Teljesen véletlenül akadtam rá erre könyvre, amelynek a címe keltette fel az érdeklődésemet. 

Moszkva 2042. Na, mondom, valami jó kis sci-fi, annak idején bírtam Sztrugackijékat, Bulicsovot, hátha valami gyöngyre bukkantam. Beleugrottam hát, a szerző neve nem mondott semmit, de nem is néztem utána, nem akartam, hogy bármiben is befolyásoljon, hogy mit firkálnak róla össze.  

Hát nem sci-fi-t kaptam, hanem egy roppant szórakoztató anti-utópiát.

Nem lespoilerezve a történetet, az emigráns orosz írónak lehetősége nyílik arra, hogy időutazás keretében meglátogassa Moszkvát 2042-ben. Azt a Moszkvát, ahol megvalósították a kommunizmust, úgy, ahogy a 70-es, 80-as évek lózungjai ígérték. Illetve egy kicsit másképp, lózung-szinten.

Írónk éppen akkor esik be Moszkvába, amikor az ő századik szülinapját készül ünnepelni a nép, mert – mint később kiderül – bár soha, senki sem olvasta egyik írását sem, mégis a legnépszerűbb szerzők egyike lett. Mert megmondták a népnek, hogy ő a népszerű író, ahogy abban az időben dukált. Kommunizmus ide, kommunizmus oda, Moszkvában ez idő tájt, nem a Párt, vagy a Központi Bizottság van a hatalom csúcsán, hanem a Genialisszimusz, az Írók Írója, akinek a műveit egy csomó, arra érdemes ember írja.

Szóval maró kritika a Szovjetunió 80-as éveiből, tele olyan utalással, leírással, amelyre – főleg aki megtapasztalta a valóságban – bőszen bólogat, igen, ez tényleg ilyen volt. A kor és a hely abszurditásai mind megjelennek a történet során, a végén még egy kis forradalom is eléri Moszkvát, de erről már tényleg nem akarok mesélni: akit érdekel, olvassa el a könyvet.  

Pár szót ejtsünk azért a szerzőről is.

Vlagyimir Vojnovics idén már 81 éves lesz. 1980-ban emigrált a Szovjetunióból, de már korábban kegyvesztett lett, mert egy írásában kiállt Szolzsenyicin mellett.

A fenti mű 1982-ben született (egyes források szerint 1986-ban), tehát nagyjából akkor, amikor mi is megtapasztalhattuk azokat a körülményeket, amelyek „inspirálták” az írót.

Aztán később, a gorbacsovi éra már rehabilitálta, visszakapta állampolgárságát, ezt a könyvét is kiadták a 90-es években, sőt jelenleg is Moszkvában él.

Mondjuk ebben az interjúban (http://interviewmg.ru/450 ) éppen azt mondja, hogy ő mindenkinek megbocsájtana, de ahhoz az kellene, hogy kérjék a bocsánatát. Mivel senki nem kérte, ezért ő senkinek sem bocsájt meg.  

Aki kedvet kapott a könyvhöz, szánjon rá néhány órát, ha érdekli, milyen a megvalósult kommunizmus Moszkvában, 2042-ben. Garantáltan a retinájába ég a Genialisszimusz tanításának alapköve, miszerint: „ami elsődleges, az másodlagos, és ami másodlagos, az elsődleges”.  


(Ha szükséges, kölcsön tudom adni a könyvet, természetesen magyarul…)