Egy megérdemelt győzelem margójára |
Sajnálatos módon, a helyettesítő játékvezetők tényleg botrányos teljesítménye miatt, az elmúlt fordulóban az egyik mérkőzés nem kapott olyan médiafigyelmet, amelyet mind a végeredmény, mind a mutatott teljesítmény alapján megérdemelt volna. A Minnesota Vikings olyan magabiztossággal, olyan magával értetődő természetességgel győzte le a San Francisco 49ers csapatát, hogy az félelmetes volt. Pedig a meccs, ahogy szokták mondani , országos egyesnek (illetve kettesnek kellene írni, hiszen a meccset a Vikings otthonában játszották, csak ez így elég hülyén hangzik) számított: a fanatikus minnesotai drukkereken kívül nem hiszem, hogy sokan bíztak a hazai sikerben. A 49ers jó csapat, de az elmúlt időszakban még a csapból is ők folytak, mindenki zengte a dicshimnuszt róluk, ők álltak a legtöbb Power Ranking élén. Aztán minden másképp alakult. A Vikings támadósora a másodéves irányító, Christian Ponder vezérletével többször is nyugodtan masírozott végig a pályán.Ponder, ha kellett passzolt, ha kellett futott (egy 23 yardos TD-t maga tett fel az eredményjelző táblára) és a csapat játéka végre már nem csak Adrian Petersonról szólt. Persze, igazságtalan vagyok valahol, mert a Vikings szupersztárja a tavalyi évet egy borzalmas sérülés miatt (a borzalmast most abban az értelemben használom, hogy a sérülése [térdszalag-szakadás] ebben a sportban igen gyakran a játékos karrierjének végét is jelentheti) teljesen kihagyta, de az tagadhatatlan, hogy ha feltűnik egy Minnesota Vikings logó, a többségnek Adrian Peterson ugrik be, mint a csapat „arca”. Nos, idén Christian Ponder tesz arról, hogy ez a kép változzon. A jelenlegi statisztikák alapján pillanatnyilag ő az NFL legpontosabban passzoló irányítója és ez akkor is hatalmas dolog, ha még csak a harmadik fordulón vagyunk túl. A viking védelem is hozzátette a magáét a mérkőzéshez, hiszen felvonultatták szinte a teljes repertoárt, amit egy védelem felmutathat: szereztek interception-t, erőszakoltak ki labdaszerzést, sack-elték az ellen irányítóját és nem utolsósorban 13 ponton tartották a San Francisco-t. A speciális egységet se hagyjuk ki, hiszen imponáló magabiztossággal értékesítették a field goal lehetőségeket (az 51 yard sem volt leküzdhetetlen távolság), valamint blokkolták David Akers (a SF rúgójának) egyik ilyen irányú kísérletét. Szóval le a kalappal a minnesota-i vikingek előtt, a szememben a forduló legnagyobb győzelmét aratták egy nagyon jó csapat felett. Mindig jó látni, amikor bebizonyosodik, hogy igazán a teljesítmény számít és nem a média felhajtás, a hype. A Vikings jó úton halad, erre az eredményre lehet építeni, bár a csoportjuk brutális, de a jövő az övék lehet. A 49ers a vereségtől persze nem lett rosszabb csapat, sőt! Úgy vélem, ha esetleg bő lett volna a meccs előtt az a bizonyos mellény, hát talán most került minden a helyére. Lehet, hogy pont ez a vereség kellett ahhoz, hogy a csapat helyén kezelje az erősségeit és gyengeségeit és a szükséges hozzáállással várja a következő ellenfelével. Az idén - gyaníthatóan – nem sok vereségbe fognak azért beleszaladni. |
HírekAmerikai foci
Alapvetések2012-es idény▶Superbowl és egy kicsit továbbThe greatest play of all timeNFL Draft 20132014-es idény▶Merre tovább, Philadelphia Eagles?Új szelek fújnakThe Eagles have landed
Apa, kezdődik!!!1. hét Oakland Raiders2. hét Tampa Bay Buccaneers3. hét Minnesota WikingsErősorrend - 4 hét után5. hét Indianapolis Colts6. hét Cleveland Browns7. hét Tennessee TitansErősorrend - 8 hét után9. hét Kansas City Chiefs10. hét Philadelphia Eagles11. hét Houston Texans12. hét New York GiantsErősorrend - 13 hét után14. hét New England Patriots15. hét San Francisco 49ers16. hét Cincinnati BengalsErősorrend az alapszakasz végénDivisional PlayoffConference Championships
PreviewElső hétMásodik hétHarmadik hétNegyedik hét - Power RankingÖtödik hétTizedik hétTizenegyedik hétTizenkettedik hétTizenharmadik hétTizennegyedik hétTizenötödik hétTizenhatodik hétTizenhetedik hétRájátszás 2014
GasztroizéJoghurtos padlizsánOrosz vodkakorcsolyaZabpelyhes-mézes kenyérRetro hamburgerLevesek▶Édességek, sütik▶Főfogások▶Lenin kedvencePhiladelphiai CheesesteakKoreai répasalátaVinegret salátaTatárbifsztekSzilvásgombócCseburek - közép-ázsiai húsostáskaSkót tojás
Szilvás morzsás sütiMáglyarakásEpres krémesSzilvás piritósMákos gubaSzirnyiki - a szovjet túrófánkCitromos zapekanka
Tefteli - orosz húsgombócokHortobágyi palacsintaKijevi csirkeSzezámos-mézes-csípős csirkemellKocsonya egyszerűenFusilli di MareSaslik magyarosanCayenne sertéskaraj zöldséges sült rizzselSáfrányos-kurkumás rizottó pokoli csirkemájjalBalkongrillSzász rakottkelBbq oldalas DV módraSült debreceni kolompérral és kakukkfüves Hokkaido tökkelBurgundi marhaLabancpecsenye párolt csicsókávalHirtelenkészült krémsajtos sztrapacskaBácskai rizseshús közép-ázsiai beütéssel
HaditechnikaPáncélosok▶Kaszpi SzörnyeBurja és NavahoTankgyilkos 88-asOrosz HarkályHeckler&Koch MP7A1Hitler különös repülőgépeiMe-323 GigantA Karl óriásmozsárFL 282 - KolibriAlmaz felderítő űrállomásRadarokFLAKTürme - légvédelmi tornyokKatonai térképek MagyarországrólEnigmaA légierő (kezdetek)Szovjet lézertank kísérletekA légierő (hőskor)Pilóta nélküli felderítő repülőeszközök
T-90 harckocsiTunguszkaHarckocsi katalógusRohamlövegek I.Rohamlövegek II.World of TanksA KV nehézpáncélosokMerkavaA szovjet ISZ sorozatTankok az asztalon▶
Kreatív sarokTengiz Saga▶Útibeszámolók▶Origami▶Sima és fordítottReklámzabálóknak▶KIBRA Gallery▶Brüsszeli kalandokDarth Vader dosszié▶PuzzlemániaSCI-FI▶EURO2016▶Rio 2016 - ahogy én látomAkkor és most▶
A vadon szava - Szlovák ParadicsomThassos 2009Thassos 2010Baltikum 2005Prága 2012PargaPelion-félszigeti élmények 2013GEOcaching▶Bramshill House-i kísértetekTrogiri panorámaLisszabon - Belém-toronySzlovák Paradicsom - ÚjratöltveNyárutó a Cavallino kempingbenStavrosi nyaralásMiértek és hogyanok - LondonNeos Marmaras 2017
Sávoly-hídSchossberger kastélyVáci ártéri tanösvényNaplás-tóVáci körsétaÖrkény telefonfülkéjeFebruári kincsvadászatAz egri vár másolata (GCEGER) és az Ezredik (GC1000)GellérthegyVeterán sasokHétvályús-forrás és Vörös-kő
vírusírtókRetroWindowsSzigetLevi's 501Coca-ColaBond 007Darth Vaderskót whiskywhiskeySzappanGeorge ClooneyHondaBeckhamHeinz ketchupMercedesvajMessiSuperBowl 2015Mr. BeanNike (C. Ronaldo)Ausztrál sör
Darth Vader jelentiDarth Vader elfogott jelentéseDarth Vader jelentiDarth Vader jelentiBirodalmi űrkikötő FrankfurtDarth Vader jelenti - Feltárt dokumentumok 1Darth Vader jelenti - Feltárt dokumentumok 2.Darth Vader elfogott jókívánságai
Pontozásos MeccsértékelésA zosztrákmagyarVélemény_1A zizlandmagyarVélemény_2A magyarportugálVélemény_3
AjánlóHotel KardosfaSzlovák ParadicsomMachu Picchu panoramaVonatokZene▶Filmek▶MiniversumMa este megbukunkRejtő képregényekKönyvek▶Szabadstrandok a Dunakanyarban▶
Az orosz Kék MadárŐ még csak 17 - LordeRapülök - SzívzuhogásMetallica - cimbalmonKáosz KözpontMagnificoINXSTatjana SznyezsinaBalkan FanatikKerekes BandPink Floyd - The Endless RiverDalszöveg fordítások▶Legjobb hangok▶Roger Waters az Arénában!
IdőgépU2 - Mysterious waysAerosmith - Girls of SummerTrain - 50 módja annak, hogyan búcsuzzunk elAC/DCTrain - Hey, Soul SisterSimple Minds - Belfast ChildTrain - Angel in Blue JeansQueen - Friends will be friendsGuns N' Roses - Sweet child o' mineDepeche Mode - Policy of TruthGenesis - Land of ConfusionLoituma - Levans polkkaWhile My Guitar Gently WeepsAerosmith - Walk this wayRolling Stones - Love is strongKygo - Here for You ft. Ella HendersonMary Jane's Last Dance - Tom PettyPhil Collins - Don't Lose My NumberJon Bon Jovi - Blaze of Glory
A legjobb hangok - első részA legjobb hangok - másfeledik részA legjobb hangok – második részA legjobb hangok – harmadik rész
30 for 30GravityA szélhámosAz igazi spoyler - AvatarSajbu! Sajbu!Szelídek és PatkányokHazafutás & SzupercellaA holnap határaA Jó, a Rossz és a CsúfAz élet ízeiUtánérzések: Last Vegas & A holnap határaA tavasz tizenhét pillanataEgy igazi sci-fi: Csillagok közöttA Harag (Fury) és a SztálingrádJupiter felemelkedése & Ex_MachinaVadon és MentőexpedícióRejtélyes XX. századSpectreÉbredő erőKész katasztrófa és VakációÉrkezés
GALAKTIKAA kilences kocsiMoszkva 2042Utazás TralalábaVagdalthús Hadművelet▶Fecskék és FruskákIsaac Asimov: A halhatatlanság halála; Nemezis; Az istenek is...
Babérkoszorú