Avagy egy fiú függetlenné válása

ÖRÖKÖS

  Ez a város mindig hangulatkeltően romboló hatással tántorgó fantázia volt. Sokak számára nehezen lehetett felfogni, miért van ez így, pedig az idegenek mindig rajongtak érte. Egyenesen imádják, ahogy van. Hát igen, mert nincs okuk arra, hogy gyűlöljék. Lehet a helybéliek a mindennapi szokványos üzletsorok, tömbházak, városszéli gyárak, meg a saját otthonuk láttán képednek el. Ami szép az a várost körülölelő hegyek látványa. Igaz, nem tiszta érintetlen erdővel borított vadrengeteg fogad. Egyes helyeken a kopárság kietlen vadsága szikláival együtt tündököl, máshol pedig tündéri szolidsággal állnak a fenyőfák, bizonyosan néha meglepődve és elmélázva figyelik az emberek örökös butaságait.
  A várostól számított legmagasabb csúcsról, háromszáz máter magasságban, vígan be lehet látni az egész völgyet. Nemcsak a városka kerül közelképbe, hanem a környező falvak tucatjai is. A látvány összhangot varázsol mindenki szívébe. Kivételesen az emberek szíve csak ideig óráig fogja fel, aztán kezdődhet újra a kalamajka. Úgy látszik nem tudnak élni harmóniában, hamar beletúrnak mint a kisgyerek pálcájával a kristálytiszta pocsolyába, felkavarva a leülepedett sarat Legtöbbször a magány a folytonos elhallgatás az oka. Azért létezik egy tipikus összhatás is közöttük, pontosan a harmonikus magány. Sajnos az egyedüllét érzése őrületes hangulatot teremt otthonaikban, mégis látszólagos könnyedséggel végzik mindennapi teendőjűket. Nagyon élvezik az elsőfokú íratlan életfilozófia kiteljesedését, azaz elhatalmasodását saját énjükön. Lefordítva mindez nem jelent mást, hogy aki ebben szenved, elérte a felnőtt kort. A felnőtté válás kora szomorú, de nem tragikus. Nagyon sokan próbálkoztak fittyet hányni a felnőttkorra, de megjárták. Viszont, aki merész és kitartó, annak lehetősége nyílik valami olyant felfedezni, ami már inkább a lényeghez vezet. Igen, e lényeg elől zárkóznak el, ha szükséges kitörlik emlékezetükből. Mit lehet tenni, ilyen a világ. Mondhatnám unalmas lenne, ha a történések áradata nem így csurogna le. Bizony büdösen jó érzés.
  Sok minden létezik ezen a világon, amelyek az érzelem színterén egyre komplikáltabbak, holott tiszta ésszel, szívvel és lélekkel annyira egyszerű és érthető, hogy éppenséggel ki nem szúrják az emberek szemét. Istenkém, talán jó lenne, ha egy kettőnek tényleg kiverődne a látószerve, akkor a többi társaság észbe, hajba kapna tőle.

***

  Hmm, hmm. Mondta a kis jó öreg, hadd mondja, mert más dolga nincs, csak tölti a szobát. Már régen megkellett volna halnia, de ezúttal meghalt. Lelke boldogan hagyta el a szobát, és felülről bámulta teteme körüli esemény kavalkádot. Szerencséjére ott volt a kedves lánya, aki már százszor megrendelte volna a koporsót, úgy utálta, mint a büdös szart. De most hagyjuk, inkább figyeljünk arra, hogy miként találja fel magát újabb helyzetében. Mit csinálhat, sápítozik, ordítozik és sikoltozik. Nyilvánvaló ilyen esetben átrohannak a szomszédok, egyáltalán nem azért, mert baj van, hanem értesüljenek az újabb fejleményekről. Legalább egy kerek héten át lesz amiről beszélni. A szomszédseregnek telitalálatként sikerült az említett terv.
  Persze a kicsid öreg, aki kilenc évtizedet letekert a Földön, idejében kezdte érezni boldogsága közeledtét. Teteme ott díszelgett a koporsóban. Sokan sóhajtozva gondoltak arra, jobb is így neki, legalább nem szenved tovább. Lelkecskéje pedig kacagott egy ropogóst mindezeken. Utolsó életbéli alkalmával, amikor lánya látogatta meg, azt vette az öreg szemére, hogy tetteti magát, pedig két napja nem tudott felkelni karosszékéből. Ott kellett üljön szarosan halála pillanatáig és még egy napig. Most már nem ül ott szerencséjére.
  A temetés nagyon látványosra sikeredett. A lánya beugrott a koporsóra. Nana! Volt baj, alig tudták lefeszíteni róla. De egy temetés sem tart míg a világ, ez pedig szenvedősen sikeresen hatott mindenkire. Ez a temetés sem tartott, csakugyan míg a világ. Rá két napra nagy felhajtás támadt az öreg lakásán. Először a szobát fordították fel. A szobában meglehetett találni az öreg lányát, a lánya mellet a kedves férjét, aki, mind egy kiskutya szaglászott. Szittya buzgósággal matatott az ágy alatt, nem törődve eredeti kínai selyemingével sem. Kedves fiúk is ott volt. Megtermett szép száll fiatalember, aki még gyerekkorában hokizott és e sport végett kétszer eltörte a lábát. Egyszer sakkbajnokságot nyert, volt katona is, ezek után nincs más hátra csak a nősülés. Igaz, ebben a fergeteges keresésben szóba sem jöhet a nősülés, mert éppen egyébről van szó. Vajon miről? Miről is lehetne szó? Hát arról hogy a hölgy által emlegetett nyamvadtságos elhunyt személy kire hagyta e pompás lakást, ahol mászkálnak, Ők is tudták, hogy léteznie kell egy végrendeletnek. Pedig nem volt nagy dolog az egész lakás. Két szobájával, konyhájával, vécéjével, kiselőszobájával és teraszával úgy festett, mint egy igazi börtön. Itt nem az a kérdés, hogy festett a lakás, hanem kié lesz. A három szerencsésnek mondható személyt a lakás minden részében meglehetett találni, kivételt képez a plafon, habár körül matatták a csillárokat is. Az egyik szobában a fiú egyedül maradván, kihasználta az alkalmat, jól körülnézett még egyszer, mert ugye rendje módja szerint minden át volt vergálva. Hogy, hogy nem eszébe jutott a függönytartó, ami nem volt más, mint egy réz fémcső, bele is kutukált, meg is talált egy papírocskát, amin nem állt más mint az egész lakás az anyukájáé marad. Nem tetszett a végrendelet. Ezért gyorsan zsebre vágta talált papirkáját, a függönytartót illendőképp visszaillesztette helyére, és azzal uccu neki vesd el magad rohant a budira. Útközben villanása közepette közölte, hogy megy a gyomra, siet a budira, de ekkorra már bent is volt. Egy hatalmasat böffentett, majd elővette talált papirkáját és kitörölte véle hátsófelét. Dölyfös zuhanással mosta le a víz mindkét terméket. Jómaga, mint aki jól végezte dolgát, fél vigyorral állított ki a budiból és leheppent a fotelba. A kedves anyuka, mintha valamit megneszelt volna, félidegesen rászólt, - Hunor, te valamit pontra tettél! A „gyerek" csak kacagott, de nem sokáig, mert az anyuka odaszaladt és letekert egy hazait neki. Az istenes pof után megjegyezte, - Na, immár van aminek nyerítezzél. Erre a fiú még jobban hahotázott. Erre már az apja is feldühödött, nem is rohant, hanem szinte szélvészként tombolt. Kezdte ütni, éppenséggel, ahol érte. Már már úgy tűnt, hogy a kedves kis gyerekük bevallja tettét, csak azért is, mert saját életével játszott. Az anyuka hiába csitította, - Feri ne csináld magad, ne szorítsd a nyakát, még a végén megfullad! A válasz röviden ennyi volt, - Hallgass Rózsi, rendre kell tanítsam! Aztán a nagy rend tanítás elmaradt, mivel csöngettek. A két szülő gyorsan összekapkodta magát, ahogy tudta, a szekrényből kihányt mindent. A ruhákat és azt a pár könyvet, ami szem előtt volt berúgták az ágy alá. Hunor akkor kezdett életre kelni, mikor már a szomszéd fehérnép beérkezett.
- Pátok, én csak azért jöttem, mert a kedves Jóska bácsi hagyott egy papirost nálam. Nem néztem meg én soha, de ejsze a lakásról ír valamit, mert az utóbbi időben mást sem emlegetett. Biztos olyan végrendeletforma.
Mindhárman kimeredt szemekkel követték a szomszéd néni tekintetét.
Kedves Katikám – mondta Rózsi, - Hát izé, ülj le itt ne, érezd jól magad. Egy cseppet rendetlenség van, eppeg most próbálunk rendet teremteni. Jaj, szegény édesapám!
  Erre elakadt a szava, nekikezdett a bűnnyögésnek. Katikának nem kellett a hely, nem kellett senki, inkább a menekülő formát vette fel. Tudjátok, nem ülhetek, mert sok a dolgom. Csak azt teszem, amire Jóska bácsi megkért. Szegényke, az Isten nyugtassa. Mondotta nekem annak idején, csak annak adjam oda a végrendeletet, akinek szól, és ő ugye megmondta kinek szól. E beszéd folytán a két szülő idegesen tördelte kezeit, kíváncsian várták a vajont. Hunor elmélázva elszánt pofával várta a végkifejletet, talán már megfordult fejében az öngyilkosság is. E bamba percekben Katika szomszédság elővette a bűvös papirkát és Hunor kezében nyomta, aki, abban a szent helyzetben, amelyben volt villámgyorsasággal kikerült mindenkit és rohanásba lendült ki az ajtón, végigdübörgött a lépcsőházban és kiérve az utcára elnyelte a tömeg. Katika szomszédság felmérve a helyzet súlyosságát köszönés után a szobából elpárolgott. Az édesanyuka, aki Rózi névre hallgatott, idegesen kapkodott a ködfoszlányok után, de későre. Kitört belőle az állat. Férje csitítására még jobban ordibált. Az ordibálás még hagyján, férje lefogása végett rúgkapált egyfelé. Mégis sikerült valamennyire hatást gyakorolni rá, mert valamennyire lejjebb eresztette a hangerőt, viszont csúnyán szidalmazta fiacskáját.
  Az a rémes vadállat itt hagyott bennünket! Hát ezért gürcöltünk évekig, hogy visszaéljen a jóságunkkal! Kinek volt gondja rá rajtam kívül? Még ezt hülye vén faszt is kellett ápolgassam! Mindenki ellenem fordult, te vagy a hibás Feri! A nyavalya egye le az izédet, nem bírtál magaddal, meg kellett csináljad ezt a hálátlan hülye kölyket! Nélküle egész jól meglettünk volna, de gondoltál is te rám. Az sem tudod milyen fájdalmakon kellett átessek szülés közben…
Igazad van szívem. Elhiszem neked szívem. Úgy van szívem.
  A helyeslésre egészen lecsillapodott. Seperc alatt összeszedték magukat, megnyergelték a kifeslett seprűt, az ablakon át távoztak. Hazaérvén nem kapták otthon Hunort. Azon töprengtek vajon hol lehet, de hamar félbehagyták, hiszen fontosabb dolog is akadt, megszerezni a lakást. Úgy döntöttek törvényre adják az ügyet. Jó, hogy a tata elintézte idejében törvényesítette az örökösödési papírjait, vagyis a végrendeletét, de attól még a gyerekre rá lehet bizonyítani, hogy ketyó. Egy percet sem hitték, hogy nehéz dolog lenne. Hiszen bizonyítékok szolgáltak a közelmúltból e probléma súlyosságának igazolására.
Bizony nem egyszer esett meg, mikor úgy érezte az apuka „helyre kell tegye" kisfiát. A veréstől egy két agyrázkódást szedett fel. Imigyen akarták bizonyítani bolondériáját. Hunor szülei töprengős időszakában, éppen a város túlsó végében kapott menedéket végrendeletével együtt. Ott ült az asztal előtt, kissé bambán, barátja feleségével kávéztak. Minden elmondott aznapi történtekről. Kiöntötte a lelkét teljes egészében. Úgy sírt akár egy kisgyerek, pedig nem volt szokása. Az ügyvédnő anyáskodva hozza sompolygott, átölelte, puszilgatta, vigasztalta. A vigasztalás egy kicsit félresikerült, de kellemesnek tűnt mindaddig, amíg Hunor magához tért. Nem akarom Gizike, mert a jegyesem megtudja, nagy kalamajka lesz belőle.
  Oh, ne butáskodj, vajon az én Jánosom nem fogja megtudni? Dehogynem. Így elmondom neki a valóságot és azt fogja hinni nem igaz. Addig addig győzködték egymást, amíg lekerültek a földre, s aztán jöhetett a hajcihő. Idegesen tépték le egymásról a rókot. Nagyon nem érdekelte egyikőjüköt sem a külvilág dolgai. Éhesen egymásnak veselkedtek. Ritka szépek voltak, ahogy egymást átölelve belealudtak a félhomályba. Igazi álom párnak néztek ki.
  Kora reggel tértek magukhoz. Kint a felhők mögül kacéran kacsintott rájuk a hold, a naptól kölcsönkért sugaraival bevilágította az egész szobát. Hamar összekapkodták magukat és a szobát, aztán, mintha mi sem történt volna, újra belefogództak a kávézásba. Alig hörpintettek egyet kettőt, csengettek. Lajos érkezett haza. Hunor nem váratott magára, gyorsan elpanaszolta újabb bajait. Lajos tanácsára mindhárman felkerekedtek az ügyvédség felé, onnan pedig célba vették a lakásügyi hivatalt. Egész héten futkároztak, még más hivatalokban is, míg végül sikerült elintézni a dolgot. Hunor nevére íródott a nagypapa lakása. A nagypapa pedig egyet nyerített a felhők mögül, nagyon mókásnak találta a helyzetet. Pedig az egész hercehurca már nem volt annyira vicces, mert ott voltak a szülők is. Ők pedig mindent megtettek annak érdekében, hogy saját fiúkat lejárassák. Legalább is Hunor vallomásában valami hasonló szerepelt. Természetesen az apanya sem hagyta magát, mert ugye itt amit az anya mondott abba egyezett bele az apa is, így alakultak át két testből egy lélekké. Tehát, az apanya folyékony részletességgel ecsetelte a gyerek tapasztalatlanságát és felkészületlenségét az életbe. „Nagyon aggódtak" hogyléte végett az elkövetkezendőkben. Sok kérdés merült fel és le... Hogy fogja egyedül eltartani magát? Ki tudja gondját viselni ebben a vajúdó világban? Hiába volt mennyasszonya ő is ellent mondott neki. Így hát Hunor egyedül kezdte el életét.
  Magánélete első napjait azért zaklatás nélkül nem úszta meg, mert mindig megérkezett anyuci meg apuci, kik egy kis elemózsiát cipeltek magukkal "szegény drága gyermeküknek" összeszedték a szennyesét és kimosva hozták vissza. Szinte átjáróház lett belőle. Akkor is bemehettek, mikor gyermekük nem tartózkodott otthon, mivel maguknál tartották a lakrész kulcs egyikét. Egyik alkalommal, mikor mindkét szülő megérkezett nagy hegyesen és akarták fordítani kulcsukat a zárban, nem ment. A szomszédból Katika igazította el őket -, bocsánattal legyen mondva, a kedves Hunorka új zárat vett és lecserélte a régit. Erre az anyuka furcsán kezdett gőzölögni. Nem történt semmi rendkívüli, csak az agyvize forrt fel. Látványosan füstölgött a fejecskéje. Szóval nem mehetünk be a lakásba, az apám lakásába, amelyik most a fiamé? Nekilendült bőgni -, Jaj Feri, nekünk végünk, lejártunk mint egy bakelit lemez, saját gyermekünk nem szeret.
- De igen Rozi, csak mostanra felnőtt lett.
- Szóval kioktatsz! Felnőtt a frászt, most is egy kölyök.
Ahogy így elvoltak egyfelé, Hunor megjelent a hátuk mögött.
- Csókolom mindenkinek! Jó napot!
Rozi meglátta a tulajdon fiát, csóközönnel árasztotta el annak arcát. Katika, ki eddig követte az eseményeket, túl undorítónak találta az utóbbi fejleményeket, sarkon fordult visszament lakásába. Akkora Hunornak is sikerült kikászálódni anyja szerető karmai közül. Nagyon feldühödött ettől az émelygős szeretet fogadtatástól.
- Nézzetek ide kedves szüleim! Én a saját életemet akarom élni, nincsen szükség kéretlen segítségekre. Valahogy megkellene értsétek felnőttem, huszonhárom éves vagyok, és tényleg nincs szükségem semmilyen önkéntes segítségre.
Erre az apa bőszülten ugrott fiának és letekert neki egy hazait, és azzal mint aki jól végezte dolgát gyalogolt lefelé a lépcsőn. Az anyuka, mint általában hisztit kapott tőle, leköpte tulajdon fiát és rémes sikoltozás közepette rohant le a lépcsőn elkerülve férjét, persze ki az útra, ahol az első száguldó Trabant elütötte.
  Így hát a képvilágos. Hunor anyukáját többször meglátogatta a visszafogadott jegyesével együtt, ahol nyomban ki is békültek. Megegyeztek, hogy gyerek és szülő fogják látogatni egymást. Ez így is történt, ahogy a mami kijött a korházból. Idő teltével egyre kevesebbszer került sor a látogatásokra. Hunor unta a sok sétafikálást. A szülők belenyugodtak helyzetükbe, egyre kevesebbet jártak gyerekükhöz, egyszerűen lustábbak lettek. Ha véletlenül összekoccantak az utcán, nagy szeretet színleltek egymásnak. Elérkezett a se baj se gond korszak. Hunor minden reggel elment munkába, ki ki járogatott hetenként néhányszor a városba, jegyesével elment diszkóba meg templomba, még akkor is ha nem szerette. Sok mindenbe belekezdett. Otthonát saját rajzai díszítették, szeretett olvasni írdogálni és sírdogálni, főleg ha valamilyen meghatós filmet nézett. Régi munkahelyét felcserélte egy újabbra. Egy lerobbant maszek üzletben kezdett akármit árulni. Jegyesén kívül más is koptatta feléje a lépcsőket. Többször feljárt Gizike a kedves ügyvédnő, de csak addig amíg áldott állapotba került, igazán nem lehetett tudni kitől. Katika, kinek becses férje Rudolf sokszor maradt egyedül. Férje mindig úton volt. Gyakran átjárt Hunorhoz délutánonként egy kávéra, s azzal kész. Katikán meglátszott Rudolf hiánya, néha ideges volt meg nyugtalan. Férje bizony egyre kevesebbet látogatott haza, legtöbbször este. Nem lehet csodálkozni Katika idegbéli állapotán, harmincöt évesen szinte természetes reakció. Mégy gyermekre sem tellett, akivel elüthesse a mindennapok izéit. Hát ezért járta olyan gyakran Hunor házát...
  Egy szép napos tavaszi délután Katika beállított Hunorhoz. Ünnepelték a tavaszt. Kaja pia dögével dőlt az asztalra, részben jómaga hozta. Kissé pityókosak lettek. Szó került mindenről, főleg a szerelemről. Addig addig folyt a rötyötölés míg Hunor azt is elárulta, hogy az anyukája néha félreérthetetlenül vacskolta meg. Katika vigasztalásként levetkőzött, ledobálta Hunorról a göncöket, pillanatok alatt ágyba bújtak. Boldogan trilláztak egyre magasabbra. Fekvőhelyükkel együtt megemelkedtek, mintha könnyed szelőcske ringatná, egy bárányfelhőre érkezve megpihentek. Sokáig nem időzhettek odafönt, mert Hunor jegyese toppant be a szobába és meglátta, ahogy hennyegnek ők a fellegek között. Teljes zuhanás volt nagy koppanással. Hunornak, csak akkor esett le, bizony nyitva hagyta az ajtót, sajnos már késő volt. A jelenetet nem kellett sejteni, a jelenet nemcsak magáért beszélt. Kis idő kellett, amíg magukhoz térnek. Össze-vissza rohangáltak. Katika mikor annyira összeszedte magád erezd ki a lakásból... Még kétszer visszatért, először a szemüvegéért majd az órájáért. Mielőtt magához tért volna az ájult Katikának sikerült véglegesen lekopnia. Hunor felcibálta ágyába az aléltat, akit Hajninak becézett, de Erzsébet volt a becsületes neve. Szélsebesen berohant a konyhába, majdnem falastól távozott a lakásból, csak egy kukócska erejéig vágta bele fejét a kredencbe. Hamar összekutyult két rend kávét, jó erősre sikerült. Bevitte a szobába, letette az asztalra, majd még egy kicsit elsprintelt az ajtóig és bezárta. Végre valahára leülhetett, lassan normálisra süllyedt a szívverése, finoman kávézgatott. Időközben a jegyese magához tért, hirtelen kézmozdulattal pofon vágta babáját, úgyhogy a szemei amúgy szikráztak bele. Hunor egy darabig csillagokat látott, de korántsem bánta, hiszen gyönyörűnek tűnt fényes nappal csillagokat látni. Ott volt valahol a kis Göncölszekér rúdján és onnan nézett szerteszét, sokáig azért nem, mert Hajnika hapatyolása lerázta a rúdról és szabadeséssel a székre pottyant.
- Most már tudom ki vagy! Egy nagy lator! Miért kellett velem folytasd a kapcsolatot, ha már én úgyis egy gumibabának számítottam? Ez borzasztó!
- Ide figyelj Hajnikám...
- Semmi Hajnikám, én Erzsike vagyok és slussz! És különben is menj a francba kéj-báj rohadék, hogy nyamvadtál volna meg születésed előtt!
- Hajnikám, szóval így álunk? Most elárulom neked, hogy ez a lakás az enyém és nem a szüleimé, képzeld el! Te is tudnál lakni benne, de ha nem teszik semmi gond. De ha félre kambacsolásról te sem vetted meg a "jót". Bezzeg nem így ájuldoztál két héttel ezelőtt Géza karjaiban.
- Ide figyelj Hunor lelkem, a vagyonodról tudtam már rég, de nem érdekel sem a vagyonod, sem te. Már rég megakartam mondani csak sajnáltalak, de ha így áll a helyzet kijelenthetem, köztünk mindennek vége!
Végezetül adott Hunornak egy hűvös puszit. Kizárta az ajtót és lekopott.
- Én marha! – Ordított torkaszakadtából Hunor. Magában csendesen zsummogott -, én a híres örökös, felfújhatom az egész lakást és magam is.
  Azért még egy huncutság felvillant az agyában, kézbe vette a csésze kávét, kinyitotta az ablakot, hát nem-e akkor ért le Hajnika, nyakon öntötte a csésze tartalmával. Sikeres löttyenés volt, mert a feje búbjáról fröccsent szét a matéria. Gyorsan bekapta a fejét az ablakból, az ablakot behajtotta, miközben elkapta a röhögő görcs. Lefeküdt a földre, úgy kacagott, mint egy gyerek. Kujakjával, csak amúgy rittyentet a padlót, jól esett pöttyös lelkének. Minden morogása meg morfondírozása elmúlt. Belépett a fürdőszobába, elővette legújabb módi fogpasztáját, mind a fejére nyomta, majd szétkente. A fejét kezdte belevágni a tükörbe, addig amíg be ne törött. Nem kell részletezni, miért kapott két hét betegszabadságot. Nem volt mit tegyen, belenyugodott új helyzetébe.
  Elhatározta átrendezi lakását. Katikát hívta segítségül. Megtakarított pénzét mind a lakás szépítésére áldozta. Tapétázott, festett, meszelt, persze Katika is kitett magáért. Annyit lábatlankodott, pontosan egy héttel később sikerült befejezni. Az agyonszerkesztett és szervezett lakás gyönyörűen festett. Hálószobája falára pillangókat pingáltatott barátjával. Azok gyakran életre kelve körülzsongták a szobát, némelyik megszökött a nyitott ablakon át. Az utolsó dolog, amit megvásárolt a tükör volt. Délután, mikor letette munkát a nyakáról, hazafele jövet vette meg. Ahogy eregelt az otthona felé, az egyik utcasarkon Hajnikát és Gézát pillantotta meg. Géza persze a legjobb barátja vala valamikor... Hajnika mókás kedvében odabökte:
- Hogy van az örökös?
Géza valamivel komolyabbnak látszott, habár enyhén elmosolyogta magát, kihasználva a helyzetet meghívta az esküvőjükre. Hunor ideges lett a meghívástól, arra várt, hogy távolodjanak el tőle, mérgében földhöz rittyentette a drága tükröt. A problémát hamar pótolta, visszament és vásárolt egy újat.

ESKÜVŐI BULI

  Ennyi zűrzavar után már semmi sem borzasztó, ítélte meg magában Hunor. Ott ücsörgött ő is az asztalnál, mint sok más ember a lakodalmi hajcihőn. Akkor s még azután kezdte igazából gyülekezni. A templomi felhajtásnál, aki hamar kisurrant, az érkezett leghamarabb a táncos zaba mulatságra. Hősünket kevésbé érdekelte a külvilág, úgy nézett ki, mintha másvilágon lett volna. Gondolataiban az elmúlt napok eseményei foglalták el a fő helyet. Töprengéséből kifolyólag hányingert kapott az egész világtól. Kérdések sokasága zúdult elé. Hülyeségnek vélte a sok kérdést, de mégis kitermelte magából. Miért kellett a drága tükröt földhöz vernie? Miért kellett neki ez az egész? Egyáltalán miért is jött buliba? Katika is esküdözött, hogy párja lesz ebbe a buliba, mégsem jött el. Nem csoda, minél több miértet rakott fel, annál jobban agyára ment az önkérdezősködés. Ahogy így emészti magát fölösleges gondolatokkal valaki eltakarja a szemét. Az a valaki kérdez is -, ki az? Hunor rég ismerte már a szokássá vált agyoncsépelt viccet, mégis válaszolt rá -, Katika!
- Nem igaz! – Mondta a hölgy.
  Levakarta a hölgy kezét becses arcáról, tényleg nem ő volt, hanem a régi Hajnikája. Rögtön a szavak milliomosává Hunor.
- Nézd Erzsike, most vicc ide, vicc oda, ne viccel, mert meglátnak, s ha nem látnak meg az sem nagy ügy, egyszer s mindenkorra értsd meg, vége a viccelésnek kettőnk között. Tudd meg, csak a barátom kedvéért jöttem el, aztán te ehhez mit szólsz, az már korántsem érdekelt. Egy kicsit szedd össze magad, legalább most szenteld rá a nagytömeg láttán idődet jövendőbéli férjedre, avagy élettársadra. Mégis jó lenne nem úgy viselkedni, mint egy tini lány, akinek hiányzik két kereke, bevallom komolyabbnak ismertelek.
- Szép dumád van mondhatom -, vágott vissza Hajnika. Ahelyett, annak örvendenél, valaki szóba áll véled, egyfelé lepcsegteted a cséplő hadaródat, te szerencsétlen. Rohadj meg helyben egyedül!
Hunornak mosoly könyökölt az arcára, szeme csillagként csillogtak, ügyet sem vetve régi Hajnikájára.
- Erzsikém, nem rohadok itt egyedül, mert jön Katika, inkább rohadunk ketten.
Tényleg jött Katika, egy darabig földet érte a lába, de aztán szinte repült kifogástalan ékes ruhájában. Harmincöt év ellenére alig mutatott huszonötöt. Röptében Hunor ölébe huppant. Hajnika mérgesen maga elé duruzsolva valamit távozott. Katika pedig lelkesen beszédbe fogott. A közelmúlt eseményeiről számolt be Hunornak.
- Tudod Hunika, a férjecském hazajárt, azért nem tudtam idejében itt lenni. Egy kicsit izgatott is voltam, de szerencsére sokat nem időzött, megint elutazott, ezúttal külföldre, valami fontos küldetésben, amit még én sem értek, hihihi.
Nagyon kacér volt Katika, jelenlétével bárkit megbabonázott, elsősorban Hunort, aki szinte kisgyerekként csüngött tekintetén. Bármit beszélhetett, Hunor mohón hallgatta. Bármire örömest válaszolt. Mikor a mulatérozás ténylegesen begyúlt Katika egyre kíváncsibb lett ismervén a régi helyzetet.
- Te Huni, hogyhogy esküvői buli ez?
- Úgy Katika, mivel eleget kellett tegyenek a felnőttes komolyságnak polgárilag házassági szerződést kötöttek. Mivel eleget kellett tegyenek az általuk képzelt megszokásnak rendeztek egy templomi esküvőt, és mivel kedvébe akartak járni mindenki, de főleg a fiatal ismerősök végett, gyártottak egy esküvői bulit.
- Jaj de vicces tudsz lenni. Folytasd a beszámolódat, mi van itt?
- Ha tudnád Katika. Egészen unalmas róla beszélni, de azért neked elmondom, hátha számodra izgalmasnak hat. Ha nem hat akkor hét.
  Katika jól tudta, hogy csak egy játék az egész párbeszéd, de kimeresztett szemmel félig mosolyogva követte végig Hunor minden szavát. Néha ide-oda terelgette szemeit. Miért is ne. Ha valaki rábámult mosolygással jutalmazta. Mosolya nem volt egyszerű közönséges vigyor, igazi varázslat rejlett benne, a legmorcosabb ember is megszelídült tőle. Hunor pedig szünet nélkül ecsetelte a kertet, a benne lévő épületeket kiemelve.
- Ház, bazin, még egy ház, istálló, gyümölcsös, virágoskert, ennyi -, számolt be összefoglalva az eddigieket.
  Mesélés közben Katika viselkedésén rágódott. De végül mégis boldognak érezte magát, sőt majdnem szétrepedt örömében. Örömözött magában, milyen tökéletesen visszatudott vágni Hajnikának. Pedig Hajnika babásabban szedte magára a rókját, nagyon cicomás hacukában feszített, de mégsem sikerült vonzónak lennie. Katikát viszont az egyszerű elegáns öltözék teljesen feldobta. Egyszerű lapos fekete cipőt húzott a lábára, sötétkék szoknyában, fehér buggyos ingben hatalmas gallérral és fekete mellénnyel díszelgett. Sokan megcsodálták egyszerű, de nagyszerű varázslatos pompában felöltözött káprázatos hölgyet. Időnként beletúrt sötétgesztenye hajába, e tevékenység alatt mindig boldogan csillogtatta fekete szemeit.
  Megérkezett az egész vendégsereg. Kirittyentették az asztalra az ennivalót. Mindenféle finomságot szolgáltak fel. Zaba előtt sorban állt az egész vendégsereg a fiatalok asztalánál. Végig csummantották a fiatal párt. Baleset szerencsére nem történt, kivéve Laci bácsival, kinek a sapkáját sikerült megpuszilnia Erzsikének. Egyfajta sületlen humorral elintézték. Szerencsére akadt egy ilyen személy is a végeérhetetlen tömegben. Erzsikéről távolról lerítt, milyen örömmel végzi puszis vármegye robotját. Nagyon kellett ügyelnie rúzsos szájacskájára, sikerült mindenkit úgy cuppantania, hogy megmaradt igazi fényében a kencefice. Ez pedig bárkitől homlokegyenest komoly teljesítmény. Cuppogtatás után leheppent a díszes társaság, mindenki az elfoglalt kedve szerinti helyére. Az öregek egy csoportba tömörültek, kivéve Laci bácsit, aki mókásan befurakodott két fiatal hölgy közé, látszólag a csajok is élvezték. Megkezdődött a várva várt zaba. Kiették magukat. Egyeseknek a szeme kiguvadt a sok hamizástól. Aztán jött a dinom-dánom. Pár fiatal felszolgáló futkározott a pezsgővel, borral, pálinkával, sörrel és egyéb lütyükkel. Mindenki úgy ivott, mintha egy hónapja szárazság lett volna. Szólt a zene is. Nem tudni mitől, de egy idő után fülsiketítően bőgött. Az embereknek már mindegyet ütött az óra. Buliztak teljes erejükből, recsegett ropogott minden. Az idős gárda azért egy cseppet kérette magát, de mikor belejöttek árám világ, csúfabbul nekivadultak, mint a fiatalok. Egyetlenegy ember volt kivétel, Laci bácsi, ki az első perctől vígan forgatta a fiatal lányokat. Még jobban felszabadult, akinek tudta megtapogatta egy cseppet itt-ott. Laci bácsi a buli táncördöge lett. Valaki kacagta, volt aki elmosolyodott, akadt olyan aki nem ismerte. De aki nem ismerte, hamar megismerte.
  Erzsike az újdonsült menyecske egyre rosszabbul érezte magát. Idegességében kezdte hörpinteni magába a bort. Férjecskéjéről lemondhatott, mert már rég felhajtott a garatra, beszélni alig tudott, ezért motyogott ezt azt barátainak. Hunor józan fejjel boldogan szórakozott. Katika lett azt est csillaga, egy boros hordón táncolt magyar népzenére. A társaság felét maga köré vonzotta. Voltak akik megpróbálkoztak felkapaszkodni melléje. Egyik ilyen derék ember volt Laci bácsi is. Elég jól járta a korához képest. Akkor történt egy kis megpróbáltatás, mikor Katika az ölébe ugrott. Súlya alatt roskadozott, fülei annyira vörösek lettek, mintha céklák helyettesítették volna. Szegényke erejét hamar felfedezte az ölében üldögélő hölgy, amilyen hamar tudott talpra állt, de Laci bácsinak későn jött, letántorodott a hordóról, seggre ült. Szerencsésen megúszta. Még a végén mókásan nevettek rajta egyet. Ezek után Hunor sem hagyta magát, felszökött ő is a hordóra. Nekik puszikkal telt el az idő, mint tánccal. Erzsike távolról szemügyre vette a helyzetet, nagyon felidegesedett. Kicsit be volt csiccsenve. Egyik kezében egy félig megívott borospalack, a másikban pedig egy pohár szolgálta neki a mámort. A jelenet nem tett jót neki, férfiasan földhöz vágta poharát, amely miszlikbe tört.
  Lassan lankadni kezdett a jókedv, sokan úgy berúgtak, mint egy-egy albán szamár. Az emberek hazafelé szálingóztak. Nem is csoda, a napocska már kacsingatott a hegyek mögül, sugarait félve mutatta meg, bizonyára nem tudta eldönteni jöjjön-e vagy nem. Eljött a reggel, Katika csillagként fölrepült a magas égboltra és eltűnt, ahogy egyre jobban sütött a nap. A társaság helyben maradt része itt-ott a ház körül, kint és bent szédelgett, aludt, ébredezett stb. Néhányan a háziasabb fajtákból rendet teremtettek, amennyire tudtak. Összeszedték az eldobált hacukákat, mosogattak, takarítottak, hurcolkodtak. Férfiak végezték a nehéz munkát, a nők a kevésbé megerőltetőt. Mindenki ügyesen pletykált. Hunort hamar szájára vette a fiatal házaspár népes tábora. Nőcsábásznak, meggondolatlanak kiáltották ki. Katikát pedig kéjencnek, mert nem érte be a férjével, annyira viszketett a valaga. Katika a semmiből jövet ott termett, ahol elszónokolták róla mindazt, amitől kényelmetlenül érezték magukat, azok akik véleményt alakítottak ki róla. Hunor büszkén elkapta Katikát, együtt döcsögtek haza. Hunoréknál kötöttek ki. Egy alvásra tellett. Reggel Katikát már nem találta ott Hunor. Megnézte be van-e zárva az ajtó. Be volt.

ÚJRA EGYÜTT

  Hunor napjai egyhangúan teltek. Legtöbbször ismerősök látogatták meg az üzletbe. Néha rájuk tudott sózni valami eladható vacakságot. Otthonát legtöbbször Katika tisztelte meg, a szokásos délutáni kávázáson kívül eseménytelenül teltek a hetek. Néha szülei felkerekedtek, meglátogatták drága gyermeküket.
  Egy szép csendes szombat reggel, egyáltalán nem csendesen ébredt, ahogy felkelt és kezdett gondolkozni egyre zaklatottá vált. Kezdte sajnálni magát. Mind arra gondolt, senki sem látogatja meg őt. Búsulását csak a csengő zavarta meg. Reflexszerűen az ajtóhoz rohant és kinyitotta, meglepetést színlelve egy kissé elvont pofája lett tőle. Egy darabig nézett, aztán látott is. Katika hamarosan rájött, hogy valami gáz van vele.
- Te Hunor, olyan furcsa lettél, mint egy fejbe vert katicabogárka!
Hunort mosolyra fakasztotta a duma.
- Katika nagyon örvendek neked. Minden fontos nekem, amit mondasz. Lényed akár egy tó, az enyém meg egy tonna só, de úgy érzem, ha együvé leszünk sós tó lesz belőlünk, az meg nem annyira élettér, mint az édesvizű tó.
- Beszélsz egyfelé kicsi filozófusom, igazából téged valami nagyon bánt. Elástad jó mélyre. Szeretnéd megosztani a titkod, de vágyaidat önkényesen háttérbe szorítod.
Hunor bizalmat érzett Katika beszédében, egyszeriben megnyílt előtte. A nehézkes kezdő nyökögős beszéd ellenére eléggé jól beindította cséphadaróját.
- Hát izé, hát ö..., tudod, hihi... ö, olyan gyerekes ö..., nem baj! Ezelőtt tíz éve álmodtam meg egy másvilágot, s annak folytatása éppen múlt éjjel zajlott. Álmomról nem akartam senkinek beszélni, fetyellónak, eszeveszettnek nevezik ki, aki hisz még az ilyesmikben. Annyira valóságosnak tűnt, hogy soha nem tudtam elfelejteni. Barátaimnak elmondtam, vegyes érzelmekkel fogadták, hisz nem is csoda. Kíváncsiskodásodnak eleget téve elárulom neked.
Katikára különösképpen hatott a szónoklat. Meghatódottan mosolygott. Szeme sarkából kibuggyant egy könnycsepp, gyöngyszemként gördült le arcán, majd egy szimpla zuhanással ölébe hullott. Hunor nem reagált semmire, hiszen nagyon elvolt foglalva magával.
- Képzeld, egy sűrű erdő kellős közepén találtam magam. A fák helyett adtak nekem, szabályos kört alakítottak ki, amely percek alatt erdei tisztássá változott. Egy bokáig érő csillogó fekete hajú lány zöld szemekkel, világoskék ruhában, kacéran mosolyogva érkezett felém. Furcsa dolgokat mondott nekem, valami ilyesmit -, Hunor tudom mennyire érzed hiányomat, de ha rám találsz mások fognak hiányozni neked. Sajnos szövegelése után köddé vált. És akkor a csóré seggem a falhoz ért, s felébredtem.
- Ennyi az egész?
- Nem, nem éppen.
- Hát akkor fejezd is be, ha belekezdtél.
- Folytatom, folytatom... Éppen az a gond, hogy az elmúlt éjjelen ugyanazon a tisztáson voltam. Szinte minden ugyanúgy játszódott le, mint előtte, csak egészen mást beszélt. Ugyanúgy felém jött megfogta mindkét kezem, rám nézett és azt mondta: - Hunor, tudom hiányérzeted van, bizonyos dolgok számodra súlyosnak látszanak, pedig nem azok. Vannak kézzelfogható és unalmasnak tűnő események, de ha elveszítenéd nagyon hiányozna, talán fájna is egy kicsit. Jegyezd meg magadnak, mindig melletted állok, mert úgy szeretlek téged, mint saját lényemet. Ha jönni akarsz hozzám gondold meg jól, nincs amiért siess. Légy higgadt mint a bölcsek, okos mint a tudósok, hadd csodáljalak én is. Ha már itt vagy egyet táncolhatnánk. Megfogta a kezem, egyre gyorsabban forogtunk, belekerültünk egy virágörvénybe. Az örvényből nem tudtam kiszabadulni. Ébredésem szabadított ki.
Hunor csak akkor vette észre, hogy Katika sír.
- Katika mi történt? Ugyan Katika ez csak egy álom. - Így igaz, de inkább ne beszéljünk erről. Kérlek ölelj át.
  Hunor a szeretet ártalmatlanságával átölelte. Abban a helyzetben ültek még öt órát, aztán ágyba bújtak. Összekucorodva úgy néztek ki, mint anya méhében egy ikerpár. Reggeliben tértek magukhoz, mindketten vigyorogva ébredtek. Katika derűs pillantása elfeledtette Hunorral gyöngéd érzékenységét. Kávét főztek, lassan bekortyolgatták a fekete lütyüt, közben rablómesékkel traktálták egymást, jókat nevettek rajtuk. Katika hamarosan készülődött, férje éppen aznap érkezett haza „bolygókörüli" útjáról, az állomásra sietett. Visszafordulva még egyszer köszönt mindent. Sietést mímelte, mert észrevette Hunor elpirul, nem akarta kényelmetlen helyzetbe hozni. Mégis visszafordult és Hunor nyakába ugrott. Ahogy így nagyban ölelkeznek, egy hang szólalt meg a hátuk mögött.
- Szevasztok
Mindketten mint filmeken az ajtó felé fordultak. Vajon ki legyen az idegen, nem más, mint Katika férje, aki egyáltalán nem idegen.
Katika kissé zavartan - szevasz édesem, de még egy óra van a vonat bejöveteléig.
- Korántsem szívem, mert az órád rég megvan állva.
Katika füléhez tartotta karóráját, rögtön rájött a bakira. Férje önfeledten elnevette magát.
- Szívecském, ha érdekel akkor elmesélem újabb üzletkötésemet. Tudod arról az áruházról lenne szó, amelyet nemrég vettem meg. Isteni kereskedelmi hálózatot sikerült kiépítenem. Ezután nem kell annyit külföldet járjak, mindenfelé elszotyogtattam az embereimet. Sokat leszek itthon, sokat leszünk együtt. Katika átölelte, sorozatos puszit nyomott le. Mindketten sziát köszönve otthagyták Hunort. Hunor nagyon féltette Katikát. Előrelátott a férje által megrendezett hatalmas cirkuszt. Hogy ne gondolkozzék annyit nekiállt rendet rakni lakásában. Sokat taknyolt, de végül sikeredett rendbe hozni mindent. Összeszedte magát, gondolta belép a szüleihez, rég nem járt hozzájuk. Csendbe zárta be az ajtót, nehogy Katika férje kilépjen és megnyakássza. Alig ért le a lépcsőház bejáratához Katika férje utána kiáltott.
- Várjál csak egy kicsit Hunor, beszélni valónk van!
Hunor úgy rezgett, mint a nyárfalevél. Szeretett volna elfutni, de minek, egyszer úgyis túl kell lenni rajta. Azért kitekerte a lépcsőházból, nehogy még ott kezdődjön el a cirkusz. Lassan eregelt előre a Virág Streeten. "Üldözője" utolérte. Mintha villám csapott volna bele, behúzta a nyakát és hallgatott, nem úgy Katika férje.
- Ezt tedd össze s ne szedd szét, Katika a nagy üzletembert leküldte vásárolni, csak azért, hogy érezzem milyen egy vásárlás. Annyi mindent kell vegyek, szerencsére kitűnő memóriám van, ezért becéznek olyan sokan Napóleonnak. Gondolj csak bele mit kell vásároljak. Tíz deka párizsit, tíz tojást, egy májpástétomot, két csomag Kentet, egy helyi lapot, egy liter olajat, három doboz olvasztott sajtot, egy üveg ketshupot, egy csomag cukormentes rágógumit, no megy üveg mangó üdítőt. Tudod, szinte semmi kaja nincs otthon... Megkérdezhetném, ha nem vagyok tolakodó, messzebb mész a Non Stop üzletnél?
- Igen.
- Akkor jó. De Hunor!?
- Igen, tessék!
- Csak annyit szeretnék mondani, Katika elmesélte nekem, hogy néha együtt lógtatok ide-oda.
  Hunort hátán csak amúgy futkározott a hideg, egy cseppet ki is rázta, csak akkor lepődött meg mikor átölelte, mint egy jó barátot, megpaskolta a vállát. Hunor értetlenül, de már megnyugodva figyelt. Meghatódottan csak annyit mondott -, köszönöm – azzal iszkiri be az üzletbe. Hunor egy darabig állt mereven, míg magához nem tért. Boldognak érezte magát, de még mindig nem értette jótéteményét. Boldogságában lebegni kezdett, lassan fölkapta a szél, beereszkedett szülei ablakán. Szülei úgy fogadták, mintha Nobel díjat kapott volna "drága gyermekük", ezért egy kissé eltorzult az arca, de hamar összeszedte magát. Ott volt két jó barátja is Klára meg András. Ünnepélyesen felpattantak a fotelből és egy meghatós dalt mecseregtek el. A kedves szülei bőgtek, mint az állat. Klára bekapcsolta kismagnóját, amin ugyanaz a szám kernyált, amelyet nem is olyan rég daloltak. Az anyuka zsebkendőt kért. Az apuka rögtön buzgólkodva keresgélt zsebében, de nem talált.
- Nem kaptam Rozi.
- Látod most is csak az ánkóság, a hülyeség jár az eszedbe. Hogy is lenne nálad egy zsebkendő!
  Erre már Feri nem szólt semmit, mit is szólhatott volna. A fiatalok elnézést kértek az öregektől, lependerültek a város egyik bárjába. Hunor rég nem látott barátainak kilószámra rakta fel a kérdéseket. Örvendett, hogy barátai meglátogatták. Egyetemre mentek és nem jöttek vissza, hanem ott telepedtek le. Egymás szavába vágva fütyülték a mindennapi bajaikat. Többek között megtudta, pár évi boldogság után Klára és András elváltak. Külön élik világukat. Akartak gyereket, de egy autóbaleset végett többé nem jött össze. Addig fosták a szót, hogy összehoztak egy kirándulást. Hétvégére tervezték. Hunornak szóltak, hozzon minél több embert, csapjanak egy görbe ünnepet. Hunor vállalta, azon járt az esze, még azután is, hogy elváltak, kiket hívjon meg. Elsőként Katikáékon gondolkozott, aztán Gézáékon. Úgy döntött meghív mindenkit, akit úgy gondol.
  Erzsike meg Géza betért boldog csütörtökön az üzletbe. Elfogadták a meghívást. Igaz drága volt az ára. A polcon meglátott egy módi sprét, rögtön kellett neki. Hunor odaadta ingyen, csak ne idegesítse tovább. Erzsike meglepődött, de nem annyira, hogy az ajándékot el ne rakja. Persze nyugtázták, hogy igenis mennek kirándulni a megbeszélt rendszer szerint.
  Eljött az ideje a váltásnak. Jött is Jovi, pont olyan lassan és kimérten, ahogy általában szokott. Nem sietett el soha semmit, de ezúttal Hunor rendes időbe mehetett haza. Hazafelé összefut Gizikével, őt is meghívta kirándulni. Ott volt fia is, babakocsijában trónolt. Hazaérkezve egy kicsit megkönnyebbülve ült le. Gyorsan behabarta melegített ebédjét, átszaladt a szomszédba megkérdezte hogy ityeg a fityeg, s hát ityegett a fityeg. Késő este felérkezett hozza Jovi egy hánival, bejelentették, hogy ők nem mennek kirándulni, mert hétvégén rájuk jött az eljegyzés. Hunor sajnálta az esetet, hiszen Jovi jópofa alak, tudja szórakoztatni az embereket.
  Másnap délután indulásra készen ott állt az egész banda, sőt kettővel több, ugyanis Gizikéék gyereküket senkire sem tudták hagyni, így hát cipelték magukkal, plusz még jött egy Júlia nevezetű hölgy, Lajos testvére. Hunor össze-vissza hadonászva mutatta be egymásnak a társaságot. Erzsike szokás szerint merkelt, mikor megtudta, nem oda mennek ahová tervezték, de hamarosan kibékült a kocsi szó hallatára. Boldogságában nagyon édeskén viselkedett Gézával. Hunor csak most kapcsolt igazán, szinte mindenki jelen volt azok közül, akikkel az utóbbi időben több időt töltött el.
  Felváltva vezették a tragacsot. Két órai döcsögős utazás után erdei útra tértek. Még egy negyedórát nyekegett a kocsi, amikor az útról megpillantottak egy erdei tisztást. Nagy örömözés közepette ledobáltak mindent az autóról. A tisztás szélén mogyoró bokrok alá felhúzták sátraikat. Mindenki végezte a dolgát. Erzsike is az övét, végig hisztizett Gézának valamiért. Okot talált rá ügyesen. Szilveszternek jó dolga akadt kézről kézre adogatták a faláskát. Agyon putyukálták, látszólag nagyon tetszett az emberpalántának.
  Sikeredett zene is, a kocsiból eresztették. Néhányan táncra perdültek, lett nagy mulatság, később még nagyobb. A nagy dinom- dánom lassan csitult le, de biztosan. Estefelé tüzet raktak. Körbeülték a tábortüzet, vigyorogtak, ettek ittak s jól laktak. Nem is csoda, annyi kaját hoztak magukkal, egy hétre is elég lett volna. A tűzkörüli iddogálást nem mindenki bírta. A társaság elkambacsolt egyfelé. Hunor a tisztás másik végében bóklászott, megunta azt is, lefeküdt a földre. Egyik kezével feltámasztotta a fejét s úgy leste a sütkérezőket. Júliát nagyon figyelte, hiszen újoncnak tűnt szemében. Sokáig nem figyelgethette, mert kereket oldott, beereszkedett az erdőbe. A többiekre tovább filmezhette látó biószerelékeivel. Látta amint Erzsike viccesen husikát ad Gézának. Gizike meg Lajos éppen Júliát leste, de mikor meglátták Andrást, amint utána caflat félrefordultak és tovább traccsoltak semmiségekről. Klára kerimbálózott a tisztáson, aztán a tisztás felett, röptében eltűnt Hunor látóköréből. Rudolf és Katika hátánál a sűrű ködből kilépett egy gyönyörű lány. Pont az, akit álmában látott. Figyelte mivel foglalatoskodik. Nem történt semmi különös, virágokat szedett, majd koszrút font belőle. Talán az zavarta, rajta kívül senki sem vette észre. Koszorú készítés végeztével rámosolygott Hunorra s azzal huss, eltűnt. Hunort nagyon felizgatta a közelmúlt látomásnak vélt eseménye. Maga sem tudta, de talpon állt, mint egy végvári vitéz, nézett nagyon egyenesen a tábortűz felé. Hátulról valaki megölelte, úgy hatott rá akár egy áramütés, nagyot ugrott helyből, nem érzett magában elegendő erőt, hogy hátraforduljon. Klára elébe került a csokor virágjával. Ekkor őkelme teljesen lenyugodott. Megfogta Hunor kezét, húzta magával.
- Gyere, kész a sült, kell belelni!
Hunor már mosolygott. Előkerültek az erdő sűrűjéből Júlia meg András nagy csereklyésen, vigyorogva. Nekiláttak újra tömni magukat. Katika vette észre elsőnek, Hunor fején a koszorút. Meg is kérdezte:
- Hunika miért tettél a fejedre műkoszorút?
C  sak ennyi kellett, mindenki ráfigyelt. Mindenki nevetett, még Hunor is. Csakhogy nem sokáig heherésztek. Hunor levette fejéről a koszorút, meglepődéssel vette tudomásul, hogy élő. Önkéntelen elordította magát -, élő! Erre már mindenki odafigyelt. Tapogatták is, szerre járt a kezükbe. Később rájöttek saját maguktól, Hunor megviccelte őket, biztos meglepetésnek szánta. Később kialakult a gond is. Kié legyen a koszorú? Végül úgy döntöttek, szétszedik darabokra és elosszák a hölgyek között. Hunornak így lett sikere. Minden szép lány és asszony agyonpuszilta. Itókázás közben megvitatták a másnap esti tábortűzrakást. Aztán lassan beszállingózott mindenki saját sátrába. Hunor egyedül gubbasztott a pislákoló tűz mellett. Nem sokáig, mert jött András és Klára. Egykettőre előadták az újabb hadiállás tervezetét, miszerint lesz egy kis helycsere. András föltétlen Júliával akarja tölteni az éjszakát, ezért Klára meghívta Hunort, együtt gyilkolják meg az éjszakát reggelig. Hunor belement a játékba, így a nagy terv valóra vált. Kissé aggódtak Hunor végett, annyira búsan nézett a semmibe. András merészen rákérdezett:
- Olyan furcsán áll a te szénád… Mi bajod? Nem tetszik a társaság?
  Hunor nem akarta elmondani, de ha megkérdezték, akkor nem tudott ellenállni. Részletesen elmesélte álmait, ahogyan Katikának tette és a hallucinálásnak vélt valóságát. Döbbenten hallgatták. Egy darabig osztották szorozták, de nem sikerült semmilyen értelmes magyarázatot kihozni belőle. András, Júlia kétszeri muszáj hívására elment. Klára dühében azt mondta: - ki elhanyagolja barátját sajátmagát hanyagolja el. Anyáskodva magához szorította Hunort, bementek a sátrukba, mintha főbe lőtték volna őket, egyszerre aludtak el.
  Úgy deréktájban éjjel, arra ébredt Klára, Hunoron csak amúgy ömlik az izzadság. Kezdte dörzsölni, levetkőztette, ütögette, mindent elkövetett, hogy magához térjen, de nem jött össze. Sírásra fakadt. Felnézett romantikus fájdalommal az ég felé, de a sátor tetejét látta. Bánatos hangon kért segítséget a fennvallótól. Abban a pillanatban ő is látta azt a titokzatos lányt a sátor szélében, de hamarosan köddé vélt. Hunor azután nem szenvedett tovább. Reggel derült ki, hogy valamilyen bolondgombát evett meg Hunor nyersen, mert azt hitte csiperke. A hülye gomba reggeli eredménye egy csöndes hányás lett, mindenki megkönnyebbülésére. Aztán mindenki nekilendült mókázni. A reggeli mosakodással kezdődött. Nem messze a tisztástól az erdőt egy patakocska szelte át, abba priccolásztak sokáig, félig meggemberedtek. Kergetőztek, fociztak, társas akármiztek egészen szürkületig. Aztán csapot gyűjtöttek a tábortűzhöz. Volt nagy munka. A fiúk szakértelemmel és egy kis cirkusszal összeállították a tábortűzhöz valót. Addig a lányok ugyanúgy cselekedtek, csak a kaját teremtették elő. Dolguk végeztében a tábortzrevaló alá begyújtottak és körülötte vígan táncoltak. Gizike kis időre ki kellett álljon a mulatérozásból, mert Szilveszter kisfia összefosta magát. Begyújtották zenét a kocsiból, lett istenes mecsergés. Nagy vigaszságot Klára hagyta abba leghamarabb, szinte megdermesztette a látvány. Ugyanis a tűz közepében megjelent az a titokzatos lány. Vörös lángnyelvekből betűket formált, azt lehetett olvasni belőle: Vigyázz Hunorra! Nem szeretném, ha baja esne. Segíts rajta, mert én nem tudok segíteni! Mint aki jól végezte dolgát feloldódott a lángok között. Rudolf nem messze szökött Klárától, észrevette különös éber figyelését.
- Klára valami baj van?
- Oh, dehogy Rudi, csak elszédültem ebben a forgatagban.
Klára nyugtatólag rámosolygott, Rudolf meg vissza s tovább ropták a táncot.
  Este mindenki visszavonult kijelölt sátrába. András egy kicsit belesett Hunorékhoz. Nagyon komoly és magasröptű gondolatokkal tarkították a sátori levegőt. Júlia bizonyosa megunta a várakozást, mert András után jött, ő is beállt az okoskodók körébe. Júlia jópofásodva viccekre csavarintotta a témát. Egyre sületlenebb viccek löttyentek el, szerencsére nem sokáig, mert úgy látták jónak, le kell feküdni. Mikor Andrásék elmentek, Klára szó nélkül lerohanta Hunort. Hunor akadékoskodott, hogy ők barátok meg ilyesmi. Klára filozófiája elhallgatatta Hunort, annak ellenére, hogy egy cseppet sem volt meggyőző. Szerinte a barátságot imigyen is meglehet szilárdítani.
  Reggel korán keltek, összeszedték cókmókjukat és útnak indultak hazafelé. Hazaérkezve Rudolf lelkükre kötötte, ne felejtsék el az esti meghívást. Hunor annak ellenére, hogy a szomszédban lakott utoljára sikeredett megérkeznie. Nagyon jól esett neki, mindenkit ott talált, mindenki állta a szavát. Nagyon jól érezték magukat egy bogban.

ELHAGYATOTTAN

  Hunor kevésbé bírt az energiájával, rá kellett döbbenjen, hogy egyedül maradt. Ide szerető, oda szerető, de nem elég. A barátok meg nagyon távol voltak tőle, szinte hiányzott mindenki. Sokat morfondírozott magában az élet titkáról. Azzal nyugtatta magát, helyzete egy újabb lecke amit sajátmaga kell megoldjon. Attól a perctől kezdve, hogy kirepült a családi fészekből, nem tudta mit kezdjen szabadságával. Nem tanította meg senki szabadnak lenni. Sokszor erőt vett rajta az önsajnálat, pedig ő döntött így. Ő választotta minden nehézségek árán ezt a sorsot és mégsem tudta megemészteni. Igaz, sohasem tudhatjuk a döntés kimenetelét bármennyire számítóak vagyunk. Ez egyéni és közös érdekek ide-oda dobálva vezetnek jó irányba vagy vakvágányra. Mégis minden esetben, hogy fontosnak érezzük magunkat kell egy motiváció, egy lökés mellyel tovább indulhatunk. Hunorból hiányzott ez a lökős, inkább lett lökött, mint előrehaladott. Néha még az üzletben is elkapta a hisztéria. Hisztijével saját vermét ásogatta, sok vásárlót elzavart ily módon.
  Az egyik nap is hasonló esemény zajlott le. Az üzletbe beállított egy maccsága, irtó pirimókosan, Hunorral éppen az öregisten nem szedette le az égről, ha polcon lett volna, akkor biztos őt is. Hunor kifogyott a türelméből, csúfos megjegyzéseket tett a hölgyre.
- Tudja mit drága vénasszonykám, fejezze be a sületlenkefést, mert nem állok jót magamért!
A vénasszonyka bizony folytatta, kezében szorongatta az egyik terméket. Hunor kikapta kezéből és félredobta. A maccsága nagyon ideges lett ettől.
- Szemtelen csirkefogó! Faragatlan piszok! Ezért jövök ide vásárolni! Drága pénzemet holmi ócskaságra cserélem fel, s még az sem tetszik! Ah!
  Hunor már annyira felőrölte idegeit, vége valahol a Csomolugmán lehetett. Elővette a pult mögül rejtett kezecskéit, megragadta a kedves vásárló grabancát és szempillantások alatt letekert egy hazait neki. Nagyjából ennyi dáridós jelenetre futta. Lett belőle hét baj, az ügy egészen a bírósági tárgyalásig fajult el. Ordító, marha nagy szerencsébe esett. Barátai, akikről azt hitte elhanyagolják, kimentették a bajból. Lajos meg Gizike a lelkére kötötték, hogy a közeljövőben fogja vissza indulatait, akkor talán hosszú távon is kitart higgadtsága.
A munkahely megőrzésének érdekében már kevés beleszólásuk volt. Finoman fogalmazva, elbocsátották munkahelyéről. Mégsem tudták ismerősei az esetet. Néha bebillegett régi munkahelyére, Jovival derécselt, s úgy jött ki az egész mintha ott dolgozna. Később meg ő maga kitalálta a fizetetlen szabadság mesét. Mindenki gond nélkül bevette.
  Sokat gondolkozott füllentésén. Egyáltalán mi értelme kiviselnie magát mások előtt, ha nem tudják még akkor is. Így semmi esetre sem hűséges önmagához. Talán természetes védekezésének köszönhető a fenti álláspont meghozása. Töprengésében ott lapult egy véka megbánás és egy véka jóindulat is. Mégsem tudta eldönteni mi a helyes út, de egy idő után elűzte morfondírozásait melegebb éghajlatra. Úgy gondolta lelécel, a megtakarított pénzével elment Kanadába. Vendégmunkás akárkiként élte hétköznapjait. Élete rabszolgasorshoz hasonlítható, amit pár hónap alatt összekibicelt. Pénzt kapott dögivel. Saját hazájában sokkal többet ért összeszedett dollárja. Nem is annyira a nehéz kétkezi munka zavarta haza, mint a honvágy. Pedig imádta Ottawát, de nem tudta elfelejteni az ő kisvárosát.
Hazajőve először Klárával találkozott. Klára végtelenül örült neki, örömében majd kiugrott a bőréből. Kérdések özönét zúdította Hunorra.
- Nos, milyen volt Kanadába? Hogy érzed magad? Ugye nagyon babba volt minden? (Stb.)
Hunor bírta ameddig bírhatta, előjött belőle az állat, nagyot üvöltött Klárára.
- Hülye faragatlan geci maci vagy! Szemtelen utálatos vagy! A fölösleges locsogást nevezed barátságnak, hö?!
Klára sokkot kapott Hunor hirtelen kitörésétől, távozni akart, de azelőtt összeesett. Hunor észre sem vette, csak holmijaival törődött, s még megtoldta eszmefuttatását.
- Nem szólsz mi?! A szó benned marad a vastagbeledbe! A bendős beledbe, mint a szar egy darabig!
  Csak akkor vette észre mi történt, mikor szinte átesett rajta. Ijedtében hagyott csapot papot, fölemelte a földről, bevonszolta a fürdőbe, megfigyelte szíve dobbanását, de nem hallott semmit. Ijedtében csap alá dugta fejét. Először melegvizet s aztán hideget zúdított rá, de Klára meg se mozdult. Újra meghallgatta szívét s hát dobogott, gyors léptekkel átkanyarodott Katikához. Katikával rohantak vissza. Katika komolynak vélte a helyzetet, nem érdekelte külföld.
- Miben tudok segíteni?
  Hunor összevissza hebegett, hibáztatta magát stb. Katika felmérvén a helyzet marhasági magaslatának súlyosságát, cselekvés színterére lépett, elrohant telefonálni. Hunor tovább folytatta hisztijét önmarcangolással tarkítva.
- Én vagyok az oka mindennek, Én öltem meg! Nem vagyok más, csak egy barom, egy marék szar!
Katikának sikerült elkapnia férjét. Ő csak annyit mondott: - repülök drágám! Telefonálás után Hunorhoz lépett és letekert egy istenes pofont. Hunor meglepődve elcsuklott mondókájával ágyba esett. Ekkorra megérkezett Katika férje is. Hunort szerette volna segítségül hívni, de sajnos nem lehetett. Őkelme csak egyenesen bámult egyfelé kigülledt szemeivel. Rudolf nagyot sóhajtott.
- Uramisten!
Uramisten ide vagy oda, de Katikával kellett lecipeljék az áldozatot. Rájöttek, hogy Hunorral sincs mit kezdeni, őt is levonszolták a kocsiba. Percek alatt a sürgősségin kibiceltek. Otthagyták az áldozat áldozatát és az önfeláldozó áldozatot.
Katikáék akcióba léptek. Először Klára szüleit értesítették. Kissé ijedten de úriemberhez illően fogadták a hírt. Még arra is kitért a figyelmük, hogy megköszönjék. Hunor szülei homlokegyenest másképp reagálták le, különösen az anyuka. Nem lehetett bírni véle, sorozatos hiszti roham tört rá.
- Jaj az én kisfiam! Jó lett volna, ha én vigyázok rá! Nem szabadott volna elengedjem! Mindennél jobban szeretem drága gyermekem, csak az a bestia megölte magát és Hunira kente...
Katika az egész napi rohangálástól már alig állt a lábán. Hisztériázási akció végighallgatása után majdnem szétrobbant, azaz türelmét vesztette. Odament az anyukához gallérjánál fogva megrázta egy cseppet.
- Asszonyom viselkedjen normálisan, ahogy egy emberhez illik. Tessék már összeszedni magát, irány a korház!
Hunor anyja meglepődve az új helyzettől, melyben élete során aligha lehetett ehhez fogható, nem tudta hova tegye. Elhallgatott ügyesen kezdett öltözködni. De azért nem hagyta ki parancsolgatásának hatalmi kecsegtetését, rámordult férjére: -, Feri még nem vagy kész?!
Katikáék elvitték őket a korházig, ott lerakták és el is tűntek, mint szamár a ködben.
  Hunornak még csak ezután jött a fekete leves. Egy hétig nyakára jártak a rendőrök, orvosok, barátok, szülők és szeretők. Mikor tényleg világossá vált minden, hála Klárának, akkor békét hagytak neki. Klára sokkal hamarább szabadult meg a korháztól. Igaz élete perceken múlott, de íme sikeres volt a közbeavatkozás. Hunor viszont már három hónapja ücsörgött a korházban, de orvosán kívül senkinek sem böffentett egy szót. Szüleit bamba képpel mérte végig, rokonságára fel sem figyelt, még a barátai sületlen viccelődéseitől sem lelkendezett, néha elhúzta picit a száját és annyi.
  Klára bűntudatot kezdett érezni egy idő után. Utolsó alkalommal amikor meglátogatta Hunort sírni kezdett. Kiment a folyósóra, nem nézett sehová, csak akkor nézett fel, mikor beleütközött valakibe, de hamar megoldotta azt is, bocsánatot kért és eregelt tovább. Kíváncsian mégis hátrafordult, vajon kit lapított szinte ki siettében. Katika állt ott. A látványtól megbabonázva szaladt Katika felé, Katika is szaladt, egymásba kapaszkodva sírtak néhány sort. Fölöttük egy angyal figyelte, kissé elmosolyodott, csillagport szórt rájuk, mindketten megszépültek tőle. Klára megígérte Katikának, megfogja látogatni a közeljövőben. Katika becaflatott Hunorhoz, akármiről mesélt, őkelme nem nagyon reagálta le. Ettől teljesen elveszett a többhónapos türelme.
  Hunor lelkem, ha nem hajlasz a szép szóra, akkor eltudom mondani csúful is. Nem elég, hogy makacsságoddal kiborítasz hanem..., ... hanem..., ö, na jó! Ide figyelj, tudom, hogy hallasz, látsz stb., ezt nekem senki sem tudná bebizonyítani, hogy nem így van. Annak idején nekem sem volt rózsás az életem. Tízen osztottuk meg mindennapjainkat egy vacak szobában. Szüleink kevésbé tudta mit kezdeni a kilóra gyártott gyerekekkel. Helyzetünk más szemében teljesen kilátástalannak tűnt, de mégsem keseregtünk, mert azzal mit segítettünk volna állapotunkon. Két nagy fiútestvérem meg apám is néhanapján molesztáltak. Mikor betöltöttem a tizenhét évet, apám újsághirdetéssel állt elő. A hirdetésben ez állt: Jóvágású fiatal üzletember utazásaira kísérőhölgyet keres. Anyám ellenkezése ellenére muszáj volt mennem. Nagyon féltem az úgynevezett úrtól, az vígasztalt legalább jól nézett ki. Öltözékem pár napon belül megváltozott, csinos kishölgynek festettem. Utazásokba egyéb jó nem akadt, csak ismerkedés a nagyvilággal. Hazaküldtem családomnak a pénzt, abból építettek egy bazi házat. Mivel az úr soha nem beszélgetett családjáról rákérdeztem többször is magánéletére. Persze nem volt felesége. A nagy kérdezősködés közepette, válaszul megkérte a kezem. Nagyon boldog voltam. A menyasszonyi ruhát is én választhattam ki. Még az idő tájt elvett feleségül. Így szabadultam meg családom karmai közül. Már lehet tudni, hogy Rudolf volt azaz úriember. Így lett másabb minden. Rudolf nem vett kitudja milyen pompás lakást, hiszen ideje nagy részét üzletkötéssel töltötte. Mivel többet tartózkodik itthon nemrégiben vett egy újmódi emeletes házat a központban. Sok próbálkozás után áldott állapotban vagyok. A gyereknek pedig térre van szüksége, ha már megadatott ez a luxus élni kell vele. A régi esetet nem emlegetem fel, mert nem másztam ki teljesen belőle. Tudom nem érzem át teljesen a bajodat, mert igazán azt értjük meg, amin keresztül mentünk, de némi tapasztalatom van, fájdalom és szenvedés terén.
Hunornak szemében újra megjelent a fény.
- Tényleg, mekkora pockod van most? Nem is figyeltem meg.
Katika kissé ledöbbent, egymásra néztek, kirobban belőlük a nevetés. Úgy hahotáztak, még a doktornő is beállított a folyosóról.
  Ettől a perctől kezdve Hunor állapota fokozatosan javult. Bárki felkereshette, beszélgetett vélük, jókedvűen. Kedélyes és derűs állapotán még az orvosok is csodálkoztak. Azon a héten engedték ki a korházból, amikor Katika szült. Klárával meglátogatták. Hunor úgy viselkedett, mindenki világosan látta helyrezökkent a régi kerékvágásba. Az anyukája nem adta fel könnyen, addig járt fel fiacskájához, míg tényleg meggyőződött, nincs semmi baj véle.
  Hunor többször sétált barátaival. Szinte mindennap bejárta a várost. A megtakarított pénzével sikerült neki is egy házat vennie valahol a központ felé. Igaz nem volt annyira nagy, mint a Katikáék kéglije, de kicsike sem. Kapott egy állást is egy nyomdába. Mindennel foglalkozott. Hazajövet, mivel nem lakott messze Katikáéktól, többször bejárt segíteni. Nem is csoda, Katikának ikrei lettek, azokkal meg van mit bajlódni. Habár Rudolf pesztrát vett fel a két gyerek mellé. Vilhelmina néni a maga kilencven kilójával, annyira kedves volt és aranyos ahány kiló, jobbat nem is kaphattak volna. Putyukálta, de mégse kényeztette agyon az ikreket. Hunor szokás szerint zokon vette az újabban kialakult helyzetet, úgy érezte, mintha kitúrták volna, pedig korántsem úgy volt. Azt érezte lassan óvatosan le kell léceljen onnan. Úgy is lett. Barátaihoz sem járt gyakran. Hisztizését befejezte. Már nem sajnálta annyira magát, előzékeny volt, még az is megtörtént, hogy segített másokon. Klára egy ideig fel fel menegetett hozzá, de abbahagyta, mikor látta Hunor lelkiállapota eléggé stabil.
  Utólag, mikor ténylegesen lecsendesült minden körülötte egy vendéglőbe ismerkedett össze egy pacákkal. Munkaidő után többször felhajtottak a garatra egy közeli lebujban. A pacáknak fetyeló magatartása rokonszenves lett számára. Mindig türelemmel hallgatta végig szónoklatait az összetartozásról, nemzeti öntudatról és az új világról. Minden alkalommal nagy hangerővel adta elő magát. Körülöttük az emberek megdöbbenve figyelték, nemegyszer el is mentek, megállapítva a pasas lütyüségét.
  Hunor depresszióba esett egy-két szónoklat után, még azt sem vette észre, hogy angyalok kísérik haza. Annyira hidegen viselkedett embertársaival, valamiért, hogy lassan eltávolodtak tőle, csak az a félnótás haverja maradt meg, mert annak mindegy volt, csak valakinek szónokoljon.
Katika észrevette hülyeségét, egy szép napon felkereste.
- Mond csak megint mi bajod van Huni? Én már nem tudom mit akarsz. Akarsz-e valamit egyáltalán? Az a baj, hogy elvagyunk foglalva. Ha valaki elvan foglalva, nem azt jelenti, hogy nem várja szívesen barátját, akinek esetleg lenne ideje meglátogatni az olyanokat, mint mi.
Hunor elcsodálkozott. Lehordták tetőtől talpig, mégis örült neki. Lesütött fejjel kukucsált Katika felé.
- Szégyenlettem hozzátok járni, és jól esne egy munkahely változtatás is, mert a régi helyen nem érzem túl jól magam.
Katikának felvillantak a csillogó fekete szemei.
- Ó te kis buta, hát mondjad hol fáj! Neked amit mondtál nem elég, megkellene nősülj.
Sokat nem derécseltek ezek után.
Katika hazament és előadta férjének Hunor szenvedését. A férje Katika meglepődésére ujjongott. Nemrég ment el valaki a férje vezette üzleti ízétől, s úgy gondolta mivel ismeri Hunort, felveszi helyette.
  Hunor hamarosan állást cserélt. Egy írógép mellett rohasztotta testét lelkét, amíg le nem cserélték számítógépre. Akkor már vidámabban végezte "vármegye robotját". Mindig kellemesen hatottak rá az új dolgok. Az irodában, ahol dolgozott volt egy lány is. Hunor nem találta se szépnek se jónak, de ketten sok mindenről beszélgettek naponta, egyfajta kötelék alakult ki köztük. Egy szép csütörtöki délután Hunor megkérte a kezét. A lány igent mondott. Hunor boldogan nézte jegyűrűjét, elvolt ragadtatva tőle, amit még aznap húztak fel. Egyedül sétált hazafelé, mert kedvesének még egy kis dolga akadt. Dalolva eregelt az úton, eszébe jutott, hogy mennyire jó neki, milyen sokan szeretik és segítettek rajta, főleg Katika, Rudolf, András és Klára, no, meg Lajos és Gizike is. Mindenki eszébe jutott, büszke volt barátaira. Hatalmas energiával töltődött fel, lábai hol érték a földet és hol nem. Egyszerűen megemelkedett. Alacsonyan szállt akár a fecskék, fél méterrel a föld felet s közben esküvőjét meg lakodalmát tervezgette. Ahogy így mereng szembetalálkozik részeges fajankó barátjával. Rá pedig nem gondolt, de most neki is tudott örülni. Felhívta Hunort sörözni a törzshelyükre, ott a vendéglő teraszára. A „nemzeti hős" újra előadást tartott Hunornak. Utolsó érdemeiről beszélt. Saját ötletéből kipattant versei megjelentek a helyi lapokban és helyi kritikusok méltatták tehetségét. Külön nagy gondot fordított a ragyogó nemzeti érzelmű versek előadásában. Hunor alig várta kollégája dumájának végét. Három üveg sör után sor került rá is. Előadta három nap múlva megnősül és természetesen őt is meghívja a bulira. A „nemzeti hősköltemények" szerzője teljesen odavolt. Azért megkérdezte, a lány nemzetiségi mivoltára utaló fontos adatokat. Örömmel vette tudomásul, hogy jól választott. Szittya magyar felesége fog lenni. Ez igen! Erre is ittak, aztán más egyébre is. Teljesen eláztak, szemeik keresztbeálltak. Nemzeti érzéstől dagadva egymást lökődni kezdték. Vajon ki bírja tovább sziklaszilárdan állni tovább játékot űzték. Addig lökődték egymást, addig viccelődtek, amíg Hunor kilepcsent a vendéglői teraszon, csupán a negyedik emeletről.

ERDEI TÜNDÉRMESE

  Hunor meglepetésére esett helyzetkép továbbra is csodákat művelt. Egyszerűen feltápászkodott a földről lepalta magát. Teljesen józannak érezte elméjét. Elindult az úton egyfelé, pontosan nem tudta, hányadán áll sajátmagával, mit keres ott ahol van, de keveset törődött véle. Az első sarkon bevette a kanyart. Ment volna tovább is, de meglátott egy hatalmas posztert az egyik ház oldalán, olyan hatása volt akár egy festménynek. Teljesen elvarázsolta a kép. Sokáig gyönyörködött benne. A kép egy erdei tisztást ábrázolt, egy két lepkét pluszba rápingált valaki. Rögtön észrevette a cselt, ugyanarról a tisztásról van szó amit álmában látott és ahol eltöltöttek egy kellemes hétvégét barátaival. Nagyon belemerült a kép nézegetésébe, addig amíg önkívületi állapotba került. Aztán se bű se bá, besétált a képbe. Megállapította, hogy a kép a mákátyolással együtt csodálatos alkotás. Nem csoda, hogy csoda, hiszen nem mindennap lát az ember élő képet. Hunor mégsem esett hasra a látványtól, de akkor már igen, amikor megpillantotta szeme sarkából a csillogó fekete hajú, zöld szemű, csínos, barna bőrű lányt, amint feléje szalad.
- Hunikám megjöttél?!
– Mondta boldogan. Magához ölelte, megpuszilta. Hunor annyira vörös lett, mit a rák, vagy mint a jó öreg kommunista rezsó.
- Jaj, még a nevemet se tudod kedves, Hajnalka vagyok. Tudom mennyire kíváncsi vagy hogyan kerültél ide, de erre most választ nem adhatok, majd később...
- Hajnalka, mégis mire tudsz választ adni?
- Kimondottan csak azokra a dolgokra Hunikám, amelyek nem érdekelnek. Most elmondom példának okáért, mert nem jár a fejedben, hogy milyen is ez a világ. Ünnepélyesen fogadd meg, semmi áron nem szólsz bele.
Hunor biccentett fejével. Hajnalka összecsapta kezét, hoppá, máris két bársonyszék került a tisztás közepébe. Hunort leültette, aztán mesélni kezdett. Hunikám, te egészen elragadó bájos kis teremtmény vagy, éppen ezért kerültem ebbe a világba. Ez a világ nem más mint a képzeletvilágod szüleménye. Te vagy a nagy teremtő! Babba nem-de?
- De..., de, igen...
- Jaj! – Élénk sikollyal közbevágott Hajnalka -, már megmondtam neked, ne szól bele! Megkérlek többé ne tedd!
Hunorra annyira hatott a felszólítás, még a tátott száját is összecsukta.
- Tehát Hunikám, ez a világ a képzeleted világa, én is az vagyok. Alighanem a múzsád vagyok s mégse.
Kacéron vigyorgott Hunorra, majd egy szempillantás alatt üde mosolyra varázsolta vigyorgását.
- Érdekesnek tartom, az a meglepő ami szembetűnő és kézzelfogható, mint a képzelt világod. Van egy bibi, mivel nem tettél rendet képzeletedben. A gyerekkorod képzelgései összekuszálódtak az azután következőkével. Minden fantáziát és képzeletet megpróbáltam összegezni, persze kedvem szerint. Igyekeznem kellett, hiszen megválasztottál e világ koronázatlan királynőjévé. Jól jött találkozásod a képzeletvilágoddal, hiszen megismered önmagad. Na, nem kell behúznod a nyakad, nem vagyok mumus. Én kellene féljek tőled, hiszen bármikor megszüntethetsz. Mégis elmondom néked, mint e világ patrónusa, hogy nem kellene képzeletedet ráerőltesd másokra, például Klárára. Szegény még most is attól szenved, hiába jó barátod. Elmondani természetese helyes, okos cselekedet. Megismertetni másokkal valamit nemes cselekedet, ha nem sérti őt. A ráerőltetés mindig bizonytalan állapot , kényszermegoldást szül. Maradék „selejt" álmaiddal valamit intézni kell. Minden álmot be kell szúrni valahová, hogy egységes egynek részese legyen, ahogy a világ teremtése és működése létezik. Szinte tökéletes nem-de?
  Hunor újra biccentett kobakjával. Ő pedig elhagyta ülőhelyét egyet csattantott puha bársonyos kezecskéjével s a székek eltűntek, Hunor földre huppant. Ez követően valami jeleket adott le, mert pillanatok alatt megjelent egy szekér két lóval és egy kocsissal. Megérkeztek. A kocsis elegáns mozdulatokkal, kellő udvariassággal lepattant a lovas kocsiról, két nagy embernek kinyitotta annak ajtaját, miközben szinte földig roggyant.
- Parancsoljon megkoronázatlan királynőnk! Parancsoljon ismerős idegen!
Ahogy elvakogta mondanivalóját újra helyére kecmergett, s intett lovainak.
- Dzsipi és Dzsoni, ideje induljunk. Mi a franc van veletek. Áhá, nektek egyfolytában a nőzés jár az eszetekben...
A lovak összenéztek, Dzsipi gúnyosan odasúgta Dzsoninak -, Ez azt hiszi még mindig, hogy ő a világ közepe, de fogadni mernék, ha kérnénk, nem tudná megmutatni.
  Hamarosan befejezték a témát, mert gazdájuk éppen rájuk akart hinteni, szerencsére idejében elindultak. Mégis kocsin kívül maradtak a vendégek, pedig beültek nagy pirimókosan, úgy ahogy szokás a nagyuraknak. Hunort eligazította Hajnalka -, Ez egy hajnali trükk volt. Hunor és Hajnika repülőszőnyegen követték tovább a kocsit. Sokáig a fellegeket bámulták, de egy idő után Hunor lenézett, s hát uram teremtőm, mit látott! Nem tudta biztosan látja-e, vagy csak káprázik a szeme. Egy hatalmas palotát vett szemügyre. Gyönyörű tágas udvarát, nagy virágoskert díszítette. A szép lányok virágokat szedtek, abból virágkoszorút fontak, s aztán egymás fejére illesztették. Pontosan olyan virágkoszorúk voltak, amilyen az ő fején is járt.
  A szőnyeg földet ért, majd köddé vált. Ketten ott álltak, legeltették szemüket. Kis idő elteltével lépteket hallottak a hátuk mögött. Hátranéztek s hát ők voltak ott, gyönyörű ruhában. A két illető feléjük tartott és beleolvadtak ki ki képmásába. Hajnalka gyönyörű türkizzöld ruhában találta magát, földig érő haja befonva kanyargózott utána.
- Kedveském annak tiszteletére, hogy megjöttél bált rendeztem.
Hunor csak akkor figyelt ficásan babba ruhájára. Nem akart hinni a szemének, annyira elkápráztatta gyönyörűsége. Kedvenc ruha színei voltak, királykék a fellegek kékjével vegyítve, köztük pedig minden árnyalata megtalálható volt e két színnek. Ez csak a kabátja! Fehér csipkézett ing, fekete mellényke, fekete nadrág és egy barna cipő társult öltözékéhez.
  Ahogy így forgolódik egy szobában találta magát, legalább megtudta bámulni ruciját. Tükörhöz állva le pü püzte magát, úgy festett, még a Kisherceg is megirigyelte volna. Mikor teljesen átadta magát elégedettségének, kilépett a szobából, késztetést érzett, hogy továbbmenjen. Ügyesen végigszelelt egy hosszú folyósón, aztán egy hatalmas márványlépcső legfelső fokához érkezve megtorpant. Lepillantva nemcsak a hatalmas báltermet vehette szemügyre, hanem a sürgő forgó tömeget is. A tömeg nagy része nem emberi lény vala. Többsége intelligens állatkákból meg növényekből állt. Addig beszélgettek, pletykálkodtak és okoskodtak egymás között amíg Hajnalka nem csettintett egyet a kezével. Az egész jelenlévő élőlény kihúzta magát, feszesen állva elkezdtek mecseregni egy himnusszerű nóta dalszövegét. Így hangzott:

"Kedves teremtőnk, de rég vártunk téged, eljöttél, hogy éltesd drága néped! Válaszd ki, aki a legdrágább néked, Hogy távollétedben legyen ki vezessen minket!"

Hunor összehatódta magát, de uralkodott érzelmein. Könnybe lábadt szemecskéit megtörölte s nekikezdett hivatalos megnyitó beszédének.
- Hát izé..., tudjátok!
- Tudjuk, de azért mondjad csak!
- Minden jól esett nekem. Sokat adtatok lelketekből. Nem hiszem, hogy teremtő lennék, de azért legyen meg a ti akaratok, ahogy ti elvárjátok.
- A megkoronázatlan királynőt akarjuk! Hajnalkát! Hajnalkát!
Hunort nem lepte meg a választás, egyet intet kezével.
- Jegyezzétek meg egy személy nem tud irányítani ekkora népes birodalmat. Szükség van minden egyes segítő kézre. Jó barátai legyetek fönséges királynőtöknek.
- Éljen a királynőnk! Éljen Hunor!
A terem kellős közepéből előregyúródott egy kis manguszta. Hunor kezébe nyomott egy aranyból készített, drágakövekkel díszített virágkoszorút. - Örömmel tölt át, hogy személyesen nyújthatom át azt a koronát, mellyel hatalmas urunk megkoronázza szabadon választott hamarosan koronázott királynőnket.
- Ön készítette ezt a gyönyörű koronát?
- Először is köszönöm az elismerést, a becsületes nevem Aranyos Manguszta! Nemcsak én dolgoztam bele, hanem mások is
  Kissé elpirulva átadta a koronát, visszafordult, beleveszett a tömegbe. Hunor ahogy ereszkedett lejjebb megbotlott, s úgy megtántorodva öt méter kényszerfutást végzett, de nem esett el. A teremben senki sem kacagta, mindenkinek természetesnek hatott, úgy gondolták a szertartás része. Mikor Hunor újra kiegyenesedett, határozott pompás lépésekkel haladt előre. Más egyébre nem is mert figyelni csak Hajnalkára. Hajnalka mosolyogva várt, örömmel fogadta a koronát. Abban a pillanatba, hogy a fejére került a tömeg üdvrivalgásba kezdett. Valaki egyik mikrofonba beleordította: - Kezdődhet a buli! A buli elkezdődött.
Hunor első ízben Hajnalkával perdült. Nagy táncikálás közepette olajra léptek.
- Mi a baj Hunikám? – Kérdezte Hajnalka aggódva.
- Tudod, itt annyira tökéletes minden, hiányzik az izgalom, a rejtély, a titokzatosság, ami mind megvan igazi világomban amelyben élek.
- Tudom, viszont nekem mindaz megadatik itt pontosan úgy, mint neked a te világodban. Azt hiszem vissza kell térj. Nem fogsz hiányolni engem, de addig is míg itt vagy gyere mulassál egy igazit.
Visszamentek a bálterembe. Útközben szétváltak, néha elkapták egymás tekintetét a sodrásban, amíg meg nem felejtkeztek egymásról. Hunor először egy almafával táncolt. Ropta a táncot másokkal is. Szerepelt köztük csutak, denevér, mackó, róka stb. Utolsó táncot egy tündérkisasszonnyal járta. Hunor kezdett szédülni, belekerült az egyre közeledő virágörvénybe. Egy darabig nem látott semmit. Aztán lassan de biztosan újra kialakult a látása. A korházban találta magát.
  Önmagába nézve rendszerezte gondolatait. Arra jött rá, jó lenne már felnőjön, de az álmait vágyait nem szabad elhanyagolnia. Csak akkor tud hasznára lenni városkájának, és akiknek szüksége van rá, ha megszilárdul hitében. Mert mi is az amitől boldogan élhetünk? Ha átadjuk azt a tudást amivel rendelkezünk, utódainknak, amelyet tovább tudnak fejleszteni, anélkül, hogy átgázolnánk bárki lelkivilágán.

NYUGALOM ÉS BOLDOGSÁG?!

Korházba Vilma állított be, a kedves jövendőbelije.
- Jaj szervusz édes picim, bogaracskám! Képzeld, hallottam az orvostól, hogy sokkal jobban vagy. Teljesen megnyugtatott. Tudod, azaz alak, ki lelökött a tetőről, szerencsésen elzárták.
- Micsoda?
- Na nem kell megijedni, csupán három esztendőre és kész. Szerencsére hamar rád találtak. Eszméletlenül feküdtél a porban. Most annyira boldog vagyok, barna szemecskéid újra megteltek élettel, csak a szőke hajad kenődött össze vérrel. Most hogy érzed magad?
- Köszönöm kérdésedet, meglehetősen.
Tovább egy szót sem tudott mondani. Vilmának úgy beindult a lebzselője, hogy még az ajtó között is alig tudta befejezni. Akkor jutott eszébe, valami át kell adjon kedvesének.
- Jaj, el is felejtettem bogárkám, valaki az úton a kezembe nyomta, azt mondta régi jó ismerősöd, és adjam át neked. Tessék! Pá, puszi egyetlenem.
  Hunort naponta látogatták, csak ő nem látta látogatóit. Sokszor kifáradt, alkalomadatán el is aludt. Eszmélet visszanyerése után alig tíz nap telt el és őt kiengedték. A Vilma által hozott csomagot otthon bontotta ki unalmában. Friss illatos, a Föld kerekségén nem létező virágkoszorú volt benne és egy aranygyűrű. Belsejében a doboz falára felfirkálta az illető: Kösz mindent. Hunor boldogan csomagolta vissza rendkívüli ajándékát. Ajtónyílás zajára lett figyelmes. Csomagját ledobta az ágyra, vakarózott egyfelé, vajon miért nem zárta be az ajtót. Hát pontosan azért, mert lefekvés után szokta megtenni. Megkönnyebbült mikor Katikát pillantotta meg. Nagyon boldogak voltak. Beindult a beszélőkéjük, körülbelül éjjel két óra tájban hagyták abba. - Jaj Huni, Haza kell menjek.
Hunor felajánlotta, hogy hazakíséri. Katika elfogadta. Mielőtt kiléptek volna a lépcsőházba, Katika észrevette Hunor dobozkáját az ágyon, kíváncsian méregette. Hunor észrevette kíváncsiságát, felkapta az ágyról és Katika kezébe nyomta.
- Azt kérem tőled Katika, csak akkor bontsd ki, mikor tényleg úgy érzed, hogy egy titokkal többet szeretnél tudni.
Katika megpuszilta. Nem fogyott ki hajdani kacérságából, kicsit viccelődött Hunorral. Hunor hazakísérte.
  Vilma nagy szervezésbe fogott esküvőjük végett. Sokan belesegítettek a munkába. Hunort nem nagyon vonták bele. Óvták a megterheléstől. Egy hónap leforgása alatt megrendezték a polgári házasságszerződést és a templomi esküvőt. Az összes brancs részt vett rajta. Hunor anyukája sokat rőkölt meghatódottságában, a rokonság nagy része hasonló hajóban eveztek. Ott volt Laci bácsi is, ugyanúgy ízetlenkedett, mint Hunor barátainak lakodalmán. Vilma szülei együgyűek voltak. Nekik teljesen mindegy, hogy lakodalomban vannak, vagy éppen a bevásárlást intézik el. Barátai kimulatták kedvükre magukat.
A nagy felfordulás után Hunorék átrendezték a lakást. Kialakult az egymást látogassuk meg körforgás. Főleg a barátaik látogatták sokszor. Hunor végre révbe jutott. Normális életet élt, vagyis ahogy elvárta a külvilág. Talán akkor sikerült egy kicsit a réginek lenni, mikor kocsmáztak főleg a haverokkal.
  Ketten Vilmával prímán érezték magukat, habár néhanapján veszekedtek egy egy sort. Utolsó nagyobb cirkuszuk akkor esett meg, mikor Hunor kedves szülei kérték meg, hogy az új kocsival vitesse haza őket hazáig kipróbálás gyanánt. Hunor nem akart föltétlen menni. Vilma nagyot hízelgett szüleinek. Duma ide, duma oda, Hunor mérgesen felszedelőzködött, sikerült beülni a kocsiba. Szülei úgy vigyorogtak, mint egy egy birsalma. A mama viccesen elészólt -, na Hunor ezután mindennap hazaviszel bennünket. Az apuka rendesen cseszegette Hunort, hogy nem úgy kell vezetni, hanem így stb. Addig cseszegette míg Hunor átadta a kormányt. Az apuka nagy hegyesen ült le, úgy hajtotta a kocsit, mintha kergetnék. Az anyuka visibálni kezdett, retiküljével oda oda püfölt az apukának. Az apuka pedig kezdett ingatag lenni a vezetésben. Egy hirtelen kanyart bevettek, s aztán egy másik kanyart nem, beborult a hegyoldalon és nyomban felrobbant. A benne lévők szörnyethaltak.
  A temetésen ott volt az egész banda ától zéig mind a kettőn. Az apukát és az anyukát külön temették Hunortól. Klára és András állták Hunor temetésének költségét. A bandába verődött hacuka társaság mindkét temetésen sírt, ordított, sőt, aki volt rikoltozott is. A nagy rokonság kirakatta az újságba. Legalább egy hónapig tették a búsulást.
  Vilma mint özvegyasszony nagyon elvolt keseredve, de helyrejött, főleg akkor amikor ráíratta a nagy rokonság Hunor szüleinek lakását, mert megérdemli címen. Klára sokat sétált a temetőbe, eldöntötte ő is rendezi életét, még abban az évben férjhez ment. András még mindig vakaródzott elvegye-e Júliát vagy sem. Néha mindannyian a temetőbe találkoztak, onnan egyenesen a kocsmába tartottak. Megmaradt a barátság, tán még jobban mint azelőtt. Hunornak "sikerült összetartania barátait".
  Katika még aznap felbontotta a dobozkát, mikor Hunor meghalt. Bánatában örvendezett. Nem értette a hirtelen halált. Még beszélni szeretett volna Hunorral, még élve szerette volna látni. Eszébe jutottak az együttöltött percek, órák. Katika így morfondírozott magában: Hunornak nem volt kitudja milyen rossz sorsa, csak gyengeségében nem tudott megerősödni. Hiába, minden embernek a maga baja a legnehezebb, mert azt tudja átélni igazán. Katika azt sem tudta eldönteni, hogy szerette-e Vilmát vagy sem. Talán igen. Vilma azért nem annyira, mert éppen kibírta várni a gyászt s rögtön férjhez ment. De miért kellett meghalljon, pontosan, mikor végre rendezte az életét? Meglehet elérte a teljességet, és szelíden búcsúzhatott el az árnyékvilágtól. A hátrahagyott ajándék valami hasonlót sugallt neki. Amit Hunor igazán hátrahagyott az a melegszívű barátsága volt mindenki iránt. Igaz barátság létrejöttét eredményezte, amely barátai éltettek tovább szívükben az elkövetkezendő nemzedéknek javára.

AJÁNLÁS

  Netán abba a városkába vetődnétek, ahol Hunor élt, menjetek el a sírhoz, mert még mindig kijár egy csínos nő, hátha találkoztok vele. Nincs mindig egyedül, néhanapján két kisfiával sétál arra. Az egyiknek neve Hunor, a másiknak Rudolf. Rudolf szinte olyan, mint ő, Hunornak barna a szeme és szőke a haja. Van mikor a nő beszélget egyedül, pedig nem egyedül van, Hunor van ott, csak nem mindenki láthatja. Ilyenkor mindig boldog.

Borbé Levente
1994