Hajaj, a de messzi vidékről érkezett úr jóformán le se pihent, mert tudta, hogy ezután jön számára az igazi megpróbáltatás. Eddig a valós életbe kellett helytálljon, de e fényes pillanattól kezdődően sokkal többről volt szó. Át kellett haladjon Játékország zegzugos embert megpróbáló vidékein, hogy megszerezze azt a tündéri jutalmat, amire vágyott. Tudta, nem könnyű feladat, de egy hősnek nem illik meghátrálni. No, meg a jutalom, amiben fog részesülni, igen sűrűn sok elszántságot préselt bele.
  Mielőtt elindult volna, ledobta magáról kabátját, állva pihent, nehogy leülve elfogja a fáradság és magát egy fikarcnyit se kímélve belevágott Játékország rengetegébe. Elsőként a Hetedhét Kocka sokszögletű szivárványszínű erdején próbált átkelni. Igen kemény szúrásokat kapott a lába, mivel már a három vasbocskora cafatokra rongyolódott a kemény tereptől. Néha egy-két fakocka madár repült el fölötte, ha repült, mert akadt köztük olyan is, amelyik veszettül fejbe koppantotta. A kockarengeteg szögletes vidékének lakói nem fogadták éppen tárt karokkal, de mégis megúszta néhány karcolással és a fején szerzett felpúposodott kékellő domborulattal.
  Szegény elszánt vándorunk továbblépve, csak most vette észre a következő tartomány fenevadjait. Vacsogország lakói voltak azok. Tele vicseg-vacsog babákkal és egyéb állatokkal meg csoda alakzatokkal. Nem is kell mondjam, köztük volt Balambér a rettenetes zsögödi sárkány is. E bűbájos világnak nem az agyabugyálás végett, inkább a borzalmas fülsiketítő vacsogásától ment a híre. Bármihez, vagy bárkihez hozzáérve az ittlévő dolgok satöbbik különös erős, de ugyanakkor éles hangot adtak ki magukból. Harcosunkat is, az ember azt hinné a dobhártyája mindjárt kiszakad érzése, kerítette hatalmába. Ezek az össze-visszasipítások felülmúlták még a szírének zenekarát is, de nem volt mit tenni, tűrni kellett a jelen gonoszt, hisz.
  Utolsó tartomány a Zenebona Nyifi-Nyafi vidéke volt kártyaerdőkkel és csoda mütyürökkel tarkítva. Itt már az elszánt szittyabetyár emberünk teljesen kifáradva, elvesztve erejét, kócosan, mocskosan, lődörögve akár egy beteg pipe vonszolta magát a szebb jövő felé. Imitt-amott egy-egy kártyaerdő pusztáján vagy éppen a végén felcsendült zene, hajmeresztő hanghullámos technikával bírt, de nem tántorította vissza a kitartó célt mindenáron el akarni érő hősünket. Távolról látszott megújult Játékország kastélya. Labda ligetek és meglepetésjátékok övezték kertjét, néhol csicseregtek a madarak, és szaladgáltak a megszelídült vadállatok akármilyen méretben. Igen, itt az oroszlánt akár zsebre vághatta egy óriás hernyó. Bátor kalandorunk elszántsága továbbra sem ismert határt. Belépett a palotába. A palota belsejében a rózsa keveredett a színnel, s így lett szinte minden rózsaszín. A trónteremben viszont két bili formájú trón állt, azokon éppen két Barbie baba trónolt. Plüssmacik és egyéb plüssállatkák képezték a szolgálók hadát. Tizenkét istenem de csinos méretekkel rendelkező mosolygós udvarhölgy leste két Barbie királykisasszony minden mozdulatát. Az egyik Barbie felkapva a fejét észrevette az újonnan érkezett csodával határos módon megmenekült, de alig állt a lábán vendéget. Nem beszélt, mert dolga volt, éppen a bilitrónusa mellett lévő konyhájában kezdett főzicskélni. A másik viszont megfogta a kezét és elvezette a régen várt jutalomhoz. Az ámbátor nagyon merész hősünk két kislányt pillantott meg.
- Szia Apa! - mondta a kisebbik.
- Anya a konyhában ebédet készít - mondta a nagyobbik és hozzátette - meghidegzelődtél odakinn?
- Nem - válaszolt Apa.
Apa pedig lehajolt közéjük és megkapta tőlük a jutalmat, azt a két szeretet puszit, amitől szebb lett a napja, s még a pillanaton javított anya is egy puszival és a készebéd illatával.

Folytatódik...

Borbé Levente

Pötyögve: 2010. március 3. és 4.