Első kitekintés |
Lezajlott az első négy forduló, vagyis az alapszakasz első negyedén túl vagyunk. A végeredményt tekintve persze még masszívan mellé lehet fogni, de azért már kaptunk egy kis információt a csapatok erejét illetően. Az NFL története azt mondja nekünk, hogy nem szeptemberben és októberben kell csúcsformában lenni, a későbbi bajnokok többnyire azok, akik november-decemberben brillíroznak. De nekem egyelőre 4 forduló alatt mutatott játék áll rendelkezésemre, hogy levonhassam elhamarkodott következtetéseimet. Lássuk, mire jutottam főcsoportonként. AFC ![]() A főcsoport egyetlen veretlen csapata, a Houston Texans kimagaslik a mezőnyből. Mind a védelem, mind a támadósor rendkívül magabiztosan vette az akadályokat eddig, igaz, a szembe jövő ellenfelek nem tartoztak a világverő alakulatok közé. De a győzelem, az győzelem, azon nincs mit magyarázni. A következő négy ellenfél között azért a Green Bay és a Baltimore ott figyel; ez a két meccs azért megmutathatja, mennyire vegyük Superbowl esélyesnek a Texans-t. A 2-2 mérlege ellenére abszolút magabiztosnak érzem a New England-et. A csoportja hulla gyenge, a következő négy meccs sétagalopp lesz számukra. Igaz, az első komoly sérülés (Hernandez) azért okozott gondot a támadásokban, de a futójáték feljavulásával az csak egy apró porszemnek bizonyult. Nyugaton a szokásos káosz van. Most a San Diego vezeti a csoportot, szerintem 4 meccs múlva totális keveredés lesz. Payton Manning (Denver) sokkal jobb teljesítményt nyújt, mint amit egy teljes évnyi kihagyás után a (laikus) ember gondolt volna róla, de továbbra sem hiszem, hogy az egész szezont végig fogja bírni. Bár számomra nagyon szimpi csapat a Broncos, azért valahol mélyen nem lepne meg egy csúnya négymeccses sorozat. A másik két csapatnak (Kansas City, Oakland) eddig csak villanásai voltak, de – legalább is a csoportjukban – még nem írnám le ezt a két gárdát sem. Északon a Baltimore és a Cincinnati hozza, amit vártam, erős, megbízható védelem és mellette a győzelmet hozni tudó támadósor. Mindketten ott lesznek a rájátszásban, várhatóan. Némileg meglepő a Pittsburgh eddigi szereplése (ők még csak 3 meccset játszottak), de az igazság pillanata náluk is közel: a Philadelphia ellen 3 kulcsjátékosuk tér vissza a pályára (Polamalu, Harrison és Mendenhall), akik akár egyenként is képesek meccseket eldönteni. Nem lesz gond velük egy vereség esetén sem, bár akkor már sokat nem szabad hibázni. A csoportmeccsek döntőek lesznek és ez mindhárom csapatra igaz. Úgy vélem, az év eleji várakozásoknak az AFC csapatai maximálisan megfeleltek, mondhatnám, tiszta papírforma. Szerintem nem lesz jelentős változás az erősorrendben a következő négy forduló után sem. Nálam tehát az Amerikai Főcsoport erősorrendje jelenleg így fest. 1. Houston Texans 2. Baltimore Ravens 3. New England Patriots 4. Cincinnati Bengals 5. Denver Broncos 6. Pittsburgh Steelers NFC ![]() Na itt már bolondabb a helyzet! Délen az Atlantával semmi gond, 4-0, Matt Ryan irányításával a Sólymok szárnyalnak. Tuti csoportgyőztesek, mert a New Orleans-i alakulat váratlanul egy 0-4-es szériával nyitott, a csoport többi tagja pedig szót sem érdemel (bocsesz Panthers és Buccs fanok). De mit kezdjünk az Arizonával? Szintén veretlenül állnak és azért a Pats-et Bostonban elverni nem lehet a véletlen (vagy csak a cserebírók) számlájára írni. Szerintem a lendület hamarosan megtörik és a helyükre kerülnek. Amely a San Francisco mögött van. Bár jól néz ki a 4-0, ebből nem feltétlenül lesz rájátszás! Én most szóltam, október elején. A Frisco jó csapat, egyszer belefutottak a késbe, tanultak belőle, lazán hoznak a következő 4 meccsből hármat és átveszik a vezetést a csoportjukban. Elsősorban azért, mert a csapat egységes, az edző pedig egy hullámhosszon van a csapattal. Északon találjuk a liga kellemes meglepetését (a Cardinals mellett), a Vikingek személyében. A csoport nagyon erős, ezért bármi lehetséges, de én úgy érzem, kifullad ez a remek kezdés. Kicsit olyan ez, mint mikor egy esélytelen versenyző a surranópályán próbál meglépni, amíg az esélyesek egymásra figyelnek. Nos, most már jut a figyelemből Minnesotára is, a Chicago és a Green Bay is előzni fog. E két utóbbi gárda most már felvette az üzemi fordulatot, de én még a Detroit-ot sem írnám le végleg (csak egy kicsit). Keleten vezet az Eagles, úgy hogy két meccset nyert 1-1 ponttal, egyet 2-vel, és bezsebelt egy nagyon sima vereséget. Ez persze jelenthet jót is (adhat tartást a csapatnak), meg rosszat is (erős mázli-faktor jelenlétére is utalhat). A pennsylvaniai rangadó a Steelers-szel lehet vízválasztó az Eagles számára is: egy bukta a csoport harmadik helyére „repítheti” a sasokat, ahonnan nem biztos, hogy lesz visszaút. A Redskins – hiába az újonc irányító Griffin nagyszerű teljesítménye – nem tűnik faktornak, a Dallas sem fogja idén megváltani a világot. A Giants nagyon jó csapat, velük továbbra is komolyan számolok. A csoportnak brutális sorsolása van, aki itt csoportelsőként túléli az alapszakaszt és nem szed össze sok sérült harcost, az eljuthat a végső cél kapujáig. A Nemzeti Főcsoportban tehát egy kicsit összekuszálódtak az előzetesen várt erőviszonyok, szerintem pillanatnyilag itt tartunk: 1. Atlanta Falcons 2. San Francisco 49ers 3. Chicago Bears 4. Green Bay Packers 5. Arizona Cardinals 6. New York Giants Ha valaki esetleg veszi a fáradtságot és a fenti véleményemet összeveti a táblázatokkal, láthatja, hogy azok nem feltétlenül korrelálnak. Igyekeztem a mutatott játéknak megfelelő sorrendet felállítani, mert egy-egy győzelem, vagy vereség bárkinek becsúszhat, de egy jól felépített konstans támadójáték, vagy egy kiérlelt védekezési rendszer azért mindig túlmutat az adott meccsen elért eredményen. A következő négy meccs után visszatérünk a Liga erősorrendjére. Addig is a szurkolásban ez legyen az etalon: ![]() |
HírekAmerikai foci
Alapvetések2012-es idény▶Superbowl és egy kicsit továbbThe greatest play of all timeNFL Draft 20132014-es idény▶Merre tovább, Philadelphia Eagles?Új szelek fújnakThe Eagles have landed
Apa, kezdődik!!!1. hét Oakland Raiders2. hét Tampa Bay Buccaneers3. hét Minnesota WikingsErősorrend - 4 hét után5. hét Indianapolis Colts6. hét Cleveland Browns7. hét Tennessee TitansErősorrend - 8 hét után9. hét Kansas City Chiefs10. hét Philadelphia Eagles11. hét Houston Texans12. hét New York GiantsErősorrend - 13 hét után14. hét New England Patriots15. hét San Francisco 49ers16. hét Cincinnati BengalsErősorrend az alapszakasz végénDivisional PlayoffConference Championships
PreviewElső hétMásodik hétHarmadik hétNegyedik hét - Power RankingÖtödik hétTizedik hétTizenegyedik hétTizenkettedik hétTizenharmadik hétTizennegyedik hétTizenötödik hétTizenhatodik hétTizenhetedik hétRájátszás 2014
GasztroizéJoghurtos padlizsánOrosz vodkakorcsolyaZabpelyhes-mézes kenyérRetro hamburgerLevesek▶Édességek, sütik▶Főfogások▶Lenin kedvencePhiladelphiai CheesesteakKoreai répasalátaVinegret salátaTatárbifsztekSzilvásgombócCseburek - közép-ázsiai húsostáskaSkót tojás
Szilvás morzsás sütiMáglyarakásEpres krémesSzilvás piritósMákos gubaSzirnyiki - a szovjet túrófánkCitromos zapekanka
Tefteli - orosz húsgombócokHortobágyi palacsintaKijevi csirkeSzezámos-mézes-csípős csirkemellKocsonya egyszerűenFusilli di MareSaslik magyarosanCayenne sertéskaraj zöldséges sült rizzselSáfrányos-kurkumás rizottó pokoli csirkemájjalBalkongrillSzász rakottkelBbq oldalas DV módraSült debreceni kolompérral és kakukkfüves Hokkaido tökkelBurgundi marhaLabancpecsenye párolt csicsókávalHirtelenkészült krémsajtos sztrapacskaBácskai rizseshús közép-ázsiai beütéssel
HaditechnikaPáncélosok▶Kaszpi SzörnyeBurja és NavahoTankgyilkos 88-asOrosz HarkályHeckler&Koch MP7A1Hitler különös repülőgépeiMe-323 GigantA Karl óriásmozsárFL 282 - KolibriAlmaz felderítő űrállomásRadarokFLAKTürme - légvédelmi tornyokKatonai térképek MagyarországrólEnigmaA légierő (kezdetek)Szovjet lézertank kísérletekA légierő (hőskor)Pilóta nélküli felderítő repülőeszközök
T-90 harckocsiTunguszkaHarckocsi katalógusRohamlövegek I.Rohamlövegek II.World of TanksA KV nehézpáncélosokMerkavaA szovjet ISZ sorozatTankok az asztalon▶
Kreatív sarokTengiz Saga▶Útibeszámolók▶Origami▶Sima és fordítottReklámzabálóknak▶KIBRA Gallery▶Brüsszeli kalandokDarth Vader dosszié▶PuzzlemániaSCI-FI▶EURO2016▶Rio 2016 - ahogy én látomAkkor és most▶
A vadon szava - Szlovák ParadicsomThassos 2009Thassos 2010Baltikum 2005Prága 2012PargaPelion-félszigeti élmények 2013GEOcaching▶Bramshill House-i kísértetekTrogiri panorámaLisszabon - Belém-toronySzlovák Paradicsom - ÚjratöltveNyárutó a Cavallino kempingbenStavrosi nyaralásMiértek és hogyanok - LondonNeos Marmaras 2017
Sávoly-hídSchossberger kastélyVáci ártéri tanösvényNaplás-tóVáci körsétaÖrkény telefonfülkéjeFebruári kincsvadászatAz egri vár másolata (GCEGER) és az Ezredik (GC1000)GellérthegyVeterán sasokHétvályús-forrás és Vörös-kő
vírusírtókRetroWindowsSzigetLevi's 501Coca-ColaBond 007Darth Vaderskót whiskywhiskeySzappanGeorge ClooneyHondaBeckhamHeinz ketchupMercedesvajMessiSuperBowl 2015Mr. BeanNike (C. Ronaldo)Ausztrál sör
Darth Vader jelentiDarth Vader elfogott jelentéseDarth Vader jelentiDarth Vader jelentiBirodalmi űrkikötő FrankfurtDarth Vader jelenti - Feltárt dokumentumok 1Darth Vader jelenti - Feltárt dokumentumok 2.Darth Vader elfogott jókívánságai
Pontozásos MeccsértékelésA zosztrákmagyarVélemény_1A zizlandmagyarVélemény_2A magyarportugálVélemény_3
AjánlóHotel KardosfaSzlovák ParadicsomMachu Picchu panoramaVonatokZene▶Filmek▶MiniversumMa este megbukunkRejtő képregényekKönyvek▶Szabadstrandok a Dunakanyarban▶
Az orosz Kék MadárŐ még csak 17 - LordeRapülök - SzívzuhogásMetallica - cimbalmonKáosz KözpontMagnificoINXSTatjana SznyezsinaBalkan FanatikKerekes BandPink Floyd - The Endless RiverDalszöveg fordítások▶Legjobb hangok▶Roger Waters az Arénában!
IdőgépU2 - Mysterious waysAerosmith - Girls of SummerTrain - 50 módja annak, hogyan búcsuzzunk elAC/DCTrain - Hey, Soul SisterSimple Minds - Belfast ChildTrain - Angel in Blue JeansQueen - Friends will be friendsGuns N' Roses - Sweet child o' mineDepeche Mode - Policy of TruthGenesis - Land of ConfusionLoituma - Levans polkkaWhile My Guitar Gently WeepsAerosmith - Walk this wayRolling Stones - Love is strongKygo - Here for You ft. Ella HendersonMary Jane's Last Dance - Tom PettyPhil Collins - Don't Lose My NumberJon Bon Jovi - Blaze of Glory
A legjobb hangok - első részA legjobb hangok - másfeledik részA legjobb hangok – második részA legjobb hangok – harmadik rész
30 for 30GravityA szélhámosAz igazi spoyler - AvatarSajbu! Sajbu!Szelídek és PatkányokHazafutás & SzupercellaA holnap határaA Jó, a Rossz és a CsúfAz élet ízeiUtánérzések: Last Vegas & A holnap határaA tavasz tizenhét pillanataEgy igazi sci-fi: Csillagok közöttA Harag (Fury) és a SztálingrádJupiter felemelkedése & Ex_MachinaVadon és MentőexpedícióRejtélyes XX. századSpectreÉbredő erőKész katasztrófa és VakációÉrkezés
GALAKTIKAA kilences kocsiMoszkva 2042Utazás TralalábaVagdalthús Hadművelet▶Fecskék és FruskákIsaac Asimov: A halhatatlanság halála; Nemezis; Az istenek is...
Babérkoszorú