Adódik a kérdés, mit hozsannázok itt egy volt szovjet sportolóról, rég elmúltak azok az idők, amikor őket kellett dicsőíteni.

Nos, akkoriban abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy testközelből figyelhettük a szovjet jégkorong aranykorát. A szemünk előtt alakult ki az úgynevezett KLM Line (Krutov, Larionov, Makarov), kiegészülve Fetyiszovval és Kaszatonovval, a két hátvéddel. Ez volt akkoriban az „örökös” bajnokcsapat, a CSZKA első sora és gyakorlatilag a szovjet válogatott első sora is. Elképesztően érezték egymást, a briliáns technika olyan korcsolyázó képességekkel párosult, amely hosszú évekre tette őket dominánssá a sportágban.


                                                                                             akkor...


                                                                                     ...és néhány éve

Sorra nyerték a világversenyeket, mindezt olyan könnyed és természetesnek tűnő játékkal, hogy az ember nem is értette, a többiek miért nem játszanak így.

A csapatrész esze Larionov volt, akit csak szerényen Professzorként becéztek (az ő pályafutása egyébként egészen elképesztő, talán egy külön bejegyzést is megérne itt, a KIBRA-n…), az ügyeletes gólfelelős Makarov volt, az én kedvencem azonban Krutov lett.

Becenevéhez méltóan (Tank) egyszerűen nem lehetett megállítani, egy izomgolyó volt, olyan vajpuha kézzel, amivel azóta sem rendelkezik néhány NHL-es, vagy KHL-es szupersztáron kívül senki. Egyszerűen mindent tudott erről a sportról és azt meg is tudta valósítani a jégen. A legnagyobb sikerek során is mindig olyan világfájdalom-szerű volt az arcán, mintha azt mondta volna: na jól van gyerekek, ha nem boldogultok, akkor megcsinálom én, de csak most, utoljára…  

Akkoriban bérletünk volt a Szokol Kijev meccseire, emlékszem egy olyan találkozóra, amikor a verhetetlennek hitt CSZKA-val szemben 2 góllal vezetett a Szokol és volt hátra kb. 5 perc a meccsből. A Dvarec Szporta (helyi jégcsarnok…) extázisban üvöltött (meg mi is…), aztán a moszkvaiak edzője, Tyihonov, beküldte a fentebb említett öt úriembert, akik gyakorlatilag csere nélkül csinálták végig ezt az öt percet. Előbb kiegyenlítettek, aztán valami fél perccel a vége előtt meg is nyerték a meccset. Akkor mondjuk nagyon utáltam a CSZKA-t (de Krutov akkor is kivétel volt).

A szovjet éra után aztán Krutov nem futotta be azt a karriert, amelyet a tehetsége és tudása alapján be kellett volna futnia. Akkoriban Tyihonov vasmarokkal fogta össze a KLM Line-t, amikor kiszabadultak belőle és az NHL-ben is kipróbálhatták magukat, a Tank „gyengének” bizonyult.  Illetve én ebben is azt látom, hogy mennyire emberi volt Krutov: nem egy gép, hanem egy olyan sportoló, akinek van gyenge oldala is, esendő is.


Szóval a Vancouver Canucks csapatához került 29 évesen, de honvágya, valamint súlyproblémái miatt nem töltötte ki a szezont Kanadában. Svájcban és Svédországban vezetett le, 2010-ben beválasztották a nemzetközi hoki halhatatlanjai közé. 2012 június 6-án hunyt el.

Szóval, kedves Vologya Krutov, kicsit ugyan megkésve, de köszönet a rengeteg csodálatos élményért, a gólokért, az asszisztokért. Örülök, hogy egy legendát láthattam élőben, néhány méterről játszani, ha akkoriban nem is, most már tudom értékelni.



Nyugodj békében.