Magán önéletrajz egy pár felvonásos süketséggel

ELŐSZÓ
Én nem szólok bele.

ELŐSZÓ HELYETT
Ilyen nincs

UTOSZÓ
Ezt egy kicsit előre hoztuk a könyv helyszűke végett. Köszönjük megértésüket, de sajnos ez sem létezik.

R E K L Á M
Ha jó könyvet akar olvasni akkor Pucsik!!!
Írta: Pucsik legjobb barátja és egyben a legjobb barátjánál is többje.

Szeretettel: A szerző

Írodott 1989 és 1990-ben

Létre jött a gyerek és nevet is kap

  Az Isten sem tudja, hogy hol, mikor és miért történt az eset, hát akkor én honnan tudjam. Mindenesetre az a lényeg, hogy valahol, valahogy, végra valahára világra jött egy gyerek. Őt sem a gólya nem hozta, sem a kedves édesanyja nem szülte meg, sem egyéb szóbeszédnek helyt adó módon jött világra. Mély döbbennet, akkor vajon hogy? Tojásból kelt ki. Kiköltötte a Nehézség. Nehézség éppen nem idejében rázta fel e kis gyereket, de nem baj. Mielőtt a kedves kis baba egyet ordított volna, már Nehézség úr béfordult a sarkon. Persze sarkon fordult, hiszen sarok volt a közelében, még azért is, mert annál fontosabb dolgai akadtak, minthogy egy bőgni készülődő baba mellett ücsörögjön. Lássuk be, egészen természetes tények elé állított őkelme, neki máshol van dolga, máshol kell okozzon nehézséget.
  Tehát ott maradt a gyerek, tojáshéllyal a fenekén. A tojáshély továbbra is a fenekén volt, mikor elhatározta, igenis valami (áron), úton-módon leráncigálja magáról a maradék tojáshélyt. Bőgni nem bőgött, minek? Sok erőlködés ellenére sem sikerült, de az istennek sem sikerült. Nem volt mit tennie útnak indult. Néha zavarta őt a maradék tojáshély, sebaj elmélkedett magában, egyszer úgyis leeseik, ha leesik. S ha nem esik le az se baj ő még mindig fiatal. Mindezen gondolatok után még keményebben kezdett gondolkozni. Hoppá gyerekek, hoppá! Ég a beletek? Majd így szólt a világnak Kedves Nagyvilág én vagyok Pucsik (perszonel) éppen eleget dögösködtem, úgyhogy azt terveztem, valamit kéne tenni.
  Amint e szavakkal és elragadó godolataival kínozza sajátmagát (Igaz mennyire filozófikus gondolatmenete van?), rájött és újra rájött az az égbekiáltó fontos gondolat, miszerint valamit kell csinálni! A haladás elképesztő gyorsasága kiakasztó volt számára is. Ebben az érdekes helyzetben, áliász helyzetképben, ami úgy elvolt cukrozva, már szinte endelített, bekövetkezett egy hatalmas fordulat. Ezúttal nem utcasarki fordulatról van szó. Vagyis történe egy változás a kedves kis életében, éspedig egy mesekönyvet sodort arra a szél. A gyermek mohón belelapozott, kapkodva elolvasta, hogy a királyfi elment szerencsét próbálni, meg eféle zöldség szövegek.
  Hmm, érdekes! - szólt oda hangosan, - oda belé a bendős belibe, hogy egye ki belőle! Ímigyen folytatta tovább Hmm, érdekes. Még a mellette olálkodó csiga is megsiketült és beszart egy kissé, aztán továbbvonult, maradt csak ő. Fogta magát mindenestül, elindult világgá. Miért is ne?!
  Ez már döfi, végre egy kis kikapcsolódás amióta-mióta-óta-a megszülettem! Így elmélkedett egymagában. Útközben eszébe jutott, és elég idejében, hogy esze sincs. Vajon miként tudta elolvasni azt a bizonyos könyvet, mikor nemrég jött a világra. Tudta szerint, a természeti törvénnyekkel párhuzamosa, és rend szerint sem tudnak ilyen idősen beszélni, hát akkor írni vagy olvasni. Jó, hogy eszébe jutott, most tudatában van ezen új dolgoknak, kevésbé lenne képes megtenni bármit a felsoroltakbó. Gondolta tovább bónyászódik. Ahogy sétál a nagy világútja egyik fennkölt szakaszán, észre sem vesz egy illetőt, aki nem volt más mint a Nagy Rettenetes szörny.
- Kedves olvasóim, nem kel rögtön beszarni!
- Kedves olvasó, én vagyok Pucsik, a megszületett gyerek és megkérem semmi áron se rezeljenek be, habár izgalmas jelenet szólt fennhandon és eképp folytatta tovább sőt veszélyes is szólt fennhang négyzeten, aztán a köbön, és a többi (rövidítve stb).
  A szembejövő Nagy Rettenetes szörny illetőnek két keze, négy lába, három méteres átmérőjű pocka, egy szája, - bent négy csorbás fogat tartalmazott (hármat felül, kettőt alul), hat szeme, egy orra, három orrlukja valamint ciklámen körmei villogtak a lábujjain, a kezén viszont pipe zöldek voltak, a haja pedig pipe piros, persze. Közben nagy félelemmel bélelte ki a vidéket, kivéve a kicsi öcsi hősünket. Közben mondta, mondotta még aközben s még közben meg ilyesmi Pucsik! puuuccsiiik, pppuuucsik öhhöhöhö, áhháháhá, ihhihihi. Ehhehehe, megeszlek! Erre a fúcska a következőképpen felelt Kösz ennél szebb nevet ki sem lehetett volna találni. Milyen találó, elegáns, fess és jó nekem. Te vagy a Keresztapám! Hogy hívnak keresztpapa?
- Ö...ö...ö Nagy Rettenetes a becsületes nevem.
  A szörny meglepődésében tovább balagott félelmet kelteni. Egyszerre két öröm érte a kisfiút, neve és kersztapja lett egycsapásra. Érdekes, ebben a részben nem fordult elő az X betű, de még a Q sem. Kedveskéim, vége ennek a fejezetnek, nem kell tátani a pufátokot, inkább olvassatok tovább ügyesen.

Az én édeske kicsi gazdám

  Hol volt, hol nem volt, annyit tudok Pucsik az úton volt. Ment mendegélt, nagyban terelgette a szemeit, itt meglátott ezt, ott meglátott azt, és egy kicsit ideges lett főleg nyelvtani alapon, de máskölünben vagány volt neki, írtó vagány Leült a fübe és üldögélt, még azért is, még az ingéért is üldögélt tovább. Kedves olvasó szólalt meg Pucsik én vagyok az a fiú, akinek nemrég nem volt neve és most van. Tudjátok ülök itt én addig amig kedvem szottyan s kész!
  Ahogy üldögéle a fűben eszébe jutott valami roppant érdekes dolog, olyan dolog, mint ahogy mondjuk Magyarba, hogy az valami fantasztikus. Tehát, az a tény, hogy meg kell küzdeni a fentiekben említett gondolattal teljesen elkápráztatta. Nagyszerű gondolatának nagyrészét a felállás foglalta el. Hirtelen talpra magyarszerű mozdulattal fölpattant. Nagyon fasza, nem-de? Útközben dalolt, szökelt jóbbra balra, le s fel, egy egy virágot felkapott boldogságában. Ahogy így ugrándozott, szökdösött vidáman, az emberek előtt felfedezte saját magát. Döbbenetes felfedezés volt.
- Én vagyok ugye? To be are not to be? Az itt a kérdés.
Beszaladt a városi könyvtárba, mit helyben teljes anyagát kiolvasta. A kedves könyvtárosné még az elején odasettenkedett és rögtön szúró-döfő kérdéseket rakott fel. - Fiam? lökődte oldalba udvariasan.
Pucsik melepődve Maga a desanyám?
- Oh nem, csak megkérdezem, ha ilyen sunggal olvasol ugyebár, éjjeli és napalli bár, okoskodásodnak tulajdonítod a könyvtár félmilliónyi könyvének kiolvasását. Akkor most roppant okos kell lenned.
- Merem állítani, így is van mondta Pucsik mámoros boldogsággal.
- Szóval azt állítod, hogy okos vagy?
- Szó nélkül nehezebb lenne az állításom, mert le kellene írjam szólt Pucsik hát persze, hogy igen! Miért ne lennék legalább az, legalább egyszer érezzem életemben ezt az állapotot is.
- Nohát! dünnyögött maga elé a könyvtárosnő, majd kiegészítette Nahát! Ez igaz? Szent igaz a fordítottja, vagy annak is a fordítottja, ki tudja. Könyvtárosnőként be kell jelentsem, hogy önnek az agya működik!
  Közben e fáin időben egy illető az utcáról figyelte a merev helyzetképet, kissé meghatódott ezektől a jövőre néző eseményektől. Nem tehetett róla, nagy hahotázásba fogott. Látja ezt a könyvtárosnő népszerűen szép titkárnője, hogy miként kacag ez az úr. A népszerűen szép titkárnő nagyon dühös lett rá, mérgében kezdett sírni, cspkodni, hiszen ezelőtt ő is jókot nevetett a kinti úrral egyenletes ritmusban, de valahogy a jelenlegi helyzetett egy cseppet sem találta viccesnek. Az illtő tovább röhögött, a kisasszony mégjobban csapkodott. Borzalmas jelenetnek lehettek szemtanúi. Pucsik és a könyvtárosnő csk figyelt, volt aki nézte, hát mit szóljon, aki látta.
  Pucsik elhagyta a könyvtárat, miközben ötven nyelven vett búcsút illendően, úgy ahogy az előírás megköveteli a könyvtárosnőtől. Ahogy kért a szabad utcára az illető megradva az alkalmat és megállította Pucsikot. Hogy fény derüljön az illető kilétére, neme szerint férfinak vallotta magát, igaznak tűnt a dolog, mert felesége is volt, de ki tudja, mégis S ha nem hiszik el akkor elmegyünk abba a városba és kikerestetjük születési és egyéb adatatit, minden alá lesz támaszva majd dokumentumok alapján az igazságot. Tehát, e fáintos ember megállította pucsikot Hé te!
Pucsik kérdezett Miért pont én?
- Azért felelte a kedves illető mert te vagy pontatlanul pontosan pontos és így folytathatnám, de nem ez alényeg. Térjünk a tárgyra. Nem szeretnél nálam szolgálni?
- De szeretnék önnél szolgálni kedves ismeretlen úr. Dehogynem szeretnék szolgálni. Szerencsére nincsenek szüleim, akik megmondják ilyenkor, hogy idegenekkel nem szóba állni.
Így szóla a kedves ismeretlen Jó akkor nálam fogsz szolgálni slussz.
- Nem kell nekem slussz sem, anélkül is megyek. Azt hiszem egyúttal bemutatkozom. Pucsiknak hívnak és nincs egy vasam sem.
Erre a gazda pökhendien dörmögött egyet: - Jó akkor nálam fogsz szolgálni, te leszel a szolga, tehát a szolgám. Ezt egyes szám első személyben mondtam el, de benne te mindig a második maradsz, mivel én leszek a gazdád! Érthető. Mint a sötétség motyogott maga elé Pucsik. Fenhangon így beszélt, jó vásár úram -bökte oda kétszínkedve Pucsik tehát, benne vagyok. Nagyon szeretnék egy kicsit szenvedni. De kedves úram, mielőtt az ön házához érnénk kellemesen beszélgessünk el akármiről.
- Jól van szolga, eppeg megszeretném kérdezni, mi is a helyzet a könyvtárosnő népszerűen szép titkárnőjével?
Oh, semmi gazduram, különösen megértő gazdám, csak nem akarta elhinni az öntől megjelölt személy, hogy író és olvasó készséggel születtem. Persze ő maga erre olyant mosolygott, hogy betörött az egyik ablaküveg. A könyvtárosnő inkább benne volt, mert ő ritka okosan bólogatott fejével, igaz a szemei egy pöttyöt ferdén álltak.
- Még a regényeket is?
- Mikor valóban rájött, hogy olvastam, azutántól kezdődtek a problémák. Először nagyon édeskén elkezdett bőgni, mint egy kiselefánt bébi. A rengéstől kiduvadt a többi ablak is. Kiszöktek az ablakok, egyenesen Magyarba.
- A gazda figyelmesen halgatá és ímigyen szóla Nos megérkeztünk szolga.
- Igenis egyetértek mindennel amit ön kiszól a száján gazdám!
Pucsiknak igen kedves sorsa volt, dolgozhatott jó sokat és ha befejezte még dolgozhatott amennyit csak akart, sőt annál is többet dolgozhatott, s annál is mégtöbbet. Jelzem sikerült is. Közbe közbe ételt is kapott. Még kapott, mit es na, még..., és még, és még..., mégis még mit ne!

Pucsik beteg lesz

A kedves gyerek nevet és gazdát szerzett. Ettől nevezték Pucsik szolgálónak. Így na!
  Pucsik azon a nyáron hat évet boxolt, nagyon ki volt fáradva. A házigazdája mindhiába figyelmeztette. Ne menj ki, mert megfázol! Nem törődött vele. Pucsiknak tetszett, hogy végre megdícsérték munkáját estebéd közbe. Utána egyből kiment az utcára. Az úton szaladt át egy cica, egy másik cica éppen zongorázott egy harmadik cica oldalbordáin. Fújt a szél, egyáltalán nem volt szép idő. Ugyanebben a ramaty időben történt, hogy Pucsik feje megnőtt. Gondolta visszamegy a házba, de az istennek sem sikerült bepréselnie sem az ajtón sem az ablakon a fejét. Mitevő legyen? Szürkeállományának gondolatmeneti tekercsei csak erre a kérdésre tudtak öszpontosítani. Azt is gondolta, ha már ilyen helyzet alakult ki, egy cseppet lebetegszik s az milyen nagyszerű lesz. Hát, mit csináljon, mitévő legyen? Gondolkozott kérem szépen! Gondolt egy nagyot és az utcán sétáló minden egyes járókelőnek letekert egy pofont. Azok pedig fönséges elbűvölő, örömöző mosollyal fogadták. Tudták, hogy egy ilyen kis aranyos csak a feszültségét vezeti le, éppen ezért, új megítélések alapján megérdemlik. Pucsikot ezáltal megbélyegezték pozitivosan. A kialakult általános vélemény az volt, hogy végre egy tehetséges emberkére akadtak, aki ki tudja fejezni indulatait.
Egyszer csak hallja gazdája kiáltását Pucsik, Pucsik, megint laskát akarsz főzni?
Pucsik gazdája habgjára megfordult, meg az utca is. Tehetősen ideges lett, utól érte a na ez már sok hangulat.
- Megboxolom az utcát, hogy fényes legyen!
  Az is lett, annyira fényes akár a Salamon bácsié. Erre fel, Pucsik meglepetésére az utca is megszégyenlette magát, elkezdett sirdogálni, majd kis idő múlva komoly sírógörcsöt kapott. Szegény utca, annyira bőgött, hogy teljes úttestével beleremegett zokogás közben. Pucsik felmérve az új helyzetet, ő is elkezdett rőkölni. Nem volt mást mit tenni, mint egymást megvigasztalni. Szerencsésen minden egyenesbe jött. Pucsik aztán tovább állt és kezdte törni a fejét, először kalapáccsal, mivel túl fájdalmas volt kicserélte gondolatokra. Amint töri szegényke magát (elsősorban az agyát és annak is a szürkés pipe zöld állományát), hogy miként tudjon megbetegedni, egy rossz káposzta döcögött feléje.
A káposzta komor komolysággal megkérdezte:
- Látott már olyan dolgot, amelyik séta közben püfög, s hát olyant, ami ülő álló, fekvő és menő helyzetben is tud püfögni?
Pucsik rávágta Nem, de miért?!
A káposzta kissé dühösen megkérdezte De miért, míérrt... vajjon vajjjon?! Hát tud meg én vagyok! felelte katonásan és ahogy távózott furcsán csinált, valahogy ilyenformán Püfff! Püfff.
  Pucsik ezalatt rájött, hogy ő biza beteg, de még mennyire. Befutott a házba és tényleg felfutott a láza, mikor meglátta a saját szemecskéivel, amit még nem látott. Egy fogatlan veréb ült szomorúan a szobában és sírt. Pucsik nézte, nézte, aztán erőt vett magán és megkérdezte Mi a bajod te tollas? A veréb válasza nem hangzott épp valami nyugotnak Képzeld Pucsik azt hallottam, olyan gyerek született, hogy több füle volt, mint foga.
  Pucsik megvigasztalta. Mindezek után kevésbé ért rá fölösleges dolgokra. Útnak indult a jóság felé, de visszatért azzal a hírrel, hogy drű Jóság külföldet járja. Pucsik igaz ideges volt emmiatt. El is panaszolta egy katicabogárkának, mikor a legnagyobb szüksége van rá, akkor lép olajra drű Jóság. Azért örült egyfelé, végre be tud jönni a nyár. Kiment a levegőre és egy jó nagyot szippantott, aztán viszament szolgai lakjára. A gazdája mindjárt tárgyalta, közölte, ahogy eppeg óhajtják, hogy ebből baj lesz. Hogy lehet elművelni ilyen dolgot, annyit szippancsunk a levegőből, amennyire szükségünk van, nem csak úgy egyfelé, de aztán megfőzték az egyenes marsot és azzal elfelejtették, hogy egyáltalán történt valami.
  Aki még nem halott az egyenes marsról, most leírhatja a receptjét. Recept első része többféleképpen ellehet készíteni.. Természetesen most nem írom le, inkább a sok közül választok egyet. Tehát, az egyenes mars összetétele: Puliszka, lekvár (szílvaíz a gyengébbek kedvéért), tej. Ezeket az anyagokat jól összegübüljük és felmelegítjük, hozzá teszünk egy csípetnyi, de nagyon kicsi pici semmit beleaprítva (lehetőleg ne legyen darabos).
  Na, de térjünk vissza Pucsikra. Másna bezárták a tömlöcbe, mert mások elől elszívta a drága levegőt. Azon a nap kettő meghalt, levegő nélkül maradt. Eppeg nem Pucsik melett, de ilyen esetben az a száz kilóméter egy füstös- gázas övezetben keveset számít. Kis idő múltán hősünköt mégis kiengedték, mert szerették, hogy kerek lába van. Pucsik betegségéből is felgyógyult, szabad ember lett és még fogat mosni is megtanult.

Pucsiknak nője akad

Pucsik megnőtt. Sokan mondták neki, - Pucsik szedjél fel egy nőt. Nagyon örvendett Pucsik a biztatásnak, egyet serült, kettőt fordult és máris vénlegény maradt ennek ellenére. Gazdájától lekopott. Így minden a maga helyén nem volt a rendjén.
Tyutyu kisvárosba, valahol a szélen, inkább a legszélén vásárolt egy kisviskót. A kisviskónak kilencvenkilenc szobája volt. Ennyire tellett a szolgapénzből, mit csinálj, ez van. A legkisebb szoba mérete 6X6-ra sikerült. Természetesen még az épület tartalmazott konyhákat, budikat, fürdőket stb. dolgokat, amit egy ilyen szerény viskóba belefér. A háztáját melléképületek tarkították.
Azért az idejét ügyesen beosztva töltötte el. Minden áldott nap igénybe vette a kastély összes szobáját tíz perc erejéig.
  Egyik szép nap pihent, csak úgy bámult ki az ablakon. Elmerengett egyfelé. Szerelmes lett az egyik óvatlan pillanatban. Beleszeretett a Jövőhétbe. Egy másik nap valaki csengetett. Pucsik sietősen mozgott, lobogott a haja meghatározatlan irányba. Amikor az ajtóhoz ért lassított, aztán kecsesen kinyította. S hát mit látnak szemei a Jövőhét ott, van előtte, klassz vadító ruciban. Márcsak a ruhájában bele lehetett szeretni. Közbeszólt a nagy csendbe - Engem ne szeress Pucsik, hanem van egy testvérem esetleg annak a lányával, összeszűrhetnéd a levet.
Pucsik imigyen szóla Ne baj, na. Ügyet se vessen, legalább ezzel is telt az idő.
A Jövőhét kedves mosollyal viszonozta Pucsikot. Emlékül kapott egy cuppanós puszit s aztán sarkon fordult és elment.
  Hősünket kevésbé érdekelte az ajánlat, tett vett továbbra is a ház körül, míg bele nem unt. Idővel nagyon megunta magát, ebből kifolyólag úgy tervezte, hogy föltétlenül útra kél. Az, hé baszki, testvér kakas, nekiindult az útnak. Az út megijedve mondta, hogy nem bántsa őt, hisz nem tett semmi rosszat. Pucsik rögtön rávágta ügyet se vess! Sokat kosornyázott eléfelé, amíg egy almafához nem ért. A fán megpillantott egy széplányt - Fütyfürütty ez igen, hej duruzsolta magában. Hangosan rákérdezett Hé te, mit tesz ott fenn?
A válasz így hangzott - Felmásztam ide, hogy lássam, aki nem jön errefelé.
  A kis csaj aranyos hangjától Pucsik elbűvölődött. Pucsik elgondolkodván a dolgon szó nélkül elindult egészen más irányba, útközben egyet gondolt s kettő lett belőle, visszafordult. Kis idő elteltével már beszélgettek. Pucsiknak a teleszkópjai új információkat nyert. Rövidesen megtudta, hogy a szóban forgó kislányt a Könnyűség költötte ki és egy szellem adta a nevet neki is. A neve Pocsek volt. Nagyon boldognak látszott mikor megtudta Pucsik történetét. Beszélgetés közben Pucsik mind azon törte a fejét, s az említett testrészének egy bizonyos fennkölt pontját, az agyacskáját, hogy miként tudja felszedni, hiszen jó csaj meglehet sarvalni, be lehet dögleszteni.
  Néhány percnyi töprengés után hősünk nekiveselkedett a fának és lerázta a kislányt. Amaz csak amúgy hömpörgött a földön, hatalmas port kavart fel. Pucsiknak ekképpen sikerült Pocsekot felszednie. Persze Pocsek is nagyon örült, sőt büszke volt, hogy minő figyelmességbe részesülhetett. Egy percig sem teketóriáztak, elmentek megtanulni az élet iskoláját. Sajnos az elégségest is alig érték el. Így is procival, elnézéssel és kegyelemmel csúsztatták át, de csak azért, hogy többet ne kelljen kínlódni vélük.
  Sokat találkozgattak ezután. Pucsik egy év elteltével nagyon beleunt ezekbe a találkozásokba, elhatározta magához, veszi Pocseket. Úgy is lett. Összeálltak. Sajnos végkép unalmatos dolognak tűnt az összeállás. Mikor negyvennyolc órája rendületlenül egymás mellett álltak, Pucsiknak felgyúlt egy villanykörte a koponyája körül.
- Te Pocsek negyvennyolc órája összeálltunk.
- Igen Pucsik, én boldog vagyok.
- Mégis miért?
- Ugyan kicsi Pucsik. Azért mert ha hatszor vesszük a nyolcat az negyvennyolc. Rövidítve így hangzik: hatszor nyolc negyvennyolc.
  Pucsik ezek után rögtön rájött, hogy ebből az összeállásból nem lesz semmi, új határozatot hozott. Határozat alapja újabb megpróbáltatásokat vetített elébük. Megpróbáltak keresztbe, hosszába, szét, össze-vissza állni, de nem igazán töltődtek fel lényegi tartalommal. Továbbra sem adták fel, hiszen hallottak egyesekről, akik összeszűrik a levet. Nohát szűrték, ahogy bírták. Szűrték szűrőn át, de az sem volt érdekes. Szűrések végett nagyon kimerültek, szinte egyszerre pillant fel a villany az agyukban. Hopá! (föltétlenül magányos p-vel). Tehát hopá, itt valami hézag van! Elhatározták megesküsznek. Megesküdtek. Először arra, hogy nem várnak, amire várni kell. Végül e gyönyörű párból férj és feleség lett.
  Pucsik élete megváltozott. Változások sokaságát emésztette kajázás közben. Újabb terveket eszelt ki. Felosztotta maguk között a napot. Attól a perctől kezdve Pocsek egy nap ötven szobát kellett átrandalírozzon, míg Pucsik negyvenkilencet. Azért negyvenkilencet, mert neki járt a sok mellékhelyiség. Szombat vasárnapot szabaddá tette, hétköznapokon persze a menetrend szerint űzték az ipart. Végül szolgákat fogadtak fel, így többet időzhettek egymással. A szolgáknak könnyű dolguk volt, mint annak idején Pucsiknak, annyit dolgozhattak pluszba, amennyit csak akartak. Enni sokat nem adtak, szegények nehogy elhízzanak, s akkor ne tudjanak mozogni. Bizony a szolga szakma bármelyik területén szükséges a fürgeség. A szolgáknak egytől egyig Pucsikéknak köszönhetően megmaradt varázslatos csinos alakjuk. Egytől egyig jól mutattak.
  Szolgák lajstromának neve, ha valakit érdekel, ha nem úgyis jó: Pacsak, Pücsük, Pocsok, Picsik, Pecsek, Pécsék, Pöcsök, Pőcsők, Pecsek és Pucsuk. A fenn említett hadsereg szolga után, mindenki sejti, hogy minden rendbe jött Pucsikék fertáján. Többet nem kellett nézzék a szobákat, h csak kedvük szottyant, akkor vergálták át Pocsekkal a szobákat.
  Pucsik és Pocsek rendes házaspár maradt, még azt is megengedték a kedves kis szolga társaságnak, hogy örvendjenek, és büszkék legyenek rájuk. Igaz, a fenekük mindig tiszta volt. Még gyerekük is született az újdonsült házaspárnak. Inkább gyereket szült Pocsek, de ez most nem fontos. Egyszerre, szerre, az a lényeg, ha összeszámolnánk, arra a következtetésre jutunk, hogy tizet adott elé Pocsek, be kell vallani, annyi is elég volt. Nevüket leírjam? Azt hiszem fölösleges, viszonzásképpen elárulom P-vel kezdődik mindegyik. Ebből öt lány és öt fiú, de sohasem lehet tudni, melyik melyik. Kár lenne elhamarkodott következtetéseket levonni, komoly szakmai beszélgetés kell hozzá a tiszta megállapítás illetődően. Nem kizárt törvényszéki papírokra is szükség lehet bizonyítás gyanánt.

A TÖBBI IZGALMAS TÖRTÉNETET A KÖVETKEZŐ RÉSZEKBEN RÖTYÖTÖLJÜK! Azért mert az előzőkben elég nehéz feladat lenne.

Baj van a gyerekekkel

  Kisütött a kedves kis nap, csendesen rámosolygott Pucsikék udvarára. Távolból nézve, tegyük fel, ha egy utazó látná, gyerekek futkorászását fedezné fel. Mindehhez hozzáadódik a hatalmas zsivaj. Ott van közöttük Lapucs a főzőtök, mostanság mindennap eljön a gyerekekhez játszani. Igen, ő sem kivétel ugyanúgy szaladgál, mint a gyerekek hada, először jobbról balra, majd balról jobbra. Nagy volt az öröm, de csak a gyerekeknek és Lapucskának. Pucsik és Pocsek hatalmas gondba merültek.
- Hatalmas a gond kedves Pucsikom - szólalt fel Pocsek asszonyság.
- Miért kedves kis jóságos feleségem?
- Már csak azért egy bödön mézédes Pucsikom, jól tudom egy házon belül és kívül is egyaránt baj szokott lenni a gyerekekkel. Mostanában pont ezért gondolkozom olyan sokat. Nagyon kíváncsi vagyok azokra a hibákra, amiket szoktak a gyerekek művelni. Érdekes , egy sem jut eszembe. Teljesen össze vagyok zavarodva.
- Pocsekom, ezért ne aggódj, a te kedves férjed Pucsik, tehát jómagam személyesen megoldja a nagy kérdéseket melyek nagyméretűen sújtották aggodalmaidat.
  Pucsik máris szaladt, Pocseket faképnél hagyva, csak amúgy lobogott a haja, először neki az ajtónak, mivel nem volt kinyitva, mint máskor sem. Szegény összeesett, de hamarosan újra talpon volt semmi probléma nélkül. Összeszedte szétterített önmagát ügyesen, kinyitotta az ajtót és összehívta az összes gyerekét. Lapucs búcsút intett egyik lábával, azzal el is tűnt a látóhatárról. Összesbe tíz ügyes gyerek szerepelt. Ebből mint említettük öt fiú és öt lány. Na, most jól figyeljetek, felsorolom a gyerekek neveit, eddig biztos megölt a kíváncsiság. Kettőspont: a 2-en, Picsek, Pecsik, Pöcsük, Pücsök, Pocsik, Picsok, Pücsék, Pécsük, Pocsák és Pácsak. Megvan az egész úgy, számolják meg. Hogy ebből ki kislány és ki fiúcska döntsétek el ti ügyesen, úgy a kicsi kácsi belibe bubám, hej de a bendős belibe.
  Pucsik imigyen szólala, hej de lalala meg Azért hívtam össze kedves lányaimat (övéké az elsőbbség), fiaimat (övéké a másodság), mert nagy gondba vagyok ugyebár, nemcsak én, hanem kedves édesanyátok is. Ezért megkérem a társaságot, hogy ne rosszalkodjanak. Mi is a rosszalkodás? Jó kérdés. Mondjuk, ne játszódjatok többet! Nohát el is telt az idő. Sok minden megesett, volt, aki elesett. Pucsikék házához az eltelt idő után jött egy illető. Pocsek nyitott ajtót.
- Tessék befáradni kedves ismeretlen illető, hihihi. Tudom, vagy inkább nem tudom, milyen állapotban lévő idegen, azért jött, mert ezekkel a kölkökkel (jével és elipszilonnal is elmegy) nagy baj van. Biztosan játszanak órán.
Megszólal az ismeretlen, elég idejében Engedje meg Pucsikné, kedves Pocsek, hogy elmondhassam a kedves fia Pacsák Nobel díjat fog kapni, fizikait. Pácsak fia irodalomból zsebeli be az említett elismerést. Jaj, kedves Pocsek asszonyság nagy lesz a lajstrom kedves fiai és lányai díjairól, Nobel díjon kívül van matematikai, természettudományi, filozófiai, történelmi, Oscar, Cézár, Gramy stb díj is. Teehát elteccike engedni őket a felsorolt érdemek átvételére.
- Pocsek egy kicsit aggódva felelt, de pontosan hát ö ö ö , izé, óh persze, én megértő vagyok, csak ne üljenek sokáig.
ELENGEDTÉK:
A történtek után a Pucsik házaspár újra összedugták fejüket.
- Baj van a gyerekekkel szólalt meg Pocsek. Az a meglátásom, jobb lenne, ha továbbra is játszódnának.
- Igazad van Pucsik, színtelen hazugság lenne, ha nem adnék mindenben színtiszta igazat. Igazad van baszki.
  Négy évig komoly tanfolyamokra jártak Pucsik, Pocsek és gyerekeik, hogy könnyedén újra elsajátíthassák a játékok és a játszás cseleit, de sikerült! Olyan aranyosak és édeskék lettek, hogy na! Sokat játszódtak, hóbortoskodtak egy felé, de azért komolyak is tudtak lenni, mikor szükség volt rájuk. Pucsik büszkesége határos volt a Pocsekéval, tehát határtalan. Mit csinálj a szülők mindig elfogultak gyerekeik iránt.
- Hát tudjátok, nagy dolgok történnek az életben, kijelentem én Pucsik, hogy senki ne merjen bele szólni, mert jómagam szenvedtem a legtöbbet és kész.
Pocsek furcsán eltekerte a száját, majd idegeskedve titkos kódolt szavakat fűzött hozza hmm, hmm, ez mit jelentsen?
- Tudtam kedves kis jóságos feleségem, hogy ez nem hasonlít a putyukálás hatványához, sem ahhoz az elvhez, hogy personel, milyen szeretettel be szeretek törni a lakásba. Nem baj, na, az a lényeg, hogy égjen a bélyeg, ha már nem ragad, s főleg, hogy van elég ember.

Édeske család édeske problémái

  Ebben a direkt időben folytatódott a fájdalom felsőfokának megnevezhetetlen rendezvény sorozata, amely oly titokban jajgat a pillanatnyi érzés elmosódott fenevad fogai közti csodák felsorolásához, mint az afféle ing, amelyik még nem volt kimosva az érzelem zárójelében, ahol a lehajtott titkok titka egy elvarázsolt semmiségbe torkolt, akképpen a fájdalom a négyzeten csak őrült pillanatok szárnyát kapta el, majd tovaszállt és magához ragadta azt a kevés boldogságot, ami létezett ezen a kurva világon.
  Na, hogyan tetszett e rövidke mondat. Idegesek kíméljenek, csak egy rakás marhaság volt az egész, de a folytatás már izgalmas. Akkoriban még a cukrot is úgy adták, ahogy szabályozták a randalírozásokat és a csüggedés mélységét ezen a szent földön. Elmés beköpés újra, hihihi. Ebből már tisztán láthatjuk, megtudhatjuk, hogy kedves Pucsik és Pocsek, plusz (+) a gyerekek, nagyon édeskék voltak, nagyon sok cukrot fogyasztottak, jelzem nagyon, de nagyon szerették. Annyit ettek belőle, bizony belerészegedtek. Pedig igazán kár volt ekkora raziát csapni a közéletbe. Pucsiknak egyik oldalbordáját fúrta is a szégyen. Mit szól a világ? Elmélkedett egymagában. Annyira fúrta a szégyen, hogy egy jókora lyuk lett az oldalbordáján. - Hát igazán felhábórító ordította Pucsik lyukas oldalbordája.
  Menetközben, ahogy Pucsik eregelt kedves erdejében, a fúratlan oldalbordák úgy szavaztak, hogy megsupákolják Szégyen urat. Mikor a gyanútlan Szégyen úr újra elővette a fúrógépét, Pucsik fúrt oldalbordája akcióba lépett. Kikapta Szégyen úr kezéből és úgy fejbe vágta (rittyentette), hogy azon nyomban miszlikbe szakadt. Ettől a perctől kezdve szegény Pucsik Szégyen nélkül maradt, és úgyis kellett éljen Szégyen úr többet nem merte megközelíteni. Hiába, aki másnak vermet ás, az jól teszi, mert rajta kívül még önmaga is bele eshet, de tyuhaja!
- A szentségit! Pucsik felszólal Megkérem a kedves firkálót, ne káromkodjon, mert a papbácsi eléggé szadista és kivágja a nyelvét.
- Kedves Pucsik, tudd meg, teljesen beijedtem. Szüüüüüüüüpppp!!! Visszaszívtam.
- Állja a helyét, nem tudom milyen állapotban lévő firkálgató, ez már döfi, ezt a gondolatot ki kellett húzzam az agyamból.
- Pucsük kiszalad az ajtó elé Jaj, kedves édesapám, a történt, hogy történt valami.
- Tényleg? Merengőn, elbámulva nézett fiára, majd tovább folytatta Ez tényleg igaz. Igaz hangzott a válasz határozottan. Akkor jó, fiacskám megkérlek, ne mond senkinek.
- Úgyis terveztem apa, mit beszéljek egyfelé, ezért vetettem le kismagnó szalagjára, ekképp adok tudomást a nagyvilágnak.
- Te förtelmes okos vagy kisfiam, ezt a tulajdonságot apádtól örökölted. Nemhiába mondhatnám bármikor ezt a szöveget, de nemcsak mondhatnám, mondom is.
  Ja, ott tartottunk, ahol a kedves család nagyon édeske volt, ez egyrészt öröm is, ugyanakkor elitélendő, főleg azért, mert Pucsikék kisebbségi sorsban éltek. A szomszédok nem éreztek hajlandóságot, hogy édeskék legyenek, inkább elég savanyúakká váltak. Pucsik, ha rájuk gondolt, mindig elgondolkozott azon a nagyon fontos ügyön, mit is ehetenek szomszédjaik. Első elmélkedés eredményeképpen a savanyúcukorka megjelölése volt, mint meghozott komoly döntés.
   Másodjára már az éretlen gyümölcsöknél járt, talán azokat helyezték el rágicsálással a pockuk mélyére. Aztán elhagyta marhaságnak festő gondolatait és egy jó kupaktanácsot hívott össze. Kedves Pucsikunk megkérdezi majd mi is a helyzet, mi járatban vannak itt-ott vagy éppen szanaszét és máshol, ennyi sok savanyúságot és savanyúpofát látott, talán látni is fog, de meddig. Kell-e savanyúpofa a világnak? Ehhez hasonló fontos kérdéseket jegyzett le a gyűlés érdekében. Nóooohát, érkeztek, még más királyságokból is baszki, ehhez a beszédhez, kupaktanácshoz. Kapitalisták, szocialisták, demokraták, soviniszták, liberalisták, fasiszták és faszisták, külön böző fucu-cucu-mücü-rücülisták, ezeken kívül egyebek, ezeken belül már nem vala senki, csak ezen oldalból. A felszólalók többsége sokmindent megállapított. Ezen rötyötölésből válogattunk.
- Pucsik nem hajlandó illeszkedni a társadalom elvárásaihoz. Igenis, elítélendő!
  Egy szakorvos véleménye Kérem hőn szeretett sötöbö társaság és Pucsik úr, öhhö, khöö.. khm, khm, én arra az állapítgatásra jutottam, hoggy Pucsik úúr mivel édeske, sőt családja is az, föltétlen rendellenesség. Nem akarom megfitogtatni orvosi tudományomat, ezért ereszkedtem le az önök szintjére és beszéltem közérthetően szerénységem jeléül.
Pocsek felszólalt - Kérem, nem vagyok semmilyen rend ellen, mindig a rend mellett vagyok, különben is, nem szeretem a rendetlenséget, pláné a mocskolkodást, ö mocskosságot. Micsoda feltételezések! aztán tovább mosolygott.
Az orvos kissé idegesen, de megértő tekintetet vágva puttyogott tovább na látják, már innen következik, hogy a Pucsik család, öhhö öhhö, azaz femili, angolszászosan, vagyis angolszász kifejezéssel élve, nem normális.
  Erre Pucsik Kedves hőn szeretett és a fellegekből leesett drű úr, egészen a föld mélyébe, a bányász béke izéje alá, el kell mondanom zarándok hangomon, hogy az ön beszéde az enyémmel szemben lehet pont olyan normális vagy nem normális. Elnézést a durva kifejezésért, de Pucsiknak születtem. Erre fel a savanyú pofák felszöktek helyükről, hatalmas óriási dübörgő kannibálordítással, ami később üvöltözéssé változott fajult, csak amúgy visszhangzott egy kilométeres körzetben. A kialakult klikk retyetye monoton sivalkodása törte meg az összevisszaságot a többség dönt! A többség dönt! A többség .
- Oh, kedves hőn szeretett savanyú társaság szólalt meg Pucsik ha így áll a helyzett tette hozzá, - örvendek ennek a gyűlésnek, ugyanis ez egy nagy megtiszteltetés önökökökököktől, hogy a többség dönt! Ez bizonyíték!
A többség így folytatá Így van! (Némelyek más szavakat, neveket csendítettek meg megilletve önmagukat) Éljen Rákosi Mátyás elvtárs pajtás! Éljen Cseucseszku! Puszi Hitlernek! Vissza Lenint! Hol van most a jóságos Mao Cett hal?!
Más egyebek is elhangzottak, de helyszűke miatt nem folytatjuk.
- Még nem fejeztem be! nyekergett Pucsik. Ha a többség dönt, akkor mindenki beleegyezett a téli tüzelő beszerzésébe. Meg is van oldva a fadöntési probléma. Köszönöm mindannyiknak. Tehát akkor maradnak.
  Másnap a savanyú társaság kénytelen volt nekilátni a fadöntési munkálatoknak. Így aztán titokban, úgy döntés közben, Pucsik cukrot osztogatott izomláz ellen, persze titokban repetát kértek belőle. Mecseregtek melléje akármilyen nótákat. Lassan legörbült szájuk egyenesre változott, voltak, akik már mosolyogni is tudtak. Először nyilván csak édeske Pucsikra és családtagjaira, de az idő elteltével, egy kerek hét alatt egymás szemében nézve heherésztek, miközben egyre több édességet gyúrtak magukba. A kidöntött erdőrészt nagyon vidáman ültették be csemetékkel, már ekkorra mindenki boldogan mosolygott pisolygott. Pucsik munka végeztével kötelességének érezte, hogy felszólaljon. Felszólalt, inkább leszólalt, mivel felpattant egy csutakra és onnan beszélt szerteszét.
- Kedves társaság, mivel nem tudom milyen lelkiállapotban, vannak, csak azt mondhatom tiszteletből és egyúttal szeretetből is, köszönöm a műsorszámot. Látom, számos számtalan nyakkendős fazon között soknak van izomláza. Ezért megkérem fogadják szeretettel ezt az aprócska száz kilós csomagot, mely édességet tartalmaz. Természetesen szét lehet szedni, mivel a kedves feleségem meg gyerekeim kis csomagocskákban rendezték össze. Szeretettel gondoltunk az önök hosszú bolond útjaikra. Többségének köszönöm a príma döntést, csutak csutkákat sem hagyva maguk után.
Kedves orvos úr kiugrott a sorból és nyomban egy újabb diagnózist állított föl Kedves Pucsik ön olyan lett, mint a többség, mivel a többség mosolyog, és cukrot fogyaszt. Tehát kezd normális lenni. Azt hiszem most búcsúznunk kell. Viszontlátásra! Kiabálta.
A tömeg kórusba utána. Viszontlátásra!
Mikor már túljártak hegyen völgyön, egy illető odalép Pucsikhoz, de nem beszélni. Pucsik megsajnálta a tagot, hogy ott előtte izélkedik, tétovázik meg ilyesmi. Éppen ezért rákérdezett.
- Bocsánatát kérem ismeretlen alak, ön kicsoda?
- Hát izé, hihihi, kedves Pucsik én vagyok Türelem úr, a türelmesség nagyúr. Csak azt szeretném megkérdezni bátorkodván ezek után, hogyan sikerült összehoznia mindezt, amit látni, hallani, észlelni véltem?
- Kedves Türelem úr, hát aszongyahogy, mivel nem tudtam sehogy a fent említett dolgokat összetűrni, így tűretlenek maradtak. Tehát, mindezekből következik, türelmetlenül.
- Igen?! Nahát, két véka rahát, azért jöttem el, hogy szolgálatára legyek.
- Meg ne haragudjon Türelmes úr, de nem akarok rabszolgákat tartani. Ha akar, akár egész életére vendégem lehet, de rabszolga semmiképp sem.
- Hát Pucsik úr, őszintén szólva meglepődtem.
- Hát jómagam is.
- Miért Pucsik úr?
- Hát azért!
- Pucsik úr, ne válaszoljon ilyen kurtán-furcsán, mert kezdem elveszíteni a türelmemet!
- Nyugodjon meg kedves türelmes Türelem úr, tudja jól tűrni, kell, hogy bírja a gyűrődést, itt egy kis cukor, fogyassza el, mert jót tesz az idegeknek.
Türelmes úr elvesz egy marékkal, rágni kezd.
- Na látja, máris megjött a hatása, egészen átváltozott, kezd türelmes lenni.
Türelmes úr utolsó, és egyben külön bejáratú véleménye. Mindez, amit elmondott egy szikrát hasonlít a matek feladatokhoz. Íme Így képzelem:
(SZheerethem)3 + (Pucsik családja) . (Pucsik beszédje)/ A CUKOR= Édeske család/ Édességek = Vége ennek a résznek 100%

Pucsik sétálni megy

- Hát izé, itt vagyok az úton hálistennek, jó a levegő, jó a hangulatom stb. Megállapíthatom, nagyon jó számomra. Egy boldogság. Hm, nohát ez Lapucska, nézzen oda az ember, ezer éve láttam és mégsem változott.
Lapucs odaért Pucsikhoz Csicsokolom Pucsik bácsi!
- Szervusz Lapucska, miért nem jöttél hozzánk mostanság, a fiaim nagyon kiéheztek a putyukálásodra.
- Hát, izé, tudja, szép volt az idő, mert sokat esett az eső, ilyenkor én is, mint minden becsületes főzőtök, kinn ülök, hadd nőjek egy szikrácskát.
- a fasza tőled Lapucskám, és egyebet tudsz-e?
- Hát hogyne tudnék Pucsik bácsi, tudja most nem mondom, mert kell siessek a törvényszékre, ugyanis a kollégámat Kancsikát meg akarják főzni.
Juj, Lapucskám, menj Pali-Feri-Están- Győző Dezsőékhez, ő jó barátom, vigyél magaddal egy talicska pénzt, és avval elintézheted.
- Köszönöm Pucsik bácsi, máris rohanok, hogy az iménti elméletet tetté varázsoljam.
Pucsik hm, na me, ez is elmene. Alig lépett kettőt, valamibe beleütközött a földön.
- Nicsak, nini, egy háromszög!
- Jaj, Pucsik úr, inkább kiszámítom a kerületemet, csak hagyj békén!
Pucsik ekképpen bőgte be magát Jó avval tovább állt.
- Jön Pucsikkal szembe egy úr, kérdőre vonja Ön Pecsik apja?
- Igen kedves ismeretlen.
- Igaz számomra ön már nem ismeretlen, mert úgy hasonlít a fiára. És tudja, úgy tetszik, hogy kipillan az idő.
Alig ment el, rögtön szembe ereszkedett egyik legjobb barátja Kritizáló Álmos Gyuri del Okos. Kérdőre vonta? Te Pucsik, abba a titokban, hogy hol bujkálsz, volnál szíves beavatni?
Oh, én nem bujkálok.
- Kérlek, most ne szólj semmit, én nem akarlak megkritizálni, de ez a séta nem séta, ez bujkálás! Az is lehet, hogy ennél több, vagy még több, és tudd meg, még van zöld szín, ha kell nyilvánvalóan!
- Kedves barátom, ha zöld nem biztos, hogy meg van érve. Meg van érve?
- Erről jut eszembe egy történet, rövidre fogom amennyire, csak lehet. Volt egy olyan asszony, kinek annyi gyereke vala, hogy meg tudta számolni. Egy borús napon jött a Halál a csorbás kaszájával. Tudod, mostanság a Halálnak sem telik új kaszára, nem adnak a raktárból, mint, kommunizmus idején. Nos nagyjából ennyi.
  Folytatnám gondolatmenetemet tovább. Egy-két dologban igazad lehet barátom, bár ki tudja. Mindenképp engedje meg, hogy magázhassam. Tehát, maga lehet Pucsik úr, nekem mindegy nemet mond, vagy egyszerűen nemtelenkedik, vagy mit akar. Ki tudja mi ez az egész Végigmérte Pucsikot, azzal sarkon fordult és elment. Pucsik tovább nem sétált, mert rögtön jött szembe egy hirtelen fordulat. Egy asszony szaladt feléje, majdnem beléje. Izgatottan, egy kissé idegeskedve, de helyesen rikácsolt, - Csak azt akarom mondani, hogy én vagyok az az asszony, aki elvesztette a pénztárcáját és meg is kapta. Ebből rögtön következik maga szemtelen magatartása. Miért hallgatta végig a beszédemet!
- Bocsánat asszonyka, de tulajdonképpen mikortól robbant ki az ön erkölcsi felháborodása?
- Oh, emberek embere! Idegesen csapkodta térdét a kistáskájával, s azzal fogta sajátmagát, tovább rohant.
Pucsik, szegény feje sétált tovább ugye, de alig lépett egy kicsit rögtön leszólította újból egy úr.
- Tudja kedves, netalán kedvetlen ismeretlen, van egy szobám, azt szeretném megkérdezni, hogy hajtja-e társaságomat ebben az elcsetélt (beszélt) helységben?
- Oh. Megeredt Pucsik fönséges hangján, - beszélve tálán tán, tánika, tánikő, tánikű, nem. Ha le volna íratva, akkor föltétlen. Ebben az esetben hagyjuk, úgy lesz a legjobb.
- Jaj, nincs semmi baj Pucsik úr, csak illemből mekérdeztem, én utálom a vendégeket meghívni, mitagadás ilyenkor illik, azért tettem ön felé ezt a merész lépést, miközben megszületett a döntés is. Na, viszontlátásra Pucsik úr.
- Hello, hello! Hm, miket beszél összevissza az előbb elviharzott úr. Biztos hülyének néz. Hülye vagyok? Lehet, hogy igen, de az is lehet, hogy nem.
Amint így morfondírozik magában nagyba, kis gőggel és egy szikra áhítattal, megpillantja a már séta közben látott barátját, aki hatalmas gőzzel tekerte feléje lényét. Barátja közeledése egyben meghatódást is váltott ki.
- Cső Pucsikom! Kritzáló Álmos Gyuri del Okos áll előtted életnagyságban! Lekezelek veled. Szevasz baszki! Hogy megvagy? Hogy vagy haver? Ha köszönéseim nem tetszettek semmi baj, tudok köszönni másképp is. Jó napot kívánok! Adjon isten barátom Pucsik, hogy szolgál az egészsége?
- Szervusz.
- Oh, mindegy milyen állapotban lévő barátom, el sem tudom képzelni, az ön képzeletének, képzelgő képzeléseit, a lehetetlenségig nyúló képzelőerő kiképzett felső fokán. Nem tudom megállapítani mi okból, de úgy éreztem, hogy köszönésedben, volt egy kis furcsaság, megeshet, hogy a hanglejtésed varázsolta olyanná. Nem állíthatom, hogy tiszta jó szántatból köszöntél rám, mindezek mellet nem lehet kizárni egy kis lehetet, melyben urason meg tud lapulni némi gyűlölet és gonoszság. Jó, jó, mindketten tudjuk ismeretségünk révén, hogy a felsorolta kevésbé felelnek meg a valóságnak, mer barátom vagy. Ezennel feltételezéseimet elhárítom, és szembe vágok az eredeti csupasz nyakas igazsággal, mert így szép, mert így jó, habár eléggé érvénytelen, ugyanakkor érvényes is lehet, ki tudja De téged nem volna szívem megkritizálni, mert jó barátom vagy és marha jól egyezünk. Na szervusz! Hű ha, még sok dolgom van. Isten veled.
  Végre elment. Pucsik egyedül maradt. Nagyon örvendezett az egyedül létnek. Szinte két percet töltött egyedül, mikor egy feléje rohanó nő pont mellette fékezett le. A hölgy látszólag romokban hevert. Széttépázott mozdulatokkal kalimpált a levegőbe, mielőtt beradálta volna száját a rötyötölésre. Sokat nem tétovázott előadta bánatát.
- Kedves uram, képzeljen bele, azt mosták rám, tizennyolc éves vagyok.
- És ebben mi a baj heppi göl (bódog leán)?
- Nahát még magácskának sem szembetűnő a különbség? Eddig mindenki tizenhat évesnek számított fel, most meg tizennyolcat mondanak, a hatvan évemhez egy kicsit sok.
- Na, de maga egy modortalan fajankó, észre sem veszi, hogy egy kicsit sem öregedtem, ráadásul fenntart, ráadásul észre sem veszi, mennyi dolgom van.
Ahogy jött, úgy elszelelt, elnyelte a köd. Pucsik felnézett az égre. Kellemesen kémlelte, nem figyelt a lába alá, szembe esett egy emberrel. Az az ember nem volt más, mint egyik régi kedves barátja Dáktö Kondembery (magyarul Kongós Csöbör).
- Szeervusz Pucsik barátom! legalább nyolcszor átölelte, agyonszorítgatta. Jó, hogy találkoztunk. Nem is tudom elmondani micsoda öröm számomra ez a találkozás. Képzeld..
- Már sokat képzelegtem.
- Tessék?
- Semmi, semmi.
- Képzeld magamhoz tettem családom fényképeit, örömmel osztozom boldogságomon. Megmutathatom neked? Biztos. Tehát itt a családtagjaim fényképei. Kicsit összegyűrődtek a zsebembe, de ki lehet egyenesíteni. Nézd, itt a leányom a szépséges gyönyörű Alfonzina. Kissé kancsal, de mostanság az ilyen megvadítja a pasasokat. Mellette derék fiam Alfonz. Itt vagyok rajta én is, nini, látod. A kedves feleségem képét nem tudom bemutatni, mert ő éppen elment bevásárolni.
- Jaj, Dáktö Kondebery, ez igen!
- Jaj, Pucsik barátom be fasza, hogy találkoztunk, de még jobb lett volna, ha nem, eddig otthon lennék, intézném a dolgaimat, dögösködnék.
- Akkor, szevasz.
- Szevassz Pucsik barátom, már itt sem vagyok.
  És alig, hogy kimondá, hát láss csudát, oda bele a bendős belibe, benne de be, végre lelécelt, elpárolgott, eltűnt. Pucsiknak eszébe jutott számtalan dolog, pontosan az, hogy egy kicsit az olvasó idegein szeretne lovagolni, esetleg táncolni, ezért megszólította.
- Kérlek szépen kedves olvasó, esetleg hallgató, ahogy tetszik, ne csodálkozzanak a dolgokon, csak a dologtalanokon, ugyanis jómagam ebben a sétálásban testileg lelkileg elfáradtam, kinyiffantam. Ezért, hogy újra visszanyerjem frissességemet, hazaeregelek és felmosom a kilencvenkilenc szobás kisviskómat.

Házi gondok

  Épp szűk félévi sétájából alig érkezett meg, mikor környezetében eléggé fájdalmas dolgokat észlelt. Olyan rend volt, hogy csak csuda. Így elmaradt a játszadozás, a felfrissülés. Hatalmas erőfeszítések közepette sikerült felmásznia az utolsó szobáig. Pedig Pucsik legény a gáton, de a körülmények kikövetelték az erőfeszítést. Annyira fel volt nyalva a padló mindenhol, főleg a folyosó, hogy az embernek úgy tűnt márvány helyett tükör lenne. Lehetett sikározni rajta. Pucsik kevésbé hagyta volna ki a csúszkálás nagy örömét. Több mint két hetet repesztette fel s alá, míg végül megpillantotta Pocsok szolgáját a kert egyik végében, kedvező égtáj irányában, távolról. Rögtön odarohant, hadd kérdezze meg mi lelte a szobákat, merre van a családja. Nagyon zavarodott hangulatban indult Pocsok felé, amire odaért tervbe, rendbe hozta szigorú gondolatait. A szolga pontosan akkor nyalta fel a kertszögleti utolsó mocsok kupacot tulajdon nyelvével. Rögtön kérdéshalmazok közé, döglesztette őkelmét.
- Hol van a családom Pocsok? Mivel foglakozik magácska itt? Kikkel létezik, végkifejletként megkérdezném, mi ez a rend?
- Kedves, vagy igen kedves gazdám, aki most ilyen aki most ilyen szigórúan rámtört, azt akartam, ö (hadd legyen egy kis szünet), úgy gondoltam, és ez ordító fasza ötlet, ö, a kedves családja megvan, csak tudja rendet teremtettem és kipakoltam minden mocskot a szemétdombra. Ott ücsörögnek biztos.
- Úúútááánuk!!!
  Vígan ordítozva még ezt azt szaladtak a szemétdomb felé mindketten. Útba esett a szekeres istálló. Pocsokkal az ötkerekű helidelbándos kocsiba pattantak, egy szempillantás alatt ott találták magukat a tett színhelyén. Hamarosan megpillantotta családtagjait, akik vígan hemperegtek a sok szemétben. Pucsik először szigorúan, majd kedvesen, végül kérlelte gyerekeit, hogy menjenek vele haza. Eszük ágában sem volt. Pocsek látszólag meg sem hallotta férje könyörgését, jól érezte magát, gübülködött kedvére. Hét nap és hét éjjel könyörgött, de a család rá sem hederített, az utolsó napon még Pocsok is beállt. Nem is csoda kezdett unatkozni, valamivel, csak le kell, foglalja az ember magát. Az arra járóknak is megtetszett a boldog hancúrozás, egyre többen bírták a mókát. Erre Pucsikot is felpumpálta a kísértések vágya, már-már, szinte, eppeg, csakhogy beleszökött, mikor megállította sajátmagát.
- Hohó, hékás, én vagyok ennek a tarka történetnek a hőse, példát kell mutassak!
  Beleült a fennebbecskébb említett kocsijába, meg sem állt a rendőrségig. Ott pillanatok alatt elhadarta gondját, bánatát és a rendőrök máris ott teremtek a kedves kis társadalmi szemétdombon. Nagyon színesre kerekedett a szemétdomb palettája, mindenki a maga mocskát nyugodt lelkiismerettel kimutathatta. A rendőrök meglátták milyen csodás hely, mintha nekik találták volna ki, nyomban beleugrottak. Pucsik túl sok sokkot kapva ott hagyott mindenkit. Hazament. Két kilométer széles, egy kilométer hosszú medencéjét teletöltötte meleg vízzel. Tett bele száz kilófertőtlenítőt. Ezek után akcióba lépett, szerre hozta el a szemétdombról az ipséket. Alig telt el néhány nap az egészüket belegyúrta a bazinba. E medence mélysége tíz centimétertől kezdődően lejtett két kerek méterig. Persze, aki bement, nem jöhetett ki, bezárta őket ügyesen, körbevetette harapós kutyákkal a medencét, meeee!
  Így sikerült családjának és a többi embernek négy napig ücsörögni a melegvízbe. Titokban cserélte a vizet, mert hamar beölődött, bizony a kosztól eldugult volna leeresztés közben. Úgy belejött a nép, észre sem vette hány napja pancsikol benne. Volt ott ramazúri, de jó nagy. Csak akkor éreztek hajlandóságot a medence elhagyására, mikor Pucsik őméltósága leeresztette. Mindezek után mindenki a segélycsomagokból kapott egy magához való ruhát. Mindannyian felöltöztek, és kórusban mondták, - tiszták vagyunk, hej ha! Azok voltak. Másnapra szétszéledt a jó nép, csak a szolgák és Pucsik kedves családja maradt helyben. Pücsék egy kissé nyűgösködött.
- Ugye Apuci, ez olyan, mintha meg sem történt volna.
Pucsik kissé felettes gőggel válaszolt Igen, olyan.
Problémák adódtak a járkálással. Megoldották. Tükör tiszta kertjükben és házikójukban egy kifinomult lábra húzós eszközzel haladtak amerre csak akartak. Gilicseket felkötözték a lábukra, úgy gilicsezték össze a fél helyet, hogy csak! Nagy öröm volt a Pucsik portán. Az öröm pedig a boldogság jele.

Borotválkozás a vendéglátás érdekében

Ahogy így utánozták a korcsolyázást naphosszat, megérkezett a postás.
- Tessék Pucsik úr, itt egy levél. Tudja, visszajöttem a tengerről, jó kis nyaralásban sikerült részt vennem. Tudja a munkahelyemen.
- Apuci! Pocsuk úgy verekedik, hogy úgy, hogy úgy, hogy úgy.
- Ugyan Pecsük, menj, mond meg neki, me ma!
- Tudja a munkahelyemen olyan lezser, ha akarjuk rá egy évre is elér kiadni a leveleket, de ezt a levelet történetesen most hozták. Így sikerült idején felül átadni. Máris megyek, nem szeretnék zavarni.
- Jó.
  A postás elszelelt, veszettül lobogott a haja, a fejét szinte elhagyta az első kanyarban. Ez az eset eléggé nagyszerű. Mi? Hát maga a helyzetkép minekutána mindez össze tudott jönni. Eléggé megőrizte tömített jellegét a postás kecses párbeszédkimondó, nagy kincsű levél mellett felhozott rötyötöét.
- Kedves Pocsek, hej, haj halihó, sokat eszik a szamár, mert nem ló, jöszteg ide, eppeg a Végtelenből jön a Jövőhét és becses családja. Mit is tegyünk? Most kapkodjunk-e, vagy ne? Inkább ejsze ne. Tudod kedves kis jóságos feleségem, vegyél zsiletet, túlságosan borostás vagyok, meg akarok borotválkozni, szégyen gondozatlanul a vendégek elé állni.
- Jó meglesz édes Pucsikom, ügyet se vess.
Reggeliben borostás képpel kitekint az ablakon Pucsik, észreveszi szolgálónőjét, Pőcsököt, amit kihalad az ablakon. Pucsik rögtön rászól:
- Miért mentél ki az ablakon szolgálónő?
- Azért Pucsik uram, hihihi, hogy egy szikra örömet biztosítsak ezzel a mászkálással ön számára.
- Milyen jól tetted te szolgálónő, mondom én gazdád Pucsik.
  Tovább zajlik az élet, persze kedves, édeske jóságos stb. felesége elment zsiletet venni. A többi szolgálók tesznek-vesznek. Példaként felhozom Picsik szolgáló ügyeskedését. Huszonnyolc és félezerszer vette le a lábast és tette vissza újra, a nagy gondolatokat kisütő kályhára. Pucsik figyelmes apaként észreveszi egyik fiacskáját, aki éppen valamivel játszik.
- Mit tesz te kisfiam?
- Oh, semmi probléma apukám, csak itt babrálkodom, játszom.
- És mivel játszol édes fiacskám, kivele!
- Az életemmel.
- Jól van bogárkám, de azért ne mond meg a többi testvérkédnek. Játszódjatok csak csendben tovább is. Apukátokat ne nagyon zavarjátok.
Kis időre megérkezett a már említett szolgálónő, retiküljéből kiemelt egy vonós hangszert és kezdett hegedülni. Valahogy így, ilyenformán, - nyí hí hi hííí (tajng!).
- Bocsánat kedves gazdám, elpattant egy húr.
- Oh nem probléma, még van rajta elég. Paganini, amikor rázendített húr nélkül is elhúzta a nótáját.
- Az egyszer igen!
- Igen igen!
Pontosan a társalgás végére érkezett a tett színhelyére Pocsek a jóságos feleség, aki nagyon édeske, elbűvölő tündérke, angyalka satöbbicske.
- Borotválkozó kapát nem kaptam, de sikerült retket vennem drága férjem.
- Az is jó lesz mondta Pucsik illemtudóan, aztán kitépte felesége puha baba kezei közül. Így sikeredett a gyors borotválkozás.
  Megjegyzem már annyira mocskosság kerekedett Pucsikéknál, alig lehetett egy porszemet látni. Azért a hűséges kitartó gilicseket elhanyagolhatták. Pocsek egyet gondolt és kettő lett belőle, esetleg hat. Felöltözve nagy csomagokkal indult ki a kapun. Az egész pereputty vele menetelt. Hátul félig nyelvét félrecsapva vágtatott kiskutyájuk Röcsö, meg kiscicájuk a nyájas Eufrazina. Pucsik otthon maradt, mindazzal a céllal jött össze ez az egész, hogy egy kicsit vicceljék meg Jövőhétéket cselükkel.

Az egyik tél

A fentiekből tudjuk, Pucsik sorsát. Egyedül kettesben maradt boldogságával. De nem sokáig, mert valaki izgatottan dörömbölni kezdett cserefa ajtaján. Kitekintett az ablakon, egyebet se látott, mint havat.
- Beengedjem? Ne engedjem? Inkább beengedem. - Beengedte
Hát ki más lehetett, mint minden év hűséges látogatója télen, Hideg úr. Pucsik udvarias halk finomsággal meggyőzve kedves társalgóját rákérdezett Mit parancsol Hideg úr?
- Oh, be kedves a szókompozicója, mindjárt kigyulladok a melegtől. Tudja én csak azért jöttem, ha megengedi, szeretnék futkározni néhány percet az ön hátán.
- Jól van. Tessék parancsolni.
Nem telt bele két minuta, már úgy rohangált Pucsik hátán, mint az őrült, aki letépte láncát, eszeveszettségében nyargal árkon-bokron át. Mialatt ez a rohangálás zajlik, Pucsik újra kopogtatást hall. Kénytelen Hideg urat figyelmeztetni, merev hidegséggel rászólt.
- Elég volt jól ismert, közismert Hideg úr, megkérem, még most távozzék a hátamról, dolgom akadt.
- Oh, úgysem ültem volna többet, hiszen, még más hátán is kell egy keveset, szaladgáljak. Sok munka vár rám, nagyon kemény dolog.
  Ahogy Pucsik megbillentette az ajtót, Hideg úr úgy el is tűnt. Az előbb még nem ismert kopogtatók pedig előbukkantak. Ezek is régi ismerősök valának. Vajon kik lehettek? Nem mások, mint személyesen a Jövőhét és egy régi ismerős. Pucsiknak a nyelve hegyén rohangált a neve, de nem találta ki. Nem is találhatta ki, mert a Jövőhét megelőzte.
  Rötyötölésében foglalta a következőket Képzeld el Pucsik kollégám, az a helyzet, vagy az is lehet, amiként nem lehet tudni. Inkább igen, mint nem, hogy mi nem tudunk eljönni. Csak azért mondtam meg, hogy tudja, de az is lehet, hogy nem is érdekli magát.
- Igaz, igaz felelt Pucsik, de nem árulnád el a melletted lévő személy kilétét, aki azzal az érdekes kaszával dekkol. Mégis ki ő? A nevét mintha sejteném, személyét, mintha születésemtől fogva ismerném.
- Oh, Pucsik, milyen tapintatlan vagyok, ne haragudj, úgy belefelejtkeztem, mint a tegezésbe, önözésbe meg magázásba. Bemutatom önnek egyik legjobb barátomat, csak egy baja van, szegény koldusbotra jutott. No mindegy, ismerjétek meg egymást.
- Halál úr öhö, öhö, höhöhö
- Pucsik úr!
Kezet fogtak. Pucsik asztalhoz ültette vendégeit. Kikerült a szobából, kis időre egy jó fazék fuszulyka levessel jött elő. A vendégek arcán boldogság pírja ékeskedett.
- Be megértő vagy, ha nem adtál volna egy kis kácsit Halál úr haldoklása halállal fejeződött, volna be, - mondta Jövőhét. Tudja szegény Halál úr annyira éhes, mindjárt beledöglik. Így a fuszulyka levestől fog fingani, másképp pedig csak kifingani lenne képes.
  Jól megvették a mocskos belüket. Úgy zabáltak, még a szemük is kimeredt, közben durrogtattak jó hangosan. Evés után elmentek. Pucsik nem sokáig ücsörgött magányosan, vendégei helyett hazajött a család szolgástól, kutyástól, macskástól együtt, de csak azért, mert hamarosan jön a Mikulás. Há és egy Mö betű meg is érkezett. Persze ez a kucifántos Mikulás rögtön szemet vetett Pucsik legrégebbi leányára. A télapó szemmel láthatólag hőzölgött.
- Tudja kedves Pucsik, a lánya egyenest egy szexbomba.
Erre Pucsik legrégebbi lánya egyenest hanyatt vágódott boldogságába. Az egyik családtag jóvoltából megmentődött e derék lány, ugyani fel lett pofozva, de gyorsan. - Ne bolondulj bele te, - mondták kórusban.
  Ezekbe az ünnepi percekbe történt egy robbanás. A szexbomba felrobbant. Izgalmas futkorászások közepette összerakták a csajt. Bizony hamar teltek a napok, magasban röpültek távolabbra az ünnepek, egymás után Karácsony, máris megérkezett szánon az Új Esztendő. Pucsikéknál sohasem lehet tudni, mi történik újévkor. Talán elég, ha a lényegre tapintok, nagy a boldogság. Télen nagyokat szoktak sízni. Pucsik egyik alkalommal egyedül indult az említett téli sportot űzni. Útközben egy veréb kedvesen bemutatkozott néki Tudja Pucsik, én egy veréb vagyok!
Valamelyik szép nap meglepetés érte a Pucsik családot. Mikor Pucsik végezte a mindennapi vármegye bámulászási robotját, meglepetésszerűen elkiáltotta magát, - jön a Tavasz!
- Pécsük rákérdezett Hol apuka, de hol?
Hát vajon hol? Hol, hol, a Hargita fenyves erdő aljába.

Minden a legnagyobb rendjén semmi sincs a helyén
Avagy Pucsik és a Sárga Irigység

  Hát ugye beköszöntött a tavasz, Pucsikra rájött az ötperces, ötperces után a félórás, aztán az egyórás, később az egyhetes, és lehetne folytatni tovább. Mániás lett Pucsik, a pénzgyűjtés rohama jött rá. Ebből az egészből, automatikusan semmi nélkül következik az irigység. Pocsek kiszaladt az ajtón, Pucsik is. Pocsek beszaladt az ajtón Pucsik is. És így rohangáltak. Vajon egyfelé? Nem. Közelebbről tisztán szemügyre lehetett venni. Egészen lezser események sorozata követte egymást, úgy dolgoztak, mint az igába fogott barmok. Szinte kötelező pénzgyűjtéskor az ilyesmi. Gyerekeik, mindegy melyik nemhez tartoztak, egyformán dolgoztak, szinte a munkaharctér minden területén. Ott voltak a piacon elárusítóként, Egyetemen tanítani, Szerencsejátékosoknál, Bankot rabolni, Utcát seperni, Parlamentbe politikuskodni, és egyéb helyeken. Nagyon sok pénzt tudtak összegyűjteni. Rájuk jött a muszáj gazdagnak lenni érzés.. Felhúzták a világ legnagyobb palotáját Pucsik stílusban. A palota több mint százezer helységet tartalmazott felpappázva. Arany dőlt kilóra. Persze nem lehetett leállni, csak gyűjtöttek egyfelé.
Pocsek egyik rút nap leült az ágya mellé és kezdett sírni.
- Pucsik te irigy vagy.
  Pucsik felvakkantott Most evvel mit akarsz mondani. Talán azt, hogy nem elég a gazdagságom. Igen, nem elég, magamnál is gazdagabb akarok lenni. Saját vagyonomat meg akarom triplázni, ha lehet, akkor a tripláját is triplázni! Még gazdagabb akarok lenni! Pocsek felveszett és jóságosan földhöz vágta:
- Engem többé nem látsz, mert kedvességből és a te jóságod érdekében a gyémántnyelű tőrbe ölöm magam.
  Úgy is történt. Alig telt el néhány nap Pocsek fenyegető kijelentésétől és máris vérbe locsogva hevert a földön. A tör nemcsak a hátán, hanem a palota falán is átment, akkora volt. Pucsik ijedten a fejéhez kapott Így nem mehet tovább! Egy hónap alatt elintézte aranydolgait. Először a nagy tőrt olvasztotta be, majd egyebeket. Közben Pocsek drágaságai egyre magasabbra hágtak, szinte az eget verték, mikor rájött Pucsik nem pénz kell a nyugalomhoz. Családját visszaköltöztette régi lakására. Jómaga pedig felrobbantotta ékes palotáját. Elment, egymagában vándorolt. A szegényeknek osztogatott a fennmaradt kincsekből. Ott voltak az ország főfaszai, akik „felügyelték az elosztást". Pucsik belezavarodott az őt körülvevő baromságokba, úgy döntött inkább hazamegy visszatér az ő kilencvenkilenc szobás kis viskójához és folytatta a régi megszokott életét.
  Visszatérve a palota robbanásához. Nem volt más, mint egy előidézett kilencfokos földrengés, amely vulkáni zónán lapult meg. A kutatók rábukkantak a palota romjaira. Elnevezték Császári Pucsik Korabeli Kastély Maradványainak Pucsik is kiment, megnézte feleségének császári sírját utoljára, s azzal végleg visszatért édeske életmódjához Pocsekkal. No most meglepődtek ugye, hát kivel térjen vissza, ha nem vele? Pocseknak a sebei begyógyultak, ahogy Pucsik a vagyont szétosztotta és újra életre kelt.

Álom

  Kérem kedves olvasó, Pucsik épp most az ágyban van, nagyon fáradt, aludni készül, de addig is beszámol néhány hatalmas problémájáról.  - Kedves olvasó, ne izgassa magát, jól tudom mennyire izgalmas, aki aludni készül, lefekszik az ágyba, de nem biztos, hogy megéri a reggelt, de az sem biztos, hogy el tud aludni. Lehelyezem a kedvencz (Ferencziéktől) testem, döntésem végleges, ha már ebben a pozícióban vagyok, egyet alszom. Tudjátok, a nagy regényekben mindig van egy olyan rész, mikor a kedves illető valamit ott ne álmotgatik és aztán, áh, hrrr, hm, phű.
Nagyon szépen aludt.
- Anyuci, anyuci! Tessék Picsék, mi történt?
- Kedves édesapám, az a híres ember.
- Ne sorold a rangjait, hanem térj a lényegre.
- Hát apám elaludt.
- Látod fiacskám, pont most kellett volna felsorolni az érmeit, sőt egy rövid életrajzot is mellé olvasni, így lenne az igazi. Na, de azért ne aggódj édes kisfiam, hisz te is tudod jól, mennyi virág van a réten, és én jóságos vagyok. Ebből következik az egyik híres közmondás: - Ki a virágot szereti rossz ember nem lehet, de jó sem föltétlen.
Pacsak ilyedten fordult az anyjához ilyen hamar akartad ezt!
- Igen fiam, sajnos ezen is túl kell essünk. Na, most ne sértődj meg, majd felkelsz, és akkor fojtatjuk tevékenységeinket, csak azt nem értem miért kék az ég, amikor nem kék.
  Sikeredett a kedves család összes tagjának lefeküdnie. Mindenki kezdett belbelni. Minket Pucsik érdekel, aki már rég nagy hanyagul alszik. Ruhásan vagy ruhátlan, azt nem lehet tudni, mert eltakarja testét a takaró. A szemét sajnálatos módon, egészen nem csukta le, ügyesen terelgette. Egy szerelmes légypárnak nem tetszett az újonnan kialakult helyzet. Észrevevén és felmérvén a helyzet súlyosságát a pár rögtön szörnyethalt. Hát izé a köbön, ezután csend lett, de nagy, még légyzümmögést se lehetett hallani. Végül csak sikeredett lehunyni szemeit. Kedves olvasó rögtön észrevehette, hogy itt egy második alvásról esik szó. Mivel az első a légyzümmögés észlelésével kezdődött és egyben fejeződött be. Tehát, xn beszorozva alvással = reggeli felkelés. Az ügyet bárhogy forgatjuk-pörgetjük, rémesen érdekes nem-de? Pucsiknak végre előbújt a rég várt álomképe.
- Kezitcsokolom kedves Pucsik úr (kis pével lezserebb lenne a neve), igazán sajnálom, hogy nem sikeredik felköltenem, szerettem volna közelebbről ismerkedni, mint férfi a férfival. Semmi baj, magammal hoztam egy igen kedves filmet. Ma éjszaka álmodban ezt a filmet fogod megtekinteni. Az a baj, senki sem tudja mennyit, kell kínlódni, míg egy profi álom összejön. Teehááát betájolom az agyacskádba és máris elébed vetíti. Na. Kész is van. Kezitcsokolom, máris megyek. Elment.
  Pucsik álmát nézte, nagyon izgalmasra sikerült kezdete, de a folytatás sem volt kutya. Egy erdő szélén állt egyedül és dudorászott számára egy eléggé ismeretlen dallamot. Közben virágot szedett, meg ilyesmi. Hogy kinek, mikor és miért, teljesen fölösleges. Ebben a lényegtelen boldogságban elindult hazafelé. Vágyott valami nagyotmondásra. Éppen ezért valami ügyes kis frappáns, mégse ízléstelen vagy népbutító, de nem is okoskodó vers után kérdezősködött. A semmiből előbújt egy neki való szárnyaló költemény. Kiszaladt a mezőre, szavalni kezdte hőn szeretett virágainak. Tovább sok nem történt, álmát valami moraj zavarta meg és felébredt. Pecsüköt hallotta meg.
- Kedves édesapám, most megszólítottalak, kitelik az időmből, megkérdezzem, hogy aludt?
- Mivelhogy ámbár felnőtt vagyok, nagyon rongyrázósan, intelligensen kell, hazudjak neked, némi ravaszsággal. Most egyszerűen szerencséd van, mivel az igazat és csakis az igazat vagyok képes bevallani, mert az igazságom egybeesik a felnőtt büszkeségi hazugságommal, vagyis azt a helyet foglalja el. Tehát a megfelelés jegyében azt felelném jól aludtam, de az igazat megvallva, tényleg jól aludtam.
- Ah, d'espám első osztályú gondolatai vannak, csak most kell, menjek reggelizni, aminek mérete 10X10-es, hanem tovább hallgatnám csodálatos eszmefuttatását.
- Ragyogó gyerek vagy Pecsük, pontosan a nyolvanharmadik szoba méretét nem tudtam.
- Ne engedd apucim, hogy zavarba jöjjek.
  Elárulom a kedves olvasó társaságnak, Pecsük tényleg egy kissé belevörösödött az említett dicshimnuszba, amely az apja jóvoltából hangzott el. Félórai kutatás után sikerült rábukkanni a nyolcvanharmadik szobára. Nagy öröm volt a családba, mert a legkisebbik fiúcska sehogy sem került elő. Csodálatos mókának számított. Kétórai rohangálás után, belefáradtak a keresésbe. Pucsik elrendelte, mindenki nyugodtan tartson a helyére. Pucsik családtagokat nem kellett kérleltetni, szinte láttak a fáradtságtól. Visszatértek a szobába, gyúrták magukba a reggelit. Egyeseknek akkor jött meg az apetitusok, mikor farkasétvággyal kettesek beleltek. Ekkor kászálódott elé az asztal alól a legkisebbik fiúcska. Egyesek emésztése megállt, a ketteseké szintén zenész. Mindenki rábámult.
- Kedves Pucsik család, őrülten sajnálom a helyzetet, mivel a kedves szemecském nem láthatta az aggódásaitoknak sorozatát, de eldöntöttem én is eszem.
- Lenne nékem egy aprócska hozzáfűzni valóm, - szólt a jóságos Pocsek, Pucsik felesége és egyben a gyerekek anyja, - jómagam is úgy érzem, nagy kár volt, hogy a kedves kis édeskénk nem láthatta aggódásainkat.
Duma ide, duma oda, sikerült túljutni a reggelin.
- Mindezek után én Pucsik, a ház feje, Pocsek férje el akarom mesélni az álmomat.
- Ah, mily kegyes vagy papa, - kiáltott örömében az egyik édeske Pucsik utód.
- Kérlek Pucsik utód, teszem hozzá nagy gőzzel, Pocsek a jóságos feleség, folytatom tovább, hol is hagytam el, jaj igen, én vagyok a jóságos Pocsek, de most kivetkőzöm emberi formámból, nem szeretem mikor belehablatyolnak az én hatalmamba, igenis rossznéven veszem! Hatalmas szemtelenségnek tüntetem fel, mert felnőtt vagyok és a felnőtteknek joga, van először megszólalnia, DE mivel jóságos szoktam lenni, legalább is úgy ismernek, igenis megbocsátok gyermekemnek, amelyet nagy kínok között hoztam a világra, és ez az érdem?! Tehát, Pucsik férjem add elő mondókádat az álmodról, mindannyinkat gyötör a kíváncsiság.
- Igen. Jól van. Hallgassatok ide! Elmondom.
Elmondta.
- Még van annyi hozzáfűzni valóm, hogy valóra akarom váltani eseményekben roppantul dúsgazdag álmomat.
Pucsik rázendített a mondókájára, annyira önfeledten mesélt, észre sem vette, hogy a körülötte lévő személyek szerre elpárologtak, csak a jóságos Pocsek maradt ott mellette ülve, félig büszkén, kissé elmélázva, az ablakra tekintve, az ő megnyerő kis mosolyával.
- Kedves Pucsikom, menj nyugodtan, valóra válthatod álmodat, csak egy köpésre van a mező. Jól tudod, nekem nincs időm, emiatt is lemaradtam néhány dologról sajnos, de igyekszem behozni a lemaradást, majd úgy fogok dolgozni, mint egy eszeveszett, hátha sikerül nekem is megszelőztetnem közeledben az agyacskámat.
- Jól van Pocsekom, - tette hozzá hősünk nem várakozom egy percet sem, megyek, mert hív a kötelesség. Te is tudod, mennyire szeretek álmokat valóra váltani.
Sikerült kiérnie az utcára. Mikor elérte az erdőt szembe találkozott a Hitével.
A Hit rögtön ráköszön lehengerlő finomsággal, - Jó napot kínok Pucsikom, mi járatban vagy errefelé? Miért kellet nekem ide jöjjek, na nem mintha rosszmájúan kérdeztem, csak pihe könnyedséggel, pedig töknehéz vagyok. Szabadott elkövetnem e fura lépést? Tudod, a nyugalmi állapotodra gondolok.
- Persze Hitecském, hogy még én ne hinném el ezt a lehetlen exluszív szöveget, úgy nézek ki? Ami a kérdést illeti, nagy szükségem volt rád és nem is egyszer.
Oh, minő büszkeség a személyemre nézve.
Kis üde kacérsággal belebújt Pucsik testébe.
- Nem óhajtok innen kimászni, mivel jó gazdára akadtam, lehet szemtelenség, de ne tekintse annak, hisz mostanság az ilyesmi ritkán fordul elő.
- Megőrzöm bátorságát kedves Hit, az agyacskámba van egy szép szobám, már régen fenntartottam számodra. Meg ne haragudjon Kedves Hit, de az idő telik.
- Tudom az idő nagyon drága, hohó! Milyen drága is. Szeretném, ha kihasználnád. Én addig helyet foglalok szobácskámba és megkérlek, ne zavarj!
Jó.
  Pucsik máris dudorászott, nagyon jó kedve lett, még cigánykereket is hányt. Érthetetlennek tűnő jelenség dalában kapaszkodott meg. Olyan dalocska hagyta el a száját, még sohasem halotta, nemhogy énekelte volna. Boldogságérzése teljes gondtalanságba sodorta, csak létezett. Dudorászás közben virágot szedett. Egy jókora csokrot állított össze, s azzal hazafele vette az irányt. Az úton haladva eszébe jutott egy versike. Úgy érezte, föltétlen valakinek el kell, mondja. Több illetőt állított meg. Mindenki másképp válaszolt. Ezekből sorolnék fel néhányat.
Egy fiatalember:- Nem hallgatok meg ekkora baromságot fafej!
Egy hisztérika: - Jaj, maga szemtelen, biztos arra gondolt pénzt kap ugye, a szentségit a pofájának! Mocsok barom állat!
Egy okos: - Be álmodozó, hihihi
Egy lezser: - Be bolond bazeg.
Természetesen a felsorolást lehetne folytatni tovább, de annak sok értelme nem lenne. Pucsik önkéntelenül hangosan kezdte szavalni versikéjét:
  Erdő, mező, vadvirág,
  Kis madárka fent a fán,
  Azt dúdolja, enyém a világ.
  Testem, lelkem, szellemem,
  Boldogan dalija rejtekem,
  Milyen szép tiszta a szívem.
  Hegyek, völgyek tengerek,
  Messzi fény a bérceken,
  Közel hozza a lényegem.
  Hogy csillagok ragyognak fenn,
  Bennem pedig a világmindenség,
  Bármily picinyek tűnök én
Versmondás után Pucsik körülnézett, csak akkor vette észre körülötte a nagy tömeget. Nagyon tapsolták, de ő hátat fordított, beledobta magát a fűtengerbe, mély álomba merült.

Péntek 13

  Egy megszokott szép keddi napon kezdődött péntek tizenhárom. Pucsikot rajongó hallgatói hazacipelték, otthon ágyba dugták. Reggel arra ébredt, nagy zúgás-búgás van a ház körül. Nem bírta a fülsüketítő zajt, ezért lement a kertbe, le Pocsok is, le a többi családtag is, le a szolgák is, le a kiskutya és a kiscica is, le a ház szelleme is. Pucsik meglepődötten nézett szembe a várakozó tömeggel. Mindannyian figyelmesen várták mi fog történni.
A tömeg ordította Verset, verset!
  Pucsik meghatódottan mosolygott. Hirtelen sötét lett fényes nappal! Azután pedig világosság. S hát uram-teremtőm, ki más jött elé, mint egy tündérhölgy kitűnő ruhában, alakja fehér aurába burkolódzva, csak amúgy ragyogott bele. A tömeg kedve egyre vidámabb lett, lassan kacagni kezdtek, amiből később nyerítetésé vált. Szinte észrevétlenül szólt a néphez, viszont eljutott mindenki fülébe ( de viszont nélkül).
- Pucsik akkor él, ha ti is éltek. Igazán éltek, ahogyan élni kell. Legyen számunkra az első, ami jót tesz a testnek léleknek és a szívnek egyaránt.
  A nagy tömegből vegyes érzelmeket váltott ki. Volt, aki végig ásított, volt, aki még két sort kötött ez idő alatt, volt, aki sírt, volt, aki nevetett, volt, aki némán pislogott, mint béka a csihány között, volt, aki vigyorgott, volt, aki elsavanyodott, mint egy sós uborka stb. Lehetne folytatni, de minek. Pucsik és Pocsek ott helyben táncra perdültek. Erre fel, az egész banda követte. Hirtelen sötétség lett újra, csak egy hang hallatszott valahonnan közelről Takk.
- Mi történt? Szolt Pocsek.
- Semmi, semmi Pocsek, csak nem szeretem az ünnepi táncokat és kikapcsoltam a tévét.
Pucsik huncutul elvigyorogta magát, - Pocsek azt hiszem halhatalanok vagyunk.
- A hej! Ez igaz? Valóság a drága Pucsikom, nem tudom mit jelent, de lesz időm, mikor átveszem a végtelenség szexmodelnője kitüntetésemet a Jövőhéttől.

VÉGE

Borbé Levente

HIRDETŐ TÁBLA

Pucsik úr engedélyével, és az ő beleegyezésével volt merszem, megírni ezt az izét. Másképpen is tudtam volna, csak egy fontos dolog miatt nem sikerül. Az nem más, mint az aláírás
Íme: Pucsik
Ugye milyen fantasztikus.

PUCSIKRÓL

Szerkesztették 1991 1992
Lapra vették 1987 1992
Pucsik felbukkanása 1986 nyarától számítható
Pucsik születése: Titokban kell tartsam születési helyét, hogy melyik esztendőben született, azt sem árulhatom el.
Pucsik élete végtelen, avagy, máig is él, hónapig is tart.

KIADJA az egyik kiadó (ZSÖGÖD)
A kiadás Pucsik jóvoltából sikerült, tőle kértem összes erőmet.
Megjelent Magyar, székely és csángó nyelven. Ezután készítik a zsögödi nyelvre való fordítást.
Csíkszentszépszékelyszeredai munkálatokkal hablatyolva.