Első állomás
Teremtő erő
Földi látomás az ismert lét, s ha megmutatni akarja magát a világnak, mint kipattanó szikraláng üzenetet küld a mindenségnek, ahol minden összefüggő kincsként látszik és az összhangban táncoló térbéli végtelenség egyik különálló kellemes részeként, de mégis az egész egységeként szólal meg benne. Ezért az egyetemes és az általános összefüggés egysége a végtelenség sokszínűségét kölcsönözve az ily földihez hasonlóan a változatosságában nyeri el áldásos küllemét, ahol minden egyes rész elkülönülve is ugyanúgy ünnepelheti sajátosságát.
A levő és létező rész mindig attól több mint, ami belőle nem látszik. A szemnek tetsző és ragyogó oldal pedig gyakran eltakarja a lét eredetiségének sokszínűségét. A levő létező ezért külön nem tudja járni útját, hanem társaival egésszé válva mennybéli gyönyörűséget küld magából, hiszen akkor ugyanaz, mint maga a teremtő erő, vagy legalábbis annak kis szikrája. Eggyé, egésszé válva mégis megőrizni a különbséget az igazi rend lényege a világban. Ilyen a mi Földünk is, ahol a lét csudaszép varázsa kápráztatja el mindazokat, akik észreveszik az egység lényegét.
A világegyetem egyik galaxisának egyik naprendszerében alig észlelhető bolygó ez a Föld és mégis az itt lévők ismert emberi létélet központja. Innen táplálkozva a meglévő természeterőből, kifelé tekintve az emberi lélek megfigyelheti mindazt, ami végbemegy körülötte. Ha nincs a folyamatosság összhangja mindabban, amelyet követni lehet, akkor sok a fennakadás, és ameddig minden újból gördülékennyé és akadálymentessé válik a terep, addig a folyamatosság zűrzavara az általános azon a helyen.
A mindenség hangja lesugározva Földünkre rendjét és rendszerét az ott teremtettet küldte segítségül az emberi lélek üdvösségének munkálkodásához. Ezért az éteren túli világból kisétálván, idelent a Földön az anyatermészet becsüli az újat, a születést, s annak folyamatosságában szépülő világot, amelyben él minden, s mi emberi, mert itt az alkotás folytonossága oly örökkévaló, mint maga a mindenség. Semmi sem tűnik határokkal körülvett bebábozódó kis zsákutcának, hiszen a lehetőség kapujának varázsereje nyitva áll a munkálkodás titkainak lényege szintjén.
A lét mindenhol sok színben és formában jelentkezett, és teremtett is számtalan érdekes megnyilvánulást sugároz ezen a Földön. Örömmámorban úszhatna az ember ebben a végtelen sokszínű egymást kiegészítő csodában. De vajon, ha részese ténylegesen tud lenni ennek a teremtő csodának, tudja-e mindazt a jót becsülni, s aztán megőrizni, továbbadni az újonnan érkezetteknek, ami neki már megadatott, még akkor is, ha nem kellőképpen bánt véle? Igazából a kapott életért üdvrivalgásba kellene kezdjen minden teremtett tudatos lélek, de mégsem imigyen van. A furcsa mégis az, hogy egy életív sétáját megtéve, ha nem érdekli miért is van ezen a Földön az utolsó pillanatban nem tud nyugodtan távozni, ha nem élte át ittléte nyílt titkának minden örömét. Mert sosem nem az válik hatalmassá, aki anyagit alkotott, hanem az, aki alkotásában életet lehelt, vagyis együttműködött a teremtett világgal és ezáltal üdvözült. Az ebbéli lélek teljes nyugodtsággal távozik e Földről. A jussát egyfolytában kérő-követelő ember pedig látszatörömben nyugtatja lelkét, s a távozás búcsú óráján követeli mindazt, amit elszalasztott egy életen át.
Igaz útról
Ha valaki az igaz utat akarja követni, akkor muszáj hallgasson a szívére, arra a belső hangra, amely a legbelüli énre rátalálva rábukkan az őstudás tiszta forrására. Az őstudás forrásából való táplálkozás rögtön és nyomban táplál, ahogy a kiszáradt talajra lezúduló a zápor teszi a füvel, fával és virágokkal. Sajnos csak addig táplál, amíg igény van rá, se többet se kevesebbet, de ha kitart mellette a lélek, akkor minden kérdésre választ, feleletet talál.
A folytatást a szerzőtől lehet beszerezni
Borbé Levente
2011