó
többsége nem képes fölfogni. Azért van ez így, mert egy problémáért
vállalnunk kell a felelősséget - egyébként nem oldhatjuk
meg. Nem oldhatunk meg egy problémát, amíg azt mondjuk:
"Nem az én bajom." Nem oldhatjuk meg, amíg azt reméljük, hogy
valaki más megoldja helyettünk. Csak akkor, ha azt mondjuk: "Ez
az én gondom, és tőlem függ, hogy megoldom-e." De sokan, oly
sokan vannak, akik ezzel akarják elkerülni a problémáikat: "Nem
én okoztam, hanem mások vagy társadalmi körülmények, melyek
fölött nincs hatalmam, s ezért mások vagy a társadalom dolga,
hogy megoldja ezt a problémát. Valójában ez nem is a saját,
személyes problémám."
Mindig szomorú és időnként szinte nevetséges, hogy meddig
mennek el emberek, csak hogy ne kelljen felelősséget vállalniuk
saját problémáikért. Egy Okinaván állomásozó továbbszolgáló
őrmester annyit ivott, hogy pszichiáterhez küldték a helyzet komolyságának
felmérésére, s talán hogy segítsenek rajta. Tagadta,
hogy alkoholista lenne, hogy az ivás bármilyen problémát is jelentene
számára, mondván: "Okinaván nem lehet mást csinálni,
mint inni."
- Szeret olvasni? - kérdeztem.
- Persze, szeretek olvasni.
- Akkor miért nem olvas esténként ivás helyett?
- Túlságosan zajosak a kaszárnyában.
- Akkor menjen a könyvtárba.
- Az túl messze van.
- Messzebb van a kocsmánál?
- Hát ami azt illeti, annyira nem is szeretek olvasni. Nem érdekel
igazán.
- Szeret horgászni? - érdeklődtem.
- Nagyon szeretek.
- Akkor miért nem megy horgászni ivás helyett?
- Egész nap dolgozom.
- Miért nem megy este?
- Este nem lehet horgászni.
- Dehogyisnem - mondtam. - Több horgászszövetségről tudom,
hogy este is pecáznak. Megadjam valamelyik címét?
- Valójában nem is szeretek annyira horgászni.
- Nekem ebből az derül ki - mondtam -, hogy Okinaván sok
mást is lehetne csinálni ivás helyett, de maga legjobban mégis inni
szeret Okinaván.
- Lehet.
- De az ivás komoly bajba sodorja, úgyhogy elég komoly a
gond, nem?
- Ez az istenverte sziget mindenkiből alkoholistát faragna!
Egy darabig még próbálkoztam, de az őrmester nem mutatott
hajlandóságot arra, hogy alkoholizmusát komolyan vegye, és sajnálattal
közöltem parancsnokával, hogy nem fogadja el a segítséget.
Mivel folytatta az ivást, leszerelték.
Ugyancsak Okinaván történt, hogy egy fiatalasszony zsilettel
belevágott az ütőerébe, és elsősegélyben kellett részesíteni. A
rendelőben én is ott voltam, és megkérdeztem tőle, miért tette.
- Természetesen azért, mert meg akartam halni.
- Miért akart meghalni?
- Mert nem bírom tovább ezen az ostoba szigeten. Küldjön
vissza az Államokba, mert öngyilkos leszek, ha továbbra is itt
kell maradnom.
- Miért olyan elviselhetetlen itt az élet? - kérdeztem.
Sopánkodó sírásba kezdett.
- Nincsen itt egyetlen barátom sem, és mindig egyedül vagyok.
- Miért nem megy át napközben az amerikai negyedbe vagy a
feleségek klubjába, ahol barátokat találhatna?
- Mert a férjem mindig elviszi az autót, ha munkába megy.
- S mi volna, ha maga vinné be az autóval a férjét dolgozni?
Úgyis egyedül van egész nap és unatkozik.
101
- Nem lehet, mert a kocsi nem automata, és nem tudom a váltót
kezelni.
- Miért nem tanulja meg?
Rám bámult.
- Ezeken az utakon? Magának elment az esze!