Munka

Az itteni munkarend teljesen más, mint Magyarországon. Itt minden nap szigorúan 7 órakor kezdünk, déltől egyig ebédszünet, utána este 6-ig, vagyis naponta 10 óra a munkaidő. Ez megy hétfőtől szombatig, elvileg csak a vasárnap a pihenőnap, de néha akkor is bent szoktak lenni, délig legalábbis.

Egyelőre nagyon sok dolgot nem bíznak rám, néha megtalálnak ezzel-azzal, kapkodom a telefonokat, meg írom ezeket a hosszú leveleket. Az orosz egyre jobban megy, amit a telefonon való beszélgetéseken tudok lemérni. Első nap csak alig néhányszor tudtam eldönteni, hogy kit keresnek, most már azért, ha nem is értem elsőre, már fel vagyok vértezve olyan kifejezésekkel, hogy isorázpazsalúszta, vagy szkemtihocsesgavarity. Ha ez sem segít pánikszerűnek nem nevezhető sebességgel átadom a kagylót kollégámnak, aki perfekt orosz tudással rendelkezik. Legalábbis nekem úgy tűnik.

Visszatérve egy pillanatra a heti 60 munkaórára, azt kell hogy mondjam, ha kevesebb lenne, még jobban unatkoznék, mert itt aztán tényleg nem sok mindent lehet csinálni. Most már legalább sikerült pénzhez jutnom, nagynehezen kivertem itt az egyik főnökfélétől, kb. 2 napba tellett. Nem tudom mi a faszt szórakozott, mert 5000 tengét vettem csak fel, az kb. 34 dollár, de állítólag ilyen a természete.  

Az irodáról annyit, hogy egy hosszú földszintes épület, középen folyosó, két oldalt irodák, folyosó végén WC. A portásfülkét egy rendőrszoba helyettesíti, ugyanis egy rendőr mindig itt mászkál a folyosón. Egyébként ebben a szobában, ha jól láttam van egy szék, meg egy hősugárzó – ez még kazah szinten sem összkomfort. Én kettesben vagyok egy irodában Attilával, és irodánk két szomszédja a két főnök, akik csak a mi irodánkon keresztül jutnak ki a folyosóra, szóval stratégiailag nem egy jó helyen fekszünk, nagy a tranzitforgalom. Egyébként Attila, meg P***k (aki alig akart pénzt adni, az egyik szomszéd) is hivatalos katonatisztek voltak, a Szovjetunióban végeztek, ebből kifolyólag oroszul nagyon tudnak. Attilával minden rendben van, ő türelmes meg segítőkész, de ez a P***k!! Na ezt elmesélem, mert ez jellemző rá (azonkívül hogy nem szereti a focit, meg sóher): az egyik darunknak elromlott egy alkatrésze, konkrétan egy fogaskoszorú (kb. 30-35 cm átmérőjű fémkör, belső oldalán fogakkal) eltört kettőbe. Na most ugye ezt pótolni kell, mégpedig Magyarországról. Hogy pontosan tudják, mit kell venni, kitalálta, hogy fénymásoljuk le az egyik darabot. Ej. Itt már gyanús volt a dolog, azt hittem szopatni akar, hogy ezt a legalább két kilós, gépzsíros fémszart be akarja tenni a fénymásolóba. Nézek rá, hogy ezt komolyan gondolod. Erre elkezd kiabálni, hogy miért nem csinálom már, meg mit állok itt. Én még mindig kételkedem az elképzelés komolyságában, összeesküvést szimatolok, még jobban kiabál, és akkor Attila a maga szép nyugodt stílusán megerősít, hogy ezt tényleg komolyan gondolja. Na jó, berendeljük az egyik dolgozót az alkatrésszel, még ő sem sejt semmit, de ő is legalább olyan pofát vág, mint én, amikor meghallja, hogy mi a terv. Na, hárman körbeálljuk a fénymásolót, betesszük a fogaskoszorú-darabot, és elindítjuk a műveletet. A végeredmény egy szürkés-fehér foltos háttér lett, középen egy fekete, kifli alakú maszattal – ez utóbbi volt a koszorú. Hát ebből, nem fogják tudni otthon, hogy milyen kell. Újra megpróbáljuk, de most majdnem homogén fekete lap lett a végeredmény. Hát ez nem megy. Még mindig ott állunk, hárman okos magyarok a fénymásolónál, előttünk, mint áldozati oltáron a koszorú, amikor betoppan Aigerim (az egyik kazah kislány, szerintem messze a legértelmesebb) és jókedvét alig titkolva megkérdezi, hogy stotigyélájes? Végül nem sikerült lefénymásolni a koszorút, ami engem elégedettséggel töltött el, hogy nem én vagyok itt a leghülyébb.  

Szóval itt elcsordogál az a 10 óra, mit mondjak, nem rövid, főleg úgy, ha az ember nem nagyon tud mit csinálni, csak ketyeg neki a pénz. Olyan érzésem van, mintha már 2 hete itt lennék, közben meg még egy sincs. Olyan vagyok már, mint Dunbar a 22-es csapdájából, aki azért unatkozott, hogy lassabban menjen az idő, ezáltal tovább éljen. Csak én nem direkt csinálom.

Na, most már van pénzem legalább, talán ma elmegyek boltba, és megnézem, milyenek a viszonyok.