A tizedik fordulóra remek mutatóval és csereirányítóval érkezik az Eagles.

Ez általában (mármint a csereirányító játéka) annyit jelent, hogy az adott csapat szezonjának reszeltek, mert a csereirányító azért csere és nem kezdő irányító, mert nem jó. Csak csere. Kevés csapat (egy sem!) engedheti meg magának azt a luxust, hogy két jó irányítót tartson a rosterén, mert nem fér bele a fizetési sapkába, hiszen a két jó irányító többnyire két jól megfizetett irányítót (is) jelent.



Azonban akad itt egy pici apró reménysugár, ha kedvenc madarainkra gondolunk. A csapatnál az eredményeket eddig sem Nick Foles (kulcscsontja törött egyébként…) sziporkázó játéka hozta, hanem a rendszer, amit az edző Chip Kelly üzemeltet: a hatékony támadófal, az agresszív futás, a kiismerhetetlen játékhívás és az Up Tempo.

Ebben a rendszerben Foles nem egy klasszikus irányítói szerepet játszott, hanem egy fogaskerék volt a sok közül (hasonló módon, mint tavaly a Bearsnél: nem a sérült Cutler helyére hosszú padozás után beugró Josh McCown érett 34 éves korára klasszissá a cserepadon [erről idén a Tampa szurkerek szerezhettek keserű tapasztalatokat], hanem a csapat által játszott rendszer volt ellenállhatatlan).



Reményeim szerint Mark Sanchez alkalmas lesz arra a feladatra, amelyet eddig Foles-nak kellett megoldania, bár NFL-es előélete nem sok jóval kecsegtet.
A Texans elleni találkozón mindenesetre jól ugrott be (Foles az első negyedben sérült le), a meccset vele nyerte meg a csapat.



Nagyobb érvágás, hogy ugyanezen a meccsen a védelem egyik kulcsembere DeMeco Ryans elszakította az achilleszét, ő az idén már nem játszhat (igazából a további eagles-jövője is kérdéses, mert nem fiatal játékosról van szó). Az ő pótlása nehezebb feladatnak tűnik, mint Foles-é, ugyanakkor ez egy lehetőség valamelyik cserejátékosnak arra, hogy kiemelkedjen és előlépjen: a Superbowl győzelmet nem adják ingyen, minden csapatban előfordulnak sérülések.

Novembert írunk, körvonalazódik, hogy a csoportrangadók fognak dönteni a továbbjutásról, elsősorban a Dallas elleni két derbi. A Cowboys irányítója is sérült (bár őt játszatják az előzetesek szerint), a két csapat nagyjából azonos eséllyel pályázik a csoportgyőzelemre.


Ami a Liga többi részét illeti.



Az AFC hozza a(z általam korábban megénekelt) papírformát: a Pats, a Steelers, a Colts és a Broncos hasít, meglepi a Chargers 3 meccses vereségsorozata és borzalmas visszaesése, örömteli viszont a hosszú idő óta gyengélkedő Browns és Bills remek szereplése.



Ez utóbbi két csapatnál a gyilkos védelmek játéka élményszámba megy. Jönnek fel a Delfinek és a Főnökök is gyűjtögetik a győzelmeiket csendesen.


Az NFC (és a Liga) legtöbb győzelmét az Arizona tudhatja a magáénak jelenleg. Velük kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a csoportmeccseiket most kezdik és jelentős visszaesésre számítok tőlük (bár személyes szimpátiám mellettük van, félő ez nem lesz elég semmire).
A Szenteknél fordított a dolog, az 50 %-os mérleg ellenére rendkívül erős csapatnak tartom őket, simán vihetik a csoportot.
Ahogy keleten a Philly és a Dallas, úgy északon a Lions és a Packers dönt a csoportgyőzelemről, Chicago kiszállt, ott valami nagyon szétesett. Ebben a konferenciában jóval kiegyenlítettebbek az erőviszonyok, akár egy-egy play is dönthet el meccseket, míg az AFC-ben a négy csoportot vezető csapat kiemelkedik.



Tehát november, szusszanás, még belefér egy-két vereség, kozmetikázható a mérleg egy-két győzelemmel, aztán ráfordulunk a decemberre, ahol már igazán minden héten háború lesz!




Fly Eagles!