Prágai tavasz |
||||||||||
Prágáról először apámtól hallottam, aki 1969-ben töltött el heteket - nem saját akaratából - az akkori Csehszlovákiában. Éveken át emlékezett vissza, aztán meg én is olvastam a Svejket és már régóta érlelődött az elhatározás bennem, hogy el kell ide utazni. Na így kapta meg karácsonyi ajándékként Prágát a feleségem , ami 2012. tavaszán lett "átnyújtva". Most kivételesen terveztünk egy kicsit, lévén a gyerekeket csak három napra tudtuk lepasszolni a nagyszülőknek, azaz foglaltam szállást (www.booking.com) és próbáltunk valami megoldást találni arra a lehetetlen helyzetre, hogy gyakorlatilag kettő nap alatt megnézzük a legfontosabb látnivalókat (mielött Vincenzo kötözködni kezd, egy nap kell az útra ). Prága a Cseh Köztársaság fővárosa, egyben legnagyobb települése. Gyakran hívják „száztornyú városnak”, „arany városnak”, vagy egyszerűen a városok királynőjének. Prága történelmi központját az UNESCO 1992-ben a Világörökség részének nyilvánította. Az „arany Prága” név valószínűleg I. Károly cseh király és (IV. Károly néven) német-római császár (1347–78) idejéből származik, amikor arannyal vonták be a prágai vár tornyait. Egy másik elmélet szerint Prágát az alkimisták és az aranycsinálók tevékenységét ösztönző II. Rudolf német-római császár uralkodása alatt nevezték el „aranynak”. Wikipédia Pozsony - Brno - Prága autópályán utaztunk. Kicsit meglepődtem, hogy Pozsonyban az autópálya bemegy a városba, de meg kell, hogy mondjam, mint kés a vajon úgy csússzantunk át. Az M3-as Pestről kivezető szakasza jutott eszembe... Brnoig az autpálya megfelelő minőségű volt, aztán a határ környékén nagyot esett a színvonal, ez kb. a régi M7-es minőségét jelenti. Keményen döcögős és ez nem tesz jót sem az utasoknak, sem a futóműnek. Prágában nagyon jól bevált a GPS, én amúgy is szeretem a technikai kütyüket, de félelmetes érzés volt, hogy autópályán és kis utcákon keresztül egyszer csak megérkeztünk és tényleg. Mi az interneten foglaltunk szállást a Lokal Inn nevezetű fogadóban. Oké, hogy azt állították, hogy a Belvárosban van, de ennél közelebb valóban nem lehettünk a Károly-hídhoz. A recepciós hölgy kedvesen és döcögő angolsággal magyarázta el, hol tudom leparkolni az autót. Jó sok pénzért. Persze, hogy volt B tervem: keresek egy külvárosi lakótelepet, leparkolom a járgányt ingyért, aztán meg tömegközlekedéssel visszajövök a Belvárosba. Megint csak jól jött a GPS, mert mindig tudtam, hogy milyen messze keveredem a szállótól. Végül is a vár felső kapujától nem messze sikerült egy legális ingyen parkolót találnom. Persze most lehet azt mondani, hogy ellophatják, feltörhetik, megrongálhatják az járgányt. És igazuk is van. De ez megtörténhet a jó drága fizetős parkolóban is. Hradzsin-negyed A tulajdonképpeni várnegyed. Látnivalói a barokk kapun bejutva, ahol Szent Norbert szobra áll: Szent Rókus-templom, Strahovi Kolostor, Loretói Szűz Mária-templom, Černín-palota, Hradzsin tér, Érseki palota, Schwarzenberg-palota és Sarm-palota (szemben), Toscanai Palota vagy Külügyminisztérium, Martinic-palota, Sternberg-palota a Nemzeti Galériával, Hradzsin (maga a Vár) a Szent Vitus-székesegyházzal és a Királyi Palotával, a Szent György-bazilikával és kolostorral, az Arany utcácskával és a Daliborka toronnyal. A vár kertek sorával egészül ki. Szintén a Hradzsinban látható a 14. században élt és alkotott Kolozsvári-testvérek egyetlen megmaradt szobra, amely Sárkányölő Szent Györgyöt ábrázolja (a szobornak vannak másolatai Budapesten és Kolozsváron). Wikipedia Már a kapunál uralja a látványt a Szent Vitus székesegyház. A kaput a várőrség őrzi, aki akarja, az őrségváltást is megnézheti, miközben lobog a Cseh László (bocs a szóviccért). Prága híres nevezetessége a Várnegyedben. Az Arany utcácska, más néven Aranyművesek utcáját 1597-ben építtette II. Rudolf Cseh-Magyar király, hogy legyen hol elszállásolnia mesterlövészeit és azok családját. Az utca egyik oldalán álló épületek külső oldala egyben a várfal teteje is, több lőréssel. Az idők folyamán aztán alkimistákat és aranyműveseket szállásoltak el itt. Innen származik a név: Aranyművesek utcája A leghíresebb lakója az utcának a 20. században Franz Kafka nővére, Ottla volt, aki 22-es szám alatt élt. Kafka innen kapta az inspirációt 1917-es itt tartózkodása alatt a "A kastély" című regény megírására. Ma a 11 darab apró házban nagyrészt ajándékboltok működnek, valamint középkori fegyverraktárat lehet megtekinteni. Az Arany utcácska talán Prága egyik legzsúfoltabb része. Az épületek egyikének emeletén a bátrabbaknak lehetősége van a számszeríjászat kipróbálására is. Az utca és az épületek megtekintése csak a Prágai vár területére érvényes belépővel lehetséges. www.utazni.info Károly híd A mészkőből épült híd 516 méter hosszú és majdnem 10 méter széles. Két végét gótikus tornyok zárják le; a híd közepét a XVII. század óta aranyozott fakereszt ékesíti. A hídon 30 szobor látható. A világ egyetlen más hídján sem állítottak fel ilyen sok szobrot. Legtöbbje barokk stílusú, és 1700 körül, egyenként helyezték itt el őket. Először Nepomuki Szent János, Csehország védőszentjének szobrát állították fel, még az 1400-as években, a legtöbbet pedig 1683–1714 között. Azóta csak cserélgetik őket – a legkorábban felállított szobrokat azért kellett eltávolítani, mert nem bírták az időjárás viszontagságait (elmállottak). Wikipedia Gyönyörű látvány, ami egyben közösségi hely: minikiállítások a helyi festőktől, minikoncertek (klasszikusoktól a ragtime-ig) és szuvenírárusok. Jelmezesek és civilek. Középkori hangulat. A hídvégén álló tornyokban a világ négy égtája felé eltrombitálnak egy kedves dallamot, aztán lobogtatás. A közönség ovációval köszöni meg a produkciót. Mindez óránként. Az Óváros századokon át és ma is fennálló fontos szerepe a negyed építészetében is visszaköszön, a 13. századtól a 20. századig majd minden kor képviselteti magát. A városrész 1971 óta műemléki terület. A negyed központja az Óvárosi tér, melynek alakját 1230 körül határozta meg I. Vencel cseh király. A teret gótikus, reneszánsz és barokk épületek veszik körül. Itt található a Óvárosi városháza a világhírű Orlojjal, itt áll Tycho Brahe nyughelye, a Týn-templom, a Szent Miklós-templom és a rokokó stílusú Goltz-Kinský-palota, amik gimnáziummá alakítottak. Ide járt többek között Franz Kafka is. Az Óváros zegzugos, udvarokkal, átjárókkal tarkított utcarengetegében van a Betlehem-kápolna, ahol Husz János tanított és prédikált, valamint a szecessziós, Smetanáról elnevezett koncertteremnek helyt adó Vigadó (Obecni Dům). A városrész keleti végén álló Lőportoronytól (Prašná Brána) indult egykor a koronázási menet, hogy aztán az Óvároson és az azt a Moldva túlparti negyedekkel összekötő Károly hídon áthaladva érje el a Kisoldalt, majd a Hradzsint. Wikipedia A világhírű óratoronynál jó negyedórán át próbáltam megfejteni, hogy mi mit mutat: nem jöttem rá, csak a nyakam fájdult meg. Egész óráknál hirtelen a kis figurák megmozdulnak, a csontváz harangozik majd a legvégén a rézkakas is kukorékol. |
HírekAmerikai foci
Alapvetések2012-es idény▶Superbowl és egy kicsit továbbThe greatest play of all timeNFL Draft 20132014-es idény▶Merre tovább, Philadelphia Eagles?Új szelek fújnakThe Eagles have landed
Apa, kezdődik!!!1. hét Oakland Raiders2. hét Tampa Bay Buccaneers3. hét Minnesota WikingsErősorrend - 4 hét után5. hét Indianapolis Colts6. hét Cleveland Browns7. hét Tennessee TitansErősorrend - 8 hét után9. hét Kansas City Chiefs10. hét Philadelphia Eagles11. hét Houston Texans12. hét New York GiantsErősorrend - 13 hét után14. hét New England Patriots15. hét San Francisco 49ers16. hét Cincinnati BengalsErősorrend az alapszakasz végénDivisional PlayoffConference Championships
PreviewElső hétMásodik hétHarmadik hétNegyedik hét - Power RankingÖtödik hétTizedik hétTizenegyedik hétTizenkettedik hétTizenharmadik hétTizennegyedik hétTizenötödik hétTizenhatodik hétTizenhetedik hétRájátszás 2014
GasztroizéJoghurtos padlizsánOrosz vodkakorcsolyaZabpelyhes-mézes kenyérRetro hamburgerLevesek▶Édességek, sütik▶Főfogások▶Lenin kedvencePhiladelphiai CheesesteakKoreai répasalátaVinegret salátaTatárbifsztekSzilvásgombócCseburek - közép-ázsiai húsostáskaSkót tojás
Szilvás morzsás sütiMáglyarakásEpres krémesSzilvás piritósMákos gubaSzirnyiki - a szovjet túrófánkCitromos zapekanka
Tefteli - orosz húsgombócokHortobágyi palacsintaKijevi csirkeSzezámos-mézes-csípős csirkemellKocsonya egyszerűenFusilli di MareSaslik magyarosanCayenne sertéskaraj zöldséges sült rizzselSáfrányos-kurkumás rizottó pokoli csirkemájjalBalkongrillSzász rakottkelBbq oldalas DV módraSült debreceni kolompérral és kakukkfüves Hokkaido tökkelBurgundi marhaLabancpecsenye párolt csicsókávalHirtelenkészült krémsajtos sztrapacskaBácskai rizseshús közép-ázsiai beütéssel
HaditechnikaPáncélosok▶Kaszpi SzörnyeBurja és NavahoTankgyilkos 88-asOrosz HarkályHeckler&Koch MP7A1Hitler különös repülőgépeiMe-323 GigantA Karl óriásmozsárFL 282 - KolibriAlmaz felderítő űrállomásRadarokFLAKTürme - légvédelmi tornyokKatonai térképek MagyarországrólEnigmaA légierő (kezdetek)Szovjet lézertank kísérletekA légierő (hőskor)Pilóta nélküli felderítő repülőeszközök
T-90 harckocsiTunguszkaHarckocsi katalógusRohamlövegek I.Rohamlövegek II.World of TanksA KV nehézpáncélosokMerkavaA szovjet ISZ sorozatTankok az asztalon▶
Kreatív sarokTengiz Saga▶Útibeszámolók▶Origami▶Sima és fordítottReklámzabálóknak▶KIBRA Gallery▶Brüsszeli kalandokDarth Vader dosszié▶PuzzlemániaSCI-FI▶EURO2016▶Rio 2016 - ahogy én látomAkkor és most▶
A vadon szava - Szlovák ParadicsomThassos 2009Thassos 2010Baltikum 2005Prága 2012PargaPelion-félszigeti élmények 2013GEOcaching▶Bramshill House-i kísértetekTrogiri panorámaLisszabon - Belém-toronySzlovák Paradicsom - ÚjratöltveNyárutó a Cavallino kempingbenStavrosi nyaralásMiértek és hogyanok - LondonNeos Marmaras 2017
Sávoly-hídSchossberger kastélyVáci ártéri tanösvényNaplás-tóVáci körsétaÖrkény telefonfülkéjeFebruári kincsvadászatAz egri vár másolata (GCEGER) és az Ezredik (GC1000)GellérthegyVeterán sasokHétvályús-forrás és Vörös-kő
vírusírtókRetroWindowsSzigetLevi's 501Coca-ColaBond 007Darth Vaderskót whiskywhiskeySzappanGeorge ClooneyHondaBeckhamHeinz ketchupMercedesvajMessiSuperBowl 2015Mr. BeanNike (C. Ronaldo)Ausztrál sör
Darth Vader jelentiDarth Vader elfogott jelentéseDarth Vader jelentiDarth Vader jelentiBirodalmi űrkikötő FrankfurtDarth Vader jelenti - Feltárt dokumentumok 1Darth Vader jelenti - Feltárt dokumentumok 2.Darth Vader elfogott jókívánságai
Pontozásos MeccsértékelésA zosztrákmagyarVélemény_1A zizlandmagyarVélemény_2A magyarportugálVélemény_3
AjánlóHotel KardosfaSzlovák ParadicsomMachu Picchu panoramaVonatokZene▶Filmek▶MiniversumMa este megbukunkRejtő képregényekKönyvek▶Szabadstrandok a Dunakanyarban▶
Az orosz Kék MadárŐ még csak 17 - LordeRapülök - SzívzuhogásMetallica - cimbalmonKáosz KözpontMagnificoINXSTatjana SznyezsinaBalkan FanatikKerekes BandPink Floyd - The Endless RiverDalszöveg fordítások▶Legjobb hangok▶Roger Waters az Arénában!
IdőgépU2 - Mysterious waysAerosmith - Girls of SummerTrain - 50 módja annak, hogyan búcsuzzunk elAC/DCTrain - Hey, Soul SisterSimple Minds - Belfast ChildTrain - Angel in Blue JeansQueen - Friends will be friendsGuns N' Roses - Sweet child o' mineDepeche Mode - Policy of TruthGenesis - Land of ConfusionLoituma - Levans polkkaWhile My Guitar Gently WeepsAerosmith - Walk this wayRolling Stones - Love is strongKygo - Here for You ft. Ella HendersonMary Jane's Last Dance - Tom PettyPhil Collins - Don't Lose My NumberJon Bon Jovi - Blaze of Glory
A legjobb hangok - első részA legjobb hangok - másfeledik részA legjobb hangok – második részA legjobb hangok – harmadik rész
30 for 30GravityA szélhámosAz igazi spoyler - AvatarSajbu! Sajbu!Szelídek és PatkányokHazafutás & SzupercellaA holnap határaA Jó, a Rossz és a CsúfAz élet ízeiUtánérzések: Last Vegas & A holnap határaA tavasz tizenhét pillanataEgy igazi sci-fi: Csillagok közöttA Harag (Fury) és a SztálingrádJupiter felemelkedése & Ex_MachinaVadon és MentőexpedícióRejtélyes XX. századSpectreÉbredő erőKész katasztrófa és VakációÉrkezés
GALAKTIKAA kilences kocsiMoszkva 2042Utazás TralalábaVagdalthús Hadművelet▶Fecskék és FruskákIsaac Asimov: A halhatatlanság halála; Nemezis; Az istenek is...
Babérkoszorú