



















|
Hozzávalók:
50 dkg marhafartõ,
2 dl tejföl,
ízlés szerint kevés cukor,
2 evõkanál olaj,
3 szem szegfûszeg,
1 evõkanál liszt,
fél citrom leve és héja,
1 teáskanál só,
késhegynyi törött bors,
fél literes üveg meggybefõtt levével (30 dkg friss vagy mirelit meggy).
|
 |
Serpenyõben felforrósítjuk az olajat, majd a megmosott és letörülgetett
marhahúst minden oldalán körbesütjük. Ezután megsózzuk, és áttesszük egy
kuktafazékba, amibe betettük a lyukacsos fémbetétet. Aláöntünk 3 dl vizet, és a
kuktát lezárjuk. A kukta jelzésétõl számított 1 órán keresztül kis lángon
fõzzük. Közben elkészítjük a meggymártást: a befõttlevet leszûrjük, és beöntjük
egy kis lábosba. Beleszórjuk a szegfûszeget, beletesszük a lehámozott
citromhéjat és a szeletekre vágott citromot. Felforraljuk, és öt percig fõzzük.
Közben kimagozzuk a gyümölcsöt. A lisztet a tejföllel és fél dl vízzel simára
keverjük, majd ráöntjük a meggylére. További 5 percig forraljuk, közben
folyamatosan kevergetve, végül a gyümölcsöt is beletesszük. Ezzel már éppen
csak felforraljuk. (Ha friss meggybõl készítjük, akkor 2 dl vízbe szórjuk a
fûszereket, és ugyanúgy készítjük, mint a befõttleves-változatot. A gyümölcsöt
ugyancsak a fõzés végén adjuk hozzá. Megcukrozni is ekkor szükséges. A nyers
gyümölccsel néhány perccel tovább forraljuk.) A megpárolódott húst ujjnyi
vastag szeletekre vágjuk. A húslébõl néhány evõkanállal a meggymártáshoz
keverhetünk, kellemes íze lesz tõle. Sós vízben fõtt burgonyát kínálhatunk
hozzá.
|
EXTERNET Web-Art Mûhely 1997
|
|