A két gyerek mellett ritkán adatik meg, hogy moziba tudok menni és történetesen a tegnapi napom úgy alakult, hogy a gyerekek és a feleségem vidéken voltak és - hogy, hogy nem - a barátaim sem hívtak sörözni. Na, mondom magamban "moziba menni érdemes", ahogy a KFT mondta annak idején. Választásom az új Tom Cruise filmre esett, fentartom magamnak azt a jogot, hogy Fassbindert, Fellinit és általában úgynevezett kultfilmeket szórakozás címszóval nem fogok nézni. És ha már lúd, akkor legyen 3D, haladjunk a korral!

Most Vincenzoban bizonyára fogalmazódik a következő poszt, hogy mi a halálért mesélem el a film tartalmát és rontom el az ő jövőbeli szórakozását (értsd ha majd fél év múlva majd meg akarja nézni a moziban és nem játszák már, akkor miattam hogy nem veszi ki a videotékából). Tehát most nem mesélem el a film zanzáját, azt úgyis bármelyik filmkritikával foglalkozó blogon elolvasható. Itt a trailer, talán nem sok minden derül ki belőle.

Talán kezdjük Tommal! A napokban ment valamelyik csatornán az Esőember, ahol a fiatal Cruise egy olyan karaktert játszott, amit aztán soha többé. Nem veszem a bátorságot magamnak, hogy értékeljem színészi teljesítményét, de scientológia ide, kiviruló exfeleségek oda, Tom Cruise a hosszú évek során láthatóan megtalálta azt a zsánert (jóképű aranyifjú, példamacsó és általában a lehetetlen feladatok és küldetések egyetlen túlélője), amivel a mozik közönségét még 2014-ben is be lehet csábítani a mozikba. És ugyan A holnap határában az első kockáknál rácsodálkozhatunk arra, hogy a jóképű fiatal srácból már nem egyszerűen férfi lett, hanem bizony már egy kicsit ő is öregszik, a szerepet kíválóan hozza, "aprítja a miszliket" ahogyan az kell. És talán a nök még mindig oda vannak érte...

Életpályája alatt vajon hányszor futott neki lehetetlen küldetéseknek, hányszor kellett leforgatnia olyan jeleneteket, mint például a MI2-ből a sziklamászós kezdést. És persze egyszer sem halt meg. Na jó, egyszer már volt klinikai halál állapotában, de akkor űjraélesztették... Bezzeg ebben az új filben...

Miután megnéztem A holnap határát, vegyes érzéseim voltak.

Egyrészt úgy voltam vele, mint amikor a 90-es években a Medal of Honor számítógépes játékban próbálok partraszállni az Omaha beachen, de szarrá lőnek az első tíz méteren, majd a huszadik kísérletnél rájövök, hogy nem erre kell menni, hanem arra, de nem gáz, mert nem halok meg igazából.

Másrészt a Cruise filmek sci-fi vonulatában megjelent egy új elem, aminek az alapötlete tulajdonképpen nem is olyan roszz. Míg a Különvéleményben az emberi cselekedetek (bűncselekmények) megjósolhatósága és a meg nem történt bűncselekmény bűntetése adta a fő motívumot, addíg ebben a filmben szimplán gyilkolni kell az ellenséget. Akik nem emberek, hiszen ettől válik fantasztikus történetté az egyébként szimpla akciófilm. A film témájából következik, hogy az unalom egy kicsit meglegyinti a nézőt, de nekem az apró kis geggek segítettek átlendülni a holtponton. Mindenesetre én nem hozsannáznék, hogy milyen jó film.

A 3D élmény csak nagyon kevés jelenetben élvezhető igazán, bár amikor a repeszek szembe robbannak az jól sikerült. De amúgy szerintem nem érdemes 3D-ben megnézni.

Összességében Tom Cruise hozza azt, amiben jó, lásd fent, egy alkalommal megnézhető, tartalmában feleslegesen nem terhelő film jött ki a kimeneti oldalon. Én kicsit átgondoltam a filmet, hogy logikailag a szüzsé (hogy oda ne rohanjak) megállja-e a helyét, de nem akartam továbbgondolni úgy, mint például a Mátrix első részét.

A fenekem nem sajgott a film végén, ezek szerint lekötötte a figyelmem, megnézhető és élvezhető fantasztikus film.