P. Szilveszter levelei |
Tengíz természetrajza Tengíz a Kaszpi-tengertől keletre fekszik, nem tudom hány kilométerre, de az iskolai földrajztérképen kb. 2-3 mm, vagyis kisebb távolság, mint egy köpésnyi. Az éghajlat szerintem szélsőséges kontinentális, mivel Ázsia szélén fekszik. Egyébként pedig sivatagos jellegű. Természetesen nem olyan sivatagot kell elképzelni, mint a Szahara, tehát szép sárga homok, növény semmi, hanem gyér növényzettel borítottat. Fát nem lehet látni, bokrokat sem nagyon. Szóval a növényzet olyan, ami bírja a hosszan tartó szárazságot is. Kicsit csodálkozom is, hogy az iroda mellett van egy egészen parányi nádas (!), ami tudvalevőleg vízparton szeret nőni. Törtem is a fejem, hogy került ez ide, és végül rájöttem, hogy biztosan Szúnyog úrék építették ide lakótelepüket. Merthogy szúnyogék vannak itt egy páran, csakúgy mint légyék. Róluk még később esik szó, a helyi fauna értő elemzése során. Most éppen valami zavar lehet, mert szokott néha esni az eső. Egyébként meg most kezd felmelegedni igazán az idő, most elég annyi, hogy átmegyek a szomszédos telepre meg vissza és folyik rólam a víz. Az is kellemetlen, ha mondjuk éjszaka hull egy kis csapadék, másnap süt a nap és akkor fülledt meleg lesz. Mert egyébként itt száraz meleg a jellemző, ami sokak szerint jobb is, hát meg tulajdonképpen szerintem is. Azt rebesgetik továbbá, hogy nemsokára még melegebb lesz, ennek egyik legbiztosabb jele, hogy a hűtőnk kezd megtelni ásványvízzel meg kólával. Ez legalább olyan megbízható előjel, mint a medve-barlang-árnyék-tél pontok által határolt konvex négyszög. (néha már megijedek magamtól, hogy milyeneket tudok írni – de nem baj, mert ez kell a közönségnek) Na tehát túl vagyunk a flóra és az éghajlati jellemzők ismertetésén, most következzen a tengizi állatpark bemutatása. Kezdem azokkal az állatokkal, amelyek otthon is megtalálhatóak. A repülősők közül ez a gyötrő szúnyog és a házilégy. Ezek semmiben nem különböznek az otthoniaktól. A szúnyogok a már említett nádasban lakoznak, a legyek meg mindenhol ott vannak. A hétvégi kiránduláson megismerkedtem egy másik vérszívó repülő állattal is. Ez a szúnyoghoz viszonyítva olyan, mint a csúzlihoz képest egy magnum (nem a jégkrémre gondolok). Szóval ez az állatka szép csendben rárepül a kiszemelt áldozatra, rátapasztja szájszervét, és elkezdi a vérszívást. Az a rossz benne, hogy nem mindig lehet észrevenni. Amikor meg leütöd, akkor egy kis darab bőrt lecsippent rólad. Korábban már esett szó a vízben lévő kis élősködőkről, meg a flamingókról, ezekre most nem pazarlom a téntát. Kutya van itt is, kóbor – pontosabban nomád tartásúak. Én eddig egy négyes falkát láttam ott a szállás közelében, de különösebben nem zavarnak, mert úgyis mindig autóval járunk. Egyébként ugyanolyanok, mint a magyar kutyák. A nagy meleg őket is megviseli, ilyenkor mozdulatlanul képesek állni és lihegni az út közepén, és még akkor sem állnak félre, ha jön egy autó. A legérdekesebb pont a macskakérdés. A kazahok nagyon szeretik a macskákat. Nálunk az irodában is van egy macska, fekete. Svarc-nak hívják, de szokták Svarcinak is becézni. Láttam már más irodában is macskát, a folyosón ki van nekik téve a kis víz, meg a kaja, ők meg nagy kényelmesen az ajtófélfának támaszkodva alszanak. Múltkor jöttünk be, és láttam hogy Svarci az iroda melletti fa tetején viaskodik egy másik macskával, de a miénk volt feljebb. Most azért kicsit lebuktattam magam, mivel a levél elején még azt írtam, hogy nem lehet fát látni. Ja, az erdőtől. Na, jól van, ez csak vicc volt, szóval igen egy fa van, a nádasunk mellett. Ha belegondolok, lehet hogy az iroda egy forrásra épült. Teszem azt, oázisra. Ezt alátámasztja, hogy a szomszédos épület az Oasis nevű nájt klub. Ilyen is van itt. De csak akkor nyit ki, ha valami nagy fejes érkezik. Itt még nem ismernek eléggé, mert amikor én megjöttem, akkor bizony be volt zárva. Tennem kell valamit. |
HírekAmerikai foci
Alapvetések2012-es idény▶Superbowl és egy kicsit továbbThe greatest play of all timeNFL Draft 20132014-es idény▶Merre tovább, Philadelphia Eagles?Új szelek fújnakThe Eagles have landed
Apa, kezdődik!!!1. hét Oakland Raiders2. hét Tampa Bay Buccaneers3. hét Minnesota WikingsErősorrend - 4 hét után5. hét Indianapolis Colts6. hét Cleveland Browns7. hét Tennessee TitansErősorrend - 8 hét után9. hét Kansas City Chiefs10. hét Philadelphia Eagles11. hét Houston Texans12. hét New York GiantsErősorrend - 13 hét után14. hét New England Patriots15. hét San Francisco 49ers16. hét Cincinnati BengalsErősorrend az alapszakasz végénDivisional PlayoffConference Championships
PreviewElső hétMásodik hétHarmadik hétNegyedik hét - Power RankingÖtödik hétTizedik hétTizenegyedik hétTizenkettedik hétTizenharmadik hétTizennegyedik hétTizenötödik hétTizenhatodik hétTizenhetedik hétRájátszás 2014
GasztroizéJoghurtos padlizsánOrosz vodkakorcsolyaZabpelyhes-mézes kenyérRetro hamburgerLevesek▶Édességek, sütik▶Főfogások▶Lenin kedvencePhiladelphiai CheesesteakKoreai répasalátaVinegret salátaTatárbifsztekSzilvásgombócCseburek - közép-ázsiai húsostáskaSkót tojás
Szilvás morzsás sütiMáglyarakásEpres krémesSzilvás piritósMákos gubaSzirnyiki - a szovjet túrófánkCitromos zapekanka
Tefteli - orosz húsgombócokHortobágyi palacsintaKijevi csirkeSzezámos-mézes-csípős csirkemellKocsonya egyszerűenFusilli di MareSaslik magyarosanCayenne sertéskaraj zöldséges sült rizzselSáfrányos-kurkumás rizottó pokoli csirkemájjalBalkongrillSzász rakottkelBbq oldalas DV módraSült debreceni kolompérral és kakukkfüves Hokkaido tökkelBurgundi marhaLabancpecsenye párolt csicsókávalHirtelenkészült krémsajtos sztrapacskaBácskai rizseshús közép-ázsiai beütéssel
HaditechnikaPáncélosok▶Kaszpi SzörnyeBurja és NavahoTankgyilkos 88-asOrosz HarkályHeckler&Koch MP7A1Hitler különös repülőgépeiMe-323 GigantA Karl óriásmozsárFL 282 - KolibriAlmaz felderítő űrállomásRadarokFLAKTürme - légvédelmi tornyokKatonai térképek MagyarországrólEnigmaA légierő (kezdetek)Szovjet lézertank kísérletekA légierő (hőskor)Pilóta nélküli felderítő repülőeszközök
T-90 harckocsiTunguszkaHarckocsi katalógusRohamlövegek I.Rohamlövegek II.World of TanksA KV nehézpáncélosokMerkavaA szovjet ISZ sorozatTankok az asztalon▶
Kreatív sarokTengiz Saga▶Útibeszámolók▶Origami▶Sima és fordítottReklámzabálóknak▶KIBRA Gallery▶Brüsszeli kalandokDarth Vader dosszié▶PuzzlemániaSCI-FI▶EURO2016▶Rio 2016 - ahogy én látomAkkor és most▶
A vadon szava - Szlovák ParadicsomThassos 2009Thassos 2010Baltikum 2005Prága 2012PargaPelion-félszigeti élmények 2013GEOcaching▶Bramshill House-i kísértetekTrogiri panorámaLisszabon - Belém-toronySzlovák Paradicsom - ÚjratöltveNyárutó a Cavallino kempingbenStavrosi nyaralásMiértek és hogyanok - LondonNeos Marmaras 2017
Sávoly-hídSchossberger kastélyVáci ártéri tanösvényNaplás-tóVáci körsétaÖrkény telefonfülkéjeFebruári kincsvadászatAz egri vár másolata (GCEGER) és az Ezredik (GC1000)GellérthegyVeterán sasokHétvályús-forrás és Vörös-kő
vírusírtókRetroWindowsSzigetLevi's 501Coca-ColaBond 007Darth Vaderskót whiskywhiskeySzappanGeorge ClooneyHondaBeckhamHeinz ketchupMercedesvajMessiSuperBowl 2015Mr. BeanNike (C. Ronaldo)Ausztrál sör
Darth Vader jelentiDarth Vader elfogott jelentéseDarth Vader jelentiDarth Vader jelentiBirodalmi űrkikötő FrankfurtDarth Vader jelenti - Feltárt dokumentumok 1Darth Vader jelenti - Feltárt dokumentumok 2.Darth Vader elfogott jókívánságai
Pontozásos MeccsértékelésA zosztrákmagyarVélemény_1A zizlandmagyarVélemény_2A magyarportugálVélemény_3
AjánlóHotel KardosfaSzlovák ParadicsomMachu Picchu panoramaVonatokZene▶Filmek▶MiniversumMa este megbukunkRejtő képregényekKönyvek▶Szabadstrandok a Dunakanyarban▶
Az orosz Kék MadárŐ még csak 17 - LordeRapülök - SzívzuhogásMetallica - cimbalmonKáosz KözpontMagnificoINXSTatjana SznyezsinaBalkan FanatikKerekes BandPink Floyd - The Endless RiverDalszöveg fordítások▶Legjobb hangok▶Roger Waters az Arénában!
IdőgépU2 - Mysterious waysAerosmith - Girls of SummerTrain - 50 módja annak, hogyan búcsuzzunk elAC/DCTrain - Hey, Soul SisterSimple Minds - Belfast ChildTrain - Angel in Blue JeansQueen - Friends will be friendsGuns N' Roses - Sweet child o' mineDepeche Mode - Policy of TruthGenesis - Land of ConfusionLoituma - Levans polkkaWhile My Guitar Gently WeepsAerosmith - Walk this wayRolling Stones - Love is strongKygo - Here for You ft. Ella HendersonMary Jane's Last Dance - Tom PettyPhil Collins - Don't Lose My NumberJon Bon Jovi - Blaze of Glory
A legjobb hangok - első részA legjobb hangok - másfeledik részA legjobb hangok – második részA legjobb hangok – harmadik rész
30 for 30GravityA szélhámosAz igazi spoyler - AvatarSajbu! Sajbu!Szelídek és PatkányokHazafutás & SzupercellaA holnap határaA Jó, a Rossz és a CsúfAz élet ízeiUtánérzések: Last Vegas & A holnap határaA tavasz tizenhét pillanataEgy igazi sci-fi: Csillagok közöttA Harag (Fury) és a SztálingrádJupiter felemelkedése & Ex_MachinaVadon és MentőexpedícióRejtélyes XX. századSpectreÉbredő erőKész katasztrófa és VakációÉrkezés
GALAKTIKAA kilences kocsiMoszkva 2042Utazás TralalábaVagdalthús Hadművelet▶Fecskék és FruskákIsaac Asimov: A halhatatlanság halála; Nemezis; Az istenek is...
Babérkoszorú