P. Szilveszter levelei Tengizből


Embertársaim!

A Tengiz Saga, amit a Kreatív Sarokban olvashattok, egyike volt azoknak a témáknak, amelyek miatt részemről a KIBRA létrejött. Nyilván szubjektívan közelítettem meg a témát, nem is tehettem mást, hiszen saját élményekből fakadt az a négy írás, ami a teljesség igénye nélkül mutatta be kazahsztáni Tengizt és az ott dolgozó, illetve élő embereket.

A napokban a saját cuccaimat pakolgatva ráakadtam egy CD-re, amelyen legnagyobb meglepetésemre ráakadtam P. Szilveszter Tengizből írott leveleire. Szilveszter csak néhány hetet töltött Tengizben és a jelentős korkülönbség ellenére - kb. 10 év - nagyon jó viszonyba kerültünk. Annak idején Mikes Kelemenhez hasonlóan leveleket írt barátainak Magyarországra és saját szemszögéből kommentálta az eseményeket. Ha jól emlékszem, valamikor 2002. májusában volt kint, azaz a legbarátságosabb hónapban és akkor - nagyon helyesen - kalandnak tekintette az egészet. Fiatalos stílusa és humora már akkor is nagyon tetszett.

És most 2013. decemberében - 11 év elteltével - ráakadtam ezekre a levelekre. Évek óta nem találkoztam vele, de annak idején a kérésemre ő küldte meg nekem ezeket a leveleket, remélem nem veszi zokon, ha ezeket több részben közzéteszem. Bevállalom, mert én személy szerint szórakoztatónak tartom azok tartalmát, és úgy gondolom, hogy Szilveszter is hozzájárulna a publikáláshoz. Ha tévednék, kedves Szilveszter, és most olvasod ezeket a sorokat, akkor az email címem a lap alján megtalálod. Nem szándékozom kijavítani az elütéseket és általában változtatni azokon. Ez alól csak egy kivétel van: a leveleidben szereplő személyek nevét természetesen teljes egészében nem tehetem közzé, de ha valaki magára ismer, úgy a történetben szereplő személyekkel vélt azonosság nem feltétlenül a véletlen műve

Az első benyomások Megérkezés Étkezés Tengizben Munka Hétvége Telefon Tengiz természetrajza UAZ
Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon