Most kopog a tél. Hó alig van, de a hideg annál erősebb. Bizony egyre keményebben ingázik a "Csikorgó Fagykirály". Mindenkinek nagyon sietős az útja. Nem lehet időzni annyit odakint, mint nyáron, mégis rabul ejt a dermesztő hideg szépsége.
December az angyalok hónapja. Sokak számára a csodák ideje s, ami magában rejti a szívhez szóló meglepetések titkait. Sokan megváltoznak az ünnepek adta káprázatos szelíd napoktól. Angyalokká válnak.
Pedig mindez nem is annyira csoda, hiszen a jóság mindenkinek ott lapul a szíve mélyén, csak elő kell csalogatni. Vannak, akik nem tudnak, vagy nem is akarnak tudomást venni róla. Pedig szegények még jobban szenvednek, mert nem képesek bevallani maguknak.
Mindenki megérdemli a szeretetet és senki a szenvedést.
Elég most a szokásos "közhelyekből", mondják sokan. Sokakkal nem értek egyet e szó kapcsán, mert a közhelyet azok az emberek teremtik, akik nem bírják annak a dolognak értékét, ami körülveszi.
Valamelyest kikerülöm a további elmélkedésemet, inkább hangsúlyt fektetek saját történetemre, amelyet néhány évtized távlatából felidézve mesélem el.
Egyik gyerekkori ábrándba öltöztetett Karácsony jutott eszembe.
Akkor nem kopogott a tél s a hideg is enyhébbnek tűnt. Testvérkéimmel játszódtunk önfeledten odakint a hópelyhes ködbeburkolt világba. A köd felszakadozott s láthattuk a Kicsi Erdő melletti patakot, ahol hason csúszva burungérztunk ha szüleink nem vették észre. Vágyakoztunk oda, de nem mehettünk, mert nem engedtek. Pár napja a házikónk melletti domboldalon munkálkodtunk. Alig néhány nap elteltével jókora csúszdát alakítottunk ki. Annyira fényesen csillogott a jég, mintha tükör lett volna. Megtudtuk benne bámulászni az egyre pirosodó orcánkat.
Az egyik nap rendkívüli vidámak voltunk. Pedig aznap a hószállingózás is pihent, amit annyira kedveltünk. Az angyaljárás bűvöletében vidámságunk egyre fokozódott. Ebben a határtalan jókedvben meséltük egymásnak, hogy ma éjjel az angyal meglátogat és sok mindent fog hozni nekünk.
Nagyon hamar besötétedett. Még egyszer megnéztük szuper csúszdánkat, halványan láttuk a fehér köntösbe öltözött fákat. Engem a csend ereje fogott meg a legjobban. A fák közül pedig a mi vackorfánk. Úgy véltem ő már sokat tudhat az angyalokról. Néha féltem is tőle, azt éreztem, mintha mindent tudna és látna bűvös koronája felett és alatt, ami történik.
Alig értünk be a házba, mintha lekapcsolták volna a villanyt, annyira sötét lett. Ez a hamari sötétség még több izgalmat préselt belénk. Akármennyire szerettünk volna fent maradni idejekorán ágyba kellet bújjunk. Kikukucsáltam az ablakon magamba szívtam az ablakon beszüremlő hideg levegő frissességét.
Becsületes télnek számított az akkori is, akár a mostani.
Nem akartam aludni, mint egyik sem a Három Kicske közül. Ne legyen zűr, abból, hogy nem alszom lehunytam a szemem, mikor nem figyeltek arra szüleim újra bámultam kifele az ablakon. Láttam a Holdat és a csillagokat, s reménykedtem abban, hátha észreveszem a Mi Angyalunkat is, amint alászáll a karácsonyfával. Tervem dugába dőlt, egyre homályosodott előttem a kinti világ, igyekeztem ébren maradni, de a benti meleg, s a kályhában égő fák ropogása hangjára, a petróleumlámpa tompa fényében végleg feladtam a harcot. Gondolataimban ringatózva kellemes érzéssel hagytam el a kíváncsiságom földjét. Mint említettem álomba szenderedésem kevésbé csoda, hisz aznap sokat szánkáztunk, csúszkáltunk és bolondkodtunk odakinn. Felidéztem minden, ami történt aznap velem-velünk. A legérdekesebb az volt, mikor nagy örömmámorban még egy törpe hóembert is összetákoltunk. Szegény sokáig nem maradt meg mert a csúszkálás, hol fenékkel, hol hason csúszva, hol hátunkon értük el az aljat. Az aljban ott tartózkodott hóemberkénk, akinek hópehely élete szétmorzsolódott, ahol lefékeztünk bakancsainkkal, úgy foszlott szerte e képmaradvány éles emlékezete bennem.
Mégis jó volt emlékezni magamba, hogy utána bezzeg milyen jól esett a benti légkör. Hálásak voltunk a melegnek, de főleg Édesanyánknak, hogy fáradságot nem ismerve megrakta az éhes kályhát fával. Csattogott-ropogott is a tűz, mint az ügyes gyerek, aki föltétlen dicséretet akar kapni különleges nemes tettéért.
Lefekvéskor élvezettel hallgattuk tovább a tűz pattogását-duruzsolását. Mindig is imádtam, ahogy a mennyezeten megjelennek a kályha résein kiszüremlő lángok fényei, amint játszadozva álomba ringatnak.
S a felidézésemnek véget értekor véget ért az aznapi ténykedésem is, mély álomba merültem.
Nekünk Három Kicsikének sejtelmünk sem volt az éjszakai munkáról, amit Édesanya a Két Nagyobbal oldott meg.
Reggel ott állt előttünk a nagy fenyő megrakva szaloncukorral, keksszel és egyéb édességekkel. Szaloncukor papírjai aranysárga, zöld és ezüstfehér színekben díszelegtek, csak a fa tetejében büszkélkedett egy piros és egy királykékruhában öltözetett bonbon. A fa alatt csomagok sorakoztak. Üdvrivalgással estünk neki.
Nekem eszembe jutott a titokzatos éjjel. Néhány percre felébredtem, s láttam, amit láttam. Meg is kérdeztem édesanyámtól, nem-e ők díszítették fel a fát. Sajnálkozva nézett rám. Megszidott, nemcsak engem, hanem a két kisöcsémet is. Azért kellett azt a néhány cukorkát felbogozzák a fára, amit én éjszaka láttam, mert az Angyalkánk pont a mi csúszdánkon ért földet és hason csúszva érkezett a ház elé. Szegényke a sötétbe nem láthatta landolásának helyét. Földet éréskor a fát nem tudta tartani a kezében. A nagy sung hatására, ahogyan kiszaladt a lába alól a talaj önkéntelen eldobta. Szerencsére Édesanyám felébredt a zajra, s hallván a kinti kalamajkát, jajgatást, gyorsan segítségére sietett. Aztán felköltötte bátyáimat, akik szintén besegítettek az elhullatott cukorka szedésében.
Az Angyalkánk tudta, hogy nem szándékos volt cselekedetünk Édesanyámtól elfogadta a jó meleg teát, és hármukra bízta a tovább munkát. Azt láttam én.
Nagyon boldogak voltunk, hogy ezúttal is "szemet hunyt" csínytevéseink az Angyalkánk.
Az elkövetkezendő napok csupa örömmámorban teltek.
Édesapám a munkahelyről hozott angyalkás csomagokat. Szinte egy egész kicsi zsákocska édességet cipelt magával. Édesanyám is kapott csomagot. A munkahelyekről kapott csomagok bőségesen kielégítették a mindennapos édesség adagunkat.
Örvendtünk az Angyalkánknak, hogy ránk gondolt és mindenkinek. Szerettük az egész világot, hogy ilyen jó hozzánk, tiszta szívvel és lélekkel, azért mert feledhetetlen napokkal ajándékozott meg karácsonyi ünnepekkor és az egész vakáció alatt.
2002.12.16
Kissé átjavítva 2006
Borbé Levente