Gyorstávirat!
Császári Felség kezébe
Birodalmi Főhadiszállás
Halálcsillag
Felséges Úr!
Hivatkozással korábban megküldött jelentésemre, amely szerint személyes aknamunkámnak köszönhetően és Boba Fett impotens tevékenységének ellenére a KIBRA lázadói csoport aktivitását sikeresen blokkolni tudtuk, felhívnám Felséged figyelmét arra a hátborzongató tényre, hogy a rendelkezésre álló információk szerint a KIBRA keménymagját alkotó Vincenzo és Tatosa lázadók feltehetően elkeseredett és veszélyes akcióra készülnek, amelynek sem a célpontját sem a végrehajtás módját egyelőre nem sikerült felderíteni.
Nem szívesen jegyzem meg, de Felségednek meg kéne fontolnia a Birodalmi főhadiszállás ideiglenes kiürítését, amíg a lázadók terveit nem sikerül hitelt érdemlően felderítenünk és a szükséges ellenlépéseket nem tudjuk megtenni Felséged biztonságának megőrzése érdekében. A lázadók elfogott levelezéséből egyelőre csak annyit sikerült megállapítani, hogy valamilyen Bélától akarnak valamit és azt rövid időn belül.
Boba Fettet utasítottam a lehetséges személyek szűkítésére, de ez a tehetségtelen fejvadász azt állítja, hogy még így is sok lehetséges Béla maradt. Nem is értem, hogy miért ilyeneket klónoztak a 2. részben…
Felséged természetesen ismer engem annyira, hogy az ilyen hozzáállást nem tűrhetem és Boba Fett alapos fejmosást kapott tőlem, aminek köszönhetően részben sikerült azonosítani a felkelők terveit.
Na most arra jutottunk Felség, hogy ezek, hogy is mondjam… A maszkom alatt belepirulok, amikor kimondom: ezek meg akarják hódítani a Suha Bélát! Mert hogy tavaly nem sikerült nekik. Kérem Felségedet, hogy a biztonság kedvéért az összes Suha Béla nevű alattvalójának dezintegrációját megfontolni szíveskedjen, illetve tegye lehetővé Boba Fett mielőbbi száműzetését, mert tele van a tököm vele.
Hódolattal:
Felséged Darth Vaderje