Önismeret, szabadság.

Kathy esete

Kathynél ijedtebb embert nem ismertem. Amikor először léptem be a szobájába, a földön ült a sarokban, és dünnyögött valamit, ami lehetett ének is, mondóka is. Amikor meglátott az ajtóban, szeme tágra nyílt a rémülettől. Sírt és még inkább a sarokba fészkelődve a falhoz préselte magát, mintha azt remélné, hogy a falon keresztül eltűnhet. Azt mondtam: "Kathy, én pszichiáter vagyok. Nem akarom bántani." Egy székre ültem, távol Kathy sarkától, és vártam. Még egy percig a falhoz préselte magát, aztán valamennyire fölengedett, és vigasztalhatatlan zokogásba kezdett. Egy idő után abbahagyta a sírást, és ismét dünnyögni kezdett. Megkérdeztem, mi baj van. "Meg fogok halni" - mondta, alig tartva szünetet furcsa énekében. Többet nem közölt velem. Körülbelül minden öt percben abbahagyta dünnyögő énekét, nyöszörgött néhány pillanatig, aztán folytatta. Bármilyen kérdést tet 163
tem föl, azt válaszolta: "Meg fogok halni." Úgy gondoltam, azt hiszi, hogy énekével elriaszthatja a halált, s távol tarthatja a veszélyt, hogy elalszik. Férjétől, egy Howard nevű fiatal rendőrtől tettem szert némi információra. Kathy húszéves volt. Két éve voltak házasok. Házasságuk problémamentes volt. Kathy közel állt szüleihez, soha nem szoailt pszichiátriai kezelésre. Állapota férjét meglepetésként érte, aznap reggel még nem volt semmi baja, ő vitte be a férjét a munkahelyére. Két órával később Kathy nővére felhívta Howardot. Meglátogatta húgát, és már ebben az állapotban találta. Beszállították a kórházba. Nem, mondták, nem viselkedett furcsán a közelmúltban. Azazhogy mégis: az elmúlt talán négy hónapban nem szívesen ment emberek közé. Ezért Howard intézte a bevásárlásokat, míg Kathy a kocsiban várakozott. Ugyancsak félt attól, hogy egyedül marad. Sokat imádkozott, de mindig so: kat imádkozott, amióta csak férje ismeri. Nagyon vallásos családból származik. Érdekes, hogy a házasság megkötése után többet nem ment misére, amit férje nem is bánt. Egészsége? Kiváló. So- ha nem volt kórházban. Egyszer elájult egy esküvőn, sok éve. Fogamzásgátlás? Tablettát szedett. Illetve, álljunk csak meg egy pillanatra, talán egy hónapja közölte férjével, hogy abbahagyja. Valamit olvasott arról, hogy veszélyes dolog. Férje nem tulajdonított az esetnek különösebb jelentőséget. Sok nyugtatót és altatót adtam Kathynek, hogy éjszaka aludni tudjon, de a következő két napban viselkedése semmi változást nem mutatott: állandóan énekelt, semmit nem közölt, kivéve hogy azonnal meg fog halni, és továbbra is teljesen meg volt rémülve Végre a negyedik napon intravénás szódium-amytál injekciót ad- tam neki. "Ez az injekció - mondtam - el fogja álmosítani, de nem fog tőle elaludni. Meghalni sem fog tőle, de az éneklést abba fogja hagyni. Pihentnek érzi majd magát, és képes lesz arra, hogy beszélgessen velem. Szeretném, ha elmondaná, hogy mi történt aznap reggel, amikor kórházba szállították."
- Semmi sem történt.
- Bevitte a férjét a munkahelyére? 128
- Igen. Aztán hazamentem, s éreztem, hogy meg fogok halni.
- Ugyanúgy vezetett haza, mint minden reggel, miután férjét elvitte a munkahelyére?
Kathy énekelni kezdett.
- Ne énekeljen, Kathy. Nincsen semmi baj. Nyugodtnak érzi magát. Aznap reggel nem a rendes úton ment haza, igaz? Mondja el, mi történt.
- Más útvonalon mentem haza.
- Miért?
- Útba ejtettem Bili házát.
- Ki az a Bili?
Kathy ismét énekelni kezdett.
- Bill a barátja?
- Az volt. Mielőtt férjhez mentem.
- Hiányzik Bili, ugye?
Kathy nyöszörgött: - Ó Istenem, meg fogok halni.
- Találkozott aznap reggel Bill-lel?
- Nem.
- De szeretett volna?
- Meg fogok halni!
- Úgy érzi, hogy Isten meg fogja büntetni, amiért látni akarta Bilit?
- Igen.
- Ezért hiszi azt, hogy meg fog halni?
- Igen - válaszolta Kathy, és ismét énekelni kezdett.
Végül azt mondtam neki: "Kathy, maga azt hiszi, hogy meg fog halni, mert azt képzeli, hogy ismeri Isten gondolatait. De téved. Nem ismeri Isten gondolatait. Csak annyit tud, amennyit mondtak magának Istenről, s ennek nagy része nem igaz. Én sem tudok mindent Istenről, de többet tudok, mint maga vagy azok, akik magának beszéltek róla. Például naponta találkozom olyan férfiakkal és nőkkel, akikben fölmerül a hűtlenség gondolata, és Isten nem bünteti meg őket. Tudom, mert újra és újra felkeresnek, hogy beszéljenek velem. És boldogabbá lesznek, ahogyan maga is boldogabb lesz. Együtt fogunk dolgozni. Meg fogja ta 165
nulni, hogy maga nem rossz ember. Meg fogja ismerni az igazságot önmagáról és Istenről, és boldogabb lesz önmagával is és az élettel is. Most el fog aludni, s amikor fölébred, nem fog attól félni, hogy meghal. S amikor holnap reggel találkozunk, beszélgetni fogunk Istenről és magáról." Reggelre Kathy állapota javulást mutatott. Még mindig ijedt volt, még nem volt biztos benne, hogy nem fog meghalni, de már abban sem volt bizonyos, hogy mindenképpen meghal. Lassanként, hosszú beszélgetések során fény derült történetére. A gimnázium utolsó évében lefeküdt Howarddal. A férfi feleségül akarta venni, s Kathy ebbe beleegyezett. Két héttel később, egy barátnője esküvőjén úgy érezte, hogy nem akar férjhez menni, és elájult. Attól kezdve nem volt biztos benne, hogy szereti-e Howardot. Ugyanakkor úgy érezte, hogy most már hozzá kell mennie, mert már abban is vétkezett, hogy házasság előtt szexuális" kapcsolatra lépett vele, s vétkét csak tetézné, ha ezek után kapcsolatuk nem nyerné el az anyaszentegyház szentségét. Gyermeket azonban nem akart, legalábbis addig nem, míg nem bizonyosodik meg arról, szereti-e Howardot. Ezért fogamzásgátló tablettát kezdett szedni - újabb bűn katolikus világában. Nem érzett magában erőt, hogy meggyónja bűneit; az esküvő után nem járt többé templomba. Kathy élvezte a nemi érintkezést férjével, aki azonban az esküvő után szinte azonnal megszűnt vágyódni felesége után, de eszményi kenyérkeresőnek bizonyult, ajándékokat vásárolt Kathynek, megkülönböztetett tisztelettel bánt vele, túlórázott, nem engedte, hogy munkát vállaljon. Az asszonynak azonban szinte könyörögnie kellett, hogy férje érvényesítse férfiúi jogait, s a kéthetenkénti közösülés volt az egyetlen esemény a fiatalasszony rettenetesen unalmas életében. A válás gondolata ki volt zárva: katolikus számára elképzelhetetlen bűn a válás. Akarata ellenére fantaziálni kezdett a házasságtörésről. Úgy gondolta, elűzheti magától a gonoszt, ha többet imádkozik, s így min- den órában öt percet imádkozott. Howard ezt észrevette, és kigúnyolta. Akkor úgy döntött, hogy nap közben, míg férje munká 128 166 ban van, többet fog imádkozni, így pótolandó az estéket, amikor férje otthon volt, s Kathy nem imádkozhatott. Most már minden félórában imádkozott öt percet, kétszeres sebességgel hadarva a szavakat. Mindeme ájtatossága ellenére egyre többet és egyre gyakrabban fantaziált a paráználkodásról. Ahányszor emberek között volt, a férfiakat nézte. Ettől még rosszabbul érezte magát. Nem akart emberek közé menni Howard nélkül, később már vele együtt sem. Arra gondolt, ismét templomba kellene járnia, de tudta, hogy vétkezne, ha nem gyónna meg mindent a papnak, erre pedig nem érezte képesnek magát. Még gyorsabban imádkozott. Imádkozásának meggyorsítására kidolgozott egy rendszert, amelyben egyetlen, énekelve kiejtett szótag egy egész imát jelképezett. így alakult ki hadaró, dünnyögő éneke. Mire rendszerét tökélyre vitte, öt perc leforgása alatt ezer imát tudott elmondani. Amíg a rendszer kidolgozásán fáradozott, vágyálmai mintha elcsitultak volna, de amint kidolgozta imádsága rendszerét, ismét visszatértek. Arra gondolt, hogy vágyálmait valóra váltja. Eszébe jutott Bili, régi barátja. Gondolt arra is, hogy délutánonként bárokba járhatna. Attól való félelmében, hogy ezt valóban meg is teszi, abbahagyta a fogamzásgátló szedését, hátha teherbe esik, s akkor megszabadul vágyaitól. Ám vágya egyre erősödött. Egy délután azon kapta magát, hogy maszturbál. Megrémült: ez talán a legnagyobb bűn, amit csak elkövethet. Beállt a hideg zuhany alá; ez segített valamit. Másnap azonban minden újrakezdődött.
Az utolsó napon aztán megadta magát. Miután férjét kitette munkahelyén, Bili házához hajtott, és közvetlenül a ház előtt parkolt. Várt, de nem történt semmi. Kiszállt az autóból, és csábító pózban nekitámaszkodott. Magában azon könyörgött, hogy Bili vegye észre. Semmi sem történt. Akkor azon kezdett könyörögni, hogy bárki vegye már észre. Magában könyörgött, hogy valaki tegye magáévá, Babilon cédájának nevezte magát, s könyörgött Istenhez, hogy ölje meg, mert meg akar halni. Autójába ugrott, és hazahajtott. Otthon elővett egy borotvapengét, és el akarta vágni csuklóján az ereket, de nem tudta megtenni. De Is
ten megteheti, gondolta. Isten meg fogja tenni. Isten megadja megérdemelt büntetését. Véget vet szenvedésének és egyben életének is. "Ó, Istenem, siess, siess, félek" - mondogatta. Énekelni kezdett, várta a halált. Nővére ebben az állapotban talált rá. A történet, minden részletével, csak négy hónap aprólékos munkája után állt össze. A négy hónap alatt főleg a bun fogalmára összpontosítottunk. Hol tanulta azt, hogy az önkielégítés bűn? Ki mondta neki, hogy az? Honnan tudja az a személy, hogy bűn? Miért bűn? Miért bűn a házasságtörés? Mi az, hogy bűn? És így tovább, és így tovább. Nem ismerek a pszichoterápiánál izgalmasabb és szabadabb foglalkozást, de időnként szinte unalmas is lehet, ahogy az ember egy élet magatartásformáit egymás után megkérdőjelezi. A beidegződések feloldása sokszor sikerhez vezet, még mielőtt a beteg története teljes egészében a felszínre emelkedne. így például Ka thy sok részletről tudott beszélni, például vágyképeiről és az önkielégítés kísértéséről, de csak azt követően, hogy elbizonytalanodott saját bűnösségének tudatában, s már abban sem volt bizonyos, hogy a vágyálom és az önkielégítés feltétlenül bűnök. Eközben persze az is szükségessé vált, hogy Kathy kételkedni kezdjen a katolikus egyház bölcsességében és érvényében, legalábbis azon katolikus egyházéban, amelyet ő ismert. Az ember nem könnyen száll szembe a katolikus egyházzal. Kathy is csak azért tudta megtenni, mert szövetségesként mellette álltam, mert erőt tudott meríteni abból a tudatból, hogy valóban az ő oldalán állok, hogy szívemen viselem a sorsát, s hogy nem akarom rossz útra terelni. Ez a "terá piás szövetség", melyet lassan kialakítottunk, minden sikeres pszichoterápiás kezelés előfeltétele. A kezelés legnagyobb részében Kathy ambulanter vett részt, mert egy héttel szódium-amytállal előidézett beszélgetésünk után hazaengedtük a kórházból. De csak négy hónap elteltével tudta kimondani a bűnről alkotott elképzelésével kapcsolatban: "Azt hiszem, hogy a katolikus egyház jól átvert engem." Ezzel a kezelés új stádiumába lépett. Hogyan történhetett meg, hogy az egyház "átverte"? Miért hagyta magát? Miért nem tudott a maga fejé 128 vei gondolkozni, s mostanáig miért nem merült föl soha benne, hogy az egyháznak talán nincsen igaza? "Anyám azt mondta, hogy az egyház szavában nem szabad kételkedni" - válaszolta. így kezdtünk el foglalkozni Kathynek szüleihez fűződő viszonyával. Apjával semmilyen kapcsolatban nem volt, nem is volt kivel kapcsolatban lennie. Apja dolgozott, más egyebet nem csinált. Dolgozott és dolgozott, s amikor hazajött, elaludt a karosszékben, kezében a sörrel. Kivéve a péntek estéket. Ilyenkor elment otthonról sörözni. A családfő valójában az anyja volt. Senki sem vonta kétségbe hatalmát, senki sem mondott neki ellent. Gyengéd volt, de határozott. Adott, de mindig neki volt igaza. Békés volt, de hajlíthatatlan. "Ezt nem szabad csinálni, kislányom. Jó kislány nem tesz ilyet." "Nem kell neked az a cipő. Jó házból való lány nem hord ilyen cipőt." "Nem arról van szó, hogy te akarsz-e misére menni. Az Úr akarja, hogy misére menj." Kathy lassacskán úgy látta, hogy az egyház mögött anyja alakja magasodik, gyengéd, de zsarnok, akinek lehetetlen ellentmondani. A pszichoterápia folyamata ritkán zökkenőmentes. Hat hónappal azután, hogy Kathy elhagyta a kórházat, Howard azzal a hírrel jelent meg egy vasárnap délelőtt, hogy Kathy bezárkózott a fürdőszobába, és újra énekel. Megkértem, hogy bírja rá, jöjjön be a kórházba. Hamarosan mindketten megjelentek. Kathy majdnem annyira meg volt rémülve, mint amikor először találkoztam vele. Howardnak megint fogalma sem volt, mi válthatta ki ezt az állapotot. Kathyt bevittem a szobámba. "Hagyja abba az éneklést - parancsoltam és mondja meg, mi a baj." "Nem tudom megmondani." "Dehogynem tudja, Kathy" - mondtam. Kathy éneklése egy pillanatnyi szünetében így válaszolt: "Talán ha megint kapok az igazság-orvosságból" (a szódium-amytálra célzott). "Nem - válaszoltam most elég erős ahhoz, hogy magától megtegye." Kathy sírt. Aztán rám nézett, miközben tovább kántált, és pillantásában haragot, szinte dühöt láttam. "Maga haragszik rám" - állapítottam meg. Kántált és a fejét rázta. "Kathy - mondtam tucatnyi oka lehet annak, hogy haragudjon rám. De nem tudhatom, miért haragszik rám, amíg nem mondja meg. Mondja meg, 169
és minden rendben lesz." "Meg fogok halni"" - nyögte. "Nem fog meghalni. Nem fog meghalni csak azért, mert haragszik rám. Azért mert haragszik rám, még nem fogom megölni. Joga van hozzá, hogy haragudjon rám." "Nem leszek hosszú életű" - nyögte Kathy. "Nem leszek hosszú életű" - ismételte. Ezek a szavak furcsán csengtek. Nem ilyen szavakat vártam, valahogyan természetellenes volt az egész: Nem tudtam, hogy mit mondjak, kivéve azt, hogy így vagy úgy, de megismételjem, amit addig mondtam. "Értse meg, Kathy, hogy én szeretem magát mondtam. - Akkor is, ha maga gyűlöl engem. Ilyen a szeretet. Hogyan büntethetném meg azért, mert gyűlöl, amikor én szeretem, gyűlöletével együtt is." "Nem magát gyűlölöm" - zokogta. Ekkor hirtelen beugrott a magyarázat. "Nem lesz hosszú életű. Nem lesz hosszú életű a földön. Ugye erről van szó, Kathy? Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű légy a földön. Az ötödik parancsolat. Tiszteld őket, vagy meghalsz. Ugye erről van szó?" "Gyűlölöm az anyámat" - mormogta. Aztán, mintegy saját hangja hallatán fölbátorodva, hangosabban ismételte a félelmetes szavakat: "Gyűlölöm. Gyűlölöm az anyámat. Gyűlölöm. Sohasem adott, sohasem adott,... sohasem adta meg, hogy én lehessek. Mindig a maga képére formált. O mindig formált engem, sohasem hagyta, hogy én én legyek." Ami azt illeti, Kathy terápiája ekkor még kezdeti szakaszában volt. A mindennapok rettegésén még nem volt túl, nem volt túl a félelmen, amit az önmegvalósítás ezernyi apró megjelenési formája jelentett. Miután fölismerte, hogy anyja zsarnokoskodott fölötte, szembe kellett néznie a kérdéssel, hogy ezt miképpen is engedhette meg. Anyja zsarnoksága alól fölszabadulva meg kellett alkotnia saját értékrendszerét, meg kellett hoznia önálló döntéseit, s mindez igen ijesztő volt számára. Biztonságosabb volt elfogadni anyja döntéseit, egyszerűbb volt elfogadni anyja és az egyház értékrendszerét. Kemény munkába került saját létezését a megfelelő irányba terelni. Később egy ízben azt mondta: "Tudja, nem cserélnék semmi pénzért azzal, aki voltam, és néha még 128 170 is vágyom a régi időkre. Akkor könnyebb volt az életem. Legalábbis sok mindenben könnyebb volt." Ahogyan Kathy egyre függetlenebb lénnyé vált, felelősségre vonta férjét, amiért sohasem szeretkezik vele. Howard megígérte, hogy megváltozik, de nem történt semmi. Kathy sürgette. Howard szorongásos rohamokat kapott. Fölkeresett, és biztatásomra egy másik pszichiáterrel terápiás kezelést kezdett. Szembenézett elnyomott homoszexuális hajlamaival, amelyek elől a házasságba menekült. Mivel Kathy roppant vonzó teremtés volt, Howard szemében "jó fogásnak" számított, ami - ha sikerül megnyernie, és házasságot köt vele - önmaga és a világ szemében egyaránt bizonyítja majd férfiasságát. Valójában sohasem szerette. Mivel ezt képes volt elfogadni, közös megegyezéssel elváltak. Kathy állást vállalt, egy nagy ruhaüzletben lett eladó. Továbbra is járt hozzám kezelésre, és együtt kínlódtunk mindama apró döntésekkel, melyekre állásával kapcsolatban kényszerült. Lassanként magabiztosabb lett. Több férfival is járt, úgy tervezte, hogy egyszer ismét férjhez megy, és akkor gyerekeket szeretne, de egyelőre élvezi pályafutását. A bolt kinevezte beosztott felvásárlónak. Később, a kezelés befejezése után felvásárló lett. Utóbb azt hallottam, hogy egy nagyobb céghez szegődött, hasonló pozícióban, s hogy huszonhét éves korára meg van magával elégedve. Nem jár templomba, és nem tartja magát katolikusnak. Nem biztos benne, hogy hisz-e Istenben, de őszintén bevallja, hogy a kérdés jelenleg nem játszik főszerepet életében. Azért írtam le Kathy esetét ilyen részletesen, mert tipikusan példázza a vallásosság és a pszichopatológia kapcsolatát. Millió Kathy létezik. Félig-meddig tréfából szoktam volt mondogatni, hogy a katolikus egyház egymaga biztosítaná megélhetésemet. Ugyanígy mondhattam volna ezt az evangélikus, a baptista vagy a református egyházról is. Persze az egyház nem egymaga okozta Kathy neurózisát. Bizonyos értelemben az egyház csak eszköz volt Kathy anyja kezében, mellyel saját túlzott szülői hatalmát valósította meg és egészítette ki. Indokolt lenne a megállapítás, hogy Kathy neurózisának valódi oka anyjának zsarnoki lénye
volt, amelynek hatását csak felerősítette az a tény, hogy apja sohasem volt jelen. Kathy esete ebben a tekintetben is tipikus. Mindazonáltal az egyház is hibáztatható. Nem akadt olyan apáca a vasárnapi iskolában és olyan pap a hittanórán, aki önálló gondolkodásra biztatta volna Kathyt. Az egyház bizonyíthatóan sohasem törődött azzal, hogy tanait rosszul is taníthatják, szükségtelenül mereven alkalmazzák, vagy visszaélnek velük. Kathy esetének egyik értelmezése az lehetne, hogy míg teljes lelkével hitt Istenben, a tízparancsolatban és a bűnben, hite és világnézete másodkézből származott, és nem felelt meg neki. Nem kétkedett, nem kérdezett, nem próbált meg saját eszével gondolkodni. Egyháza azonban - s ez is tipikus - nem segítette hozzá, hogy saját, megfelelő hitét megszerezhesse. Úgy látszik, hogy az egyházak általában a másodkézből, kérdezősködés nélkül elfogadott hitet részesítik előnyben. Mivel Kathy esete annyira tipikus és gyakori, számos pszichiáter és pszichoterapeuta a sátánt látja a vallásban: az Ellenséget. Sokan talán egyenesen neurózisnak tartják a vallásosságot - látszólag összefüggő irracionális eszmék összességének, amelynek feladata, hogy béklyóba verje az elmét, és elnyomja egészséges ösztönét a fejlődésre. Freud, a kiváló tudós és racionalista, nagyjából így látta, s mivel a modern pszichiátriának (számos jó oknál fogva) ő volt a legnagyobb hatású alakja, felfogása igencsak hozzájárult ahhoz az elképzeléshez, hogy a vallás neurózis. Valóban, csábító lehetőség a pszichiáterek számára, hogy a tudomány lovagjainak képzeljék magukat, nemes küzdelemben az ősi vallási babonák és az ésszerűtlen, de parancsoló dogmák sötét erőivel. Mindenesetre tény, hogy a pszichoterapeuták csak rengeteg idő és energia árán tudják megszabadítani betegeiket a nyilvánvalóan káros, idejét múlta vallásos elképzelések nyűgétől. 128