Talán ez volt az első olyan év, mióta elkötelezett sasfan vagyok, hogy a szezonnak mindenféle elvárás, vagy titkos reménykedés nélkül futottam volna neki.

Ennek számos lehangoló oka volt, melyet most megpróbálok pontokba szedni magam és a velem tartó kedves Érdeklődő(k) számára.  

A Chip Kelly-projekt csődje

Kellyről korábban írtam itt a Kibra-n. Nagyon sokat váram tőle, az első éve nagy ígéret volt, aztán fokozatosan jött a teljes összeomlás.
Minden hatalmat megkapott a csapat körül, mégsem sikerült gyakorlatilag semmi. Sőt, regnálásának utolsó heteiben azt vették észre legelvakultabb hívei – köztük én is – hogy már nemhogy játék, de már csapat sincs: a népszerű kulcsjátékosok kirúgva, vagy elcserélve, a draftok nem sikerültek, dacára a gondos, tudományos alapon történő kiválasztási szisztémának.
A leginkább fájó dolog az volt, hogy Kelly offenzív gurunak volt beállítva, a Philadelphiában töltött 3 éve alatt azonban totálisan lenullázta a támadójátékot, egyszerűen szenvedés volt nézni, amit a csapatrész művelt a pályán. A védelemben végig megvolt a potenciál (talán a secondary-t kivéve), azonban olyan sok időt töltöttek a pályán a támadók töketlensége miatt, hogy felőrlődtek és aztán már náluk is jöttek a hibák.

Én úgy vélem, hogy Chip végig ahhoz a filozófiához tartotta/tarthatta magát, ami az egyetemi futballban a sikereit hozta: ragaszkodás a saját elképzeléseihez és azok mindenen keresztül történő keresztülverése, a játékosok nem felnőttként kezelése. A bukását is ez hozta, ez mutatta meg, mennyire más közeg a profi foci és az egyetemi. Kelly nem tudott váltani a kezdeti sikereket követő kudarcokat követően.



És nem látszik sajnos fejlődés új csapatánál, a San Francisco ’49-nél sem, igaz a sikertelenségre lehet tetszőleges indokokat felhozni ott is annak, aki nem Kelly-ben látja a problémát.

A csapat játékosállománya

Mit lehet várni egy kiherélt csapattól? El lett küldve a csapat legjobb elkapója (Maclin), futója (McCoy, majd Murray), és playmakere (Jackson). A tight end már nem kap el, csak blokkol (Celek), a támadófal kritikán aluli. A védelemben a fal az egyetlen olyan egység, amiben látszott potenciál, a cornerback helyzet a csapatnál 10 éve megoldatlan, volt egy megbízható safety és ennyi. Ez a csődtömeg sok bizakodásra nem adott okot.

Az utóbbi évek draftjainak első köreiben nemhogy azonnal bevethető, későbbi kulcsjátékosokat nem sikerült szerződtetni, de még jó iparosokat sem. Kelly hatalomátvételével háttérbe szorult az a Howie Roseman, aki a csapatnál töltött ideje alatt azért produkált meglepő igazolásokat (főleg még a Reid-érában), az már nyilván nem az ő hibája volt, hogy a megszerzett játékost az edzők mennyire tudták beilleszteni a csapat játékába. Egyszóval a szabadügynök igazolások sem váltották meg a világot.

S mivel a hangadók ki lettek dobva, egységes öltözőről sem beszélhettünk.

A qb helyzet

A qb helyzet a McNabb-korszak óta megoldatlan. Volt egy felépített projekt Andy Reid idejében, Kevin Kolb-ban látták a folytatást. Egy probléma azért befigyelt, Kolb teljesen alkalmatlan volt qb-nek is, vezérnek is, egyszerűen amerikai foci játékosnak is.


 
Szerencsére ezt hamar belátták, adtunk Michael Vick-nek egy esélyt, aki élt ezzel, de a jövő (és már akkor is látszott, hogy a jelen se) ő nem lehetett.

Aztán jött egy elvetélt kisérlettel egy újonc (Foles) a draft 3. körében, akiről egy év után bebizonyosodott, hogy zsákutca, majd egy trade egy sérülékeny és alkalmatlan irányítóért (Bradford).
Vagyis hosszú évek agóniája volt a legfontosabb poszton. Kellynek nem adatott meg, hogy a munkát egy új, általa választott irányítóval végezze, azonban az idei drafton az utódja ezt megléphette és meg is lépte. Nem (volt) kockázatmentes a lépés, azonban Pedersonnak van egy óriási előnye Kellyvel szemben: egyrészt ő játszott az NFL-ben és irányítót, másrészt hosszú évek óta qb edzőként (is) tevékenykedik (az Eagles-nél és a Chiefs-nél), szóval ha valakinek, az ő véleményére adhatunk.

Nem kevés áldozatot meghozva tehát a csapat feltrédelt Carson Wentz-ért, mint a jövő hosszútávú philadelphiai irányítójáért.



Wentz az egyetemi bajnokság másodosztályában játszott, végzős évében sérült is volt, vagyis nem volt mindenki számára annyira egyértelmű választás. Akkoriban azt nyilatkozták róla, hogy egy évet biztos hogy nem játszik, tanulnia kell az NFL-t.

Aztán az élet mást hozott. a Minnesota irányítója közvetlen a szezon kezdete előtt szanaszét szakította a térdszalagjait, a vezetők pedig bejelentkeztek Bradford-ért, ráadásul olyan árat ajánlottak, amit nem lehetett nem elfogadni. Wentz pedig ott találta magát a kezdőben.


Az új FO

Kelly kirúgva, a tulaj (Lurie) pedig talált egy Andy Reid-klónt: Doug Pederson a Reid-korszak alatt qb-edző volt, aztán amikor a Rozmár elment Kansas City-be, vitte magával támadó koordinátornak. Lurie Andy Reid-del az eltávolítása után is jó kapcsolatokat ápolt, tőle kapta (állítólag) a javaslatot Pederson kinevezésére.



A Chip Kelly féle kockázatos kaland bevállalása és besülése után valahol érthető volt a tulajdonos azon döntése, hogy térjünk vissza a konzervatív, kiszámítható csapatépítéshez és ehhez válasszunk egy punnyadós másodhegedűst, aki óvatosan lát a dolgokhoz.



Visszahelyezte Roseman-t a General Manager státuszába (nem ez a titulusa most, de gyakorlatilag ez a munkája), valamint hozott egy HC-ként megbukott, de védelmi koordinátorként fantasztikus szakembert, Jim Schwartz személyében.  



Adva volt tehát egy olyan csapat, amelynek új és tapasztalatlan vezető edzője van, egy másodosztályból érkezett újonc irányítót kell a mélyvízbe dobnia. Nincsenek olyan játékosok, akik a csapat „arcai” lehetnének, mert azokat már korábban kirúgták.

Eléggé pofozógép-jellegű évnek néztünk elébe szeptemberben, amit akkor is elég nehéz elviselni, ha látszódik a fény az alagút végén, nemhogy akkor, amikor csörtetünk be az alagútba…  

Aztán egészen más történt. De arról majd egy kicsit később.