



















|
Hozzávalók:
1 kg nagyon fiatal, bõrös malaccomb,
25 dkg fehér fejes káposzta,
1 tojás,
2 evõkanál olaj,
1 evõkanál kristálycukor,
1 teáskanál mustár,
1 teáskanál csombor (borsikafû),
1 teáskanál szárított petrezselyem,
1 mokkáskanál törött bors,
1 teáskanál apróra vágott snidling (szárított is megfelel),
ízlés szerint só.
|
 |
A malaccombot úgy terítjük ki, hogy a húsos fele legyen felül. Annyi húst
vágunk le róla, hogy a lap felülete egyenletes legyen. (A csontot eltávolítjuk,
ügyelve arra, hogy a bõr ne sérüljön meg). A húslapot megsózzuk, és
félretesszük. A levágott húst megdaráljuk. A káposztát lereszeljük, majd az
olajjal lábosba tesszük. Megsózzuk, és befedve üvegesre pároljuk. Rászórjuk a
cukrot, és kevergetve szép világosbarnára pirítjuk. Megborsozzuk, belekeverjük
a csombort és a petrezselyemzöldet. A tûzrõl lehúzva, hozzáadjuk a snidlinget
és a mustárt is. Ha a káposzta kihûlt, belekeverjük a nyers tojást. A
tölteléket a kiterített húslapra kenjük, majd összecsavarva átkötözzük, mint a
sonkát szokták. A roládot egy beolajozott alufóliába csomagoljuk, és az
elõmelegített forró sütõbe toljuk. Legalább másfél órán keresztül pároljuk a
közepesnél kisebb lángon. Ezután a fóliából kibontjuk, és fedetlenül tepsibe
téve, levét melléöntjük. Minden oldalát addig pirítjuk, amíg szépen megpirul.
Még melegen felszeleteljük. (Hidegen a bõre megkeményedik, és eltörik.)
Rendkívül jóízû pecsenye, igazi szilveszteri étel, nemcsak melegen, de hidegen
is.
|
EXTERNET Web-Art Mûhely 1997
|
|