TARTALOM

1. Bemutatkozom naplómnak
2. Iskolázottságom
3. Továbbfolytatom a naplóírást
4. Azaz idegesítő Kritizáló Álmos Gyuri del Okos
5. Asszem Pucsik a legjobb barátom
6. Ínséges időket élek
7. Ínséges idők lezárva
8. Boldogság
9. Haladás a tudomány utján
10. Ejsze már semmi különleges nem eshet meg vélem.
11. Dehogynem
12. A bűvös 13-as
13. Eldugom a Naplómat az útókornak

BEMUTAKOZOM NAPLÓMNAK

  Lapjait csókolom kedves Naplócskám! Nem kell berezelni, a híres Dáktő Kondenbery vagyok. Okosságom messze világon ismert, sokkal több mindent sikerült tenni az emberiségért, minthogy feltaláltam volna a spanyolviaszt. Hogy lásd mennyire korrekt fazon vagyok leírom kedves tiszta lapjaidra életem pályafutkározását, s teszem ezt büszkén, mert nincs egy deka szégyelleni valóm se. Azt hiszem, jobb, ha tegeződünk, a közvetlenség közelebb hoz bennünket.
  Születtem, akkor, amikor megszülettem. Attól a perctől egyfolytában élek. Addig fogok élni, míg meg nem halok. Tudod aranyos Naplócskám, nagyon ragaszkodom az események pontos leírásához. Már csak azért, hogy mindenki tisztába lehessen egyenességemmel. Sosem lennék görbe csak egyenes, akár egy nemrég állított négyméteres betonoszlop! Ha jól figyeltél, akkor rögtön rájöttél, csak az egyenességemre értettem a betonoszlopot, amelyet a hasonlatosság kedvéért hoztam fel. Hogy is lehetnék olyan magas. Lehetnék, mondjuk, de nem vagyok akkora. Akkora vagyok, amekkora. Ismertető jelem, szemüveget viselek, olyan befőttes üveghez hasonló lencsével. Szüleim: Az egyik apám, a másik meg anyám. Testvéreim is vannak, egyik fiú a másik lány, s én is fiú voltam, amíg férfivá nem cseperedtem. Egy településen lakom sok emberrel, s telik az idő.
  Képzeld csak el, hogyan alakult a történelmem, születésem óta. Csupa izgalom, érdekesség, de kevésbé megrázó események sorozata. Kivételt képez, azaz egyetlen mozzanat, mikor apám fél órán keresztül rázott. Úgy megrázott, majdnem megtöltöttem a nadrágot, úgy, mint csecsemőkoromban, ahogy sikerült megraknom a pelenkát. Már nem is tudom miért. Nem ez a fontos per pillanat, hanem a történelmem. Ugye megszülettem, s csecsemőből, baba lettem, aztán kisgyerek. Először enni tudtam, s ezt a kiválóságot mai napig megőriztem. Aztán mászni, ülni, járni-kelni. Jött a gyönyörű iskola, s tanultam, olyan okos lettem, hogy csak. Kivégeztem az iskolát, s egy szép napon drű lettem. Sokan irigykedtek bezzeg, amikor átvettem a diplomát, amikor kezdtem dolgozni nem. Doktori címemet bekereteztem, s ki raktam a szobámba.
  Tudod kedves naplóm, egy gondolat bánt engemet, feleség nélkül halni meg. Kell szerezzek magamnak egy oldaldeszkát. Muszáj, legalább lesz, aki főzzön-mosson, s takarítson. A takarítást kénytelen vagyok elvégezni, szerencsére nem kell egészen, mert a beeresztett galambok felcsípegetik a morzsát, s az otthagyott ételmaradékokat megeszik a nyüvek, s ha nem ők, akkor a penész. Főzni, nem főzök, nem esik egybe a genetikai és kémiai doktorátusommal. Inkább veszek a boltba valamilyen biológiai és kémiai kísérlethez szükséges anyagot, s ami lesz belőle, megeszem. Nem számít, mit eszik az ember, csak jól lakjon.
  Kedves Naplóm úgy belejöttem a mondókámba, mint a cigány lova az éhezésbe. Valahol abbahagyom most egyelőre, de elárulom neked, hogy egy éve vagyok külön a szüleimtől. Közbe anyukám átjön rendet csapni, érdekes, amikor megteszi, pár napig nincs nálam büdösség, fogalmam sincs mi az oka. Elárulok egy titkot is, csak akkor firkálok beléd, amikor valami nevezetes esemény rázza meg a mindennapjaim kísérleten kívüli világát. Na, cselucska! Szeretettel: Dáktő Kondenbery

ISKOLÁZOTTSÁGOM

  Hiába drű az ember, nem biztos, hogy visszaveszik munkahelyére. Tudod, édes kedves Naplócskám, meg sem hallgattak engem. Nem számított az érvelésem se. Pedig mindenkinek jár még egy esély! Szüleimnek elpanaszoltam a dolgot, ők utánajártak ennek a förtelmes gyalázatnak, miszerint kirúgtak a munkahelyemről egy kísérlet véget. Az igazgató "megbocsátotta" tettemet, s visszaakart venni, csak éppen nem volt ahová, mert a kísérleti állomás épülete felrobbant. Ripityára ment szét! Nos, ha felrobbant, nem szabadott volna, ennyire meghurcoltassanak, hiszen az emberiség javát akartam! Az emberiség fényes jövőjének alapkövét igyekeztem lerakni. Megtörténik máshol is egy kis baleset. Csak az fáj, hogy így nekem támadtak. Azt meg nem értettem sehogy sem, miért nincs egy másik kísérleti állomás az ilyen esetekre. Addig is lehetne abba kísérletezni, míg a felrobbant újjáépül. Mindegy a hegy, ha már mászni kell. Az enyém a bánat, s úgy néz ki senki sem akarja megérteni. Most csak azért nem könnyezzek, nehogy a tollal írott szövegemre essen, s akkor oda a te gyönyörű oldalaid. Inkább tartom magam, igaz belül folyik a lé, nem is sírás ez, azt hiszem, vérzik a szívem. No, semmi baj, hát nincs munkahely, nincs. Ez van. Nem baj, én keresek.

  Kedves Naplóm, semmibe vették az iskolázottságomat. Mikor elmondtam történetemet a laboratóriumban sehová sem akartak felvenni. Az hiszem ez a szomorú dolog, még belefér e cím alá. Hiába érveltem az emberiség javát akartam otthagytak a nagy pusztasága színegyedül. Eszembe jutott, nem mesélem el senkinek, hátha egy helyre csak felvesznek.
  Képzeld el kedves Naplóm, ezek a gonosz újságírók elferdítették az eseményeket. Szórakozott semmirekellőnek neveztek. Pedig. Csak te tudod a valóságot. S még azt is írták, elég szépen megúsztam, mert a szüleim befolyásos emberek. Ha annyira befolyósak voltak, befolyhattak volna, eloltani a tűzet. Istenem egy kis apróságért milyen ribilliót tudnak csapni egyesek.
  Elhatároztam, szakállat és bajuszt növesztek, s nevemet nem fedem fel. Sikerrel jártam! Felvettek egy munkahelyre. Azt kérdeztem, kísérletezhetek. Ők azt mondták bármennyit, csak tisztaság legyen. Anyukám is ezt szerette volna elérni, de nem sikerült. Mindig sok dolgom akadt. Kellett pihenjek, egyek, játszódjak is egy kicsit, s főleg kísérletezzek. Ez alkalommal megfogadtam magamban, bármi is történik, követem az utasításokat. Mindig nagy rendet csaptam. Amit mondtam feltakarítottam, csak egy baj volt, nem találtam a laboratóriumot. Kérdeztem is tőlük, hol lehet, erre azt felelték az egész utca egy laboratórium, s nyugodtan kísérletezzek csak a seprűvel, hogy milyen iramban tudok takarítani. Erre nagyon feldurrantam, s földhöz vágtam a vesszőseprűt, s hivatkoztam az iskolámra, meg, hogy drű vagyok. Néhánynak ismerősnek tűntem, de most leesett nekik a tantusz. Egyből kikandarítottak onnan is. Pedig csak kísérletezni akartam. Hiába lemaradt emberekkel van dolgom. Én nagyot fejlődtem, s elkerültem ezt a korszakot, amelyben élek. Egy áldozat vagyok! Nem baj ez lesz másképp is. Csak te értesz meg hű Naplócskám.
Csumidázlak: Dáktő Kondenbery

TOVÁBBFOLYTATOM A NAPLÓÍRÁST

  Kedveském, el se hiszed, mi történt, kedvem támadt az életre. Szüleim megengedték, hogy garázsukba egy labort rendezzek be magamnak. Kísérletezésem megjelent az újságokba is, de ezúttal mind csak jót írtak rólam. Anyukám és Apukám megmondta a magáét ezeknek firkászoknak, biztos jól beijedtek. Az irigyek azt mondták, hogy lefizették szüleim a firkászokat. Nem törődöm velük, csak irigykedjenek. Most újra mindenki Dáktő Kondenberynek hív, az emberek készségesen köszönnek, örömözök, de nagyon. Ezért lett kedvem újra írni beléd, pedig nem akartam folytatni a naplóírást. Ugye megbocsátod ezt a magamba fordulásos időszakot. Ugye nem haragszol ezért a ténykedésemért? Tudom, hogy nem, mert te mindent megértesz.
  Volt egy kis probléma. Kocsijukat nem vitték ki kedves szüleim a garázsból, s kísérletezés közben felrobbant. Egy kicsit fekete lettem, de megúsztam. Az ők hibájukból majdnem elvesztettek engem. Na, aztán annyi bőr csak maradt a képükön, ha nem is vallották be hibájukat, újra kipofozták a garázst. Folytathattam tovább a biokémiai kísérleteimet. Hol biológiai kísérleteket folytattam, hol kémiait. Ez eppeg nem az a biokémia, amire sokan gondolnak, csak jómagam találtam viccesnek imigyen leírni. Ők maguknak létrehoztak egy kocsigarázst, amit a ház alatti üregbe alakítottak ki. Nekem mindegy is, végre megjött az eszük, már nagyon szűk kezdett lenni a garázs kocsinak meg labornak is.
Úgy terveztem Naplócskám, amíg isteni ötleteim támadnak, még írok beléd, hadd tudja meg az utókor, mennyi mindent csináltam tiszta szívemből.
Őlellek sokszor Naplócskám: Dáktő Kondenbery

AZAZ IDEGESÍTŐ KRITIZÁLÓ ÁLMOS GYURI DEL OKOS

  Ah! Most hirtelenjében mérges lettem. Pedig alapjában véve egy csendes korrekt rendes ember vagyok, leszámítva, amikor csapkodok, vagy odavágok valamit, néha ordítok, s ha úgy jön, akkor fel is pofozok valakit, vagy egyszerűen földhöz vágom magam. Csendességemnél és visszahúzódottságomnál fogva, furcsa dolog, ha valaki ennyire ki tud hozni a sodromból, mint Kritizáló Álmos Gyuri del Okos. Na, de Édeske Cuki Naplócskám kezdjük az elejétől. Először beszélek erről az alakról.
  Kritizáló Álmos Gyuri del Okossal az egyik reggelen futottam össze vele az egyetemen. Ugyanis tanítani hívtak az egyetemre, sehogy sem tudtam visszautasítani ezt az állást, mivel nem dolgoztam pénzért sehol. Szüleim nagyon örvendtek a hírnek, én úgyszintén. Tudásomat tudtam, nem fogom el kotyavetyélni, hanem továbbadhatom a következő generációnak, amely magának egy szebb jövőt alakíthat ki. Szerencsére sikerült drű legyek, mert nagyon jól hangzik, mikor megszólítanak. Csupaszul a nevem mit sem ér. Olyan, mint a labor kísérlet nélkül. Kissé meghatódtam magamtól, de ezúttal örömkönnyek tódultak a szemembe. Sajnos az örömkönnyek felszáradtak, most, se szó se beszéd, szinte perzseltek, csak azért mert eszembe jutott ez a Kritizáló Álmos Gyuri del Okos. Kissé elkalandoztam, de folytassam ott, hogy összefutottam vele az egyetemen. Nagy súngba voltunk mind a ketten, s nem tudtunk lefékezni, becsületesen egymásba gázoltunk. A fejemen lévő hanyatló dudor, azaz mifelénk kukónak nevezik, most is látszik. Akkor még azt hittem, hogy ez az összekoppanás csudás barátságot szül. Úgy is indult. Kritizáló Álmos Gyuri del Okos a híres kritika tanár végignézett rajtam, s megállapította röviden: "Ön egy ember, ha ember, akkor sorstársam. Lehet diák, vagy tanár, vagy ki tudja, hogy ki. Az is lehet senki se tudja, de az inkább elfogadható, hogy senkin kívül más is tudja. Rögtön rájövök ön személyének titokzatosságára vonatkozó lepellerántási technikával megoldandó trükkel. De ha már ebben az épületben tartózkodik, lehet idegen, vagy sem, de valaki mondta, hogy ide jött egy új tanár. Ha nem tévedek ön az. Habár tévedhetek, mert minden ember téved. Mi a kezében? Ja egy diktafon, nagyon boldoggá tesz, hogy rögzíti beszédemet. Habár ez a beszédrögzítés lehet rosszindulatú s, de ön borzasztóan kedvesnek látszik, nem hiszem, rossz szándékkal cselekedné mindezt. Vagy igen? Nem, nem, az kizárt. Tudós kinézete van, biztos drű, ebben biztos vagyok, legalábbis biztosnak kéne lennem. Megjátszhatná, hogy a drű emblémát csak úgy kiragasztotta, de ön komoly ember, ilyesmivel nem viccel, pedig van humorérzéke." .
   Még mondott tovább s, csak a diktafon szalagja betelt, s így az értékes beszéd egy része a ködbe szállt. Nagyon megtetszett ez az ember, nem is csoda, ha nyomon követték e röpke beszédtöredéket, egyből minden olvasómnak szimpatikusnak tűnhet ezek után. Nekem szinte egyből kebelbarátom lett. Órák után több időt el tudtunk beszélgetni erről-arról. Szerette a kísérleteimet. Meg is kritizálta becsületesen. Így teltek a napok szép sorjában, mikor egyik kedvenc diákjának nem tudtam átmenő jegyet adni. Hogy is tudtam volna, ha nem csinált semmit. A diák pedig azt állította, hogy igen, csak nem látom. Ekkor Kritizáló Álmos Gyuri del Okos nekem rontott, szerencsére nálam volt a diktafonom, egyébkén mindig nálam szokott lenni, s le tudtam vetetni, mi mocskot hordott rám.
  Most Édes Naplócskám, lehet bepiszkítlak ezekkel a mondatokkal, de tűrd el tudod, milyen tiszta vagyok én, soha nem törnék le senkit csak vigasztalok, sohasem tettem semmilyen főbűnbeeső dolgot. Na jó egyszer orrba vágtam az egyik osztálytársam, loptam valamennyi pénzt, sötétségbe tele neccekkel herregő néniket ijesztgettem, egyszer szinte bankot raboltam társaimmal, hébe-hóba kiröhögtem néhány embert, de ez mind nem az én hibám. Nem teremtették meg a nyugodt körülményt otthon, zaklatottságomban lelki törést szenvedtem, alig tudtam kilábalni belőle. S akkor egy ilyen rendes alakot, mint én, ennyire finom lelkűt ily csúful elintézni, még magam sem gondoltam. Nos, jobb, ha leírom, győződjenek, győződjetek meg róla, gyenge idegzetűek ne is fogjanak bele. Ne zokogjanak, mert én ezt is kibírom, mint sok egyebet. Nem adom fel. Íme a vád: "Te Kondenbery ezúttal megvonom tőled a tegező viszonyt. Ez egy kicsit rossz rám nézve, mivel drű vagy és én még nem drűztem le magamat. Sebaj a beszédet magázva folytatom. Miért is adott rossz jegyet kedvenc kritikus diákomnak, ez már kritikán aluli. Azt állítja, hogy a gyerek nem csinált semmit se. Pedig közelről sem igaz. Semmit csinálta, s nem könnyű feladat a semmibe belemélyedni. Mondhatjuk semmit kivitelezni kísérletbe semmiség, pedig az ellenkezője igaz. Igenis nagyon nehéz! Komoly fejtörést okozott eme bonyolult kísérlet megoldása még nekem is. Sok gondolkozás után rájöttem, jogtalanul kapta azt a rémes értékelést. Kitartóan semmit se csinálni nagyon nehéz, vagyis, ha semmit se teszel, pont a semmittevést hozod létre, azaz semmit teszel. Ha már teszed, akkor dolgozol, ha dolgozol az nem semmiség. Tegyük fel ön, amit nem is vett észre, a kedvenc diákom a semmi dolgával kísérletezett. Mily felemelő kísérlet, mennyire kifárasztotta, s még azt akarja állítani semmi köze a biokémiai kísérlethez. Ha semmi köze, akkor a biokémiai kísérletnek a köze pont a semmi. Esetleg megbocsátom önnek ezt a ténykedését, ha megvilágítja, és nyilvánosan bevallja tévedését előttem, s az egész egyetem előtt, hanem búcsúzik a tegeződéstől örökre. "
  Ha elolvasták rögtön rájöttek nekem van igazam. Igaz kísérlet előtt, arra kértem a gyereket, ha lehet, egyelőre ne csináljon semmit. Úgy látszik az egyelőre sokáig tartott. Kissé tönkrementem, hogy elvesztettem drága barátomat, már csak néhány nap hiányzott, hogy szinte kebelbarátom helyett, kebelbarátom is legyen. Nem fontos, ne se törődj velem Naplócskám, majd csak feltalálom magam. Belevetem magamat a munka sűrűjébe.
Maradok tisztelettel búsulós barátod: Dáktő Kondenbery

ASSZEM PUCSIK A LEGJOBB BARÁTOM

  Pucsik név sokaknak semmit se mond, de nekem annál többet Naplócskám! Miután megtörtén az a rémes baleset, hogy is mondjam kínos helyzet. Kritizáló Álmos Gyuri del Okos végett nem tudtam magamnál lenni. Nem vagyok bosszúálló, Isten is őrizz, de olyan jól esett, mikor a nagy kritikusom órán belealudt a mindennapi kritikájába. Rögtön kapott egy figyelmeztetést. Nem a legrosszabb, de én kipenderítettem volna az egyetemről. Kritizáló Álmos Gyuri del Okosnak nem ettől a neve az, ami, hanem azért mert nagyon álmosak lesznek tanítványai az ő előadása közben. Na, mindegy inkább felejtek Édes Kicsi Naplóm, annyira sajog a szívem, hogy a fájdalmas bizsergés elérte a lábujjkáimat is. Azért megbocsátok neki, nem vagyok rossz ember, néha képes lennék ölni, egyszer meg is tettem, de az áldozat nem halt bele a sérüléseibe, az is megesett, hogy a szomszéd házát felgyújtottam, nem szabadott volna, hecceljenek. Végül is Kritizáló Álmos Gyuri del Okos hozott össze egy úremberrel. Az ő neve Pucsik. Ettől a perctől kezdve Kritizáló Álmos Gyuri del Okost le is tegeztem. Röviden úgy, ahogy szokta letolt, de aztán belenyugodott, kissé kelekótyának titulált.
  Pucsik azért is oly jó barátom, mert mindig rácsodálkozik a dolgaimra. Látszik, mennyire érdeklődik az én tudományos munkám iránt. Ha meghívom ebédre és anyukám nem képes rendeltetni erre az alkalomra valamit, akkor sem haragszik. Azt szokta mondani: "Nincs harapni való, dehogy nincs, harapjuk a levegőt". Ha valami nem jön össze kísérleteimben, arra azt feleli: "ne se törődj összejött egyéb érdekesség, amire nem is számítottál". Ha szenvedek úgy, mint egy kivert kutya, akkor azt feleli: "Semmi gáz, más még szenvedni se tud". Ha örömözök, osztozik örömömben, úgy fogalmaz: "Isteni, hogy újra látlak, feldobod derűddel az én napomat is!". Még tudnám folytatni a végtelenségig, de nem ez a lényeg most, hanem a barátság. Asszem Pucsik úr lett a legjobb barátom, s ezt nemcsak úgy állítom, hanem igaz is.
  Elmondtam már, hogy Pucsik úr mindig mellettem van. Akkor is mellettem volt, mikor egyik biokémiai kísérletem nem sikerült. Felrobbant a garázs, fel szüleim háza is, valami rövidzárlat keletkezhetett, s levegőbe röpült az egész épület. Mi egészen kormosan, ég felé meresztett hajjal fakó feketén pislogtunk. Először nem tudtuk mi történt, aztán megtudtuk. Egy cseppet röhécseltük egymást, viccesnek tűnt feketének lenni. Ahol megégett a testünk, s kcst leégett a hajunk, az már nem volt annyira mókás.
  Kedves naplóm, nem tudom minek a fenének nem tudták becsületesen szigetelni hitvány szüleim, legalább a saját épületüket. Na most, tessék megvan az eredménye, megkapták, benne sültek. Máskor jobban figyeljenek az ilyesmire. Ejsze a túlvilágon jobban fogják az ilyesmit megoldani. Az zavart, vajon hol fognak lakni. Pucsik erre azt válaszolta: "Van még hely elég ott is". Teljesen megnyugtatott. Ez az igazi barát, aki a bajban is barát.
  Szüleim hibája végett odalett a házuk. Most kitől kérjek pénzt gondoltam magamba. Annyira rámálltak a szomszédok, hogy a szüleim örökségéből, a bankba rakott pénzükből, ami engem illet meg, ki kellett fizessem az állítólagos kárt, amit nekik okoztam. Pedig nekik boldogságot okoztam! Többet nem kell rettegjenek a kísérleteimtől. Mondta is Pucsik, a rettegés is csak addig tart, ameddig be nem következik, ami ha bekövetkezik megszünteti a félelmet teljesen. Milyen jól gondolta Pucsik. Sajnos a pénzből nem tudtam új labort felépíteni és berendezni. Eladtam hát a szüleim telkét, ahol egy nagy gödör tátongott. Aki megvásárolta, egy kicsivel több pénzt is adott, mert nem kellett alapnak gödröt vájjon. Laboratóriumomat berendeztem saját lakásom egyik szobájába.
  Kedves Naplócskám, hogy mire is kényszerül az ember, ha szülei nem állnak mellette. Azt mondták, hogy fognak vigyázni rám mindig, s erre, tessék, cserbenhagytak! Nem szép tőlük. Most meg egy magányos vénlegény doktor, a biokémia szenvedő nagy doktora lettem, egy kis házikóba. Pucsik figyelmeztetett a lakáscserére. Így lett a nagy tömbházi lakásomból egy kis ház. Ne mondjam kedves Naplóm, hogy a ház is felburrant. Más szóval lakhatatlanná vált. Nem is tudom, talán nem vagyok jó kísérletező? Nem értek a kísérletezéshez? Pucsiknak igaza lett, ez is elgondolkoztatott. Talán nem kellene, többet kísérletezzek? Hát most nem tudom, mit tegyek. A házikóm két szobácskája eléggé megomlott, csak a kicsi előtér maradt meg, abba kell lakjak. Szólnék Pucsiknak, de egy kicsit röstellem. Szerencsére a kutyaólat nem bontottam le, abba rejtettelek téged. Így maradtál épen. Ah, be boldog vagyok, ezután s így teszek. De most már miből élek a következő fizetésig? Ruháim is cseppet szakadtak lettek. A szomszédokkal még nem ismerkedtem meg. Mi lesz velem, oh, jaj! Látszik, a szüleim cserbenhagytak, egyedül ebbe a nagy pusztaságban, nem készítettek fel ezekre az esetleges robbanásokra. Na mindegy nem panaszkodom, legalább megmaradt az egyetemi állásom, s jövőhónapba, ha minden jól megy pénzt s kapok, s akkor nekifogok egy laboratóriumnak, a kajával csak lesz valahogy. Ne félj, vigyázok rád kedves Naplócskám
Hű barátod: Dáktő Kondenbery

INSÉGES IDŐKET ÉLEK

  Édes butyurka Naplócskám, ezer éve nem írtam, olyan éhes vagyok, hogy a szemem is szikrázik belé. Gyűjtöm a pénzt, az új laborra. Remélem, összejön. Hát így nem jut sok pénz kajára. Cseppet korog a gyomrom, de este mikor nem látja senki, egy kicsit kukázok. Hol kapok eledelt, s hol nem. Eddig annyit kaptam, hogy még élek. Egyetlen baj van, néha harcba állok a kukázó kutyákkal meg macskákkal. Néha megsebesítenek. Sebaj a lényeg mégis az új labor. Van célom az életben, fennkölt és magasztos, persze nem magamért teszem, hanem az egész emberiségért.
Az egyetemen kissé furcsának találnak fosztos öltönyömben, meg egyre soványabb ábrázatommal, de jobban csípnek, mint eddig. Még Kritizáló Álmos Gyuri del Okos is kibékült velem. Nem részletezem hogyan, mert az, kissé meghaladja az erőmet.
  Képzeld Naplócskám a tegnap voltam Pucsiknál s egy kicsit sem lepődött meg kinézetelemen. Meglátta az állam borotvaéles vékonyságát, s megfente rajta halnyeles bicskáját. Megint jó tanáccsal látott el, mint mindig: "Jó hogy sovány vagy, lehet az álkapcádon fenni a kést, de jobb, ha többet eszel, csak azért, nehogy a szél felkapjon". Ugye milyen segítőkész!
Bevallom jómagam is gondoltam ilyesmire. Pucsik barátom nem is tudja mit rejtettem a zsebeimbe. Hát vajon mit? Köveket. Egyik reggel szinte elszálltam, szerencsére fennakadtam a telefondróton, s valahogy lemásztam, azóta becsületesen megrakom mindkét zsebemet kővel. Annyit teszek, hogy földön járjak és le se húzzon, mert ilyenkor nehéz cipekedni.
Hát kicsi naplóm, sok minden megesik az emberrel, de boldog vagyok, gyűl a pénzem, s barátaim is vannak, csak a kaját kellene, immáron valahogy megoldjam.
Puszikállak: Dáktő Kondenbery

ÍNSÉGES IDŐK LEZÁRVA

  Drágaságos Naplócskám, olyant mondok, hogy el sem hiszed. Egyszer majdnem megmeredtem, annyira éhes voltam. Átszöktem a szomszédba valamit egyek, ami éppen a kezem ügyébe akad, s jó helyre szöktem. Eppeg az disznóolnál kötöttem ki, akkor vettek enni a disznónak. Megvártam, hogy a disznó gazdája, azaz, a kedves szomszéd vonuljon el, s nekirontottam a vályúnak, szempillantás alatt kiettem felét. Akkor a disznó sem volt rest kikergetett. Másnap már jobban voltam, egy kicsit erőre kaptam a finom szaftos táptól. Aztán el nem maradtam az ebédtől sohasem. Közbe a szomszédom észrevette, hogy disznaja soványodik, kétségbeesésében nem tudta kihez forduljon. Véletlenül meghallottam a nagy bánatát. Egyik alkalommal, mikor kint volt tanácsot adtam neki. Van megoldás, mint mindenre, ugye Naplócskám. Felbiztattam, hogy ezen túl többet adjon enni a disznójuknak. Úgy is tett. A röfi sem nézett ki ettől a perctől, az ólból engem. Elég jól megvoltunk, csak egy baj nyomta a lelkemet, annyira meghíztam, hogy kezdtem hasonlítani kedves ebédelő cimborámhoz. Elhatároztam kevesebbet eszem. Úgy is lett. Nem is az zavart az ajándékba kapott nadrágokkal, hogy bokán felüliek lettek, hanem kezdtek nagyon szorítani. Így hát kevesebbet zabáltam. Valamennyire csökkent a súlyom, kezdett emberformám lenni, s már a ruhák sem szorítottak.
  Azt tedd össze, s ne szedd szét naplócskám, a kedves szomszéd, azért mert jó tanácsot adtam neki, többi szomszédtársával együtt megrenoválták az épületet, s nem kértek semmit csak pálinkát. Hát én annak úgy örvendtem, hogy csak. A színt is átalakították nekem, csak eppeg a labort kellett volna beszereljem. Csupa öröm. Néha megmentek az italtól, amit felraktak este, ledőlt reggelre, de aggódásra nincs ok, mert mindent sikerült puccba vágni. Azt mondták, hogy immár megnősülhetek, ott az ideje. Az egész utcasor megígérte, hogy eljön az esküvőre.
  Szó mi szó, már meg is kívántam a fehérnépet, de valahogy az iskola, s a tudománykodásom kiverte a fejemből. Most, hogy mondták rendesen felhergeltek véle. Újra bebolondultam, mint régebb. Nagyon kezdtem kívánni a fehérnépet. Azt hiszem kedves Naplócskám, komolyra fordítva a szót, jobb lene házas lenni, akkor valaki csak főzne nekem, s nem kellene a szomszédba járjak egy kis kácsiért. Izgalommal gondolok a jövő felé.
Cupi: Dáktő Kondenbery

BOLDOGSÁG

  Olyan boldog vagyok, hogy hasadok ki, kicsi Naplócskám. Újra van egy laborom, s tehetségemmel szolgálhatom az emberiséget. A szín jó helyen foglal helyet, vagyis a labor, mert nincs közel semmihez, ha robban, akkor se esik nagy baj. Beszereltem, minden megvan, ami egyelőre kell. Mondjuk, egy kis vegyszert elkölcsönzök az egyetemről egy életre. Ha kölcsön van az nem probléma, mert még az is lehet, egyik percen visszaadom. A sok munkától, rohanástól egyre izmosabb, dögösebb pasas lettem. Néztek is rám a nőcik, úgyhogy vesztek meg. Mostanság szabadidőmben a szomszédaimmal töltöm. Pucsiknak sok dolga akadt, de azt mondta, a szomszéd mindig jól jön. Jól is jöttek, egyfolytában fizettem nekik egy kis italt.
  Nem is tudom, egy leánkacska megtetszett, teljesen belehabarodtam. A tavaly végezte ki az egyetemet valamiből, a bánat tudja miből. Összehergelődtünk becsületesen. Lett belőle nagy szerelem, s utána nagy lagzi. Ennyi boldogság ért egyszerre, azt sem tudom, hogyan ujjongjak. Most mán van feleségem, mindjárt lesz gyerekem. Boldogság, boldogság, ez van. Most már a házikóm is szebbecske, ki van rittyentve. S már meglátogatott két komoly barát is, azt hiszem, tudod, kikről van szó. De tudod Naplócskám, mégis te vagy az igazi barát.
Pussz: Dáktő Kondenbery

HALADÁS A TUDOMÁNY UTJÁN

  Pucuri-mucuri Naplócskám, eléggé elhanyagoltalak. Mivel kutyust kellett vegyünk, így máshova került biztonsági okokból a helyed. Odaadtalak Pucsiknak. Ő a kilencvenkilencedik hét pecsétes szobába rejtett el hét lakattal bezárt tulipános ládába. Amikor beléd kell írjak, lehet aznap nem kísérletezek, mert az ajtók és a láda kizárása és visszazárása csekélyke fél napocskát vesz igénybe. Elmondhatom, jól vagyok. Nagyon ügyes lettem. Vigyáztam a kísérletezésre, nehogy felrobbantsam a jól működő laboromat.
Míg ki nem felejtem. Két édeske gyerekem van, egy aranyos kislány és egy ezüstös fiú. Kislányom sárgára keni ki magát, fiacskám meg belezuppant az ezüst nitrátba. Ezért becézem ily édesen. Feleségem nagyon kedves. Sokszor átlépik Pucsikékhoz. Pucsikné, Pocsek szívesen látja őt. Ketten mindig jól kijönnek. Képzeld még a testvéreim is meglátogattak. Hoztak nekem fuszujkakonzervet, a kedvencemet, egy egész neccel. Nagyon rendesek hozzám.
  Egyik alkalommal mikor kísérleteztem, a fiam valami más vegyületet beleöntött a kísérletembe. Ijedtembe kiöntöttem az udvarra, rá a zöldségesre. Nőttek is azok akkorát, mint legalább egy taliga kerék, úgy uborka, mint paradicsom és fuszujka. Utána néztem a szereimnek, s felvittem az efféle döntéshozó hivatalba, hadd lám, mit szólnak hozzá, piacra lehet-e dobni. Piacra dobták. A fél világ kezdte vásárolni. Engem meg kitüntettek. Érdemes tudós lettem. Kritizáló Álmos Gyuri del Okos csókos barátom lett egyből.
  A zöldségnövesztő szernek, mellékhatása is akadt, de mit számít, amikor olyan nagyot nőnek a zöldségek. Kissé megfosatta az embert. Az se baj, főleg hölgyeknek ajánlották a reklámok. Azon hölgyeknek, akik mindenáron csinosodni akartak. Volt még benne valami kacagtató anyag is, mert, aki megette, az boldog lett, legalábbis egy darabig. Kezdték alkalmazni a pszichológia terén is. Jó röhögtetőnek, bú űzőnek bizonyult.
  Naplócskám, ha hiszed, ha nem a tudományba elért sikeremért világhírű lettem. Sok pénzre tettem szert. Otthagytam az egyetemet, s építettem egy feltöltött szigeten egy laboratóriumot. Sokan dolgoztak nekem (a kezem alatt), végre elértem a célom. Oly boldog vagyok. Van családom, feleség, gyerekek, kutya, macska satöbbi. Vannak szomszédaim, barátaim, laborom, s valahol megvannak a szüleim a túlvilágon. Most ha látnak, eddig biztos nagyra meresztették a szemüket, milyen ügyes gyerekük van.
Tovább nem akarok bölcsködözni. Itt befejezem. Aztán jelentkezem.
Szeretettel: Dáktő Kondenbery

EJSZE MÁR SEMMI KÜLÖNLEGES NEM ESHET MEG VÉLEM

  Csak munkákkal és fogadásokkal telnek napjaim. Egy cseppet unom az egészet. Ha a vécére megyek, ha a kutyát simogatom, ha kísérletezek, ha eszek, ha éppen akármit vagy semmit sem csinálok, mindig seggembe vannak a lesi fotósok. Mindent fényképeznek, filmeznek. Egyszerűen nem tudtam mitévő legyek. Gondoltam valakit kellene kerítsek, aki megvéd. A testőröm sem tehetett többet, mígnem egy alkalommal hozzám jött Kritizáló Álmos Gyuri del Okos. Észrevette a sok filmezést, föltétlenül igyekezett elől kerülni, hogy ő kerüljön a címlapra, sőt a riportereket is lerohanta. Szegény riporterek kétszer háromszor még megkísérelték, hogy velem beszéljenek, de mikor éjjelbe, s hajnalba nyúló beszélgetéseket kellett elviseljenek Kritizáló Álmos Gyuri del Okostól, többet nem tették. Ezért Pucsikkal csináltunk egy nagy rumlit neki.
  Ha észreveszed kis naplóm semmi komoly nem kezdett történni velem. Amit megemlítettem, a te érted való tiszteletből tettem. Nem szeretném, ha csórén maradnának lapjaid. Hogy is nézne az ki. Az igaz feleségem nem nézi jó szemmel ténykedéseimet, pedig értük harcolok. Keveset vagyok együtt a családdal, azt mondja, pedig egy napból szinte egy felet velük vagyok, de tehetek én arról, ha mindenki alszik éjszaka? Lehet beszélgetni is. Bizony. Na mindegy, jobb, ha befejezem. Mindig belém köt valaki, pedig az igazságért küzdök minden áldott nap, de még mennyire. Asszem Pucsikon kívül csak te értesz meg kedves Naplócskám. Pucsik azt mondta nekem: "Ne se törődj, jobb, mint hanyatt leesni a hiuból. Jól teszed a dolgod, s valami félresikerül, legalább zajlik az élet ".
Kedveskedéssel: Dáktő Kondenbery

DEHOGYNEM

  Pucsiknak igaza lett, kezdett zajlani az élet, de mennyire. A zöldségek hatása végett milliók fostak, de megállíthatatlanul. Eleinte nem vevődött ez a dolog annyira észre, hogy már mondottam sokat kacagtak is tőle. Egy hónap múltával, már nem fogta a nagy zöldségzabálókat a heherészés. Egyre csak futkorásztak, alig lehetett megállítani őket. Szerencsére csak sikerült abbahagyniuk, mert a "jó öreg" széntabletta mindig segít. A piacról viszont bevették a terméket, elvették a laboratóriumomat a szigetről. Egyszerűen megsemmisítették. Micsoda igazságtalanság, egyszerűen borzasztó, na és ha fostak olyan gyorsan, miért zabáltak annyit belőle! Ezért is engem tesznek meg felelősnek, pedig semmi közöm sincs, hozza. Nem volt muszáj megenni, azokat az óriási zöldségeket. Mindegy megint egy teljesen ártatlan emberen fogtak ki, amilyen én vagyok. Hát visszaköltöztem kíséletezésemmel a házunk melletti kicsi laborocskámba.
  Az egyetemen azért sokkal óvatosabbak az emberek. Nem ettek a hatalmas zöldségekből. Kivételt képez Kritizáló Álmos Gyuri del Okos. Ő föltétlen meg akarta kóstolni azt az izét. Meg is tette, de vesztére. Éppen volt a városunkba egy futóverseny, véletlen bekeveredett közéjük, ő lett az első, de mivel nem nevezett be elvették tőle a díjat. Nem is lehet tudni mennyire bánta vagy nem, rohant tovább. Úgymond, közbe székletelt, de nagyon hígat. Mikor végre elékerült egy egész kályhacső kormot vakart össze, s mind megette. Mivel a végletek embere szegény, most megsült a gyomra. Újra felveszett rám. Sőt az egyetemi tanács elé állítottak, s kidobtak az egyetemről.
  Képzeld el drága Naplócskám, én, aki mennyi mindent tettem az emberiségért, hirtelen mindentől megfosztják. Hogy lehet ez? Kész rém dolog. De hát ott van még nekem ugye a család, a szomszédok, a barát Pucsik, mert Kritizáló Álmos Gyuri del Okos már nem az, és a drága laboratóriumom. Persze te vagy az első, s mindig is az leszel.
  A tegnap nem volt erőm befejezni firkalmányomat, mert Pucsik hírt hozott a családom felől, hirtelen. Otthagytak. Amire hazamentem, már senkit sem találtam otthon. A feleségem levele, valami effélét tartalmazott, hogy becsaptam mindenkit. Éééén? Sajnos nem volt, akivel veszekedjek. Nem is veszekedtem volna vele, hát miét, esetleg ordítottam volna egy kicsit, s kész. Sőt a szomszédok sem beszéltek velem többet. Szerencsére nehéz esetre bevásároltam egy fél ház fuszujkakonzervet, így az étel biztosítva van egy darabig. Kicsit fingódozok, de nem baj. Nekiláttam a kísérletezésnek újra. Nem adom fel. Egyszer valami olyant fogok feltalálni, hogy a világ csudájára fog járni. Hiába, az embert saját kora nem érti meg, főleg, ha olyan borzalmasan okos (mondhatnám zseni, de túl szerény vagyok, s nem teszem), mint én.
Hű barátod: Dáktő Kondenbery

A BŰVÖS TIZENHÁROM

  Kedves naplóm, Pucsik tényleg a legjobb barátom, persze csak emberi vonalon, mert lelkileg valahogy jobban kötődök. tehozzád Szinte mindennap eljön, s meglátogat. Nagyon aranyos tőle. Ilyeneket mond "Na látod, senki sem zavar, tudod békességben folytatni a munkádat". Ez a Pucsik mindig fején találja a szöget. Néha hozzátette azt is, ha zavarom, akkor ő elmegy. Pucsikék közbe meghívnak ebédre, s akkor eszek mást is, mint fuszlykakonzervet. Jó velük elmarháskodni az időt.
  Képzeld el Naplócskám, nem tudom elfogod-e hinni vagy nem, de történt egy csoda. A franc tudja mit kutyultam össze, de rendkívüli dolog történt a laboromba. Azzal kezdeném, hogy a szomszéd mégis úgy vélte rendes ember vagyok, s meg illogattunk egy kupica pálinkát, aztán vagy két litret. Úgy berúgtam, mint egy vadszamár, mikor dülöngélve jár. Bementem a laborba, gondoltam részegfejjel is dolgozom egy cseppet. Nem tudom, mit borogattam össze, s hogy került a vegyszereim közé egy tökmag, de reggelre egy jókora tök lett belőle. Ez eddig nem is csoda, már volt ilyen ugye, mikor megnőttek azok a gyomormenesztő zöldségek. Ezúttal ez a tök nemcsak nagyra nőtt, hanem mozgott, sőt beszélt. Hihetetlennek tűnt. Meg is csíptem magamat, de igaz. Aztán eszembe jutott a bűvös szám, az a bizonyos tizenhárom. Ő hívta fel rá a figyelmet. Valahogy nem fért a bögyömbe, hogy egy tökfilkóval kell beszéljek, de már mindegy, azzal is telt az idő.
Hát bizony először tizenhárom évesen kezdtem kísérletezni. Tizenhárom alkalommal estek ki a fogaim. Tizenháromszor változott meg az emberek szemében a rólam alkotott kép. Nemrég tizenhármas házszámot kaptam. A szomszéd unszolására nem tettem a házra, mert balszerencsét hoz. Az ilyen ostobaságokba úgy se hiszek. Gondoltam üsse kő, felteszem a laboromra. Ott jó hely van.
  De térjek csak vissza a tökfilkóra. Játszani volt kedve, meg miegymás. Nem tudtam mitévő legyek, hiszen zavart a kísérletezéseimben. Eldöntöttem, hogy elviszem Pucsikékhoz. Pucsik örömmel fogadta: "Mindig jó egy tökfej köztünk! Tudod mit Dáktő Kondenbery barátom, nevezzük el Lapucsnak". Úgy is lett. Azután keveset vitatkoztam véle, mikor megmondta, hogy a híres szerzőpáros Levente és Erika így döntöttek már régen.
Tudod Naplócskám, ne vedd rossz néven, de nagyon örvendtem, hogy a közelemben van egy lény, aki beszél. Tudod jól, hogy azért sokat számítasz nekem. Mikor az agyamra ment ez a Lapucs elküldtem Pucsik gyerekeihez, ott reggeltől-estig marháskodhattak.
Na de a történetnek nincs vége. Kiderült, hogy Lapucska tizenhárom vegyszerből katyfalódott össze. Döbbenetes. Az emberek félve nézték az új teremtményt. Végül is nem én teremtettem, csak hozzásegítettem a világra jövésében. Fokozatosan minden lecsillapodott Lapucs körül, sőt, meg is szerették őt.
  Egyik nap kaptam egy meghívót az egyetemre. Azt mondták, ha akarok taníthatók. Mindazok után, ami történt, rájöttek, hogy csúfosan bántak el vélem. Mikor megtudták, hogy Lapucska egy úritök, többet nem volt bajom senkivel. Képzeld Naplócskám, mint a mesékben, visszaköltözött feleségem is gyerekeimmel.
Ideje volt az egyetemre is visszafogadjanak, mer már nagyon fogytán volt a fuszujkakonzerv tartalékom. S jól jött a feleség is. Volt, amit mosson szegénykém. A gyerekek pedig jól érezték magukat egy úritökkel, napestig holdkóroskodtak vele. A feleségem jóval szelídebb mostanság. A kertben ültettünk tizenhárom almafát. Én pedig bejárok egy héten vagy tizenháromszor az egyetemre, mit csinálj, ilyen a programom.
  Úgy tűnik kedves Naplócskám, újra minden a legnagyobb rendjén megy előre. Meg is érdemlem, hiszem drű vagyok, s az bizony nem kutya!
Örülök, hogy vagy: Dáktő Kondenbery

ELDUGOM A NAPLÓMAT AZ ÚTÓKORNAK

  Mivel minden a legnagyobb rendben. Keveset kísérletezek, nehogy valamit elszúrjak. Úgy terveztem naplócskám, ezzel az utolsó szöveggel befejezem durva írásomat, finom lapjaidon. Viccesnek találom, mert pontosan a tizenharmadik bejegyzésnél hagyom abba. Hihi! Pucsik megígérte, hogy boldogan megtart téged, s ha majd eliramlik az élet, elszáll a gőz, s elvándorolnak a vándormadarak. Na, nem sikerült a költői szárnyalásom. Itt azt akartam, aki majd fogja olvasni naplómat, hatódjon meg, menjen át szentimentalizmusba, de valami nem jól sült el. A lényeget azért ki lehet érezni, végül, de nem utolsósorban, tudós vagyok s nem piskóta!
Az a lényeg, hogy révbe jöttem. Pénzemből megél a család, megélek én is, ez a lényeg, habár úgy szeretnék még egy jót kísérletezni.
Örök szeretettel: Dáktő Kondenbery

Kedves naplóböngésző!
  Én vagyok Pucsik, azaz Dáktő Kondenbery legjobb barátja. Nemrég telefonált a túlvilágról. Az utolsó kísérlete nem sikerült, azért van most ott. A kísérleti laboratórium felrobbant a tizenhármas számmal együtt, de ez mit sem jelent, mert az utolsó kísérlete a tizennegyedik volt. Tehát, a tizenhármas szám csak babona. Azt is üzente, ha nagy dörgések hallatszanak a föld felszíne alatt, vagy éppen az égben, akkor egy kísérlete nem jött össze. Hogy hol van pontosan, hát a túlvilágon. Kosornyázik menny és pokol között, s mindenhol, nem nagy sikerrel, mert egyelőre nem tudott összehozni egy labort.
Egy biztos, a szenvedély nagydolog, de jó hogy van, mert nem kell megvenni.
Pucsik

A történet egy része megjelent a TARKA és a VADKELETI KLUB magazinjaiban a múlt szászad nyolcvanas éveinek derekán.

Borbé Levente