Rájátszás 2014 |
vincenzo, Feb 02 : 17:29 Söpörjünk először a saját házunk táján Az Eagles nem jutott a rájátszásba, így a belső strukturális átalakítások kerültek előtérbe. Általában először az edzői stábot szokták aktualizálni a csapatok, majd jönnek a játékosmozgások: ki marad, ki megy, kit igazolnak, hol vannak lyukak a rosteren, mik a prioritások és minderre mennyi mozgástér van a pénzügyi sapka alatt. A második napon rögtön egy kisebb palotaforradalomra került sor, amikor felröppent a hír, hogy Chip Kelly esetleg távozik a csapattól, amitől jó néhány drukker egy kicsit (én nagyon) ideges lett. Néhány nap után aztán tisztázódott, hogy egészen másról van szó, sőt! A tulajdonos Kelly kérésének megfelelően átalakította a csapat vezetőségének (Front Office, FO) struktúráját. ![]() (Kis kitérő. A csapatok vezetésében két olyan meghatározó ember van általában, akik a szakmai munkáért felelnek: a főedző (Head Coach, HC) és az Általános Manager (General Manager, GM). A HC felel a taktikáért, a pályán nyújtott teljesítményért, az edzésekért, a playbook-ért stb. a GM pedig gondoskodik a szerződések karbantartásáról, a játékosok megtartásáról, az új igazolásokról, általában a roster kialakításáért. Nyilvánvalóan, ezt a két munkát hatékonyan csak szoros együttműködésben lehet végezni, ha a két vezető viszonya nem megfelelő, az az eredményesség rovására megy (hiába igazol egy sztárt a GM, ha a HC nem tudja használni, mert a játékos mondjuk rendszeridegen a taktikájában, illetve hiába akarja megtartani a HC az egyik játékosát, ha nem fér be a fizetési sapka alá, mert a GM rosszul gazdálkodik. Ezek persze nagyon felületes és rossz példák, de talán így lehet elképzelni a feladatmegosztást). Alapesetben a két pozíció egymás mellé rendelt, de persze a tulajdonos dönthet úgy is, hogy egyikük főnök, a másik beosztott. Általában a GM-et szokták a HC fölé rendelni, sokszor akár munkáltatói jogkörrel is: a GM szerződtethet és ki is rúghat HC-t.) Kelly kérése az volt, hogy egyszemélyben legyen felelős a csapat teljesítményéért és ezt úgy akarta elérni, hogy azok a jogok, illetve egy részük, amelyek alapesetben a GM-nél vannak, az Eaglesnél kerüljenek át a HC-hez. Ezek a jogok a roster kialakításához kapcsolódó összes döntési jog, kivéve a szerződésekhez kapcsolódó pénzügyi konstrukciók kialakítása (egy játékos szerződése, a juttatásokhoz kapcsolódó feltételrendszer nagyon bonyolult tud lenni, elsősorban a fizetési sapka okán). Vagyis: ő akarja megmondani, kit igazoljon a klub, kit küldjenek el, kit cseréljenek és azért melyik játékost, vagy draft jogot adják. Ő tudja eldönteni, hogy az adott játékos illik-e a rendszerébe, tudja-e használni, ezért a döntést is ő akarja meghozni. Az átalakítás után tehát Kelly kezébe kerültek ezek a döntések, immár saját képére formálhatja teljesen a csapatot. Az eddigi GM, Howie Roseman más beosztást kapott, gyakorlatilag a szerződési számok kialakításáért lesz felelős, míg a „kiherélt” GM posztra a csapat most keres szakembert, de a gyakorlati, szinte teljhatalommal felérő döntési jogok mind Kellynél landoltak. ![]() Ilyen rendszer az NFL-nél mindössze két csapatnál van: a Seattle Seahawks-nál és New England Patriots-nál. Természetesen nem kevés kockázat van ebben a döntésben, de az jól látszik, hogy ha egy karizmatikus szakember a saját képére formálhatja a csapatot (és persze a döntései ülnek is), akkor az eredményre vezethet. Az említett két csapat játssza ugye az idei Superbowlt, Pete Caroll érkezésével (és ott is főleg a hasonló átalakítás óta) szárnyal a Seahawks, a Patriots-t pedig ugye nem kell bemutatni, a franchise Bill Belichik érkezése óta legnagyobb sikereit érte/éri el. Szóval a tulajdonos most Kelly kezébe adta a csapatot, csak reménykedni tudok benne, hogy ki is tart mellette, ha esetleg kezdetben nem jönnének az eredmények. Véleményem szerint az irány helyes, garantálni a végső sikert persze nem lehet, de meglépték a szükséges lépéseket, most Kelly-n a sor. ![]() Az edzői karban is voltak már mozgások, a vállalhatatlan produkciót bemutató, safety-kel és cornerback-kel foglalkozó edzőt más pozícióba helyezték, a Broncos-tól érkezett a helyére új szakember, reméljük beválik, ott kiváló munkát végzett. A QB coach-ot kitettük (na jó, elment a Raiders-hez), így Bill Musgrave ezentúl az Oakland szurkolók idegeit fogja borzolni. Játékosmozgás még nem volt, de a hírek szerint intenzíven tárgyalunk Jeremy Maclin megtartásáért, félek, nem lesz olcsó. ![]() Egy gondolat erejéig még visszatérve Kelly döntési helyzetbe hozására: a kinti sajtó rögtön azt kezdte taglalni, hogy a csapat vajon feláldoz-e mindent és annál még egy kicsit többet Marcus Mariota megszerzéséért. Róla azt kell tudni, hogy főiskolán Kelly felfedezettje volt, ő hozta Oregonba, ő csinált belőle egyetemi sztárt és most az egyik legnagyobb irányító tehetségként tartják számon. Nem sok esély van a megszerzésére a draft szabályok miatt, de bízzunk a csodákban. ![]() A rájátszásról néhány szó A meccseket nézve az utóbbi idők legszínvonaltalanabb rájátszása volt. Unalmas meccsek, óriási bírói hibák (talán csak hibák…) és alapvetően papírforma. Nehezítette a helyzetet, hogy vállalhatatlan magyar kommentárral kellett néznem a meccseket, mert az előfizetésem lejárt az NFL-nél. A krónikák kedvéért azért idemásolom az eredményeket, de az egymondatos kommenteken kívül túl sok mindent nem tudok hozzáfűzni a számszerű eredményekhez. Wild-card weekend Panthers – Cardinals 27:16 A Cards-nak nem maradt irányítója, anélkül nem megy Ravens – Steelers 30:17 Bell hiánya ennyit jelentett a Pittsburgh-nek Colts – Bengals 26:10 Meglepő, de esélye sem volt a Cincynek Cowboys – Lions 24-20 Ezt a bírók nyerték meg a Dallasnak Divisional weekend Patriots – Ravens 35:31 Majdnem elcsúszott a Pats, a Ravens jól kűzdött Seahawks – Panthers 31-17 Papírforma eredmény, papírforma játék Packers – Cowboys 26-21 Ismét egy bírói mutatvány, ezúttal a Dallas kárára Colts – Broncos 24-13 Szakadt combizommal Manning sem tud játszani Championship Weekend Seahawks – Packers 28:22 (OT) A GB egyszerűen megverte magát. Ennyi. Patriots – Colts 45:7 Alázás. Igaz volt egy kis csalás (ismét), de nekik ezt is lehet. Az SB-be tehát a címvédő és New England került. Két olyan csapat, amelyiket talán a legtöbben utasítanak el (vagy nevezzük nevén, utálnak) és ez nemcsak a sikereik miatti esetleges irigységből adódik (most nem boncolgatnám mélyebben ennek okait). ![]() Az, hogy megérdemelt-e, hogy idáig eljutottak nem kérdés, SB-be nem véletlenül jutnak csapatok. Igaz néha a szerencsének nagyobb szerepe van ebben, mint a tudásnak, de hát a gép most ezt dobta, két jó csapatról van szó, ez kétségtelen. ![]() Ahogyan az is, hogy számomra totálisan érdektelen, hogy a két unszimpatikus csapat közül végül melyikük nyeri el a trófeát (a meccs végén majd beszerkesztem ide az eredményt. . És tessék: Pats - Hox 28:24). Ezzel a post-tal zárom a 2014-es NFL idényről szóló sorozatomat, aki velem tartott, remélem talált közte olyan információt, ami legközelebb is a KIBRA-ra kattintásra inspirálja. ![]() FLY EAGLES! |
HírekAmerikai foci
Alapvetések2012-es idény▶Superbowl és egy kicsit továbbThe greatest play of all timeNFL Draft 20132014-es idény▶Merre tovább, Philadelphia Eagles?Új szelek fújnakThe Eagles have landed
Apa, kezdődik!!!1. hét Oakland Raiders2. hét Tampa Bay Buccaneers3. hét Minnesota WikingsErősorrend - 4 hét után5. hét Indianapolis Colts6. hét Cleveland Browns7. hét Tennessee TitansErősorrend - 8 hét után9. hét Kansas City Chiefs10. hét Philadelphia Eagles11. hét Houston Texans12. hét New York GiantsErősorrend - 13 hét után14. hét New England Patriots15. hét San Francisco 49ers16. hét Cincinnati BengalsErősorrend az alapszakasz végénDivisional PlayoffConference Championships
PreviewElső hétMásodik hétHarmadik hétNegyedik hét - Power RankingÖtödik hétTizedik hétTizenegyedik hétTizenkettedik hétTizenharmadik hétTizennegyedik hétTizenötödik hétTizenhatodik hétTizenhetedik hétRájátszás 2014
GasztroizéJoghurtos padlizsánOrosz vodkakorcsolyaZabpelyhes-mézes kenyérRetro hamburgerLevesek▶Édességek, sütik▶Főfogások▶Lenin kedvencePhiladelphiai CheesesteakKoreai répasalátaVinegret salátaTatárbifsztekSzilvásgombócCseburek - közép-ázsiai húsostáskaSkót tojás
Szilvás morzsás sütiMáglyarakásEpres krémesSzilvás piritósMákos gubaSzirnyiki - a szovjet túrófánkCitromos zapekanka
Tefteli - orosz húsgombócokHortobágyi palacsintaKijevi csirkeSzezámos-mézes-csípős csirkemellKocsonya egyszerűenFusilli di MareSaslik magyarosanCayenne sertéskaraj zöldséges sült rizzselSáfrányos-kurkumás rizottó pokoli csirkemájjalBalkongrillSzász rakottkelBbq oldalas DV módraSült debreceni kolompérral és kakukkfüves Hokkaido tökkelBurgundi marhaLabancpecsenye párolt csicsókávalHirtelenkészült krémsajtos sztrapacskaBácskai rizseshús közép-ázsiai beütéssel
HaditechnikaPáncélosok▶Kaszpi SzörnyeBurja és NavahoTankgyilkos 88-asOrosz HarkályHeckler&Koch MP7A1Hitler különös repülőgépeiMe-323 GigantA Karl óriásmozsárFL 282 - KolibriAlmaz felderítő űrállomásRadarokFLAKTürme - légvédelmi tornyokKatonai térképek MagyarországrólEnigmaA légierő (kezdetek)Szovjet lézertank kísérletekA légierő (hőskor)Pilóta nélküli felderítő repülőeszközök
T-90 harckocsiTunguszkaHarckocsi katalógusRohamlövegek I.Rohamlövegek II.World of TanksA KV nehézpáncélosokMerkavaA szovjet ISZ sorozatTankok az asztalon▶
Kreatív sarokTengiz Saga▶Útibeszámolók▶Origami▶Sima és fordítottReklámzabálóknak▶KIBRA Gallery▶Brüsszeli kalandokDarth Vader dosszié▶PuzzlemániaSCI-FI▶EURO2016▶Rio 2016 - ahogy én látomAkkor és most▶
A vadon szava - Szlovák ParadicsomThassos 2009Thassos 2010Baltikum 2005Prága 2012PargaPelion-félszigeti élmények 2013GEOcaching▶Bramshill House-i kísértetekTrogiri panorámaLisszabon - Belém-toronySzlovák Paradicsom - ÚjratöltveNyárutó a Cavallino kempingbenStavrosi nyaralásMiértek és hogyanok - LondonNeos Marmaras 2017
Sávoly-hídSchossberger kastélyVáci ártéri tanösvényNaplás-tóVáci körsétaÖrkény telefonfülkéjeFebruári kincsvadászatAz egri vár másolata (GCEGER) és az Ezredik (GC1000)GellérthegyVeterán sasokHétvályús-forrás és Vörös-kő
vírusírtókRetroWindowsSzigetLevi's 501Coca-ColaBond 007Darth Vaderskót whiskywhiskeySzappanGeorge ClooneyHondaBeckhamHeinz ketchupMercedesvajMessiSuperBowl 2015Mr. BeanNike (C. Ronaldo)Ausztrál sör
Darth Vader jelentiDarth Vader elfogott jelentéseDarth Vader jelentiDarth Vader jelentiBirodalmi űrkikötő FrankfurtDarth Vader jelenti - Feltárt dokumentumok 1Darth Vader jelenti - Feltárt dokumentumok 2.Darth Vader elfogott jókívánságai
Pontozásos MeccsértékelésA zosztrákmagyarVélemény_1A zizlandmagyarVélemény_2A magyarportugálVélemény_3
AjánlóHotel KardosfaSzlovák ParadicsomMachu Picchu panoramaVonatokZene▶Filmek▶MiniversumMa este megbukunkRejtő képregényekKönyvek▶Szabadstrandok a Dunakanyarban▶
Az orosz Kék MadárŐ még csak 17 - LordeRapülök - SzívzuhogásMetallica - cimbalmonKáosz KözpontMagnificoINXSTatjana SznyezsinaBalkan FanatikKerekes BandPink Floyd - The Endless RiverDalszöveg fordítások▶Legjobb hangok▶Roger Waters az Arénában!
IdőgépU2 - Mysterious waysAerosmith - Girls of SummerTrain - 50 módja annak, hogyan búcsuzzunk elAC/DCTrain - Hey, Soul SisterSimple Minds - Belfast ChildTrain - Angel in Blue JeansQueen - Friends will be friendsGuns N' Roses - Sweet child o' mineDepeche Mode - Policy of TruthGenesis - Land of ConfusionLoituma - Levans polkkaWhile My Guitar Gently WeepsAerosmith - Walk this wayRolling Stones - Love is strongKygo - Here for You ft. Ella HendersonMary Jane's Last Dance - Tom PettyPhil Collins - Don't Lose My NumberJon Bon Jovi - Blaze of Glory
A legjobb hangok - első részA legjobb hangok - másfeledik részA legjobb hangok – második részA legjobb hangok – harmadik rész
30 for 30GravityA szélhámosAz igazi spoyler - AvatarSajbu! Sajbu!Szelídek és PatkányokHazafutás & SzupercellaA holnap határaA Jó, a Rossz és a CsúfAz élet ízeiUtánérzések: Last Vegas & A holnap határaA tavasz tizenhét pillanataEgy igazi sci-fi: Csillagok közöttA Harag (Fury) és a SztálingrádJupiter felemelkedése & Ex_MachinaVadon és MentőexpedícióRejtélyes XX. századSpectreÉbredő erőKész katasztrófa és VakációÉrkezés
GALAKTIKAA kilences kocsiMoszkva 2042Utazás TralalábaVagdalthús Hadművelet▶Fecskék és FruskákIsaac Asimov: A halhatatlanság halála; Nemezis; Az istenek is...
Babérkoszorú