KERES ÉS TALÁL
BEVEZETŐ
Azt mondják anyám egy élő legenda.
Mindenkiről olyan mesét lehet kialakítani amilyent a közösség szeretne, talán elvárja, se többet se kevesebbet.
Hogy miért van az a rengeteg kérdés, ami felgyülemlik a semmiből, nem lehet tudni. Valami köze van a világ létrejöttének is, hiszen a semmiből lett. A kezdetekben teremtett ősvilág rejtélyének megfejtésében keresendő.
Te aki kíváncsiskodásodnak nem tudsz eleget tenni és roppant közel állsz hozzám, mert ember vagy, megkérlek figyelj most rám.
Mikor egymás tekintetébe belenézünk, vajon mit láthatunk?
Amit látsz, arról keveset szeretek beszélni, mert lényem ilyen, s pont ezért érzem jól magam.
Amit látok az mégis más, mert egy másvilág tébolyát vetíti elém.
Számomra úgy tűnik, mintha már mindent megmutattál volna önmagad felszabadítása érdekében, azzal a leheletkönnyű valóságérzéseddel.
Szemed sokatmondó fényében megtalálhatom árulkodó jeleit a gondolataid rejtekében játszó képvilágnak.
Egy ilyen kíváncsiskodó szem láttán átléptem magam szemed titokzatos világába. Nem keresve kiutat ebből az ismeretlen világból. Inkább szemlélődés gyanánt esett jól.
Amit láttam, nem tagadhatom, igenis elképesztőnek hatott! A színek sokszínűsége játszva bujkált az érzelem és értelem tükre között. Az emberi természet sok kincsével találkozva boldogságomban követtem őket, amelyek szelíden csörtettek előre az igazi létbiztonság felé.
Az a gyanú merült fel bennem, hogy mindez évezredek alatt mit sem változott. Elveszett képek illúziói cikáztak össze-vissza és denevér képében lebegtek felém, hátha megvilágítanák létünk természetének igazi kincsét. E furcsa tájban előreképződött örökségként számon tartott létet követtem. A múlt örömei és bánatai szellemként söpörtek végig a szelídnek tűnő világban, nyugtalanságot, szenvedélyt és szenvedést hozva magukkal.
A jövő ábrándjai és megfontolt követei kerestek utat a múlt magyarázattal telített világába, kibékülés céljából, mintha arra vártak volna, hogy valamikor tényleg tisztázni kellett volna.
A jelen két barátjához" képest hallgat, habár érződik, hogy két nagy birodalom között ő a határ, mintha valamilyen politikai ügy lenne, pedig csak az egészséges középút.
Képzetvilágban járkálva csillagformájában zuhantak földre a testi bálványok, akik hajdan fölvoltak emelve a csillagos égig és hamis ragyogásukkal időtállónak hitték magukat. De az idő csak ráijesztett a fiatalság öncsábításával, tévútra vezette az anyagi hajszólókkal együtt, mindazokat, akik színtelenül is színesnek szerettek volna tetszeni. A feltalált, kitalált, talán mindig is létező időt már nem lehet megállítani. A sokszínűség sokrétűsége néha sóbálvánnyá dermed és segélykiáltásra fakad, mintha sírás lenne.
Az elérhetetlenség kutatása vigyorogva táncol, odébb nyomja a valóság képeit, képzeteket teremtve helyette, a behálózás technikájával új vágyakat és érveket mozgat meg a fantázia redőiben.
E nagy kalandtól megrettenve önkéntelen távozóm szemed világából és ott termek a való világ fényébe. Nem tudom mennyire volt jó. Talán annyira, hogy tőled elloptam egy kis részt az életedből.
Hat igen, a lélek mindig ugyanazt fújja s mégis úgy érezzük, mást diktál. Pedig nincs szükség elővigyázatosságra, fantáziára, magyarázatra. Oda nem kell óda, nem kell titok, alighanem folytathatnám a végtelenségig-, oda semmi sem kell, mert megvan minden.
Két lélek egymásra találásakor az egymásrautaltság jegyében közelebb kerül minden, de minden ami a két lelkivilágban létezik.
A láthatatlan szépséget ami körülvesz bennünket, hogy szebbé varázsolja azt a kis semmitmondó életünket, hogy értelmet leheljen bele érzéseinken keresztül meg kell őrizni és továbbadni másoknak.
A lélek finom játékának nemegyszer ellenállunk, sajátmagunkat csaljuk kelepcébe ezzel. De ő ettől eltekintve időtlenségében mindig vár az újrafelfedezésre a megismerésig.
Kevésbé számít mi történik ezután, hiszen az a kis darab lélektömörítés szépsége mindig az enyém marad. Mégis meg kell pihennem e pillanatnyi kaland után, aztán segíteni szeretnék neked a magam módján, hogy te is képes legyél segíteni másokon, hogy felfedezd vaksötétben a világosságot.
Ha mégsem értettél egyet és van türelmed, mégis megakarod tudni, hogy valakiből miként lesz élő legenda, akkor is ha nem is olvasod el a könyvet, gondolkodj el magad sorsán, vedd egybe életed történetét és tüzes okádással porlaszd el fájdalmaid, hogy igazán tiszta szívvel szerethessél másokat.
I. 29 Csíkszereda
HELYZETKÉP
Hogyan telnek a napok? Mit akarunk tőlük? Mit öröklünk a génjeinkben? Kik is vagyunk valójában?
Egy csöppet sem hiszem, hogy fontosak lennének ezek a kérdések. A kérdések csak halmozzák önmagukat. Minél többet raknak fel belőlük annál több lesz utána belőlük. Valahogy úgy osztódhatnak, mint az amőba vagy a papucsállatka.
A válaszok pedig rendszerint sántítanak, nem az igaziak, mert nem elég hozzá a beszéd, a le írott szó, annál több kell.
Próbálkozásaim mindenféle okoskodástól léket kaptak, ezért puszta tényként kezelem az életet és az élettelent, mint a Világegyetem születését a haláláig.
Aki engem elfog kalauzolni egy érdekes útra nem más mint a becsületes nevén emlegetett Pityi Palkó.
Érdekes teremtmény ez a Pityi Palkó, ő magát az emberek közé sorolja. Valami igaz lehet a dologban, mert feltűnően hasonlít az említett lényekre. Hiszen a kedves ismerős illetőnknek van két keze, két lába, orra, füle, szeme, szája, pocka satöbö. Mivel pasasnak mondja magát, nők előnyben!
Az egész hitét még a döntőképtelenség határozza meg. Valahol a kettő között vergelődik, összekavarva azt, mint a főtt fuszulykát a tíz kilós nyers tökkel. Nem tűnik furcsának az összegabalyodása, mert mint a fentekben zöldségekkel szemléltető gondolatmenetemben sincs semmi furcsa, hiszen zöldségekről beszéltem, vagy nem?
Pityi Palkó sajátmagát rávette egy szép csillagos estén, hogy elinduljon az első meg nem szervezett útjára. Figyelte a Holdat és nagyokat sóhajtozott. Próbált hirtelenkedni magával, teljesen harcias pózt vett fel. Lenyűgözően sikerült. Annál is inkább élt ezzel a lehetőséggel, mivel tudta szembe kell szállni a nehézségekkel.
Pityi Palkó, igenis meg akart birkózni mindenkivel és mindennel. Sajnos kevés sejtése volt arról ki az a mindenki és mi az a minden. Legfőképpen, ami gondolkozás között lesújtotta a birkózás volt. Arról bizony halvány lila leheletnyi purcantása sem akadt. Neki egyre mentek a szavak. Értelmezésükre fittyet hányt, habár halló szerveivel felfogta a különbséget, de kevésbé tudatosította. Tudta, létezik különbség, de neki a különbség egyhangúnak számított. A különbség egyhangúsága még egyhangúbbá változtatta mindennapi életét.
Hogy hol lakott Pityi Palkó? Nagyon könnyű megtudni! Hát a Rovinári bányatelepen! Szegényke ott született, ott járt iskolába és onnan akart elszökni. Először megrugdosva visszahozták, másodszor megtapodták, harmadszorra sikerült a szökés. Azóta kinn él Budapest egyik kerületében. Idegenbe meg hogy érezze jól magát? Imigyen határozta el földkörüli turnéját, netán valahol felfedezi önmagát.
Először kényelmes dolgot választott, azt hitte, hogy a tükörben rátalál. De nagyot tévedett, hasonmása láttán hatalmasat ordított, majd hisztérikus lendülettel földhöz csapta a holland márkájú drága tükröt, ami pillanatok alatt miszlikbe tört. Tehát, ebből is világosan látszik, nem volt kielégítendő saját képének látomása.
Újra eszébe előtörtek belőle az emlékek. Milyen jó is volt otthon, simán megúszta a búcsúzkodást, mert a szüleit odanyomta a bánya. Ő még kicsi volt kevésbé rázta meg az esemény. Az eset tragédiájáról senki sem vett tudomást. Odanyomta, s akkor mi van? Azért akadt egy-két igaz keresztény, pénzt vettek neki, amiből egy darabig tudta tengetni életét. Pityi Palkó ilyenkor volt a legboldogabb, rögtön szaladt az üzletbe és vett valamit. Ő sem tudta miért vette meg azt amit megvett. Talán azért, mert a többség is az vette, ette itta, hallgatta, csodálta, nézte.
Az egyik gyönyörű felnőttkori Budapesti tartózkodási napján felhőtlen boldogsággal rohant a Petőfi hídon át. Egy marék pénzt kapott. Nagyon örvendett neki. Gondolkozott vajon melyik üzletbe szökjön be egy kis vásárlásra. Magában kiszámolta az összeget a keresett vásárlandó dolog csereberéje végett. A pénzét elcserélte egy vadonatúj székre. A széket ügyesen a hátára kötötte, nehogy elveszítse, mert perpillanat nem akart rajta ücsörögni. Közbe el el fáradt, ilyenkor elegánsan és könnyűszerrel kioldozta a fogva tartott széket és ráheppent. Akkor érte igazán nagy meglepetés mikor valami Észak-Koreai menekültek elkérték tőle lakásuk berendezése céljából. Pityi Palkó szívese örömest odaadta. A koreai fasza gyerekek meghívták ebédre magukhoz. Szegénykék a városszéli tömbházak egyikében laktak mind a haton.
Pityi Palkó egy jót evett náluk, de mielőtt továbbállt volna, elmondta felszeretné keresni hazájukat. A koreaiak megértő sajnálkozó mosollyal bólogattak. Még aznap a kínai vendéglő elé ment és elénekelt egy gyönyörű francia sanzont. Originalitása egészen különösen hatott a járókelők fülük botjának.
A sorozatos érdekes eseményeknek mennyire van közük egymáshoz? Nem kérdés. Annyira, amennyiben megtalálható az a közös pont, hogy emberekről szól.
Pityi Palkó természetesen azt szerette mindig, ha másról is szól, nemcsak az emberekről, nemes történetének darabkái. Elég ok arra, hogy az ember világgá induljon. Igaz bevallása szerint jobban kijött székével, mint bárkivel életében. Le tudott volna tekerni vele egy egész életet, miközben rajta gubbaszt.
Tehát, mint már említettem Pityi Palkó egy babás csillagos éjszakán, mikor még a Hold is mosolygott a többmilliós városra, útnak indult. Messze nem ért. Meggondolásában szerepet játszott álmossága. Rögtön visszafordult és lefeküdt egy lapos tömbháztetőre. Reggel mikor felébredt elhatározta bizony ő nem megy sehová. Minek is? A kellemesen meleg napsugaras idő felvidította. Boldogan örömözve szökdécselt fel-alá. Véletlenül arra szállt egy édes kis katicabogár. Pityi Palkó lefülelte, torkaszakadtából röhögni kezdett. Úgy röhögött, majdnem megnyuvadt. Aztán kezdte hajkurászni a katicabogarat. Csak a bogárkára tudott koncentrálni. Volt is eredménye ennek, mert ahogy szaladt árkon-bokron át, leállította a forgalmat. Az emberek lidérces túlvilági üvöltéssel próbáltak igazat tenni. Pityi Palkó mit sem törődve a külvilág eseményeivel rohant tovább a katicabogár után. Átszaladt az egész városon, kiért a vasútállomásra, felszökött a vonatra, aztán a vonat tetejére és ott is kergette a katicabogárkát, de nem tudta elkapni.
Megjegyezendő, hogy a katicabogárba is szorult egy kis lópor. Esze ágában sem volt lerepülni a vagonok tetejéről Csak repdesett előre-hátra, miközben beindult a vonat is. Kacéran fölnevetett.
Hihi, úgysem tudsz megfogni! A nép pedig kétségbeesetten szemlélte a helyzetet. A vonat lassan de biztosan kidöcögött az állomásról és eltűnt a látóhatárról.
Pityi Palkó egy idő után teljesen kidöglött. Fáradtan zuhant a vonat egyik vagonjának tetejére. A katicabogár is megunta az idétlenkedést, Pityi Palkó pockára szállt és némáságba burkolózva elaludt, akár kergető társa. Mire magukhoz tértek a vonat átrepült Európán, az Amszterdami állomáson találták magukat. Pityi Palkó lemászott a vonatról, a katicabogárka felrepült a feje tetejére, perceken belül Amszterdam kötőjében találták magukat. Hősünk csak most vette észre, hogy elkezdődött a világkörüli útja. A katicabogárka nagyon mérgesen terpelt a feje tetején.
Na te szamár! Te hülye! El sem indultál volna világkörüli utadra oktalan állatja, ha én nem tartok ki melletted. Annyira kidöglöttem, persze miattad, hogy már az egy cseppet sem katicabogári!
Ne haragudj rám kedves katicabogár. Esetleg valamivel nem-e tudom meghálálni?
Eperlapi konzervet kérek!
De hát...
Semmi de hát!
Jó!
Miután ténylegesen ki tudtak egyezni. Pityi Palkó egyenesen a föld fenekéről kerítette elő katicabogárkának az eperlapi konzervet.
A katicabogárka úgy belakmározott, hogy a hasa teljesen félreállt, szinte belehalt a nagy zabálásba. Pityi Palkó nem vesztette el a fejét, elsősegélyt nyújtotta kis bogárkának. Sokvártatva nagy nehezen magához tért. Egyet böfizett, azután meg csudás kedve támadt, helyben eljárta a kállai kettőst. Nagy szám volt, mert a nép mind köréje gyűlt, viharos tapssal fejezték ki rokonszenvüket. Ezután megmagyarázta Pityi Palkónak, hogy ő haza kell térjen hazájába. Fel is ült az első nemzetközire, amelyik Budapest felé közlekedett okosan.
Elindult a vonat, volt bőgés. Mind a ketten bőgtek mint az állat. Aki látta összeszorult lélekkel és könnyes szemekkel meghatódottan figyelték a nagy elválást. Úgy váltak el, hogy még az életben találkoznak.
Pityi Palkó egyedül maradt, nézelődött jobbra-balra, hátra fordult s hát kit látott szemei? Na kit? Egy tündért. Meg is kérdezte:
Kivagy te?
Tündér vagyok, segíteni akarok.
Akkor jó!
HANCÚROZÁS
A tündér nagyon belevaló volt, igenis segített Pityi Palkónak. Olyan tulajdonságokkal ruházta fel, he egy sungba egyből számolnék be róla belehalnátok. Mindannyian belátjuk, hogy ez a szörnyetmecskenés sehová sem vezet, főleg a rokonságra nézve. Szegények mennyi pénzt bele kellene öljenek a temetésbe.
Hát igen, ha egyből számolnék be a történtekről, sokakat ellepne a sárga irigység, talán a zöld is, vagy néhányan egyenest agylobot kapnának.
A tündér a megszokott hóbortos magatartásával (szinte minden tündérbe van ilyen) vihorászva fénycsóvára cserélte fel mivoltát és eltűnt, mint szamár a ködben. Pityi Palkó egyedül maradván csak tátotta a pufáját, néha elgondolkozott, aztán gondolataira rámosolygott. Beleült egy közeli csónakba s mint aki jól végezte dolgát és telje elégedettséggel evezni kezdett, mintha rég lapátolt volna ezen a tájon. Lassan távolodott a szárazföldtől, mikor utoljára visszanézett, még halványan láthatta Európát integetni. Hatódottságában ő is visszaintett. Lelkét békés nyugalom és melegség öntötte el. Szerencséjére, mert a nyílt tengeren elég cúg volt. Ha belegondolunk egyáltalán nem kaka nyílt vizeken himbálózni egy csónakban suhogó egyedül. Pityi Palkónak még kajája sem akadt, de nem panaszkodott még magának sem.
Néhanapján fontosnak akarta érezni létét, ilyenkor nagyon sűrűn próbált gondolkozni, de szegény teremtménynek semmi sem jutott eszébe, csak a gondolat maga.
Evezett jobbra, evezett balra, sőt előre és hátra is, de nagyon belefáradt. Abbahagyta s kész. Hagyta csónakját, hogy arra himbálja a hullám amerre kedve tartja. Vitte is a csónak ide-oda meg amoda, míg csak bírta, s mikor már nem bírta szóvá tette.
Hé Pityi Palkó! Hallasz te mamlasz! Olyan nehéz vagy, már nem bírlak.
Nem-e?
Pityikém ne viccelődj velem!
Nem-e?
Pityikém Palikám, ne cseréljünk egyet, talán rájössz milyen is mást cipelni!
Hogyan?
Egyszerűen! Én leszek akit te viszel.
Téged ejsze nem olyan fából faragtak vagy mi… Szinte olyan eszed van, mint Ráduly Barnabás Budapest, X. kerületi lakósnak.
Ne csúfandároskodj vélem azért!
Kedveském megbocsáss, de nem állt szándékomban.
De én ismerem azt a Ráduly Barnabást, ott lakik a kínai vendéglő mellett.
Na látod milyen szamár vagy! Ez egy teljesen más Ráduly Barnabás, csak névrokonok lehetnek, hisz az áruház mögött lakik és elismert grafológus!
Igen a?
Igen. De most kipróbálom ezt az új dolgot. A változatosság kedvéért semmit sem adnék, de ezért sem.
Jó.
Megkérlek csónakocskám ügyesen kapaszkodj fel a hátamra, mert indulunk!
Hova?
Mondjuk nyugatra, s aztán tovább a fene se tudja.
Fel is kapaszkodott a csónak, nagyon örömözött, ölte a vigyorgás. Olyan boldognak érezte magát, hogy szinte felszállt. Csak azért nem történt meg, mert Pityi Palkónak beleakadt az öve. Így alakult, hogy Pityi Palkó sem kellett nyögjön a súly alatt. Csakhogy Pityi Palkó sem bírt az energiájával, hisztériás gyorsasággal úszott ide-oda. Néhányszor még a csónakocska is beijedt. De ezt nem lehet problémának venni, hiszen mindkettőjüköt utolérte a keleti harmónia.
Titokban el kell áruljam, hogy a csónakban akadt egy kis lópor, mert gúnyosan vigyorgott Pityi Palkón, hogy miként tudott véle kitolni.
Semmilyen állapot nem tart sokáig, hát az övék sem. Pityi Palkó hancúrozása étvedlett eszeveszettségbe. Durván szelte a hullámokat, míg egy sziklába bele nem rittyentette a kobakját. Feltápászkodott, nagyon elcsodálkozott a szembeálló monstrumon, amelyben belekoppant a tökfeje.
Későbbecske rájött, hogy egy szigetre vetődött. Még később rájött arra is, hogy a hűn szeretett csónakja nincs sehol. Ezért indult a keresésére. Nézte a fák alatt és felett, nézte a kövek között, nézte a zsebeiben is de nem találta sehol. Majdnem beijedt, hiszen felelőséget érzett iránta.
Az ám hazám, egyszeriben meglátta annál a sziklánál ahol partra vetődött. Hogy miért nem kereste ott, nem lehet tudni.
Na te Pityi Palkó, te aztán miféle gazda vagy a talpadon? Észre sem veszed mi lett vélem. Hol van a szeretet, a bajtársi esetleg a tulajdonosi érzés? Na hol?
A Hargita fenyves erdő aljába…
Nahát!
De becsszóra kerestelek.
Kerestél a fenét, csak megjátszottad magad, szerepeltél egy csöppet, hogy tűnjek el a szemed elől. Mondhatom remek díszelőadást sikerült összehoznod!
Kedves csónakocska hídj nekem, kérlek.
Menj a francba! Én már tapasztalt öreg csónak vagyok az ilyenféle-fajta Pityi Palkókat mint te, már ismerem. Eleget cipeltem hozzád hasonlót a hátamon. De most már vége! Te mocsok szar, te senkiházi, Esterházy, Hatházi, hétpróbás gazember, mert itt hagylak!
Pityi Palkó hiába kérlelte, hiába vigasztalta, hogy így meg úgy lesz a csónak sarkon fordult, belubickolt a vízbe és elhajtott. Pityi Palkó sokáig nézte, még azután is, hogy letűnt a látóhatárról. Reménykedett hátha meggondolja magát és visszafordul, de bizony várhatta, mert az vissza nem jött.
Úgy estefelé elálmosodott. Helyben ahol tartózkodott a lombok fölött álomba szenderült s elaludt. Álmodott is valami össze-vissza, de igazán nem tartotta fontosnak, mert mikor fölébredt már elszállt a fejéből. Annak örült, hogy napsütéses délelőttre ébredt. A Nap hasára sütött. Pityi Palkó nagyon vidámnak érezte magát.
Szevaszka Napocska! Hogy a nyavalya törjön ki, ej be édeske vagy!
Erre a dumára a Napocska néhány pillanat erejéig vörösebben sütött. Szegényke enyhén elpirult.
Köszönöm Pityi Palkó.
De mond csak Napocska, itt mihez lehet kezdeni?
Sok mindenhez. Néz ca körül a szigeten s mindjárt lesz ötleted.
Jó, úgy teszek, ahogy mondtad.
Pityi Palkó örvendezve vette tudomásul, hogy mennyi öröm vár rá, ha szétnéz a kis szigeten. Hatalmas ámbátor, lassú, kemény léptekkel csörtetett a szebb jövő felé, szemei ide-oda cikáztak. Boldogan kukucskált mindenfelé, élvezetesnek találta felfedezni az ismeretlent.
Első komolyabb szigetkörüli útja az erdőbe vezetett. Rengeteg pálmafa közül kikandikált néhány másfajta is. Hatalmas bozót tarkította a fák alját. A bozótok tarkaságához besegítettek a választékos színpompába tündöklő virágok. Ez a sok miegymás elvakította Pityi Palkót. Efféle vakságát a fárasztó csörtetés feledtette. Alig tudott kivergelődni egy-egy sűrűbb növényhalmazból. Mikor belefáradt a folytonos erőlködésbe, megállt és figyelte a fák lombozatának koronája közti fény huncut beszivárgását. Nagyon örült, hogy milyen jó barátra akadt, még mindig figyelemmel kíséri őt. Egy kissé ő is elpirult, de ezt már a Napocska nem láthatta. A levelek ágak bozótosak kedvesen megölelgették, megsimogatták Pityi Palkót. Néha túlzásba vitték az ölelést. Pityi Palkó a szoros ölelésektől nyögődözött egy egy sort. Megesett az is, hogy egy két tüskés ágacska meleg ölelése közben jól oldalba döfte, Volt sikoltozás, ordítozás, sírás-rívás és fogcsikorgatás. Mégis Pityi Palkó értett az ölelésből, jó néven vette. A sok barangolásban teljesen kifáradva szinte tehetetlenül bóklászódott ki egy tisztásra. Leheppent, dalolni kezdett. Természetesen az év leghíresebb számait, amik felvergelődtek a toplistán és azóta sem lehet leverni őket. A karjára szállt egy igen csinos pillangó. Pityi Palkó elszállva a dalolástól későn figyelt fel rá. A pillangó kiguvadt szemekkel bámulta, annyira, hogy na! Ezért kérdezett rá Pityi Palkó.
Hát izé, teszik tudni, miért is néz éngem?
Ja! Csak úgy ámultam-bámultam, tudja annyira hasonlít valakire.
Há vajon kire hasonítanék?
Hát…, ö…, ö…, ööööö…, Pityi Palkóra!
Jaj azta kis sziget őserdőkecskéjének pusztafáját, hát önből hogy tört elő ez a válasz? Honnan tudja, hogy rá hasonlítok, mikor én magam vagyok?
Hát ezt mindenki tudja!
Na a fene rúgja meg! Ej be okos ez a világ!
Az ám! És előreláthatólag kedves barátom, még okosabb lesz!
De mégis mennyire?
Hát annyira, hogy még az én nevemről is fog hallani a világ egyet s mást. Igaz másodértékű jelzetbe sorolva…
Miért másodértékként?
Ó hát nem kell szerénykedni. Azért kedves barátom, mert csak az ön becses neve után fognak emlegetni engem. Példának okáért elmondok egy változatot, Így ni: Figyelem figyelem! Mindenki figyeljen, hiszen a figyelemreméltó figyelem megkívánja, hogy legyen vasfegyelem és el ne szálljon a figyelem! Az történe, Pityi Palkó úrral, hogy szóba elegyedett Pillangó Aladárral!
Hát ez pompás! Ez remek! Milyen nagyszerű és fölöttébb érdekes!
Na látja, amint látja, hogy mennyire nem látta.
Igen valóban nem láttam, de most igen, mert csipámot szememből kicibáltam. De mindezeken kívül, megkérlek tegeződjünk. Közvetlenebb lesz csevegésünk.
Hát ejsze ne. Magának miért fontos?
Azért Pillangó Aladár, mert az Istenkét is vígan tegezzük, s miért ne érezhetnénk magunkat kellemesebbnek, ha már az események így összejöttek.
Milyen igazad van!
Na ugye!
Mikor találtad ki ezt a vakdumát?
Az előbb.
Semmi gond Pityi Palkócskám, akkor e pillanattól kezdve letegezősödtünk. De mond, mi járatban vagy itt?
A franc tudja.
Ezt kevésbé értem kértem szépen, hiszen mindenkinek kell legyen egy elve, egy terve, amit megakar valósítani. Te pedig egy egyszerű franctudjával járod a világot. Ne haragudj rád nézve ez nevetséges.
Ha neked az Aladárkám, akkor mulass csak rajta!
Ne haragudj nem megy. Felsőbbrendűségi érzésem nem engedi. Inkább segítek rajtad.
Jaj be jó lesz! De hogyan?
Na ide figyelj kedves barátocskám, Pityike Palkócskám, ki kell találjunk valamit, ami neked nagyon is számít, és tettre kész kobakod nagyszerűen megvalósít.
Mi legyen az a valami?
Nagyon egyszerű. Most egy kicsit dögölj le, s amit álmodni fogysz az lesz a célod örök életedbe.
Pompás ötlet! Mire felébredek célom lesz, és boldogan élhetek a célommal tovább.
Na látod!? Csak most bebikélj le ügyesen, mert ha nem húzod a csendest, nem fog történni semmi.
Pityi Palkó alig tudott elaludni, sokat forgolódott, végül fáradtságában álomba szenderült. Pillangó Aladár ezért bosszankodott is egy sort. Igazán akkor kezdett bele a bosszakondásba, mikor Pityi Palkó bődületes hangokat hallatva horkolt. Annyira űzte az ipart, hogy beleremegett az egész erdő. Mikor magához tért furcsa érzések gyötörték. Úgy érezte mintha egy állatkertben lenne. Pityi Palkó először Pillangó Aladárt pillantotta meg. Azután látott egyebeket is.
Te, Aladár, mond csak, mi ez a nagy összejövetel?
Ó te ostoba! Folyton csak kérdezősködsz, miközben észre sem veszed, hogy saját alkotódat irogatod-pirongatod. Legszívesebben, hogy elnézem, azt szeretné, ha senki sem kérdezősködne.
Mókás dolognak hangzik. Jópofa vagy Aladár, ugyebár, s még sztriptíz bár.
Ha már így alakult a helyzet, elárulom néked, hogy a jelenlévők mindegyike életed céljára kíváncsi, amit nemrég álmodtál meg.
Nahát nahát, két véka rahát, semmiség az egész, nincs semmi gáz. Hát, ami az életcélomat illeti… Bevallom derekasan, nem tudom micsoda.
Pillangó Aladár nagyon dühös lett.
Hogyhogy nem tudod? Mi ez az egész? Hát nem egyeztünk meg valamiben?!
Miben?
Isstenem, Istenem! Ejnye-ejnye Pityi Palkó, te csak téped az idegeimet ugye? Hát mit álmodtál? Erre csak tudsz válaszolni.
Hát izé…, én csak álmodtam egy világot magamnak…
Nem a slágerre vagyok kíváncsi! Próbálj már emlékezni!
Próbálok, próbálok.
Próbálgasd mert hét baj lesz!
Erre a dumára már a jelenlevő állatok is meg bátorodtak. Ráálltak az egészen, annyira, de annyira, szinte nem kapott levegőt. Nem tudta mitévő legyen. Arra gondolt nem-e jobb lett volna vízbe fulladjon. A sok unszolás végett felordított.
- Mámikám segíts!
Pillangó Aladár rögtön kapcsolt.
Szóval a drága jó édesanyádat keresed?
Hát izé…
Semmi hát izé! Teljesen világos, akár a vakablak, anyukádat keresed! Őt akarod megtalálni.
De hát én azt…
Semmi de hát én azt! Ezt álmodtad s kész! Teljesen egyértelmű. Milyen isteni dolog ha az embernek van célja.
Szóval nem akarod felkeresni tulajdon anyádat? Na, ilyen nincs!
Annyira vészes lett a helyzet, hogy Pityi Palkó ijedtében bármit megtett volna.
Megkeresem, előteremtem a Föld fenekéből is csak hagyjatok engem.
Derék beszéd! – mondta Pillangó Aladár. Hát nem egy ügyes faszkó? Igenis annyira az… Ritka lény aki még a Föld fenekéből is elővájkálná egyetlen édes anyukáját!
Pityi Palkó hallgatott. Szóhoz sem tudott jutni, mint a hétvégén üresen maradt ház. A béltaposásra emlékezve összehúzta magát, nehogy újra megismétlődjön. Szerencsére a banda örömmámorban úszott. Mindannyian boldogok lettek, mint a kiújult rügy egy tavaszi napsütéses délután. Pillangó Aladár figyelmeztette barátocskáját, mikor keresésbe kezd ügyeljen oda , mert a szigeten tanyázik e rettenetes Valami. Az pedig annyira rettenetes szokott lenni, olyannyira, hogy még ő is félt tőle.
Aliges Aladár előadta mondókáját, a bandába kitört a pánik. Az a cirkuszféle mikor mindenki szalad amerre lát. Azt kiabálták torkuk szakadtából: Jön a rettenetes Valami!
Pityi Palkónak tetszett a futkosás, beállt közébük és ő is futkosott össze-vissza. Szegényke talán ma is futkározna, lehet a világ végezetéig is, ha szusszal bírná-, ha el nem csudálkozott volna. Pontosan azon, minek futkározik egyedül, hiszen a tisztás hadszínteréről eltűnt a gárda. Még ez sem számított föltétlen csudálatnak. Az viszont inkább, mikor előtte állt egy akárki, egy valami, ha nem valaki. Pityi Palkó sohasem látott ahhoz mérhetőt, foghatót, dobhatót.
Ki vagy te? – Kérdezte kíváncsian Pityi Palkó.
Hogy mersz így beszállni vélem?!
Jaj, bocsánat. Elnézésedet kérem, de sutty, és kiment a fejemből az üdvözlés. Szevasz! Pityi Palkó vagyok, s hát te?
Én a Rettenetes Valami.
Érdekes a rettenetest nagybetűvel mondtad. Örvendek a szerencsének.
Te egy csöppet sem félsz tőlem Pityi Palkó. Nem vagyok elég rettenetes az ismeretségünk óta?
Nem annyira, amennyire mondják. Nem igazán. Nem úgy nézel ki, oda kell egy kis durci arc. Te egyenesen bájos teremtés vagy.
Csakugyan?
Ha én mondom. Jaj, igen, most jut eszembe azt mondták tőled félni kell!
Bizony… A Rettenetes Valami nagy röhögésbe tört ki. Felkapta Pityi Palkót akár egy tollú seprűt és eliszkolt vele.
PITYI PALKÓ ÉS VALAMI RETTENETES TERVBE VESZIK ANYUKA FELKUTATÁSÁT
Pityi Palkó úgy érezte vége a jó hancúrozásnak, lejárt a sok jó ide s oda buli. Kissé elkenődve, de annál büszkébben vette tudomásul új állapotát. Úgy gondolta lesz még szőlő, s lesz még lágy kenyér. Lett is dögivel. Ez a Rettenetes Valami egyebet sem szedett össze hizlalás gyanánt. Három nap után úgy eldagadtak az említett kajáktól, mint a Karácsony előtti vágásra szánt disznók. A rettenetes Valami csak nézegette, méregette.
Na te jól meghíztál, azt a teremburáját. De ha már ilyen kövér vagy megeszlek, degeszre töltöm a hasamat veled. Ettél húst mostanában?
Nem
Oh, az nagyszerű! Tudod a vegetáriánus hús kedvencem. De mielőtt megtölteném a bendőmet, hadd csevegjünk el egy kicsit.
Miről es?
Hát például arról miért mondja mindenki fordítva a nevemet.
Csak.
Ennyi az egész?
Öhö.
Roppant érdekes. Egy lángelme vagy! Mivel ennyire meggyőzően ki tudtad fejteni mondanivalódat, így hagyom a nevemet.
Tőlem.
Mond csak, mégis milyen szelecske rángatott errefelé téged?
Azt hiszem a Passzát szél, de nem vagyok biztos benne, nem erősségem a földrajz.
Hohó, komédiázunk, komédiázunk…
Várj egy csöppet, mindjárt mondom.
Nem hinném kellene várjak. Ha már ilyen mókásan áll a szénánk én bekaplak!
De hát ez egy ártatlan vicc volt.
Akkor tessék gyorsan komolyabb dolgokról csevegni!
Pityi Palkó valóban megrettent a Valami Rettenetestől amikor az kitátotta az öt méter átmérőjű szájacskáját. Nem tűnt valami viccesnek. Ezért váltott témát és szedte össze gondolatait a földről, tehetségét valahonnan. Szegénykének a feje majdnem eldurrant a folyamatos gondolkozástól. De aztán mint egy igazi hős kitalálta mondókáját.
Eszembe es jutott! Azért vagyok itt, teccél tudni, mert anyukám után kutatok.
Jaj, te Pityi Palkó, szegény árva lélek, hát miért nem ezzel kezdted? Szó sincs megevésről, majd én is átváltok a vegetáriánus életmódra. Inkább mesélj arról, honnan jöttél? Milyen ott az élet? Meg ilyesmikről, jó?
Jó.
Látom teljesíted kívánságomat, rötyötölés után szabadon engedlek!
Kicsit hosszacska lesz.
Sebaj Palkócskám, szegény árvácskám, majd hoszacskábban foglak hallgatni.
Pityi Palkó boldog volt, hiszen eddig úgy igazából nem sokan hallgatták meg. Hosszasan pedig egyáltalán. Már azt sem bánta, ha felfalnák, vagyis a Valami Rettenetes meghamizza.
Valami Rettenetes, csak úgy lezserségből kiguvasztotta a szemeit, tette az illemet, a tökéletes figyelőt.
Pityi Palkó szívfacsaró igaz története ekképp kezdődött:
Hát izé s mezei, azt hallottam, szóval azt mondják, vagyis ki tudja, hogy na, de valahogy úgy kezdődött az én történetem izé, hogy megszülettem.
- Folyékonyabban ha lehetne.
Anyukám szerint elég édes babácska voltam, csak egy probléma vetődött fel. Mikor betöltöttem a 132 napot 8 órát és 2 percet anyukám jóvoltából fejre estem. Első ízben nagyon fájt. Másod ízben már volt tapasztalatom. Harmadízben már nem számított, csak mikor ötödízben a finom szilvaízben találtam magamot. Meg es kaptam érte a hazait! Aznap a család rólam vacsorázott, jól is laktak. Ami még imitt-amott maradt az sem veszett kárba, kivettek a háziállatok közé, Az egyik nyalta, a másik kopogtatta, a harmadik csőrölte a fejemet sötöbö. De ezt hagyom a fenébe. A lakásunkról szólnék. Fáin plefelé barakkba laktunk. Olyan isteni volt akár egy palota. Apukám azt mondta lesz ez még nagyobb is. Hát lőn nagyobb lakás! Ottogyan unalmasabban teltek a napok. Talán a sok kötelező üldögéléstől kaptam sokkot később aranyeret, de lehetett volna ezüst is, mindig a plefelé barakk járt az fejembe, gyalog.
Ne haragudj, de muszáj közbeszóljak, az aranyér drágább vagy az ezüst?
Ihol, néhol, máshol, akárhol, nálunk tökmindegy, csak jó sok legyen belőle.
Hát ez nagyon ééééérrrdekes!
Az bizony. Már mondtam csupa érdekesség, csupa hogy is mondjam, nem találok szavakat rá. Majd ha találok azt is elmondom jó?
Jó.
Szerettem sokat játszani. Elterveztem ha nagy leszek játékmester leszek. Sok gyerekkel játszottam, de előbb utóbb megrozsoltak. Azt a játékot már kevésbé szerettem. Azért akarok játékmester lenni, mert akkor nem adnék ki bunyózást játszani.
Szerettem azt is, hogy mindig szerettem valakit és valamit. Sok idő telt el mialatt felfedeztem az értékek semmiségét és a semmiség értékét.
Egy nap kint ücsörögtem az udvaron és úgy éreztem nekem szól, mármint az udvar. Megvagyok győződve még most is, hogy helyesen cselekedtem. Úgy emlékszem mintha azt mondta volna nekem, menj már valamerre". Megfogadtam tanácsát és tényleg útnak indultam. Nem tudtam miért indulok el, miért megyek, csak mentem. Aztán valahol félúton visszafordultam, mert nagyot kordult a gyomrom, olyan éhes lettem akár a farkas tél idején. A szemeim csak amúgy zongoráztak az éhségtől a fejemben. Nem vagyok tisztába teljes egészében, de mintha most is hallanám Beethoven öröm ódáját hasamból kiszólva és szememmel lebillentyűzve. Gondoltam magamba hazatérek, hiszen az életből még van elég, ha akarjuk megismerhetjük, s nem akarjuk akkor nem, s azt akarjuk ki tudja, akkor ki tudja lesz belőle. Vigyázat elvtársak és traktoristák! Sok akarásnak nyögés a vége, s az eredmény eléggé bűzlik utána!
Milyen igazat szóltál Pityicském Palkócskám! Arany szájad van. Pont én is úgy gondolom, de pont fix úgy mint te! Van amikor ezekkel a kitudjákkal birkózom meg akképpen, miképpen ki tudja megeszem-e a kedvenc elfogott csemegémet, vagy csak játszadozom vele s majd elengedem. Pedig az étellel nem szabad játszani!
Hallgass már el, hiszen én kell meséljek. Ha felbőszítesz valami retteneteset fogok elkövetni!
Na jó, jó, csak azért szóltam közbe, mert, izé…
Ebben mondjuk van valami. Nos, hogy szavaimat teljesen összebogoztam, mint valami főzelék laskával körítve, immáron törhetem az agyacskámat mi lesz majd belőle. De fojtatom inkább, ahol derékba szakítottam történetem.
Ja, igen! Hát persze! Hát az úgy volt tovább, vagyis azután, talán még tovább, esetleg egy szikrát távolabb, hogy elég jól.
Mit es csinál egy éhes ember? Na mit es? Eszik. Na én es azt követtem. Megraktam a bendőcskémet, éreztem ki kell hasadjak.
Mi szolgált menünek?
Köszönöm kérdésedet, először füvet legelésztem, később egy kis fakérget gyámbásztam, desszertnek pedig vadalmát és fonnyasztós vackort fogyasztottam azt hiszem. Mindig úgy vagyok, hogy azt hiszem, pedig hihetnék valami mást is.
Ez mind jó, de életed történetével mi lesz?
Ne se törődj, a többi unalmas.
Érdekes.
Az is. Inkább beszélek arról mikor megvettem a mocskos belem kajával, összerogytam az erdő mellett és egy jó nagyot szundi-bundiztam. Akkor álmodtam először anyukámról, ahogy az ölébe vesz és szeretget az ő csepegős, de mindig jól csinálja szeretetével.
Most aztán föltétlen közbe kell szóljak!
Minek.
Minek, minek… Azért, mert isteni dolog, végre anyukádról beszélsz. Halhatatlan hallatlan érzés.
Az meg mi?
Na nem szabad egy kicsit flancolni se! Látod milyen vagy.
Ne haragudj, na.
Jó. Azt a piculáját, hogy elrepült az idő, azt sem tudom létezik-e már. Biztos igen, mert megfordult a fejembe.
Folytassam cag tovább a történetet. Ahogy anyukám szorongatott, kiszöktem szerető kezei közül, futkorásztam amerre csak bírtam.
Azt hiszem mindenki tisztában van mennyire lehet bírni egy futást, s hát egy futkorászást! Aki nem tudja vesse össze felhalmazódott- tartalék vagy megmaradt energiáját életkorával és fény derül mindenre. És még álmodtam ezt is, és még azt is, és még ki tudja hogy mit. Azt hiszem valamilyen komplexusom van, ezt annak idején nemcsak Freud bácsi mondta meg. De az ilyesmik magánügyek és senkire sem tartoznak, csakhogy erre kíváncsi az Isten adta nép.
Na de visszatérve szüleimre, egy bányarobbanás végzett vélük. Talán akkor történt mikor feléje szerettem volna futni és csak egy porfelhőt láttam. A bánat kerülgetett egy egész nap, aztán két nap, aztán én sem tudom meddig, míg rám nem talált. Hogy mikor vált meg tőlem, magam sem tudom, de egy idő óta én kerülgettem őt. Ezt követő kóborlászásomba eljuttam ide-oda, s most itt vagyok, ragyogok, mint a fekete szurok!
Na ez eppeg nem igaz, de lenyűgöző történeted elnyomja huncut füllentésed. Oh mily meglepő történetke is vala. Örülök, hogy nékem felelevenítetted a múlt jópofaságaid. De tudod én mindig a holnapnak élek. Mindig azon töprengek, kit tudjak lenyelni a közelgő jövőben.
Menj el na!
Egyelőre maradok. Tudod mit Pityi Palkó, inkább válasszuk ki e fejecskénkből a csavaros észjárást, vegyük cag tervbe anyukád felkutatását.
Jaj de jó! Valóban úgy jár az eszed, mint a nadrág feneke.
Úgyis lőn. Megbeszélték az egész haditervet és más egyebeket is. Valami Rettenetes úr kerített egy ügyes embert Pityi Palkó mellé, kinek teljes becsületes neve imigyen hangzott: Eszeveszett Vármegyének Bolond Kapitánya. Pityi Palkónak hosszúnak tűnt a név, így hát az első perctől Eszeveszett úrnak szólította. Ezt Eszeveszett úr elegánsnak találta, roppantul élvezte. Sőt egy kerek hete mosolygott (ezért késtek az indulással), mert azt várta, hogy újra megszólítsák a becenevén". Dicsőséges kitüntetettnek érezve magát útnak indultak.
MINDANNYIAN RÁTALÁLNAK ANYÁRA
Valami Rettenetes úr mégis sajnálta a helyzetet, hiszen jót tudott volna lakmározni belőlük. Kényszerűségében bőgött.
Mindannyian elcsoszokáltak a sziget egyik partjára. Eszeveszett úr feszesen állt, szittyaként állta a sarat, még búcsúzáskor is. Csak semmi érzékenység. Percek alatt felnyomták magukat egy hajóra és nekivágtak a nagyvilágnak. Haladtak eléfelé. Mindegy merre, csak éppenséggel valahová jussanak ki. Kijutottak.
Délnyugat-Ázsia partot értek. Mivel köztudott, ezeken a partokon inkább kínaiak élnek, nem kellene nagyot csodálkozni rajtuk. Pityi Palkó és Eszeveszett úr nemhogy elcsodálkozott, de fölöttébb meg is lepődött.
Úgy ám! Ez így igaz. Görbüljek meg ha nem mondok igazat firkáló mesterként. A filozófusok előtt visszaszívom kiköpésemet, mert természetüktől fogva olyan emberek, bármit képesek kifacsarni.
A lepődés korántsem számított hiábavalónak, hiszen egy szőke lánnyal néztek valamilyen szemet. Becsületes neve: A Napra Lehet Nézni DE RÁ Nem. Másként Holdfény kisasszonykának is becézték. Pityi Palkónak jószerivel egyik sem tetszett. Mivel belejött a névkurtításokba ezt is elintézte. A Napocskát nem akarta megsérteni, ezért kellett föltétlen kihagynia a rá vonatkozó szavakat. A nem pedig annyira makacs, azért törölte. Így alakította ki az elég csinos nevecskét Aderát. Nagy keresztelő szertartás után, amit személyesen ő végzett útnak eredtek a nagyvilágban. Hárman kambacsoltak körbe-körbe. Céljuk megvolt, anyát keresték. Ezért néztek be minden kő alá, minden házba és ottan pedig minden egyes fiókba. Sehol nem bukkantak rá Pityi Palkó édes drága jó anyukájára. Sőt mi több, felháborítónak tűnt, senki sem tudott a fehérnépről semmit...
Időközben Eszeveszett úr belehabarodott Aderába. A sok kosornyázás alatt eljutottak Samarkandig. Eszeveszett úr összeházasodott keresztény és iszlám szertartások közepedtén.
Pityi Palkó csak maga elé bámult és gondolkozott, már azt hitték barátai, hogy halott. De nem meredt meg, nem bizony. Elbúcsúzott haverjaitól meg sem állt a Balti-tengerig. A Balti-tengerben unalmasan lóbálta a lábát.
Itt látták utoljára hősünket.
Valahonnan Pataagóniából küldött egy levelet Katicabogárkának meg Valami rettenetes úrnak is.
A Katicabogárkához írt levelet a megszólításon kívül egy az egyben közlöm.
* * *
Azt tedd össze s ne szedd szét! Képzeld el utazásom során elcsodálkoztam, miért is vagyok ekkora nagy bolond. Csak úgy mintha semmit sem keresnék kóborlok a nagyvilágba, azt is mondhatnám a semmibe.
Nem tudtam mire való az egész, hiszen anyám már rég elhunyt és önző majomszeretete kifakult szívemből. Több rosszat tett az ő kreálta helyes szeretetével, mint anélkül tett volna. Nem mondom az is rossz, ha föl sem figyelt volna rám. Vagy a nem létező testvérkémet jobban babusgatta volna. No de mindegy a hegy ha már mászni kell. Valahogy a kettő között hitelt nyert nem törődésnek látszó törődés és a megkívánt törődés elérte volna a célját.
Azt hittem ha rám akasztanak egy célt, akkor igenis tudom majd hogyan kell cselekedni. Az egész egy félresikerült illúzió kergetésnek tudható le.
Igazából, ha ügyesen bevallom magamnak, céltalanul bolyongok a nagyvilágba. Sajnálom kicsit azokat kik velem tartottak, mert bíztak bennem és segíteni akartak nekem. Helyette egy hebehurgya keresés alakult ki. Ebből a keresésből amit igazán meglehet határozni az maga a kutakodás volt.
Az anya dolga mások hitének erőltetésével született meg. Kevésbé találtam érdekesnek.
Most pontosan jómagam sem tudom hol vagyok, mit akarok. Annyira fontos, mint az a tény, hogy hol leszek. Az az közben és részben mindkét gondolat teljesen megtagadható és érthető. Persze minden megtagadható és átértelmezhető a szenvedések fonalán, a boldogságtól a szomorúságig és a félelemtől a közömbösségig. Még saját felfogásom is alakítható, változtatható, pedig nem látok igazi változást csak nézőpontokat.
Ahogy elnéztem utazásaim során a vizek tükrében játszadozó képeket, a hegyeket, a Napot, a Holdat és csillagokat, a vadakat terelő juhászt, meg a végeérhetetlennek tűnő erdőségeket, egy kicsit haza gondoltam. Mindig otthoniasabbnak éreztem azokat a perceket. A városok és emberi települések ritkán hoztak ki belőlem hasonló hangulatot. A csillagos éjszakai világkép örömmel árasztott el, mert igazat adott nekem mindabban, hogy mindazt kell szeretni, amit nemcsak sajátmagunk részére, hanem másokért és másvalamiért tervezünk, hozunk létre.
Valamikor ebből a nagy csillagtengerből vált ki a Nap is. Lelkem mélyén szintén ott lapul a Nap melege, „parazsa", ott belül van és azt súgja, hogy rátaláltam anyára. A világképem betöltötte az anya szerepét. Ezért éreztem azt, hogy minden születés magában hordja a végtelenség titokzatosságát és a teljesség hiányát. Talán az is egyszer életünkön végig söpör.
A természet adta barátságot örömmel fogadom, ebből értem meg minden taszító eszme létezését és hiábavalóságát. Az emberek és az általuk kreált dolgok adják a mesterséges dolgok zeg-zúgos hiábavalóságában torkolló útvesztőit. A fölösleges formaságok halmazát, amitől személyre szólóan úgy külön-külön mindenki lebénul.
Mégis nem ez a legdurvább dolog az ami mindenkibe benne van, az önzés és az érdektelenség.
Hogy a felsoroltakból ki mit kap el a jellemérzésből, lelke mélyén olyanná varázsolja maga világát.
Az apa szerepe sem elenyésző, de mivel az anya szerepe nagyobb az új életkép megteremtésében. Ismerjük el, minden esetben az anyáké a babérok.
Te is érezd jól magad és higgyél amiben épp akarsz és óhajtasz.
Egy biztos a kialakult képed a világról csak a tied és senki másé.
Ui: Elárulom ott legbelül, a szívem tájékán egy kicsit fáj. Azt hiszem megtaláltam anyát. Mindig bennem volt és másutt kerestem.
Pityi Palkó
Írva: Egy nap.
KATICABOGÁRKA LEVELE PITYI PALKÓNAK
Kedves Pityi Palkó!
Megkaptam bámulatos és egyben elképesztő leveledet. Élveztem a folytonos felsorolást és elmélkedést.
Nem tudok kiigazodni rajta Isten igazából mit is akarsz. Ne is csodálkozz, hiszen én egy ártatlan Katicabogárka vagyok a sok közül a hét kis pettyemmel a hátamon.
Így is nagy erőfeszítésbe kerül a gondolkodás. Egyik nap azt hittem szétdurranok, hiszen az agyam akkorára nőtt, hogy külsőleg is átvette vezető szerepét kis testecském fölött. Másként említve egy nagy agy lettem. Ennek ellenére sem tudom megfejteni mondókád lényegét.
Egyik világsajtóban leközöltem rokonszenves leveledet, hét pöttyel láttam el, már csak azért , mert nem tudom a címed, ki tudja idővel fény derül arra is.
Ez a levelezős kapcsolat arra jó, hogy nem mászunk bele egymás pofájába, ha felmérgelődünk. Nyugisabba bírjuk el egymás zagyvaságait. Bizonyára e dolognak is létezik egy tudományos alapja, de nem engedem meg magamnak a silabizálását, megárt a sok gondolkozás.
Valami anyukáról firkáltál. Na! Te is tudod nem nagy durranás a dumád. Nyilvánvaló, hogy mindenkinek van vagy volt egy anyukája. Ezen kár rágódni. De ha nem is él, akkor is benned él tovább.
Az én anyukám még él, és elég fiatalosan mozog. A múltkor egy maratón repülésen első díjat nyert. Anyukámat mindenki csodálta, s fogják csodálni egy darabig. Nem is csuda, ilyen szuper teljesítmény után. Sőt mint könnyűzene énekesnő tűnt fel a Nemzetközi Bogárka Fesztiválon! Itt szerezte meg a Népszerűség Díjat. Elég magas nő. Nagyanyó is az volt, sajnos ő már lerúgta a csápját.
Nem tudom mivel tudnék örömet szerezni, mit vessek bé. Egyelőre jó az újságos hírverés.
Javasolom, hogy kedves barátaiddal találkozzunk Samarkandba. Tudod, ott isteni a hely, s azt hiszem nagyon megörülne neked Eszeveszett úr és Adera.
Még valamit-, ha külsőt tudnék cserélni, akkor felvenném a tiédet, a változatosság és a móka kedvéért. Legalább megérezném s talán megérteném milyen Pityi Palkónak lenni.
No, minden jót!
Egy hét múlva találkozunk!
Katicabogárka
Írva: Két nap.
SAMARKANDI TALÁLKOZÁS
Nagy volt az öröm Eszeveszett úrnak meg Aderának. A vendégek éppen agyon nem szeretgették. A legnagyobb szám, mint mindig Pityi Palkó maradt.
Természetesen ott volt Valami Rettenetes, sőt eljöttek a koreaiak is, de Pillangó Aladár sem hiányzott, és sokan mások.
Pityi Palkó nem tudta mihez kezdjen hirtelenjében csak hebegett-habogott. Hiába kényszergette gondolatait, nem jutott semmi nagy gondolat eszébe. Ennek ellenére nemhogy feszült, inkább laza volt a légkör. S akkor történt, valahonnan a semmiből megjelent a tündér.
Te Pityi Palkó, nem szólsz semmit? Mozdíts már valamit! Hiába ruháztalak fel természetfeletti tulajdonságokkal?
Pityi Palkó nem szólt semmit, kissé elpirult és tényleg nekilátott tenni valamit. Olyasvalamire gondolok, amihez nem kell szó, ezért sikerült jobbnak mint más egyéb, mert mindenki tisztán érezte. Minden emberi képzeletet fölülmúló szépség dallama szállt feléjük. Annyira könnyűnek érezték magukat, talán csak azt képzelték, nem- üresek véletlenül. Lehet azok is voltak, talán már nem is léteztek.
Nem lehetett érteni s tudni mi történik, nem is kellett, mindenki boldog volt. A színek szólama dallam szárnyán röpült a magas égre, rátalált arra a bizonyos természettől fogva létező ősi együttesre amit minden ember különválaszt soha és mindörökre. A lét örömét.
Könnyed szelídséggel fogták fel a világ kezdete előtti egyhangúságot, a kezdetbeli sokszínűséget, a folytatást, a pillanatok beteljesülésének harmóniáját és erre rátelepült erők szétziláltságát.
Sokáig nem olyannak érezték magukat, amilyennek képzelték valaha. A lényeget adó élet törekvéseinek feszültségében felfedezték a szédületes zajok feszültségkovácsoló eszméjét, és a csönd varázsát.
Az emberek, akik éppen körülöttük álltak, bámulásztak, nem nagyon értették mi történik. Csak hümmögtek neki, szét sem szaladtak, hisz nem bántották létükkel.
Az égre kapaszkodva jelentek meg és tűntek el, néha valamely testrészük kilátszott, míg végül teljesen elvesztek a kiguvadó szemek elől, mint a jó öreg bölcs szamár a ködben. Talán mindenki rátalált az anyára. A teremtés fonalára mely a végtelenség sugarán ködbe vész a csillagok között.
*
Az élet is így telik. Az ember árnyékvilágbéli elbúcsúzásakor még tovább él, csak akkor tűnik el, ha megfeledkezünk róla.
Számunkra is van keresni való, akár mint Pityi Palkónak, de ha felfedezzük az élet titkát, ne felejtsük el soha azt akiket szerettünk, akiktől többek lettünk. Csak testünk vesszen a ködbe, de magasztos szellemünk maradjon, az értékrendek tángálása érdekében.
VÉGE
Borbé Levente
Írva: 1995 telén és tavaszán.