Oakland-i rémálom |
Úgy gondoltam, hogy minden játékhét után egy-két érdekességet osztanék meg a nyájas olvasóval, az eredményekkel nem feltétlenül foglalkoznék, hiszen azokat a sportportálokon, újságokban lehet követni. Első hét után minden eredmény meglepetés és papírforma egyben. Ezzel azt akarom mondani, hogy a sportág működési elve azt hozza magával, hogy a tavalyi eredmények, talán ha apró fogódzót nyújthatnak az idén várható erősorrendet illetően. Ez persze csak általánosságban igaz, a Ligának minden időszakban vannak és voltak időszakos állócsillagjai, kialakultak úgynevezett dinasztiák, amelyeknek köszönhetően bizonyos csapatok – amíg az együttes gerince, vagy az edzői stáb együtt maradt – uralták a bajnokságot, állandó playoff szereplők voltak, esetleg még Superbowl-okat is nyertek. Napjainkban is tetten érhető mindez, jó eséllyel fogadhatunk bizonyos csapatok megbízható, kiegyensúlyozott szereplésére. ![]() Az első cikkemben valahol az elején azt találtam írni, hogy ez egy olyan játék, ahol a puzzle-nak minden részének a helyén kell lennie, mert ha valahol gyenge vagy, az ellen ott fog betámadni és legyőzni. Az első fordulóval kapcsolatos történetem erre szolgál egy remek példával: Történt a San Diego Chargers- Oakland Raiders meccsen egy sérülés, megsérült a Raiders longsnapper-e. A longsnapper a csapat legalulértékeltebb tagja, neki mindössze annyi funkciója van, hogy bizonyos szituációkban távolabbra kell indítania az akciót, vagyis messzebb kell dobnia a lába között hátrafelé a lasztit. Ilyen szituáció alapesetben, ha a csapat mezőnygólt készül rúgni, a touchdown utáni extra pontot akarják értékesíteni, vagy ha 3 kísérletből nem sikerült 10 yardot előre haladni és 4. kísérlet gyanánt elrúgják, punt-olják a labdát. Tehát ekkor van szerepe a longsnappernek. Nem tűnik bonyolultnak, 15-20 yardot hátradobni a társ kezébe a labdát, nem igaz? Pedig a Raiders ezen vesztette el a meccset. A sérült játékost nyilván helyettesíteni kellett, ezért egy védőt küldtek be a helyére. Travis Goethel-nek vesszőfutás volt ez a beugrás, három alkalommal nem tudta feladni a punter-nek a labdát úgy, hogy az elbikázhassa azt jó messze. Ebből egyszer blokkolták a próbálkozást a Chargers játékosok és visszahordták touchdown-ra, két alkalommal pedig arról a helyről indíthatták a támadásukat, ahol a puntot elbénázták a Fosztogatók. Mindkét támadásnak field goal lett a vége, vagyis összesen 13 pontot ajándékoztak ezzel a San Diego-nak. A meccs végeredménye 22-14 lett. Amiért leírtam ezt a történetet, az pedig a következő: aki azt hiszi, hogy a vereséget Goethel nyakába varrták Oakland-ben, az nem ismeri ennek a sportnak a lelkületét. A csapat kiállt mellette, a punter, Shane Lechler azt nyilatkozta a meccs után, hogy megemeli a kalapját csapattársa előtt, mert ő volt, aki elvállalta, ő volt a csapatból a legjobb választás. Goethel nyilatkozata szerint 7 évvel ezelőtt adott fel utoljára long snapp-et, még középiskolában. Azóta sosem gyakorolta. |
HírekAmerikai foci
Alapvetések2012-es idény▶Superbowl és egy kicsit továbbThe greatest play of all timeNFL Draft 20132014-es idény▶Merre tovább, Philadelphia Eagles?Új szelek fújnakThe Eagles have landed
Apa, kezdődik!!!1. hét Oakland Raiders2. hét Tampa Bay Buccaneers3. hét Minnesota WikingsErősorrend - 4 hét után5. hét Indianapolis Colts6. hét Cleveland Browns7. hét Tennessee TitansErősorrend - 8 hét után9. hét Kansas City Chiefs10. hét Philadelphia Eagles11. hét Houston Texans12. hét New York GiantsErősorrend - 13 hét után14. hét New England Patriots15. hét San Francisco 49ers16. hét Cincinnati BengalsErősorrend az alapszakasz végénDivisional PlayoffConference Championships
PreviewElső hétMásodik hétHarmadik hétNegyedik hét - Power RankingÖtödik hétTizedik hétTizenegyedik hétTizenkettedik hétTizenharmadik hétTizennegyedik hétTizenötödik hétTizenhatodik hétTizenhetedik hétRájátszás 2014
GasztroizéJoghurtos padlizsánOrosz vodkakorcsolyaZabpelyhes-mézes kenyérRetro hamburgerLevesek▶Édességek, sütik▶Főfogások▶Lenin kedvencePhiladelphiai CheesesteakKoreai répasalátaVinegret salátaTatárbifsztekSzilvásgombócCseburek - közép-ázsiai húsostáskaSkót tojás
Szilvás morzsás sütiMáglyarakásEpres krémesSzilvás piritósMákos gubaSzirnyiki - a szovjet túrófánkCitromos zapekanka
Tefteli - orosz húsgombócokHortobágyi palacsintaKijevi csirkeSzezámos-mézes-csípős csirkemellKocsonya egyszerűenFusilli di MareSaslik magyarosanCayenne sertéskaraj zöldséges sült rizzselSáfrányos-kurkumás rizottó pokoli csirkemájjalBalkongrillSzász rakottkelBbq oldalas DV módraSült debreceni kolompérral és kakukkfüves Hokkaido tökkelBurgundi marhaLabancpecsenye párolt csicsókávalHirtelenkészült krémsajtos sztrapacskaBácskai rizseshús közép-ázsiai beütéssel
HaditechnikaPáncélosok▶Kaszpi SzörnyeBurja és NavahoTankgyilkos 88-asOrosz HarkályHeckler&Koch MP7A1Hitler különös repülőgépeiMe-323 GigantA Karl óriásmozsárFL 282 - KolibriAlmaz felderítő űrállomásRadarokFLAKTürme - légvédelmi tornyokKatonai térképek MagyarországrólEnigmaA légierő (kezdetek)Szovjet lézertank kísérletekA légierő (hőskor)Pilóta nélküli felderítő repülőeszközök
T-90 harckocsiTunguszkaHarckocsi katalógusRohamlövegek I.Rohamlövegek II.World of TanksA KV nehézpáncélosokMerkavaA szovjet ISZ sorozatTankok az asztalon▶
Kreatív sarokTengiz Saga▶Útibeszámolók▶Origami▶Sima és fordítottReklámzabálóknak▶KIBRA Gallery▶Brüsszeli kalandokDarth Vader dosszié▶PuzzlemániaSCI-FI▶EURO2016▶Rio 2016 - ahogy én látomAkkor és most▶
A vadon szava - Szlovák ParadicsomThassos 2009Thassos 2010Baltikum 2005Prága 2012PargaPelion-félszigeti élmények 2013GEOcaching▶Bramshill House-i kísértetekTrogiri panorámaLisszabon - Belém-toronySzlovák Paradicsom - ÚjratöltveNyárutó a Cavallino kempingbenStavrosi nyaralásMiértek és hogyanok - LondonNeos Marmaras 2017
Sávoly-hídSchossberger kastélyVáci ártéri tanösvényNaplás-tóVáci körsétaÖrkény telefonfülkéjeFebruári kincsvadászatAz egri vár másolata (GCEGER) és az Ezredik (GC1000)GellérthegyVeterán sasokHétvályús-forrás és Vörös-kő
vírusírtókRetroWindowsSzigetLevi's 501Coca-ColaBond 007Darth Vaderskót whiskywhiskeySzappanGeorge ClooneyHondaBeckhamHeinz ketchupMercedesvajMessiSuperBowl 2015Mr. BeanNike (C. Ronaldo)Ausztrál sör
Darth Vader jelentiDarth Vader elfogott jelentéseDarth Vader jelentiDarth Vader jelentiBirodalmi űrkikötő FrankfurtDarth Vader jelenti - Feltárt dokumentumok 1Darth Vader jelenti - Feltárt dokumentumok 2.Darth Vader elfogott jókívánságai
Pontozásos MeccsértékelésA zosztrákmagyarVélemény_1A zizlandmagyarVélemény_2A magyarportugálVélemény_3
AjánlóHotel KardosfaSzlovák ParadicsomMachu Picchu panoramaVonatokZene▶Filmek▶MiniversumMa este megbukunkRejtő képregényekKönyvek▶Szabadstrandok a Dunakanyarban▶
Az orosz Kék MadárŐ még csak 17 - LordeRapülök - SzívzuhogásMetallica - cimbalmonKáosz KözpontMagnificoINXSTatjana SznyezsinaBalkan FanatikKerekes BandPink Floyd - The Endless RiverDalszöveg fordítások▶Legjobb hangok▶Roger Waters az Arénában!
IdőgépU2 - Mysterious waysAerosmith - Girls of SummerTrain - 50 módja annak, hogyan búcsuzzunk elAC/DCTrain - Hey, Soul SisterSimple Minds - Belfast ChildTrain - Angel in Blue JeansQueen - Friends will be friendsGuns N' Roses - Sweet child o' mineDepeche Mode - Policy of TruthGenesis - Land of ConfusionLoituma - Levans polkkaWhile My Guitar Gently WeepsAerosmith - Walk this wayRolling Stones - Love is strongKygo - Here for You ft. Ella HendersonMary Jane's Last Dance - Tom PettyPhil Collins - Don't Lose My NumberJon Bon Jovi - Blaze of Glory
A legjobb hangok - első részA legjobb hangok - másfeledik részA legjobb hangok – második részA legjobb hangok – harmadik rész
30 for 30GravityA szélhámosAz igazi spoyler - AvatarSajbu! Sajbu!Szelídek és PatkányokHazafutás & SzupercellaA holnap határaA Jó, a Rossz és a CsúfAz élet ízeiUtánérzések: Last Vegas & A holnap határaA tavasz tizenhét pillanataEgy igazi sci-fi: Csillagok közöttA Harag (Fury) és a SztálingrádJupiter felemelkedése & Ex_MachinaVadon és MentőexpedícióRejtélyes XX. századSpectreÉbredő erőKész katasztrófa és VakációÉrkezés
GALAKTIKAA kilences kocsiMoszkva 2042Utazás TralalábaVagdalthús Hadművelet▶Fecskék és FruskákIsaac Asimov: A halhatatlanság halála; Nemezis; Az istenek is...
Babérkoszorú